Amerikai Magyar Szó, 1973. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-15 / 11. szám
Thursday, March. 15. 1973 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 9 — Tudod mit ? — folytatta a férfi, aki szintén nem figyelt az asszonyra. — Ezután én inkább kis költő akarok lenni. Nem nagy. Olyan kicsiny, mint ez a tengerszem Es olyan mély. ANEKDOTÁK TENGERSZEM — De — mondta az asszony hirtelen, es megállt a hegyi ösvényén. Emlékszel ? Volt itt valami. — Emlékszem — mondta a férfi. Mindkettőjüknek kitágult a szemük, mint visszanéznek, egy emlékre bámulnak, és ugyanazt látják. — Egy vendéglő — rajongott az asszony. — Egy pompás, ragyogó, európai vendéglő. Aztán egy nagy- nagy üveges tornác. Aztán egy üvegajtó, egy óriási üvegajtó. — Igen — szolt a férfi. Ott reggeliztünk egyszer. A tengerszemre nézett. De az az épület följebb van. A hegytetőn van. Húsz évvel ezelőtt jártak itt, együtt. Lassan ballagtak föl a hegyre, a lila csillagfürtök között, hogy megkeressek. Csakugyan fönn,a hegy tetején volt az az épület: kétemeletes, szürkésre meszelt ház. Sarkán valami csemegekereskedés vagy falatozó, ahol hideg csirkét, málnaszörpöt, gyümölcsöt árultak. Ezt fölismerték. Bementek a hátsó kapun. Ide-oda tévedezve a sötét folyósón, végre kiértek a napfényes tornácra, az üveges tornácra, ahonnan a tengerszemre látni. — Ez nem az — állapította meg az asszony azonnal. — Az nagyobb volt, sokkal nagyobb. — Nagyobb és szebb — tette hozzá a férfi. Az üveges tornácon néhány vendég uzsonnázott, levelezőlapot irt, kirándulók, hátizsákkal. Megszólítottak az Öreg pincért: — Nincs itt egy másik tornác is ? — Nincs, kérem. — Ez volna az ? — bámultak egymásra. — De itt valami változás van. Mondja, közben nem alakították át ? — Nem, kerem. — Szinte hihetetlen. Így volt ez mindig ? — így kérem. Mindenesetre leültek. Fagylaltot rendeltek. Amikor a pincér hozta a fagylaltot, tovább vallat- gatták. — Es hol az ajtó, az üvegajtó ? — Melyik üvegajtó ? — kérdezte a pincér. — Az az üvegajtó, az az onasi üvegajtó — es kezükkel, karjukkal mutattak, hogy milyen óriási. — Itt csak egy üvegajtó van — válaszolt a pincér. — Ez — es rábökött. Éppen előtte ültek. — Érdekes — csodálkoztak — Nem is vettük esz- re. Kis üvegajtó volt ez, rozoga kopott s apró üvegtáblákkal berakva. Ízléstelen, zöldre festett vasrácsok kereteztek. Rameredtek, gyötrődve, mert a szó szoros értelmében fájt nekik a távlat eltolódása. Mint egy álomképre meredtek ra, mint az ifjúkorra meredtek rá. Nem ismertek föl. Tanulmányozták, hol nyílik, hová lehet eljutni ezen az üvegajtón. — Lehetetlen — erősködött az asszony. — Teljesen lehetetlen. — Pedig nyilván ez lesz — mondta a férfi. — Az ember, kérlek, tévéd. Különösen annyi idő után. Az ember kérlek, csalódik. Most elmosolyogtak azon, hogy hajdan, húsz evvel ezelőtt, milyen szépnek, csodalatosnak, tündédnek láttak ezt a helyet. Kacagtak csacsiságukon, tapasztalatlanságukon. — Hiszen otthon még a mi üvegajtónk is nagyobb — állapította meg a férfi. — Sokkal nagyobb. — Nagyobb es szebb — tette hozzá az asszony. Kanalazták fagylaltjukat. Nem szóltak semmit. Hallgattak. Egyszerre mind a