Amerikai Magyar Szó, 1973. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1973-03-22 / 12. szám

rhursday, March, 22. 1973 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 9 Dénes Gézái KÖZNAPI TÖRTÉNET Két ember ballag a község vasútállomása fele. A fiatalabb alig 26 éves, az idősebb olyan 60 éves élemedett férfi. Korán reggel van. Zetorok pöfögnek az utón, ha­talmas porfelhőt kavarva fel, mely el-eltakarja a két férfit. Ahogy meg-megállnak,s kibon takoznak a por­felhőből, úgy fest a két ember,-mintha mindjárt egymás hajába kapaszkodnának: mind a ketten ha­donásznak, kiabálnak, mintha azzal is ertésere akar­nák adni egymásnak, amit eleve nem akar megérteni, hol az egyik, hol a másik. Az idősebb férfi most hirtelen megfogja kalapját, hogy mergeben a föld­höz vágja, de karja megáll a levegőben. Messzire hallik kitörésé: — Hát nem akarod megérteni ? Hol voltál te még akkor, te taknyos, abban a világban ? Elérik a főteret, de ott már mind a ketten el­hallgatnak, mert hosszú, tömött sort kell kikerül­niük. Több százán állnak sorban a füszerbolt, a TUZEP kapuja, a nagy önkiszolgáló bolt, a szabó Ktsz, a kölcsönző bolt előtt végesteien végig, egeszen a zöldségpavillonig. Hosszú a sor, ember legyen a talpán, aki győzi kivárni a végét, kivált, mikor foly- togatja a méreg. Vadidegenek szemeláttára, füle- hallatára mégsem osztozhatik, akiben van egy csöpp emberség. A sor sehogyse akar végetérni, pedig lé­pésről lépésre gyűlik az indulat. Az idősebb most mintegy tanúságként, forró fejjel rámutat a sorbán- állók hosszú sorára: — Itt van ni ! Magad is lathatod... Nezz végig rajtuk: ugyanezen a helyen, ugyanezek a szeren­csétlen, éhező emberek, ugyanezért a szűkös kis élelemért ugyanígy álltak sorban itt a negyvenes években. Nem változott itt semmit a világ. Abszo­lút semmit !!! A fiatal nem kiabál, mégcsak ellent sem mond. Inkább felcsillan a szeme a sor végén álló paraszt­Lucille Grann táncosnő azzal dicsekedett Dumas előtt, hogy ő lábaival nagyobb tér felett uralkodik, mint az iró a tollával. Dumas erre megjegyezte: — En egész derékig adok önnek elsőséget, de azon felül azutan mi uralkodunk......... ücnm bbCed Dickens hires iró volt mar. Regényeit valósaggal falta a közönség. New Yorkba, ahol Dickens regé­nyei először ujsagfoly tatásokban jelentek meg, min­den angol gőzös hozott “folytatást”. Egyszer, ami­kor megint ilyen Dickens-folytatást szállito gőzös - nek kellett érkeznie, hatalmas tömeg tolongott a New York-i kikötőben. Amint a hajó a dokkhoz közeledett, egy férfiú izgatottan felugrott a rakpar­ton heverő egyik ládára, tölcsért formált a két tenye­réből, es odakiáltotta a hajóra a valamennyinket iz­gató kérdést: — Meghal-e a kicsi Nell, vagy sem?......... Heinének egy fűzfapoéta elküldte összes verseit elbírálás végett. Nem sokat nyomott a kis csomag, »mindössze néhány kilót. Levél is volt gondosan mel­lékelve hozza, melyben a lelkes költő ékes rimek­ember láttán, és nyugodtan, mosolyogva szól hozzá: — Mért állnak sorban, bátyám ? Mondja meg ennek az embernek itt la ! S ujjaval az öregebbre mutat. Az idösecske parasztbácsi, akit megszólított, meg- hÖkken: mért éppen annak az embernek mondja ö meg ? Meg ilyet kérdezni/ Hát van olyan ember ebben az országban, aki még ezt se tudja ? De aztan csak megembereli magát, s váltva egyet a lá­bán, nekitámaszkodik a falnak, mert istentelen hosszú tud lenni egy ilyen rengeteg ácsorgás, s igy válaszol: — Mozaiklap meg négyszázas cement érkezett a TUZEP-hez. — Aztan, szinte igazolásképpen teszi hozzá: — Építkeznénk, lelkem, de nagy az igény, a cement meg ugy-e kapós portéka, mert ha tiz vagonnal jön is, rögtön elkapkodják. Mindenki há­zat akar mán itt építeni, lelkem, hát bizony sorba kell állni, nehogy kimaradjunk a portékából. A parasztbácsi válasza minden további vitának végetvet. Már ezután, ki egeszen a vasútállomásig szótlanul ballag a két ember, az idősebbik földre- szegezett fejjel, valami fene nagy kudarccal a fejé­ben, melyen elgondolkozva, a fiatalabbik arcan a győzelem mosolyával. Aztan kiérnék az állomásra. Az idősebbik fel­száll a kupéba: — írjatok am sűrűbben — susogja le a fiatalnak a vonatablakból, mert messze van Kanada. Mert ottan másképp mondják, mint ahogy itthon van. Mondd meg apádnak, jövőre is eljövök. írjatok. A vonat megindul. A fiú