Amerikai Magyar Szó, 1973. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-29 / 13. szám
Thursday, March, 29. 1973 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 9 CSALÓDÁS Laci megszaporázta léptéit. Lába alatt csikorgott a fagyott hó. Ötödször, tizedszer ment végig, a Duna- parton, nem számolta. A hömpölygő szürke vizet nezte, majd váratlanul megállt. Eszebejutott valami. Cigarettát kotorászott elő. Lehúzta kesztyűjét* A gyufa parányi lángja egy pillanatra felmelegitette a kezét. Szeme revetegen meredt a vízre, homlokán apró ráncok gyuródtek. “ — Vasárnap még itt álltunk, néztük a vizet, aztán rágyújtottunk, — emlékezett — Magdi adott tüzet. Fehér prémkucsmaban es sötétkék télikabat- ban állt itt, s milyen jóízűen nevetett, amikor eltalálta a hógolyoval. Es most vége ! Örökre” — gondolta és melyen beszivta a füstöt. “ — Ma is vasárnap van és én egyedül sétálok. De jobb igy ! Nem kell senki és semmi. Hiszen előbb-utobb mindenkiben es mindenben csalódik az ember. Jövőre 26 eves leszek. Magdit elvettem volna, de önérzetem is van. Pedig hát semmisegén vesztünk össze” — jutott tovább gondolataiban és egyszerre látta is maga előtt, hogyan történt. A filmeken sohasem szerette, ha váratlanul a hős múltjából mutattak be képeket, es lam most maga is igy van ezzel... — Mit szoktál csinálni vasárnaponként, amikor én hazautazom ? — kérdezte a lánytól a hógolyózas után kötött fegyverszünetben. — Talald ki, következtess ! — válaszolta Magdi a kerdesre. — Hat... úgy 9 óra körül felkelsz ! — Eltaláltad ! Aztán ? — Renbehozod szobádat, vagy elmész reggelizni valahová... — találgatta tovább. — Van, amikor rádiózom is ! — Ebed után elmesz a barátnódhöz, vagy az jön tehozzád ! — Zseniális vagy ! Evaval és barátaival a presszóba megyünk. Ott szoktunk beszélgetni. — Fiuk azok a barátok ? — Oh, csak Eva öccsei es annak baratai. Csupa nyálasszáju taknyos. Csak nem vagy féltékeny ? — Nem, csak érdekel... És miről beszélgettek ? — Mindenféléről... A fiuk es lányok kapcsolatáról es a többi... De hat miért faggatsz ennyire ? — Es még egyik taknyos sem próbált neked udvarolni ? —kérdezte a férfi türelmetlenül, mert nem tetszett neki, hogy Magdi fiukkal jár a presszóba. — Túl kiváncsi vagy ! Elvégre fiatal vagyok, és » n i meg nem vagy a vőlegényem ! — nyelvelt emelt hangon a lány. — Légy szives, válaszolj a kerdesre ! — kerte meg- egyszer Magdit. — Nem válaszolok ! Jogom van más fiukkal is beszélgetni ! Nem gondolod, hogy kissé unalmas kérdéseket teszel fel ? — felelt összeráncolt homlokkal a lány. Lacinak ekkor banális kérdés csúszott ki a száján. De akkor nem érezte mindennapinak : — Mondd, szeretsz ? f — Most ? En sem faggatlak soha ! Modern fiatalok vagyunk,nem ? — Szóval nem válaszolsz ? — Megörültei, Laci ! A féltékenység úgy látszik az agyadra ment. Semmi modernség nincs benned. Az en dolgom, hogy mit csinálok vasárnap. — Szóval nem szeretsz ! Mert ha szeretsz, akkor válaszolsz ! — Tisztara megbolondultál ! — fordult félre a lány. — Magdi, azt hiszed, en szeretek veszekedni ! Válaszolj, aztan elmegyünk egy feketére ! — próbálkozott mégegyszer. — Hat akkor idd meg egyedül a feketedet ! — vagta rá a lány es elrohant. Ö pedig egyedül maradt. Nem tudta megérteni, hogy Magdi miért maka- csolta meg ennyire magát. Ő a modernséget nem igy kepzelte. Ha már komolyan udvarol, a lány se kacérkodjon mással. Igazan szerette Magdit, de a lány úgy látszik nem, ha egyszer nem volt őszinte hozza. A szerelmesek mindent elmondanak egymásnak, bíznak egymásban. Egy évig udvarolt már a lánynak, de sohasem volt ilyén makacs, mint akkor vasárnap a Duna- parton. Hirtelen