Amerikai Magyar Szó, 1973. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-08 / 10. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, March, 8. 1973 Onnan hoztam en az okos Nastya meséjét, ahonnan a mandátumot. A fogarasi havasok közt élt az okos Nástya. Szép volt, mint a fiók-zerge, fekete szemei voltak, a kökényhez hasonlók, s olyan szája, mint a cseresznye. Hát még a nézése, hát még a járása... Mondták is az irigy legények: “Több szépség ez, higgyétek el, mintsem hogy egy embernek szanta volna az Úristen.” Belátta ezt talán a férjé is, mert meghalt. Nastya özvegy asszonyka lett, pajzán, izzó vérű, aki még a szentekre is rámosolygott, mikor vasárnap a templomba ment. Ilyenkor rendesen egy pár csirkét is vitt a pópának, aki kedvtelessel simogatta meg éjfekete haját, habfehér állát: — Köszönöm, kis mizi-mazi ! Hamar akadjon Szerencsed ! A dászkál, egy ragyás ember, sóhajtozvadűnnyög- te: — Hiszen egyebet se csinál a szerencse, mint hogy utana fut, belekapaszkodik a szoknyaráncaiba... S igazán, igazán. Amennyi duda van a havasok álján, az mind utana siránkozott a pásztorok leheletével. Amennyi rozsa nőtt a kucsulatai ispán kertjében, az mind az ó kebelen fonnyadt meg. Ellopkodtak a legények, először a kertből, hogy neki küldhessek, azutan a melléről, hogy a fövegük mellé tűzhessek. Mondták is az irigy fátak: “Több szerencse ez, higgyétek el, mintsem hogy egyetlen asszonynak szánta volna az Úristen.” Ahol csak megfordult, mindenütt bolondultak utana a legények, de Nastya egyiknek sem adta oda a kezet: “Elég volt egyszer — mondogatta — lássátok be, hogy elég volt a rabságból* s fekete szemei, vakitő fehér fogai incselkedően nevettek a kikosarazott kerokre, mintha mondanák: “Menjetek a pokolba — de gyertek aztán vissza hozzám.” Tógyer, a Nástya nagybátyja (azelőtt gyámja volt), egyre szidta, korholta, hogy mi lesz belőle, ha férjhez nem megy. “Hiszen szép vagy, akár egy fülj, fiatal, friss vagy mint egy vesszőhajtás. Kár eltemetkezned.” De Nástya a fejét rázta és igy felelt: — Ej, hát nem láttad a körtefát ott az országút szélén ? Hát baj az annak, hogy nincs bent valakinek a kertjében, hogy senkie? Azért csak virágzik, meghozza a pirosló körtéit, és sohase vettük észre, hogy ott rohadnának el a gallyak közt.Valaki mindig letepi, megeszi. Hidd meg nekem, bátyó. Fölkacagott az öreg, mint egy zuhatag: — Hamis a lelked, kis Nastya. S olyan a nyelvecs- ked, mint egy ráspoly. Nástya hű maradt elhatározásához. Meg a gazdag Petru, katonaviselt szép szál legény is hiába kérte, hiába ígérte: ) — Minden ezüstömet, minden aranyomat neked adom, Nástya. Rétemet,földemet, minden állatomat. Nástya vigyorgott, s akaratos, makacs fejet kaceran hajtotta a bal vállára. — Nem, Petru, nem megyek hozzád feleségül. Nem kell az aranyod, ezüstöd, se réted, hanem ha meglátogatsz valamikor az én kis házikómban, hozzál nekem ajándékba egy új bocskort. Másnap Juon, a biró fia kellemeztette magat a kutnál. Csipkedte a Nástya arcát, kapkodott a darázs derekához szerelemittasan. Nástya azt súgta neki: — Gyere el szombaton estére, de ne felejts nekem egy uj bocskort hozni. A pópa nyalka diák fia találkozott vele a mezon, a rozsok közti gyaloguton. Búzavirágok voltak a Nástya kezében. Megálltak beszélgetni. A diák lesütött szemekkel, ábrándosán monda a többi közt: — Adj egy virágot, Nastya ! — Hat szakíts egyet, ha csak virágot akarsz — szolt Nastya nyeglén —, van itt ezer meg ezer — és pajkosan hozzátette még egyszer: — ha csak virágot akarsz. Mire aztán a diák nagy hebegve, sok kerülő szóval kihámozta, hogy biz o egy csokot se vetne meg, sót hogy éppen arra lelkendezik. — No, no — fenyegette meg Nástya a diákot szende pironkodással. — Oh, te selyma. No nézd meg, mit ki nem talal ! Majd meglássuk egyébiránt, meglássuk... Hozz egy pár újdonatúj bocskort, és gyere el vasárnap délután ! S lön, hogy megtelt lassanként a Nástya háza bocskorokkal. Egész garmadával állták. Hogy az egér hozzá ne férjen, úgy voltak felaggatva köröskörül a szobában