két kézzel integet, de az öreg nem viszonozza. Úgy tűnik, mintha haragból búcsút se venne. Pedig dehogyis haragszik. Már hogy is integetne, mikor nem tud, mikor zsebkendő­jét a szájába tömködi, mig szeméből patakzik a könnye. ben arra kerte a mestert, hogy olvassa el verseit, mert úgy érzi; egy Heine ajkáról még a dorgálás is lovaggá üti az embert, lehet mondani, nemesi rang­ra emeli. Heine a verseket ezzel a rövid megjegyzés­sel küldte vissza: — Tekintse úgy, mintha kineveztem volna önt nagyherceggé.............. conB ■■□□□ Jerome K. Jerome angol humorista egyszer kifi­camította a jobb kezét. Az orvos, miután megvizs­gálta kijelentette, hogy a dolog nem veszélyes. A humorista erre megkérdezte: — Fogok tudni zongorázni? — Természetesen. Miért? — Mert eddig nem tudtam.......... BBaocnaBB Giulio Piccini olasz iro nagy kedvelője volt a jo olasz boroknak. Egyszer egy hölgynél vendégeske­dett. Hirtelen rosszul lett. A háziasszony megijedt es igy szolt az irohoz: — Azonnal hozok egy poharka oportoi bort. — Sokkal rosszabbul erzem magam, mint hiszi. Hozza ide az egesz üveget!.......... Atányi Horvath László: Az engesztelés virágai Mielőtt szatyrába rakta volna a holmit, megállt a hatsó polcnál. Rendes szokása volt tetelesen össze­vetni a számlát es a bevásárló kosár tartalmát. Né­hányszor sikerült is tévedést felfedeznie. Hol kárá­ra, hol hasznára. Nem filléreskedésböl csinálta. Jó érzést adott, hogy tudja, hányadán áll es valami önerzetfélet, hogy öt nem lehet becsapni. A mostani blokk sehogy sem stimmelt. Atnezte kétszer is. Egy teteit kétszer számolták, becsaptak 3.60-al, dörmögte magaban. A vásárlók sort álltak a pénztar előtt. Ö megállt a másik oldalon és azt mondta: — Többet számolt! Egy tételt kétszer ütött le! A pénztárosnó nem fordult felé, zavartalanul blokkolt tovább. Ez feldühitette, most már mérge­sen ismételte az előbbieket. — Tessék várni kicsit! — szolt végre a pénztárosno. —Hadd fejezzem be a számolást. — Becsapott engem! Es ez már nem is az első eset. Fennhangon mondta, hallják a többiek is. Elsza­ladt vele az indulat. Nem is a pénzt sérelmezte, mar az fajt, hogy semmibe veszik, nem foglalkoznak ve­le, pedig hát öt most engesztelni kellene, vele mél­tánytalanság történt. A pénztárosnó visszalökte a szót: — Ne mondja, hogy nem az első eset... Mindig átné­zi a blokkot, s még sose reklamált. Ez igy volt, nem is szólt rá semmit Egy pillanat­ra felvillant benne, hogy most oktalanul bántotta ezt a not, hisz tényleg nem tévedett még. Elnézte igy oldalt az alig harcmincéves asszonyt, a haja már korán őszült. Tálán gyerekei vannak otthon — töp­rengett — s ez a percnyi szünet nélküli hajsza, ez az állandó vevöjárás... lehet ennél idegroncsolóbb va­lami? A pénztárosno átnézte a kosarat. — Tessek, itt a 3.60, maganak volt igaza — mondta. Nem erzett diadalt, mint máskor. Valami motosz­kált benne. Amint kiért az üzletből, beletúrt a szaty­rába. Az ördögbe is — motyogta — sehogy se egye­zik ez. Atnezte újra es újra. S akkor elöntötte a szegyen: rájött, hogy a pénztárosnó nem tevedett. Indokolatlanul szólalkozott vele össze, ok nélkül pocskondiázta le a vevők előtt. O volt a család be­vásárlója, majd öt eve járt ebbe az üzletbe. Ha uj el­adó érkezett, rögtön észrevette. Nem tudta senki­nek a nevet, de az arcát mindenkinek ismerte. Fur­csa dolog, a köszönésig sose jutottak el, de egy ket kedves szót mar váltottak néha. Ismerte ezt a pénz- tárosnot is, tálán ö bírta a leginkább kedvvel, jó ke­déllyel. Tőle kapott a legkevésbé morózus válaszo­kat, ha kívánsága, kérdése volt. S most megsértette. Érzékeny ember volt. Nem szeretett masokban tüs­két hagyni. Túl az ifjonti lobogason, mérhetetlen tapintat es megértés alakult ki benne. Ezért is bán­totta nagyon, hogy szabadjára hagyta indulatait. Mivel tehetné jóvá a hirtelenségét? Vett a sarkon egy csokor virágot és nagy' röstelkedve megkövette a penztárosnöt. — Maganak volt igaza reggel — mondta —kérem, ne haragudjék. Visszahoztam a 3.60-t és engesztelésül fogadja el ezt a virágot. Kora délután lent volt a parkban a gyerekekkel: Ajtivales Szabolccsal. Akkor mentek haza a közért­ből a délelőttösök. Ott ment közöttük a pénztaros- nő is, kézében az engeszteles virágaival. BÖLCSEK MOSOLYA RÉVÉSZ TIBOR ROVATA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents