Amerikai Magyar Szó, 1973. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1973-05-03 / 18. szám

Thursday, May, 3. 1973

AMERIKAI MAGYAR SZ6 — HUNGARIAN WORD

5

mflRLOII BRARRD

Az ez évi Academy Awards kitüntetési ünnepélyen, mint az év legjobb színészé, Marlon Brando kapta az első dijat. Erre a népszerű “Oscar”-nak emlegetett díjra sokan pályáznák es versengenek érte. Marion Brando azonban nem fogadta el a kitüntetést és meg sem jelent a televízión is mutatott ünnepségen, amelyen nyilatkozatának egy részét egy indián no, Shasheen Littlefeather olvasta fel. Nagy vihart keltett a nyilatkozat. Egyesek megtapsolták, mások mérgesen lehurrogták. A nyilatkozatot teljes egészében közöljük:

Már 200 éve mondjuk az indiánoknak, akik földjükért, életükért, családjukért es szabadsághoz való jogukért harcolnak: “tegyétek le a fegyvert, barátaink, s akkor együtt maradhatunk. Csakis ha leteszitek a fegyvert, barátaink, beszélhetünk a békéről es köthetünk számotokra előnyös megegyezést.”

Amikor letették a fegyvert, mi legyilkoltuk őket. Hazudtunk nekik. Csalással kiforgattuk őket a földjükből. Kiéheztetéssel aláírattunk velükhamis egyezményeket, melyeket szerződéseknek neveztünk es soha sem tartottunk be. Koldusokká tettük őket olyan világrészen, amely emlékezet óta mindig életet adott. Es a történelem torzított magyarázatával nem igazságosan jártunk el. Sem a törvénynek, sem az igazságnak nem tettünk eleget azzal, ahogy eljártunk. Ezért hát nem kell, hogy ezt a népet felemeljük, nem kell, hogy eleget tegyünk az igereteknek, mert jogot tartunk arra, hatalmunknál fogva, amivel mások jogait megtámadhatjuk, hogy elvegyük tulajdonukat, életüket, amikor földjüket és életüket védeni próbálják, és az ő erényüket bűnnek, a mi bűnünket erenynek tüntetjük fel.

De van egy valami, ami ennél a fonákságnál is nagyobb erejű, es ez a történelem Ítéletének óriási hatalma. Es biztos, hogy a történelem majd elitéi bennünket. De törődünk mi ezzel? Micsoda morális tudathasadás az, amely megengedi, hogy tele torokkal kiáltsuk ki az egész világ előtt, hogy eleget teszünk kötelezettségeinknek, amikor a történelem minden lapja, az amerikai indiánok utolsó 100 évének minden kiéhezett, lealázó napja és éjszakája ellentmond ennek?

Ugylátszik, az elvek tisztelete és a felebarátok szeretete megszűnt a mi hazánkban, és csak annyit

értünk el nagy hatalmunkkal, hogy egyszerűen a világ újszülött országainak, úgyszintén barátainknak és ellenségeinknek reményeit embertelenül romba- döntóttük es az egyezményeket egyszerűen nem tartjuk be.

önök tálán most azt gondolják, mi a csoda köze van mindennek az Academy Awards-hoz? Miért áll itt ez a no es rontja el esténket, miért avatkozik be életünkbe olyasmivel, amihez nincs közünk és ami nem a mi dolgunk? Miért pazarolja időnkét és pénzünkét es hatol be otthonunkba?

Ezekre a ki nem mondott kérdésekre csupán azt lehet felelni, hogy a film-társadalom épp olyan felelős, mint más, az indiánok lealázásáért, jellemének becsmérléséért, amikor őket kegyetlennek, ellenségesnek és gonosznak tünteti fel. Elég nehéz a gyermekeknek a mai világban felnőni. Amikor az indián gyermekek nezik a televíziót es laljak, ahogyan népüket a filmen ábrázoljak, olyan lelki serülést szenvednek, amit el sem képzelhetünk.

Az utóbbi időkben volt néhány tétovázó lépés ennek a helyzetnek az orvoslására, de ez túl gyenge es tül kevés igyekezet volt. így én, mint ehhez a hivatáshoz tartózó, úgy érzem, hogy mint az Egyesült Államok polgára, nem fogadhatom el ezt a kitüntetést. Úgy érzem, nincs ideje kitüntetések adásanak, vagy elfogadásának hazánkban mindaddig, amig az amerikai indiánok helyzetét alapvetően meg nem változtatják. Ha nem vagyunk testvérünk gondozója, ne legyünk legalább gyilkosa sem. Itt lettem volna, hogy személyesen elmondjam mindezeket, de úgy érzem, többet teszek, ha Wounded Knee-re megyek, hogy képességem szerint megakadályozzam olyan béke kötését, amely becstelen lesz mindaddig,amig a folyok folynak és a mezők füve no.

