Amerikai Magyar Szó, 1973. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-18 / 3. szám
2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, Jan. 18. 1973 “KELL HOGY MINDEN AMERIKAI LELKIISMERETÉT FELHÁBORÍTSA” Edward M. Kennedy, Massachusetts demokrata szenátora, az alábbi cikket irta a NY. Times egyik decemberi számában. Az utóbbi hetekben Nixon elnöknek alkalma volt ismét végetvetni az indokínai tragédiának és megvalósítani hadifoglyaink hazahozatalát — olyan feltételek mellett, amelyeket minden amerikai dicsért és támogatott volna. De az események a régi háborúra való visszatérésre mutatnak. Nem olvashatunk a hatalmas bombázásról, az új célpontokról, amerikai pilóták és repülök minden eddiginél nagyobb számú elvesztéséről anélkül, hogy ne éreznénk mélységes kétségbeeséssel, hogy a béke még messze van. Amint a békesség a Földön és jóindulat embertársaink iránt ünnepeinek napjaiban családi körben összeülünk, ne m tehetünk mást minthogy a habomra gondolunk. Hogyan lehet büszke akármelyik a- merikai polgár arra, aminek hazánk feltünteti magat a világ előtt 1972. ezen ünnepi hónapjaiban? Az elnök békét Ígért. Úgy döntött, hogy Vietnámban és lndo-Kinában semmi sem éri meg még egy amerikai katona halálát. De még mindig ölünk másokat valamiért, amiért mi magunk nem vagyunk hajlandók meghalni Vietnámban. Ez kell, hogy felháborítsa minden amerikai lelkiismeretét. Kétségtelen, hogy müyen hatással vannak az u- jabb fejlemények Indokina népére. Amint a vérontás mindkét oldalról tovább tart és a bombázás egyre hatalmasabb méretekre fokozódik, Indokína népének krízise is egyre növekszik. Egyik tragédia követi a másikat. Egyre több gyermek marad árván. Egyre több férfi, nö és gyermek válik hontalanná és még sok ezerrel többen sebesülnek meg, válnak ö- rökre nyomorékká, vagy halnak meg. Növelik a korábbi háborús áldozatok számát — közel 15 milliót— mindezeket egy egyezmény néhány pontja miatt, amit most világszerte tárgyalnak. Senkinek sem teszek engedményt a másik oldalról eredő brutalitás elitélesében, de ez nem ment fel bennünket a felelősség alól, hogy a polgárokat a a háborútól lehetőleg megkíméljük. Ezt az amerikai nép elvárja kormányától. Azonban 1965 óta közel 7.5 millió tonna bombát dobtunk Indokinára, ennek legtöbbjét az utóbbi négy év alatt. Ez több, mint tizenegyszer annyi, mint amennyit a koreai háborúban és több, mint háromszor annyi, mint amennyit a II. Világháborúban használtunk. Ez év januáija óta legkevesebb egy millió tonna bombát dobtunk le. És ha bárki azt állítja — mint hadi tervezőink azt oly gyakran teszik — hogy ezek a bombák nagyon keveset ártanak a lakosságnak, hogy nem teremtenek háborús áldozatokat — az ellentmond mind a józan esznek, mind a háborús menekültekről nyolc év alatt összegyűjtött kongresszusi adatoknak. A lakosság problémája Indokínában már hosszú évek óta elég súlyos. De 1972-ben mindkét Vietnám népe — Laosz és Kambodzsa népéről nem is beszelve — a háború legsúlyosabb csapásat szenvedte el. Észak-Vietnámban, ahol a halált és pusztulást egyedül a mi fegyvereink és bombáink okozzak, a polgárok sok tízezreit érte mérhetetlen szenvedés. Es sehol sem volt a háború ereje jobban látható, mint Dél-Vietnámban, ahol elég adat áll rendelkezésre a háborúnak polgárokat ért tragikus következményeiről. Több áldozata volt a háborúnak az idén Dél— Vietnamban, mint a háború minden előbbi évében. Kb. 2 millió polgárból lett menekült; a polgári háborús áldozatok száma legkevesebb 200.000 — köztük 65.000 haláleset. Egyedül a kórházi felvételek hivatalos adatai szerint az áldozatoknak egynegyede 12 even aluli gyermek volt és több, mint fele nőkből és gyermekekből állt. Az emberi szenvedés Indokínában minden képzeletet felülmúl. Nehéz felfogni a háborús áldozatok összesített statisztikáját. Meg énnél is nehezebb ennek a statisztikának és a folytatódó háborúnak a családi életre, egy nemzet hagyományaira, társadalmi összetételére való hatását felfogni, amikor a- zok ilyen óriási felfordulással, teljes háborúval néznek szembe. A halál és pusztulás kínjai között megrekedt milliók könyörögnek békéért, szenvedéseik megszüntetéséért. Meg kell hallgatni segélykiáltásukat. Az indokinai háború tovább van velünk, mint amennyit a józan ész és a türelem kibír. Hazánk nepe már nemcsak