Amerikai Magyar Szó, 1973. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1973-05-10 / 19. szám
JL AMERIKA» MAGYAR SZŐ — HUNGARIAN WORD Thursday, May, 10 1973 KAMPÁNY- HÍREK- • _======^ A lap iránti hűség alapvető - de a szervezés dönti el a sikert Azok, akik ismerik az Amerikai Magyar Szó olvasat táborát, tudjak, hogy az a hűség, ragaszkodás, ami részükről a lap iránt megnyilvánul, szinte példátlan egy sajtó-organum és olvasói kozott. Ezt bizonyítja a háladó amerikai sajtó 71 éves története. Ez a sajtó nem jöhetett volna letre es nem maradhatott volna eletben az olvasok állandó és nagy önfeláldozást követelő magatartása nélkül. A napokban kiküldjük a helyi lapbizottságokhoz a múlt évi gazdasági jelentést. Ez visszatükrözi a lap olvasóinak a lap iránti szeretetét. 1972-ben A LAP OLVASÓI, BARATAI ES TÁMOGATÓI EGYÉNI ADOMÁNYOKBÓL ÉS KÖZÖS RENDEZVÉNYEKBŐL 30,000 DOLLÁRT ADTAK A LAP FOLYTATÓLAGOS MEGJELENÉSÉNEK BIZTOSÍTÁSÁRA. Ehhez szinte szükségtelen barmit is hozzáfűzni. Ez a szám hangosabban beszel, mint bármilyen szólam és tagadhatatlan bizonyítéka annak, miként gondolkodnak olvasóink lapunk, az Amerikai Magyar Szó fenntartásának szuksegessegeról. Az 1972-ben elért eredmény azonban nem olvasóink SPONTÁN buzgalmaként jött létre. Az 1972-ben elért eredményt hűséges olvasoiűk lapunk iránti adakozó készségének megszervezésevei ér till el. . *r< j.ji, u Ha 1973-ban meg akaijuk ismetelni a tavaly elért eredményt, azt csak szervezeti lépések TERVE - ZÉSÉVEL ES TERVEK VÉGREHAJTÁSÁVAL érhetjük el. i A kampány első hónapjában elért eredményt i- lyen tervezésben és a tervek végrehajtásában találjuk. Láljuk, hogy Los Angelesben, Detroitban es New Yorkban rendezvényeket terveznek és ezeken az Összejöveteleken — kirándulások, bankettek, ünne - pi ebédekstb., — minden jel szerint alkalmuk lesz az olvasóknak lapjuk iránti szeretetüket demonstrálni. A LAPOLVASÓK NAGY SZÁZALÉKA AZON BAN E HÁROM VÁROS HATÁRAIN KÍVÜL LA kik: A lap pénzügyi kampánya tehát csak akkor lesz eredményes, ha az ország minden részében lakó olvasók kiveszik részüket a siker érdekében. Javasoljuk tehát, hogy Ohio, New Jersey, Florida Illinois, Pennsylvánia és a többi államok magyarlakta városaiban lakó olvasóink rendezzenek születés- napi, házassági évforduló, kártya-délután és ehhez hasonló összejöveteleket. ILYEN ÖSSZEJÖVETELEK MEGSZERVEZESE ELENGEDHETETLEN FELTÉTELŰ LAPUNK PÉNZÜGYI KAMPÁNYÁNAK SIKERÉHEZ. EQUITY FUNDING LIFE INSURANCE CO. Nagy botrány razta meg az amerikai biztosítási üzleti világot és sokezer pórul járt biztosított polgárt, amikor az Equity Funding Life Insurance Co. nemrégen csődöt mondott. Akb. 50.000 biztosítási | kötvény tulajdonosa most szeretné tudni, mi lesz a biztosításával, megkaphatja-e a neki járó összeget, vagy pedig a kötvények nem érnek többet egy darab papimál.Biztositás megkötésénél senki sem gondol arra, létezik-e valamilyen garancia veszteség ellen ugyanúgy, mint bankbetétek eseteben. Az Equity ügyfelei most azt látják, hogy mindössze 9 állam tart fenn fizetésképtelenségi alapokat, a biztosítottak befektetésének védelmére. * * ’ Az Equity Funding Corp. teljes tulajdonában lévő Equity Funding Life volt a közege az első nyilvánosságra hozott komputeres biztosítási csalásnak. Azzal vádolják az anyavállalatot, hogy a biztosítási vállalatot arra használta fel, hogy más biztositó társaságokat kifosszon. A vád szerint az Equity Funding Life biztosítási kötvényeket hamisított,az anya- , vállalat állítólag bondokat és letéti okiratokat is hamisított. Mindkét vállalat .törvénytelenül nagyobb vagyont jelentett be, mint ami a valóságnak megfelel. Mindennek következtében, ez a már évek óta végbemenő óriási méretű csalas nemcsak a biztosítottakat, hanem a részvényeseket es a tőzsde- ügynökségeket is érinti. Az Equity Funding Life ügyesen; meghamisított komputer-szalagokon vezette könyvelését, amely nem mutatta ki a való es a hamis adatok közötti eltéréseket. Az Equity Funding Life abban a percben fizetésképtelen lett, amikor kivizsgálása megkezdődött. Illinois allam rátétté a kezet a vallalat biztosítási ügyeire, megszüntetett minden üzletkötést, befagyasztotta a függőben lévő tranzakciókat, ami azt jelenti, hogy nem fizetnek ki javadalmazasokat, nem adnak kölcsönt és nem bocsátanak ki uj kötvényeket. Senki sem biztos abban, hogy a