Remelem, hogy akik ezt halljak, nem tekintik azt durva beavatkozásnak, hanem őszinte igyekezetnek, olyan irányban, hogy előtérbe helyezzen egy kérdést, amely könnyen lehet, hogy meghatározza majd, van-e joga ennek az országnak ezentúl azt állítani, hogy hiszünk minden nép szabadsághoz és függetlenseghez való jogában olyan földön, amely emlékezet előtti időktől fogva életet adott nekik.

Köszönöm a jóindulatukat es a Miss Littlefeather- nek mutatott előzékenységüket. Köszönöm es jo éjszakát.

pálma

HÉTVÉGÉN USZODÁBAN. TENGERPARTON. SÁTORBAN ÉS WEEKENDHÁZBAN HASZNÁLJA ÖN IS A VILÁGHÍRŰ PA LM A FELFÚJHATÓ GUMIMATRACOT

FI

USA területén kapható szaküzletekben, áruházakban.

KELSO IMPORT, INC.

15 W 18th Street New York, N.Y. 10010

Pi>n». 9i9_i«;';_nnQQ

Deák Zoltán .

PAUL ROBtSOH

A második világháború befejezése és a világ színes népeinek nagyreszt akkor kezdődő nemzeti öntudatra ebredése óta, az Egyesült Államok urai es ügynökeik ügyeltek arra, hogy megnehezítsek vagy megakadályozzák olyan feketék vezetőszerepre jutását, akik hatékony irányítást tudnának adni az évszázados elnyomatásból, szolgaságból kiemelkedő fekete nepmillioknak, úgy itt az Egyesüli Államokban, mint Afrikában es másutt.

Ezért kellett meghalni Afrikában Lumumbanak es nemreg Cabralnak, az Egyesült Államokban pedig Malcolm X-nek és Martin Luther Kingnek.

Ezért börtönöztek be Benjamin Davist és Henry Winstont, ezért száműzték William E.B. Duboist.

Ezért üldöztek és törték derékba Paul Robeson, a XX. szazad egyik legnagyobb művészének karrierjét.

Paul Robeson nemcsak nagy művész volt, hanem

W.E.B* Duboissal egyetemben az amerikai fekete nép politikai, társadalmi es gazdasági felszabadulása módozatainak legtisztábban látó hirdetője. És e fel- szabadulás nélkül az Egyesült Államok társadalma elkerülhetetlenül az erkölcsi és társadalmi szétbomlás irányába halad. E szétbomlás, e belső züllés ezernyi megnyilvánulásának ma már minden gondolkodó ember tanúja.

Az április 15-en a Carnegie Hallban tartott ünnepélyen az amerikai művészi világ és társadalmi élet, számos kiváló képviselője fejezte ki sok millió amerikai tiszteletét és elismerését Paul J Robesonnak 75. születésnapja alkalmából. Az a tény, hogy az ünnepély fekete fószónokai a Paul Robeson által már oly rég és oly következetesen hirdetett utat jelöltek meg a népük által egyedül járható útnak, megvívandó harcnak, bizonyítéka annak, hogy Paul Robeson elete és harca nem volt hiábavaló.

Nem volt az elmúlt félévszázad alatt olyan nemes ügyért folytatott küzdelem, amelyben Paul Robeson nem vett volna reszt. Magától értetődően élharcosa volt az amerikai fekete nép küzdelmének a polgári jogokért, ö, akinek szülei még mint rabszolgák látták meg a napvilágot. De ott volt Spanyolországban is, lelkesítve a fasizmus ellen harcoló amerikai és más nemzetiségű önkénteseket, mint ahogy támogatta csodás művészetével az amerikai munkásság szervezkedési harcait. Ugyanígy támogatta a II. világháború alatt a nemzet hadi erőfeszítését. A világháború után a béke biztosításai nemzetek közti barátság szilárdítása lett működése főcélja. Több, mint 25 nyelven énekelve hirdette a népek közti barátság eszméit.

Nagy szivében mindig jutott hely az amerikai haladó szellemű magyar mozgalom és annak sajtója támogatására is. A 40-es évek végén, az ötvenes evek elején és közepén, tehat akkor, amikor a macarthyizmus már őrá is kivetette hálóját, minden alkalommal készséggel vett részt ünnepélyeinken — igy többek között lapunk fennállása 50-ik évfordulóját ünnepló népgyűlésünkön. Felléptéért soha nem fogadott el egy centet sem, hiszen jól tudta, hogy az számunkra lehetetlenség lett volna, csupán arra kért fel bennünket mindig, hogy zongoristájának, Larry Brownnak, akihez 30 esztendőn keresztül a legszorosabb, legőszintebb barátság fűzte, adjuk meg a minimális költségét, 25 dollárt!

Ezúton kívánunk hát az Egyesült Államok és az emberiség eme egyik legnagyobb fiának, a népek közti barátság, testvériség, a béke nagy harcosának még sok születésnapot, hogy megérhesse sok sok álmának valóra válását.