Amerikai Magyar Szó, 1973. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-25 / 4. szám
AMERIKAI ARA 20 CINT Ért. as 2nd Class Matter Dec. 31. 1952. under the Act of March 2, 1879. at the P.O. of N.Y.. N.Y. Vol. XXVn. No. 4. Thursday, Jan. 25. 1973 AMERICAN HUNGARIAN WORD. INC. 130 E. 16th St. New York, N.Y. 10003 Tel: 254-0397 SZÁZEZREN TÖNTETTEK NIXON ELLEN FELESKETÉSE NAPJÁN WASHINGTONBAN “Mondjuk meg úgy ahogy van” Nelson Rockefeller, New York állam kormányzója az állami törvényhozó testület megnyitó ülésén tartott beszédében, a kábítószerek használatának egyre nagyobb terjedésével és az abból következő bűnözés elburjánzásával kapcsolatban mondotta a következőket: “Mondjuk meg úgy ahogy van: minden eddigi ténykedésünk a kábítószerek használatának terjedése és az azt követő bűnözések emelkedese ellen, - meddőnek bizonyult.” “Elérkezett az idő, hogy olyan lépest tegyünk, mefy egyszer es mindenkorra hathatósan megoldja ezt a kérdést.” “Ezért javaslom törvény beiktatását, mely életfogytiglani börtönbüntetést rö ki a kábitoszeráru- sitókra (pusher) és azokra, akik a kábítószer befolyása alatt súlyos bűnt követnek el.” A felületes szemlélő részére nagyon, de nagyon jól hangzik Rockefeller javaslata, — de csak a felületes szemlélő részére, mert akinek némi fogalma van e társadalmi problémáról, tudja, hogy a szigorú bűn - tetés soha sem gátolja a bűnözést, különösen a kábi- ószer hatasa alattiak bűnözését. Társadalmunk e rákfenéje a vietnámi háború óta mit válságossá. Vietnámból a katonák ezrei, mint kábítószerek rabjai tértek vissza. A New York Times jan. 13.-i számában megjelent :ikk arról számol be, hogy a jelenleg Danangban lé- >o amerikai katonák közül minden huszadik a kábítószerek rabja. E katonák visszatértükkor majd •melik a már itt lévő kábítószer- használók számat. New Yorkban egyedül 150-300 ezer között van zeknek a száma. A börtönök mar ma is túlzsúfoltak. Újabb rabok észére nincs hely. Ha a “pusher” -okát bebörtónzik, jak lépnek a helyükbe, mindaddig, amig százezrek yomorban élnek, amig nincs lehetőségük tisztes- éges bér ellenében munkát kapni. Ki kell itt hangsúlyozni, hogy Rockefeller kormányzó úr egy árva szóval sem utal a nagyfejüekre, kik több millió dollár értékű kábítószert csempészek az országba — a hatósági közegek segítségével ? közreműködésével. Rocke feller egy szót sem szol, arról, mi történjen tokkal, akik a new yorki rendőrség által őrzött ká- itoszereket ellopták. Rockefeller egy szót sem szól azokról, akik az nerikai ifjak százezreit Vietnámba küldték, ahon- ?t több tízezren, mint a kábítószerek rabjai tértek ssza. Egy árva szót sem szól a nyomortanyak felszá- olásáról, a közoktatás megjavításáról és azokról a pésekról, amelyeknek életbeléptetese e társadalmi ágé dia egyedüli megoldásához vezetnének. 1973. január 20.-án, szombaton ellentétes események színhelye volt fővárosunk, Washington. Ezen a napon tette le elnöki esküjét immár másodszor Richard M. Nixon és megfogadta, hogy “megvédi, oltalmazza es megóvja az alkotmányt.” A több százezer dolláros költséggel epitett emelvény előtt, az ország törvényhozó testületének épületénél, néhány ezer, a legújabb divat szerint öltözött jómódú csalad, főleg azok, akik nagy adományaikkal elősegítették Nixon újraválasztását, ült a kellemetlen hűvös, szeles időben, hogy meghallgassa az újonnan felesketett elnök 15 perces beszédét. Nixon minden habozás nélkül bejelentette, hogy továbbra is intézkedéseket foganatosít — az alkotmány mellőzesével, a kongresszus megkerdezese nélkül, a kongresszusi határozat durva megsértésével — programja keresztülvitelere. Ezt jelentette beszédének alábbi kitétele: “Ezt az országot nem közjóléttel, hanem munkával építettük fel.” E kijelentése nyíltan a 6 millió munkanélküli es all millió közjóléti segélyen elő ellen irányult. A- zok ellen, akiket Nixon politikája fosztott meg munkájuktól és akiket ez a rendszer kárhoztatott kozsegelyre. Az ország szegényei elleni politikáját szögezte le Nixon felesketési beszedőben, amikor ezt mondta: “Ne kérdezzük, mit tud a kormány tenni értünk, hanem, hogy mit tudunk mi tenni önmagunkért?” Ez minden bizonnyal nem vonatkozik az ország monopóliumaira, melyeknek nagy része tudja, mitévő legyen, hogyan jusson az árak emelésével nagyobb profithoz. Ha egy, vagy más nagy vállalat, mint többek között a Lockheed, bajba kerül, gyerekjáték részükre 250 millió dollár “kölcsönt” kapni a kormánytól. Nixon tehát ismét az aggokra, a rokkantakra, a munkanélküliekre, a betegekre, az ország közep-es kiskeresetű polgáraira utalt. S ezzel kilátásba helyezett e milliók elleni további intézkedéseket. A kis-es középkeressetűek részére betiltotta a házépítést; az ország levegője és vizei megtisztítására előirányzott összeget megnyirbálta. Ugyanezt tette a közoktatásra, egészségvedelemre, orvosképzésre és egyéb, a közjólétet szolgáló célokra előirányzott összegekkel. A 15 perces beszéd után (amire lapunk következő számaiban visszatérünk) megkezdődött a nagy szorgalommal, erőfeszítéssel es rengeteg pénz elfecsére- lésével megszervezett felvonulás. Hivatalos jelentés szerint 20.000-en vettek részt e cecóban, többségükben középiskolás fiatalok zenekarainak tagjai; egyetlen “munkásosztag” volt jelen, mely 100 keménykalapos épitómunkásból állt. EZZEL ELLENTÉTBEN teljesen más kép tárult azok elé, akik a fővárosba zarándokolt tízezrek haboru-ellenes ténykedéseit szemlélték. Nixon három hangversenyt rendezett pentek estére. Ezzel harangozta be felesketesi ünnepélyét. A három hangversenyen - hivatalos jelentes szerint- hat ezren vettek részt. Ugyanaznap este a Washington Katedralisban béke-koncertot rendezett az ország legnevesebb zeneszerzője és karmestere, Leonard Bernstein. Ezen a hangversenyen ■ a rendőrség jelentése szerint - 16.000-en jelentek meg. Két és félezer a katedralisban, a többiek az épület körzeteben. Másnap, szombaton, húszezren vonultak fel Nixon éltetésére és TÖBB MINT SZÁZEZREN NIXON VIETNÁMI POLITIKÁJA ELLEN. (Egyes becslesek szerint 150.-200.000 tüntető volt jelen.) Követeltek a bombázás beszüntetésének állandósítását, a békeszerződés haladéktalan aláírását. Mindez azt jelenti, hogy az amerikai nép nem fogja tétlenül nézni, miként tesz egy lépést a másik után Nixon elnök a dolgozok, a szegények, a kis-s középkeresetüek ellen, a nagy vállalatok érdekében. A tűzszünet küszöbén PÁRIZS. Miután Nixon elnök eljátszotta ütőkártyáját, amikor elrendelte tavaly december 18.-án Hanoi és Haiphong bombázását, abban a reményben, hogy ezzel térdre kényszeríti a vietnámi szabadság- harcosokat és miután ez kudarccal végződött, most nem tehet mást - az amerikai nép és a világ közvéleményének nyomására - minthogy aláírja a Tűzszünet Egyezményt. Ez lényegében azonos azzal, amit a Vietnámi Demokratikus Köztársaság a közvélemény elé tárt tavaly október 26.-án. Minden jel arra mutat, hogy ezúttal Henry Kissinger, Nixon nemzetvedelmi tanácsadója, aláírja az Egyezményt a Nemzetközi Tanácskozás Központjában tartandó tárgyaláson és ezzel véget vet az erkölcstelen vietnámi háborúnak. A tárgyaláson jelen van Kissingeren kívül Le Dúc Tho, a VDK nagykövete, Mrs. Binh, az Ideiglenes Forradalmi Kormány külügyminisztere és Tran Van Lam, a saigoni bábkormány külügyminisztere is. Melvin R. Laird, a Nixon-kormányból tavozo hadügyminiszter, sajtónyilatkozatban arra a lehetőségre utalt, hogy a Tűzszünet Egyezményt e hét szerdáján, vagy csütörtökjén aláírják.