a háborút elégelte meg, hanem az akörül elhangzott elcsépelt érveket is. Megelégelték mar, hogy visszavonják csapatainkat Vietnámból, de azok azután a határokon túl, Thai-föl- dön, vagy hadihajóink fedélzetén, vagy bombázó repülőink pilótafülkéjében tűnnek fel. Megelégelték már, hogy a béke iránti reményüket még több, nagyobb háborúval hiúsítják meg. Megelégelték látni a tv-n, az újságok hasábjain a menekültek, a háborús áldozatok, az elárvult es megnyomorított gyermekek képeit. Az amerikai nép békét akar. Itthon akaijak látni elfogott pilótáinkat és tudni akarnak az eltűntekről. Most egyre jobban kérdezik: még hány pilótánk és repülőnk fog odaveszni? Meddig leszünk még mi magunk a háború rabjai? Most azon imádkozunk, hogy a békét, ami oly közel volt, megmentsék, a párizsi tárgyalások mielőbbi megkezdésével. Ennek érdekében a kongresz- szus és a nép támogatására az elnök bármikor számíthat. De ha a háború tovább tart, ha a tárgyalások eredménytelenek maradnak, akkor a kongresz- szusnak cselekedni kell, a nép békéért való mandátumát végrehajtani. O AMERIKAI , MAGYAR SZÓ ; Published weekly, except 3rd - & 4th week in July by Hungarian Word, Inc. 130 East 16ih Street, New York, N.Y.10003 Ent. as 2nd Class Matter,Dec. 3J. 1952 under the Act of March 21, 1879, at the P.O. of _____________New York, N.Y.____________ Előfizetési, árak: New York városban, az Egyesült Államokban és Kanadában egy évre $ 12.50, felevre $ 7.00. Minden más külföldi országba egy évre $ 15.- félévre $ 8.00. Szabadon engedik a gyilkost Hét évvel ezelőtt, 1966 januar 10.-en, az éj leple alatt robogó gyilkosok gazolin-bombát es gyutacsokat dobtak Vernon Dahmer 58 éves fekete farmer, üzletember és aktív polgárjogi harcos házába, a Mississippi-i Hattiesburg-ban. Mr.Dahmer háza teljesen leégett, ö maga a tűzbe odaveszett. A gyilkosságban a Ku Klux Klan három tagját bűnösnek ta - lálták és börtönbüntetésre Ítélték. Ezeknek egyike Charles Clifford Wilson-t, William L. Waller kormányzó szabadon bocsátotta. Erre a célra a kormányzó egy u.n. “munka szabadsági program ”-ot léptetett életbe. Az elitéit gyilkost most kórházi munkára osztották be, otthonához közel és megengedik, hogy minden éjjel hazamehessen es üzletét is elláthassa. Wilson szabadonbocsátása óriási felháborodást keltett a fekete lakosok és a jóindulatú fehérek között. Feketek és fehérek tüntetésekben tiltakoztak a sza- badonbocsátás ellen. Azzal vádolják a kormányzót, hogy egyezséget kötött a Klan vezetőivel Wilson és más hasonlók börtönből való kibocsátására, amit a kormányzó, természetesen tagad. A kormányzó azt hozza fel érvül, hogy Wilsonra, mint művégtag készítőre nagy szükség van a varosban és hogy felesége és gyermekei is igen nélkülözik. Mr. Dahmer özvegye pedig, a férje elvesztése óta a legnagyobb anyagi gondok között él két serdülő gyermekevei. De a kormányzó szive nem esik meg a gyilkos áldozatain. . | “Ez a városi park elhanyagolt.. ,n Ezt a feliratot lehet majd látni New York egyre több parkjában ... ha az újonnan kinevezett Park tanácsos . Richard M. Clurman figyelmeztetése valóra válik. Feleskettetését követően megjelent a Flushing Meadows-Corona negyedeben tartott gyűlésen és meghallgatta a megjelent 400 főnyi lakó panaszait. A környék lakói panaszkodtak, hogy a parkok piszkosak és veszélyesek. A panaszok elhangzása után Clurman tanácsos ezeket mondta: “Torkig vagyunk a lakosok panaszával. A tapasztalat azonban azt bizonyítja, hogy a város több környékének lakói mit sem törődnek azzal, hogy parkjaikban huligánok lerombolják a padokat, tönkre teszik a VC-ket, letapossák a füveket és bokrokat — ugyanaz a kép tárul elénk, mint a rendbe tevés előtt volt. Ismétlem torkig vagyunk a lakosok panaszaival, ezúttal kijelentem, hogy ha a környék lakói nem hajlandók a parkokat tisztán és biztonságban tartani, akkor egyszerűen lezárjuk és kitesszük a táblát a következő felirattal: "EZ A VÁROSI PARK PISZKOS ÉS FELÜGYE LET NÉLKÜLI.” O NEW YORK,N.Y. Lindsay polgármester élesen e ítélte Rockefeller kormányzó azon javaslatát, mel életfogytiglani börtönbüntetést mérne ki a kábító szerarusokra. “A kormányzó e javaslata nem egyéb, mint fe buzduló mozdulat, ami nem nyújt megoldást. Csi pán ideiglenesen amitja a lakosságot és kiteszi ök< az elkerülhetetlen kiábrándulásnak.”