madzagon,mint a kukorica szokott lenni. De volt még azonfelül a szuszokban is; sőt a padlásra is jutott. Annyit hordtak oda össze azok a gonosz csontok, a férfiak, de annyit, hogy tán fel is ment a bocskorok ara a varosban. Az ismerősök, a szomszédok váltig csodálkoztak, hogy mire való lesz Nástyának az a temerdek bocskor. lliana anyó, aki eljárogatott Nástyához, nem győzte neki mondani: — Minek az neked fiacskám, csak nem akarod őket elhordani? Szattyán csizma való a te piskóta- lábadra. Nástya, a kis Nastya kinevette. — Eszembe sincs, anyóka. Inkább járok mezítláb. Hiszen eleg feher a lábam. — De hát akkor mit csinálsz velők ? — A másvilágra sem viszem, majd meglátod. Hasznukat veszem meg ezen a világon. — Az ördög értsen meg, gyermekecskem. — Pedig már eleg öreg vagy hozza, hogy megérthetnél. Hire ment a sok bocskomak, s egy napon eljött a timar is a városból: nagy vörös ember, poszto kabátban. / — Hallod-e Nastya, megveszem az összes bocsko- raidat jó pénzért, és boltot nyitok velök.Hogy adod? — Nem adom a bocskorokat — felelte a menyecske hatarozottan. — Bolond vagy, szép Nástya. Mi hasznukat veszed? — Majd meglátjátok — szólt titokzatosan. így volt, szóról szóra, igy volt. És azontúl még jobban törte fejét a kornyék, hogy mit csinál majd valamikor a Nástya a bocskorokkal. Egyik is mondott valamit, másik is. Hogy egy vén kalugyer megjósolta volna, miszerint egy nap kivesznek az összes állatok a földről, a akkor a bőr ára f ölsz áll, ahany font bocskor, annyi font arany. Mások azt találgattak, hogy fogadalma van Nastyának a gyűjtésre, a- mikor sok ezer lesz, elküldi Bécsbe a királynak, » b f csináljon maganakegy bocskoros regimentet. Legyen mar egyszer igazán takaros katonasága... Sok mindenfélét fecsegtek. Mert tudjátok, milyen ostobák a kiváncsiak. Évekig rágódtak ezeken az ostoba bocskorokon. Mert evek jöttek, mentek, s még mindig nem derült fel a különös titok, még mindig gyűltek a bocskorok Nástyánál, de mar lassabban, gyérebben. Egyszer aztán annak is vége lett. Nem jött több bocskor. Nyíltak meg a rózsák a kucsulatai ispán kertjében, de mar csak a szél hozta el illatjukat... Igaz, hogy Nástya se volt a régi, a liliomokat leszedte formas arcáról az idő, a piros cseresznyét az ajkáról szintén az esztendők ették meg. Rosszul fizettek erte; egy kis ezüsttel, amit hajszálak alakjaban hagytak a fején. Nem volt már szép, de meg eleven, virgonc. Meg pislogott az egykori tűz a szemeiben. Meg érdeklődött a világ iránt. Eljárt a mezőre, a kúthoz, s meg- szólitgatta barátságosan a legényeket: — Mi dolog az Györgye, hogy olyan regen voltál nalam ? — Nem ertem ra, Nastya — felelte Gyó’rgye kelletlenül — Sok dolgom van. — Gyere el valamelyik nap; félretettem neked egy szép erős bocskort. Majd egy másik legényt korholt meg a malomban, ahová őrölni jártak: — Rossz mar a lábbelid, Pavel. Biz isten, kilatszik a nagy ujjad. Nem ülik, hogy úgy elhagyod magadat. A legény kedvetlenül vont vállat. — Kurta eszed van, Pavel, mert hiszen gondolhattál volna, teszem azt, énrám is. Van elég bocskorom. Hátha még jut abból a te lábadra is. S lön, hogy a Nástya bocskoraival megfordult a dolog; amilyen szépen gyűltek egykor, most olyan szépen elkezdtek fogyni... Az öreg Iliána anyo, aki meg mindig eit, es ott gyomlálgatott a Nástya udvarára néző kertjében, valahányszor egy-egy legényt látott elmenni a szomszédból újdonatúj bocskorral a hóna alatt, vigyorogva intette elő menyecske unokáját: — Lám, lám. Ne'zd csak, nézd ! Hm, hm. Okos, előrelátó volt... mindig okos volt ez a Nastya. MIKSZÁTH KÁLMÁH 0TA220N MAGYARORSZÁGRA \ " A KULTUR KLUB CSOPORTJÁVAL, PRAGER JENŐ SZEMÉLYES VEZETESEVEL J MIAMIBÓL - B\ Indulás: Julius 1. vissza: Augusztus 15. JJ ÁTSZÁLLÁS NÉLKÜL ODA ES VISSZA PAN AMERICAN 707 JET GÉPÉN $ (New Yorkban nem áll meg). * UTAZÁSI DÍJ: $360.- í Érdeklődés; EUGENE PRAGER 5111 S.W. 8th St. Room 205 MIAMI, Fla. 33134 * Telefon 448—6563 # • YAmYAYYA*YA»YA»YAYYA»YAmYAYYA»YA» YA %JYkA • Y*m YA TAYYA • YAA-YA • AZ OKOS NÁSTYA