újra a mai vasárnapra csaptak át gondolatai. Két hét múlt el. 0 sem kereste azóta a lányt, Magdi sem öt. A szürke viz láttán egyszercsak ideges lett. Rohanni kezdett a varos fele. Földszintes, szürke ház előtt állt meg. Ütött-kopott, tatarozásra szoruló ódon házacska egy belvárosi utcában. Idáig szokta hazakisérni Magdit. Megnyomta a csengőt. Öreg bacsika nyitotta ki az ajtót. — Kit keres, fiatalember ? — kérdezte szűrös szemmel. — Molnár Magdit, az űnokaöccse vagyok, üzene - tét hoztam neki ! — hazudta a bácsinak. — Azt hiszem már hazajött, menjen csak be hozzá ! — mondta barátságosán a bácsi es eltűnt az előszoba egyik ajtajában. Kezével a szoba végeben lévő kis ajtóra mutatott. Laci mar megfogalmazta, hogy mit fog mondani a lánynak. — Bocsáss meg Magdikám az alaptalan gyanúsításért, a féltékenységért ! — jutott eszebe ez a mondat. Halkan lenyomta a kilincset, es mivel a szobában csak az éjjeli lampa világított gyérén, megkereste a kapcsolót*Felkattintotta a villanyt. Abban a pillanatban a lány elesen felsikoltotl, egy meztelen test pedig kivágódott az ágyból. Elfutni nem tudott, igy védekezőén kapta maga elé a székről felkapott inget. Laci kabultan nezett vele farkasszemet. Nála fiatalabb es kisebb termetű fiú bámult ra, tanácstalanul, riadtan. Tekintete mintha azt mondta volna: — Nem vagyok bűnös ! Magdi a paplannal takarta be a meztelen vallat, keblét. Döbbenten nézte Lacit... Néhány másodpercig halálos csend uralkodott a szobában. Aztán Laci megszólalt: — Csak azért jöttem, hogy választ kapjak a kérdésemre. Megkaptam ! — szólalt meg jól hallhatóan. Es maga is csodálkozott, hogy hangja nélkülöz minden ingerültséget. Aztan a megszeppent fiúra esett a tekintete. Ramordult: — Ne állj itt ilyen maflán, bújj vissza a szeretőd mellé, különben megfázol. Bután bámultak rá. Laci megfordult és becsuk- ta maga mögött az ajtót. Kint a kapuban cserbenhagyta a lába. Megtámaszkodott, nehogy reszketni kezdjen. — Nem rugók be — viaskodott önmagával - nem lenne semmi értelme. Hiszen Magdi részéről játék volt csak az egész. Adta a tartózkodó ártatlanságot, kenyeskedett, amikor meg akarta csókolni. A nyá- lasszajuval pedig összebújt. A tacskó szeretőnek kellett, én meg jóhiszemű udvarlónak, férj-jelöltnek. Presszó elé ért. Benyitott és elfoglalta az egyetlen szabad helyet. — Játék volt az egesz ! — kavargott agyában szüntelenül a gondolat. Maga elé meredve kevergette a feketet. Az ismerős felszolgálonö halkan megkérdezte: — Történt valami ? Szomorúnak latszik ! Laci hallotta a kérdést, mégis késett a válasszal. S végül inkább önmagának, mint a felszolgálonönek mondta: — Csak egy kis csalódás... ooooooo ANTALFY ISTVÁN ÚGY ÉLNI JÓ . . . Úgy jo élni, ha nem remeg az ember allati sorstol, rossztól, gyötrelemtől, s az iszonyat, a ver, a jaj, az átok a múltból már csak emlékkent dereng föl, ha értelme van már a holnapoknak, mik feledtetik tegnapok sötétjét, s ember lehet az ember, nem vakond, nem bujkál föld alatt, hajolva hétrét! Ha fontosabb a szeretet a harcnál, ha nem tör ember ember életére, ha fönn ragyog az áldott, éltető nap, s a szivekben a legszebb nap: a béke! ÖNTELTSÉG Egy ifjú nyárfa, ki a többi társától messzibb született, amikor hajlongott a szélben, igy kiáltott: “Most nézzetek! Most nézzetek’.’ / Es szentül hitte, hogy o csinálja a szelet. TEL VOLT A fák dermedten álltak. Nézték, de nem is mertek. Messziről derbe vonva futottak el a kertek. A köd mar szerteoszlott, húsz év kodét feledte, a mar öregedő szív,- hova lett az ereklye? Decemberi világban a fák dermedten álltak, de tavaszi zsolozsmát zengettek a világnak. Környei Tibor -.
