Amerikai Magyar Szó, 1973. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-01 / 9. szám
o Petőfi Sándor: „Anyám, az álmok nem hazudnak; Takar ion bár a szemfödél: Dicső neve költő'fiadnak, Anyám, soká, örökkön él“. AMERIKAI / MAGYAR SZÓ MELLÉKLETE petőfi sánnoR SZŰIEléSE'nEK 150. ÉUFORDUtÓJRRR S zokása volt — mint maga is elmondja — minden új évben, születése napján, az elmúlt esztendőt me'gegyszer átélni emlékezetében. Mi most rá emlékezve nemcsak életén, világméretekben is nagyszerű életműven tekinthetünk at, hanem a halála óta eltelt egy és negyed századon is, amely idő alatt'alak ja egyre magasabbra nőtt az időben. Fölénk nőtt és mégis köztünk maradt, mint életünk mindennapi társa, kísérője, aki megindít és gyönyörködtet, magávalragad és felkavar, nagy szavakról lebeszél és nagy tettekre, vagy legalábbis: tettekre tüzel. Tudjuk volt időnk megtanulni a lecket: eleg a költőről beszélnünk, ezzel már az embert és a forradalmárt is jellemeztük— hiszen nincs még egy költő, akinek élete, legendás küszködése es küzdelme, gondolatai, szenvedélyes felgyűlásai, haragos kitöréséi napról napra,óráról órára úgy ömlöttek volna ver. sekbe, ahogy ezt nala tapasztaljuk. Egy költő lehet forradalmár mar akkor is, ha valami alapvetően újat hoz a költészetbe. Petőfi kétszeresen forradalmár volt, mert költészetünk egesz levegőjét, hangját, nyelvét, tárgykörét megujitotta de mindez éppen abból a programból következett; mely a népet akarta uralkodóvá tenni az irodalomban és a politikában. Tehát itt sem választható külön az irodalmi újító es politikai forradalmár alakja és szerepe. “Életem csatatéren folyt, szenvedések és szenvedélyek csatatérén” — vallotta magáról. Szenvedett, ha kellett. De a szenvedés nem gyűrte maga ala bátor és tiszta lelkét — éppen a szenvedély mentette meg ettől, ez a szinte állandó lobogas, mely hajlékony pengévé edzi a gondolatot, es félelmetes fegyverré az akaratot. Es kellett a fegyver, hiszen a csata' tér, melyet emleget a költő, nemsokára valóságos csatatérré változott. Petőfi a forradalmi készülődésektől és különösen a márciusi napoktól fogva a nemzet élő lelkiismerete volt. Másoknak nyílhatott ut visszafelé — őneki nem. O csak előre mehetett. Ment is előre — a hősi halálba. Halala után népe es minden népek jovojenek élő letéteményese lett: költészetéből merített mindig erőt a nép, ha körülötte fojtó lett a légkör: “Jöjjön Petőfi, zúzza be öklével az ablakokat, áradjon be a friss, a szabad levegő!” ... Ezt a friss, sza - bad levegőt árasztják ma is versei. Annak látjuk ót, aki valóban volt és mindig is lesz, műveit nem válogatjuk szeliditö es szépítő elvek tetszese szerint. Vámnak, akik azt tartják, hogy a zseni: tehetseg es szorgalom. Mi a zsenit magyarul lángelmének mondjuk, ami azt jelenti, — tehetseg es szenvedély. Es Petőfire mutatunk. Képes Géza Barabás Miklós: Petőfi Március, ifjúság, forradalom. Ezek a fogalmak 1848 márciusának történelemforgató eseményei óta mélységesen belegyökereztek a magyar nép tudataba örök példaként. Ilyenkor,március idusa táján törnek fel jelképessé nemesedett tanításai fokozott intenzitással. Hosszú éveken át e március emléke tartotta ébren a nép legjobbjaiban a szabadságvágyat, a forradalom tüzet. Olyan erővel élt a népben március 15-e kultusza, hogy a történelem folyamán egy- » „ } » szer sem mertek megtagadni ünneplését. Az uj virágokat ígérő tavasz-ünnepét köszöntjük ezeken a napokon, a mindenkori világforgató vágytól terhes ifjúságot ünnepeljük és a mindig megújulni képes forradalmiságra emlékezünk. A Petőfi szobrok ala helyezett koszorúk legyenek az emlekezes megnyilvánulásai, szalagjai pedig zúgják a mai ifjúságnak Nemzeti dalat. Március idu - sán gomblyukunkba tűzött kokárdavirágok mögött dobbanjon emlékezön és figyelmeztetően a szív! PETŐFI SÁNDOR: A nép nevében Még kér a nép, most adjatok neki! Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép, Ha fölkel, és nem kér, de vesz, ragad? Nem hallottátok Dózsa György hírét? Izzó vastrónon öt elégetétek, De szellemét a tűz nem égeté meg, Mert az maga tűz, úgy vigyázzatok : Ismét pusztíthat e láng rajtatok! S a nép hajdan csak eledelt kívánt, Mivelhogy akkor még állat vala: De az állatból végre ember lett, S emberhez illik, hogy legyen joga. Jogot tehát, embeijogot a népnek! Mert jogtalanság a legrutabb bélyeg Isten teremtményén, s ki rásüti: Isten kezét el nem kerülheti. S miért vagytok ti kiváltságosok? Miért a jog csupán tinálatok? Apáitok megszerzők a hazát De rája a nép-izzadás csorog. Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya! Kéz is kell még, mely a földet kihányja, Amig föltűnik az arany ere. . . . S e keznek nincsen semmi e'rdeme? S ti, kik valljátok olyan gőgösen: Miénk a haza, és mienk a jog! Hazátokkal mit tennétek vajon, Ha az ellenség ütne rajtatok? ... De ezt kérdeznem! engedelmet kérek, Majd elfeledtem győri vitézségtek. Mikor emeltek már emlékszobort A sok hős lábnak, mely ott úgy futott? Jogot a népnek, az emberiség Nagy szent nevében, adjatok jogot, S a hon nevében egyszersmind, amely Eldől, ha nem nyer új védoszlopot, Az alkotmány rózsája a tiétek, Töviseit a nép közé vetétek: Ide a rózsa néhány levelét, S vegyétek vissza a tövis felet! Meg kér a nép, most adjatok neki: Vagy nem tudjatok: mily szörnyű a nép, Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad? Nem hallottátok Dózsa György hírét? Izzó vastrónon őt elégetétek, De szellemét a tűz nem égeté meg, Mert az maga tűz ... úgy vigyázzatok: Ismét pusztíthat e láng rajtatok! Thursday, March. 1. 1973