biztosítottak megkapják-e valaha is a befizetett összege- | két, vagy más követeléseiket. A vizsgálatok folyamán kiderült, hogy a vállalat | bejelentett vagyonának kétharmadát nem lehet megtalálni és lehet, hogy ez soha sem letezett. Egyik, vagy másik államban találtak valamennyi rezervat, de azt sem mind szavatolt formában. Az Equity más vállalatoknak 56.000 hamis biztosítási kötvényt adott el, 100 százalékos haszonnal és a ravasz fondorlatoknak különféle változatait követte el. Az Indiana egyetem biztositásügyi professzora, Joseph M. Belth, akinek nemrégen a fogyasztókat figyelmeztető biztosítási könyve jelent meg, mondotta: “Ez az eset rámutat, hogy milyen vedtelen helyzetben van a fogyasztó közönség. A múltban tapasztalt katasztrófák után, melyek lerontották a közönség bizalmát a pénzügyi intézetek iránt, a szövetségi kormány felállított egy rendszert a közönség bankbetétjeinek védelmére. A biztosításban eddig még nem volt ilyen nagymérvű katasztrófa, de ami most történik, megrázhatja a közbizalmat es hasonló garancia megteremtésére vezethet.” A szövetségi kormány jelenleg nem szabályozza a biztosító társasagokat és csakis Connecticut, Kansas, Maryland, New Hampshire, New York, South Carolina, Vermont, Washington és Wisconsin államok nyújtanak garanciákat. Ezekben az államokban “fizetésképtelenségi alapok” vannak, amelyekből kifizetik a csódbejutott biztositó vállalatok feleinek követeléseit. Pennsylvania állam biztositásügyi megbízottja, Herbert Denenberg velemenye szerint; “Az ország biztosító társasagainak 80 százalékát kerülni kelleni elégtelen vagyonalap vagy más,nyomós okokmiatt.” Eddig csak ezt a nagyméretű biztosítási csalást fedeztek fel, de hozzáértők velemenye szerint feltételezhető, hogy sokkal több csalás van,, mint amiről tudnak. Nines péns a szegény l felépítésére A szubvencionált építkezéseknél, renoválásoknál nyilvánosságra hozott korrupcióra hivatkozva, a Housing and Urban Development (H.U.D.) minden építkezési támogatást felfüggesztett es új, szigorú szabályokat közölt további építkezésekre. Mindezek következményeként, leállítottak sok tervezett, vagy megkezdett építkezést a szegény lakóvideke- ken. A kormány és a H.U.D. azzal indokolja az építkezési moratóriumot, hogy új építkezési programot dolgoznak ki, melynek kivitelezését Washingtonból a helyi kormányzatokhoz helyezik at, finanszírozását pedig, a jóvedek-megosztas alapjan, az állami kormányzatok veszik at. Mindez majd 1974 júliusban lép érvénybe. Az újjáépítési munka leállításával a szegény vidékek lakosai sok helyen rendkívüli nehézséggel néznék szembe. Detroitban például Mr. és Mrs. James Nicolson szomorúan tekint a szembenlevó elhagyatott, tűz és vandálok által megrongált házakra. Még két vagy három évvel ezelőtt nagyon szép lako- vidék volt ez, de a házakat spekulánsok vették meg és újjáépítésük abbamaradt. “Most az egesz környék pusztulásnak indult,” mondotta Mr. Nicolson. Szeretnek eladni a házukat és elköltözni Detroit- ból, de nem akad privat vevő a környék leromlása miatt. Utólso reményük is meghiúsult, hogy a varos vásárolja meg a házat újjáépítési teleknek. A moratórium annak is veget vetett, hogy családi háztulajdonosok hazuk tatarozására kölcsönért folyamodhassanak. Az Öreg Nicolson hazaspar számára csak két lehetőség van: várnak, mig a javításra szoruló ház a fejükre omlik, vagy egyszerűen otthagyjak a házat. Baltimore varosepitkezesi hivatala nagy nyomor- vidék területeket vásárolt meg és előkészítette a terepet uj lakónegyed építéséhez. Most meg kell mondani a szegény lakosoknak, akiket kiköltöztettek, hogy nincs pénz uj hazépitkezesre. A Bal- timore-i hatóságok szerint több mint 10.000 leromlott lakásban élő személy lesz kénytelen várni, bizonytalan ideig, az uj lakásokra. A legtöbb varosban hasonló helyzetet teremtett az építkezések befagy asztasa. Egyes városokban lakószervezetek tiltakozó akciókat terveznek. Philadelphiában C. Alex Morrissey, a Tenants Rights Organization feje mondotta, hogy csoportja gyűléseket tart megfelelő taktika kidolgozására. “Arra gondolunk, hogy elfogadjuk az építkezési helyeket. Egyszerűen bevonulunk a telekre, vagy beköltözünk a felig kész lakásokba éí ott maradunk mindaddig, mig a szegények igenyeil ki nem elégítik.” A szegények érzik meg legsúlyosabban a kormány uj házépítési politikáját.