Amerikai Magyar Szó, 1973. július-december (27. évfolyam, 27-50. szám)
1973-08-02 / 29. szám
Thursday, Aug. 2. 1973 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 5 3iiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiriiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii= I iui AmmifVK I 1 ibmauswk mm mmmvmmAsns ! Einiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiip Gyenes István Szókincs és nagy szavak Nagy korban elünk, es olykor fölöslegesen nagy szavakkal, a szókincs es a friss gondolkodás rovására. Anyanyelvűnk ébresztése, ápolása valamikor a nemzeti lét kérdésé volt, és szinte sohasem csupán öncélú szakmai vizsgálódás tárgya. A nyelvmüveles szerepe, hatósugara is megnőtt napjainkban. Hivatott kertészek nyesegetik a vadhajtásokat, az idegen szavak elbuijánzását, a nyelvünk szellemében nem illő képződményeket. Anyanyelvűnk — anyanyelvi fokon ! — nem kásahegy, amelyen egyszer, az iskolában átrágjuk magunkat. A beszed, mint a való világ és tudatállapotaink megszólaltatásának eszköze, elvben folyamat, változik es újul. Állományában, raktári készletében akkor is gazdagodik, ha némely részterületen elszegényedésének közreműködői vagy tanúi vagyunk. Nem kifogásolható, hogy a politikai események, jelenségek hagyományosan száraz kommentálja! sportkifejezésektól érzékletesek. Tudomásul vettük, hogy a tárgyalásokat “fordulóban” és “menetekben” számoljuk, a választási jelölt “lekörözi” ellenfelet, vagy — az űrhajózási technikából kölcsönzött fordulattal—egy politikai-tarsadalmi program “több lépcsős”, akár a hordozórakéta. Mindez érthető és elfogadható, a képes beszed kelléktárába tartozik; csak akkor ártalmas, ha “elóregyártott elemként”, kenyelmességböl, okkal, ok nélkül használják, előre útját vagva más fogalmazási lehetősegeknek. A sporton belül túlzó, nagy szavak például: a bajnoki táblázat élén “földcsuszamlás következett be”, vagy a labda “bevette az ellenfél kapuját” (a var bévé tel mintájára), vagy egy versenyző a társát “maga möge utasította” (azt mondta neki: Menj a hátam möge?) A jelent már csak elvétve összehasonlitjuk, általában “szembesítjük” a múlttal (vagy fordítva), sőt a jövővel is, ami képtelen képzavar. Jó, ha minél több gyerek iszik tejet tízóraira, de ez “iskolai tejkampány” — vagyis hadjárat? Az “amerikai kihívás” az USA összetett uralmi törekvése a világ egyes részéi felett, történelmi méretű tény,- de nem tűlzás- e “kecskeméti kihívásnak” nevezni, hogy a hírős városban, Nagybánya után és Szolnok előtt, valamikor szintén művésztelep alakult? Gondolt-e arra e nagy szavak alkotója, hogy a kihívás a provokáció magyar megfelelője, támadó értelemben? Magyarország—olvashattuk—“tízmilliós nagyságrendű nemzet”, törhetjük a fejünket, mekkora egy “középnagysagrendű beruházás”, és még megéljük, hogy nem hat-tízéves, hanem “hat-tizes nagyság- rendű” gyerekekről hallunk. Túl nagy szó a nagyságrend, tudomásom szerint a matematikában, a csillagászatban helyénvaló. “Infrastruktúrája”, belső szerkezete van a sejtnek, a molekulának, a tejútrendszernek, de mi tartson vissza a nevetéstől, ha egy italbolt személyzetének, raktárának es forgalmának “infrastruktúrájáról” olvasok? Az átstrukturálódást” (szerkezeti változást jelenthet) kimondani is nehéz, nem is sikerül akárkinek. Egyáltalán, mi történnék, ha az esetek 90 szazalékaban nélkülözhető “struktúra” helyett szerkezetet, szerkezeti felépítést mondanánk és imánk? Mindenki rögtön megértené, de sokan inkább kedvelik a nagy, mint a közérthető szavakat. Van már magyar “tíztagú lámpacsalád“ a mosószerek egyre újabb (es drágább) “családtagjai” születnek és ha beüt a nyereség, ez “sikerélmény” ter- vezonek.vállalatnak. Némelyik kezdő iró, költő ószinten bevallja, hogy “a történelem sodrában” nőtt fel (nem a Hold kietlen krátervilagaban) mielőtt tollat fogott, “meg- küzdött démonaival”, váltig hajlandó “szembeszállni a félvilággal”, az olvasok rendelkezésére bocsátja “vízióit”, tősgyökeresebb hangulatban “látomásait”. A nagy szavak szükségszerűen a gondolkodásbeli renyheség nyelvi mankói lesznek. Csak santí- kalni, botladozni lehet velük. Akadályai annak, hogy nagyobb, tartalmasabb szókincsei beszéljünk a világról és önmagunkról. Petőfi halála x Julius 31 A költő születesenek 150. évfordulójára meghirdetett jubileumi Petófi-évben mind többször gondolunk ennek a lánglelkű költő-zseninek és szabadsághősnek életére. Ismét egy dátumra emlékezünk: 1849. julius 31-én látták utoljára Petőfi Sándort, Segesvárnál, ott esett el a költő, a Bem- sereg vezérének szemefénye. Két század kozák csapat csapott rá a maroknyi magyar ágyutelepre. Petőfi alig harmincmétemyire futott a kozákok előtt, az erdőt akarta elérni, amely azonban még messze volt, a dárda pedig annál közelebb. Es a kozák dárdájával bosszút állt, a Bem ágyújának lövedékétől lováról lefordult Skarlatin cári generálisért. . . . 