ketten azt érezték, hogy megöregedtek. Nincs többe öncsalás, káprázat, mely megszépíti a dolgokat. Minden olyan, amilyen. Ezután mar csak a világtól várhatnak még valamit. Maguktól semmit. De mit adhat a világ ? Legföljebb ilyen szegényes, nem is egészen tiszta üvegajtót. Az élet elmúlt. Az asszony elővette kézitükrét. Némán szemlélte benne az arcát. Ráncokat fedezett fel homlokán, a szeme körül, az eddig ismeretlen ráncokat. Sapadt volt és fáradt. Száját kipirositotta. A férfi, aki költő volt, kitekintett. Nézte a tengerszemet, a tengerszem jéghideg, borzongó, tintafekete vizet, melyen egyetlen vérvörös acélladik libegett. Dühösen összemorcolta szemét es mint mindig, amikor bosszús volt, egyetlen vigasztalására, a munkájára, a mesterségére gondolt. — Nézd — szólt az asszonyhoz. — En alapjában utálom azokat, akiket az irodalomtörténet nyilván vak félreértésből “nagy költők”-nek nevez. Ezek többnyire hetet-havat összehordanak, jósolnak, prédikálnak, harsognak, dörögnek, mint a tenger. Olyan meddők, olyan ihatatlanok is, mint a tenger. Hidd el, a kevés több. Mennyivel több énnél a tökéletes, ha csipetnyi is. Nem figyelsz ide ? — De — bólintott az asszony, pedig egyáltalán nem figyelt oda, mert még mindig a kézitükrére hajolt, elégedetlenül. MAGYAR JÁNOS 1917 marciusábantArany Janos születésének századik évfordulóján Szegeden emlékünnepséget rendeztek, amelyen Tömörkény István is köszöntőt mondott. Barátai és ismerősei meglepődve halljak, hogy a szónok Magyar Jánost emleget. “Bizonyára szóbot- las” — vélik. Segítő szándékkal eleinte többször súgják neki, hogy Arany János, Arany János. . . Tömörkény azonban makacsul és következetesen kitart Magyar János mellett, s súgásra pedig meg- megjegyzi: — Igön, igön, Magyar Jánost ünnepeljük ma! A barátok ekkor mar gondoljak, hogy nem tévedésről, hanem valami másról van szó. “Vajon mit fundált ki már megint ez a Pista?” Az ünnepély után Tömörkény megmagyarázta: — Hát nem értitök, hogy Magyar Janos! Mert ez az izé ... ez a. . . János, olyan magyar embör volt, hogy ilyen nem volt, mög nem lösz több a világon. Ót a mönnyországban se hívhatják masnak, mint Magyar Jánosnak. No ez az egész. . . . AZ UZSORÁS Ezt Jókai mesélte: Egyszer a papunk szigorú prédikációt mondott az uzsorások ellen. Prédikáció után a város egy ik leghirhedtebb uzso rása odamegy hozzá, s megköszöni, hogy a tisztelendő ur olyan szépen beszelt, s arra kéri,minél szigorúbban ostorozza ezután is az uzsorásokat. — Hogyhogy, hiszen tudomásom szerint ön is közéjük tartozik! — mondja meglepetten a fotisz telendő. — Igen — válaszol az uzsorás — eppen azért szc lók, mert már annyian vagyunk, hogy sokan rontják az üzletet, engednek a kamatból. Arra gondoltam, ha néhányan szivükre vennék a prédikációt felhagynának az uzsorával, s utana mi könnyebben emelhetnénk magasabbra a kamatot. n II—<-|—I M in "1TIP M ' U ' H HÉTVÉGÉN USZODÁBAN. TENGERPARTON. SÁTORBAN ÉS WEEKENDHÁZBAN HASZNÁLJA ÖN IS A VILÁGHÍRŰ paima FELFÚJHATÓ GUMIMATRACOT USA területén kapható szaküzletekben, áruházakban. KELSO IMPORT, INC. 15 W 18th Street New York, N.Y. 10010 Phone: 212- 255-0099- --------------x w rW i
