Amerikai Magyar Szó, 1973. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1973-06-14 / 24. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, June 14.1973. 1 MIT EREZNEK AZ INDIÁNOK Egy Chicagóban élő indián nö, Mrs. Elnfira McQure, a Christian Science Monitor tudósitójának elmondotta élettörténetét; kifejtette, milyen érzés indiánnak lenni az amerikai fehér társadalomban. Habár általában Myra néven ismerik, indián neve Squageshquawa és a Pottawatomi törzshöz tartozik, amelynek Kansas-i rezervátumán nőtt fel. Többek között a következőket mondta: Teli vér indián vagyok,de amikor fehér emberhez mentem feleségül — a férjem, Carsie, német-ir származású — anyám előbb figyelmeztetett, hogy jól gondoljam meg. Nem tilos a törzsön kívüli házasság, de éreztem kortársaim nyomását. Senki sem barátkozott fehér fiukkal, igy én sem. Sok mindent át kellett gondolnom, mielőtt igent mondtam neki. O soha sem érezte a távolságot köztünk, de én ezt még jo darabig éreztem. Ha ma ‘fehér ember’-röl beszélek, ez alatt nem a férjemet értem,hanem a többségi társadalmat, amely mindig parancsol az indiánoknak. Néha úgy érzem, a férjem indiánabb, mint sok más indián. Viszont sok indián fehérebb a fehéreknek.. Ezeket ‘Uncle Tomahawk’-nak vagy ’Hangarround the-Forters’-ek- nek nevezzük. Indiánnak lenni ma sokfelét jelent és minden személy számára mast és mást. Az én számomra ezt jelenti: az indiánok jolelküek, megosztják a többiekkel mindenüket. Egyes indiánok gazdagok lennének, ha nem segítenék többé rokonaikat. Indiánnak lenni azt jelenti, hogy törődünk az emberekkel és a földdel. Nekem a föld mindent jelent. Az istenadta földnek gondját kellene viselnünk, mert végül is a föld az, ami táplál bennünket. Pedig borzasztó dolgokat teszünk vele, elpusztítjuk az erdőket, a vadakat, a vizeket... A gyermekeim ma már városiak, semmi sem köti életüket többé a törzshöz... de mint a chicagói Uptown-ban felnövő gyermekek, együtt járnak iskolába Crow-val Montanából, Menomonee-vel Wisconsinból es Ottawával Minnesotából. Az Uptown a gyermekeim rezervátuma. A rezervátumról 14 evvel ezelőtt jöttünk el, mert mindkettőnket elbocsátottak munkából és Chicagóban kerestünk állást. Egy egész évig éltünk itt, mielőtt megtudtuk, hogy más indiánok is laknak itt. Borzasztó érzés volt egyedül lenni. Nem tudnék magas épületben lakni, a szomszédokkal összezsúfolva. Megszoktam a szabadságot. Most egy bolt feletti lakásban lakunk, a második emeleten, majdnem olyan, mintha sajat házunk lenne. De amikor ellátogatunk a rezervátumba, a gyermekeket elragadtatja a családi ház. Ki- és bejárhatnak és semmi sincs bezárva. Az indiánok általában békés természetűek. A chicagói indián lakóvidéken nem fordulnak elő súlyos bűnesetek — legfeljebb néha valakit részegségért, vagy családi verekedésért letartóztatnak. Betörés, vagy támadás? Újság lenne, ha ilyesmi előfordulna nálunk. A szegény fehéreknek ugyanaz a problémájuk, mint a szegény feketéknek és a nagyvárosi indiánoknak. Mivel mindannyian nyomorszinvonalon élünk, ugyanaz a bajunk: magas házbérek, drága élelmiszerek, nincs pénz ügyvédre jogaink védelmére. Egy valami nagyon bánt: hogy az emberek nem vesznek időt maguknak ahhoz, hogy élvezzék, amijük van. Myra irodai munka helyett szívesebben segít masokon. Jelenleg a St. Augustine’s Center for American Indians ügyfeleinek tanácsadója és az ottani szövetségi finanszírozással működő indián középiskola közösségi képviselője. Napi munkájában segít az indián gyermekeknek és szüleiknek a városi életbe beilleszkedni. A fehér társadalom számára a “siker" egeszen mást jelent, mint az indiánoknak. A fehéreknek a siker házat, autót, pénzt, politikai hatalmat jelent... Az ó számára mindezek nem fontosak. A siker nem csupán anyagiakat jelent... hanem azt, hogy mások szeretetet és tiszteletét kiérdemeljük. Sok indián nem tudna meglenni a nagyvárosban. Olyan erős kötelékek fűzik a földhöz, hogy inkább átszenvedi a kemény telet a rezervátumon. A tel mindig nehéz volt, pénzben mindig szűkölködtek. Csak építkezési munka és időszaki munka kínálkozott. Télen csak annyi húst ettek, amit a férfiak vadászatról hazahoztak — nyulat vagy mókust. A nők diót es mogyorót gyűjtöttek és eltették télire, ami a kertben termett. A regi házukat már lebontották, de van még két akemyi köves föld, amit majd örökölni fognak. Azért az övék még most is, mert senkinek sem kell. Ellátogatnak a rezervátumra, amilyen gyakran tehetik: temetésekre, tavaszi vallásos ünnepségekre es pow-wow nagy családi összejövetelekre. Mind az ót gyermeke a vallásos szertartásban indián nevet is kapott és beszélnek néhány szót indiánul. A fehér társadalomban élő indián számára nincs igazság. A fehér társadalom próbálta őket beolvasztani, hogy megszabaduljon a bünérzéstől amiatt, ahogyan bánt az indiánokkal. Rezervátumoknak a megmaradt földet adták. Különösen bántja, hogy meg az értéktelen földet is elveszik az indiánoktól, ha rajta olajat vagy más értékes ásványokat találnak. A hadi mérnökök egyszerűen bemennek az indián földekre új vizgatat, vagy tavat epiteni. Bántja a fehér társadalom bürokráciája, rengeteg rubrikát kell kitölteni a szegény indiánoknak, akik ehesek es családjuknak ennivalót kémek. Van sok jó is a fehér ember világában. Különleges iskola egyik visszamaradott gyermekének és orvosi ellátás, amit nem tud- ' nának megfizetni. De mégis, ha a munka nem kötné őket a városhoz, nem maradnánk ott. Visszamennénk Kansasba, a rezerváció közelebe. Ott van az igazi otthonunk. SOBEL OVERSEAS CORP. IKK« FoÜGYNÖKSÉG — TELEFON: (212) 535-4490 — UTAZÁSI IRODA - IBUSZ HIVATALOS KÉPVISELETE SZÁLLODA FOGLALÁS — FORINT UTALVÁNY — VIZUMSZERZÉS LÁTOGATOK KIHOZATALA — GYÓGYSZEREK ES VÁMMENTES KÜLDEMÉNYEK IKKA Magyarországra — TUZEX Csehszlovákiába A bányák biztonsága nem javul Egyre több fiatal bányász dolgozik az újabban megnyitott west virginiai bányákban. A jelenlegi szakszervezeti szerződés szerint minimális napi munkabérük 35 dollár és ilyen látszólagos jokereset mellett a fiatalok nem sokat törődnek a munka- körülményekkel. Marion County-ban, a Consolidation Coal Company “Consol No.9” nevű bányájában négy evvel ezelőtt tűz ütött ki, amelyben 78 bányász meghalt. Miután a munkásokat nem lehetett megmenteni, a tűz terjedése megakadályozásara a bányát 9 nap múlva légmentesen elzárták, a munkások holttestet csak egy evvel később kezdték kihordani, 47-en még most is betemetve vannak. A fiatal bányászok, akik csak most léptek munkába, nem emlékeznek a négy évvel ezelőtti tűzesetre és legtöbbjük mar az azóta szigorított bányabiztonsági törvények védelme alatt dolgozik. De mit jelentenek tulajdonkeppen ezek az újabb, szigorított banyatörvenyek? A Consolidation Blacksville-i, egyes számú bányájának szakszervezeti elnöke, a 25 éves vietnámi hadviselt Ronnie Statler mondotta, hogy ez a banya kitüntetést kapott, mert West Virginiában a legtöbb vietnámi veteránt alkalmazza; ott kizárólag fiatalok dolgoznak. Múlt nyáron ott is tűz volt, amelyben kilencen meghaltak. “Az újonc bányászok nagy számban mennek az l-es és 2-es számú bányákba. Kb. 350 ember dolgozik mindegyikben, de ritkaság a gyakorlott bányász. Számításom szerint 80 százalékuknak kevesebb mint 2 évi gyakorlata van. Az öregek nem ismerik az uj biztonsági törvényeket, a fiataloknak meg nem adnak időt, hogy megtanuljak, Az embereket nem tanítják meg a törvényre es a törvényt sem tartják be.” Statler azt is kifejtette, hogy “az illetékesek — az ipar és a szakszervezet vezetői, valamint az állami és szövetségi biztonsági hivatalnokok — nem teszik meg a kötelességüket. A bányaellenőr munkáját lehetetlenné teszik. A bányavezetők összeszidják az ellenőrt, ha valami panaszt tesz es semmiben sem támogatják. így, természetesen,hanyag lesz; biztonsagunk semmivel sem jobb, annak ellenére, hogy a törvény szerint sokkal jobb körülmények kozott kellene dolgoznunk.” Egy korrupciót leleplező híradó, a Coal Patrol, szeptemberi száma közli, hogy 1960 óta a munkában megsérült vagy eletüket vesztett bányászok száma állandóan emelkedik es jelenleg közel áll az 1940-es évek színvonalához; kevesebb halálesettel, de annál több súlyos sérüléssel. Az l-es számú bánya biztonsági bizottságának a tagok által megválasztott elnöke, Richard Green mondotta: “A biztonsági szabályoknak sok olyan megszegését láttam, amiről tudom, hogy az ellenőrök nem jelentik. A vállalatokat a banyákban csak a szén kifejtése érdekli; a biztonsági ellenőrök pedig felnek, hogy ha a bányászok a veszedelmeket megtudják, odébbállnak es nem dolgozzák le a napot.” A bányász szakszervezetben lefolyt szavazások eredmenye nagy befolyással lesz a bányászok munka- körülményeinek megjavítására, a nehez földalatti munka biztonságának megerösitesere. V.K.