1849. szeptemberében a császári osztrák rendőrség még nem tudta, hogy Petőfi már a Segesvárnál ásott tömegsír jeltelen halottja. A császári és királyi hadtest-fővezérség rendőri osztályparancsnoksága 1849. szeptember 4.-én kelt C. 1064-1. számú átirata — amely a bécsi titkos levéltár, a Staatsarchiv iratai közül való — igy kezdődik: — Névjegyzéke azon egyéneknek, akik részint felségsértö, részint Magyarországban fegyveres felkeléssel vádoltatnak. (Miniszterek, politikusok neve mellett ott olvassuk a költőét is.) ' Pethőfy Sándor költő 30 (?) éves, erdélyi (?), születése nem tudatik, ref. (?) nős, felálló hajú, emelt homloku, fekete szemű, szemöldökű, széles orrú, rendes szájú és fogú, hegyes állu, setét baju- szu, beszél magyarul, románul, (?) németül, nyakra- való nélkül szokott járni. ” Aztán még egy hivatalos jelentés Petőfiről, ugyancsak a bécsi titkos levéltárból. De ez a hivatalos jelentés már Petőfi haláláról szól, és későbbi keltezésű. Szama 1854. évi 432-B.M. A hivatalos jelentést Heydte báró, császári ezredes irta Lúgosról, 1854. január 12-én küldte Budára az a Heydte ezredes, aki átvette a csapatok vezényletét, amikor Skarlatin orosz generális lefordult a lováról. Ez a hivatalos jelentés igy állapitqtta meg Petőfi elestét: “A magas cs.k. katonai és polgári kormányzóság elnökségének Budán. Azonnal, mihelyt a fölkelősereg maradványai a bekövetkezett lovassági roham után a julius 31-én Segesvár mellett vívott ütközetben Héjjasfalva felé menekültek, kozákrajok keltek át Fejéregyházán és Fejéregyháza fölött a Küküllön es ily módón elvágták nagyon sok menekülőnek az útját, akiket mindjárt le is kaszaboltak. En az országúton lovagolva, a kozákok után siettem, amikor közvetlenül az útnál Fejéregyháza és Hejjafalva között egy leszúrt fölkelő tiszt mellett, aki nadrágjáig le volt vetkőzve, több, vérrelbemocs- kolt iratot láttam heverni, amiket valószínűleg a kot zákok találtak, a tiszt kirablása közben, s megint eldobtak, minthogy rájuk nézve nem volt értékük. En mégis azt hittem, hogy meg kell néznem az iratokat. A mellém beosztott egyik kozákkal fölszedettem az iratokat és nagyon megörültem, hogy egy akkor igen fontos okmány került a kezembe, mert az egyik irat Kemény Farkas jelentése volt Kolozsvárról keltezve, amelyben Kemény a defenzív intézkedésekről és saját csapatainak állapotáról nyilatkozik s egyben megígéri, hogy augusztus 1-én vagy 2-an Maroshelyre fog érkezni. A holttesttől nehány lépésnyire körülbelül száz darab magyar dekoráció feküdt zsineggel összetűzve, valószínűleg ezt is a halottnál találták a kozákok és a nagy sietségben megint elhullajtották. A lelet, amelyből azt kellett következtetnem, hogy a halott tisztnek Bem mellett volt állása, arra birt, hogy közelebbről szemügyre vegyem a holttestet, vajon nem ismerek-e benne régebbi ismerősre. De a halott előttem teljesen ismeretlen volt, sovány, kicsiny, száraz arcú, nagyon határozott kifejezéssel és nagy fekete körszakállal. (Er war mager, klein, tockenes Gesicht, mit sehr bestimmten Ausdruck und grossen schwarzen Vollbart.) Nadrágja fekete pantalló volt. Később tudakozódtam több felkelő tisztnél, ezeknek az adatoknak közlése mellett, ez után a személyiség után, és a legtöbb közülük úgy vélte, hogy a halott bizonyosan Petőfi volt, akit az ütközetben még láttak Bem oldalán, de akit az ütközet után senki többé nem látott. Ez minden, amit erről a dologról módomban van elmondani, s amit a 152. G/32 P 2 Rés. számú magas leirat következtében sietek is a magas cs.k. Kormányzósági Elnökség tudomására juttatni. Lugos, 1854. január 12-én Heydte ezredes.” TERJESSZE LAPUNKAT
