Amerikai Magyar Szó, 1972. július-december (26. évfolyam, 27-49. szám)
1972-09-07 / 34. szám
Thursday, Sep. 7. 1972 AMERIKA! MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 EGY MAGYAR BÁNYÁSZ A VIETNÁMI HÁBORERÓL Az alanti cikket a William Penn Betegsegélyzö Szervezet hivatalos lapjának, a “Penn Life”-nak júliusi számából vettük át. * * * Ez a cikk a New Kensington, Pa.-ban megjelenő Valley News Dispatch-ban jelent meg és miután a cikk témája nagyon aktuális és azt a Springdale, Pa.-i helyi osztályunk egy nagyon aktív tagja irta, s miután szervezetünk 86 évvel ezelőtt a bányászok soraiban kelt életre, úgy véljük érdemes azt lapunkban közölni. Antal Lajos hosszú évek óta tagja szervezetünknek, a Harmarville-i United Mine Workers Union ( a bányászok országos szervezetének) 4426. helyi osztály elnöke. A bányászok 5. kerületében elnöke a Bányászok a Demokráciáért nevezett szervezetnek. Jelenleg a bíróság által elrendelt választásban, pályázik a Kerületi Bizottsági tagságra. Érdemes megegyezni, hogy az alanti cikk Antal Lajos beszéde, melyet a West Virginia Egyetemen mondott el. Az ö felbecslése, felmérése a vietnámi háborúról oly mély benyomást keltett az egyetemi hallgatók soraiban, hogy azt brosúra formájában adták ki. A cikk természetesen Antal Lajos személyes meglátását tükrözi vissza és ilyen értelemben kell azt venni. * * * Mint leszerelt katona, aki önként állt be a hadseregbe a második világháború idején, sok elgondolásom van erről az úgynevezett háborúról. Harcoltam Európában, de ez a háború úgy különbözött a vietnámi háborútól, mint a nap az éjtói, — ez becsületes háború volt a jelenlegihez viszonyítva, ha figyelembe vesszük a Vietnámból kiszivárgó híreket. Bizonyos, hogy atrocitásokat minden háborúban elkövetnek. A háborúk, úgylátszik, állatokká változtatják az embert. Tudomásom szerint azonban az Egyesült Államok sohasem követett el oly embertelenséget embertársai ellen, mint a vietnámi háborúban. A legszomorubb az, hogy ezen atrocitások elkövetésében magasrangú tisztek is részt vettek és ók a véka alá akarták rejteni ezeket az embertelen tetteket; polgárok, csecsemők, áldott állapotban lévő asszonyok, idősek tömegmészárlását. EZ MEGBOCSAJTHATATLANü Calley hadnagy tette csak egy a sok közül. A magyarázat az, hogy valaki elhamarkodottan cselekedett. Egy vagy más magyarázattal igazolni próbálják a tetteket, hogy szükséges volt “személyi védelemből”. . Amikor Herbert alezredes, Herminie, Pa.-ból, aki a koreai háborúban a legtöbb kitüntetést szerezte, (közkatonai sorból került e tisztségbe),meg akarta győzni a hadsereg vezetőit, hogy a háború igazságtalan, nyugdíjba kényszeritették. Lemondása előtt családjával együtt zaklatásnak volt kitéve. Mindez csak azért, mert bátran megmondta az igazat. Ami a kitüntetéseket illeti: volt idő, amikor büszkék lehettünk, hogy ha a kötelességünk felett elkövetett cselekedeteinkért kitüntetést kaptunk. Ma a tábornokoktól lefelé, mindenki nevetség tárgyává teszi a kitüntetéseket. Mostanában a hadsereg hangulatának fenntartására és propaganda célokból adjak a kitüntetéseket. A háborúban elkövetett erkölcstelenségekért, pusztításért adják a kitüntetéseket. Amikor a II. Világháborúban megkaptam a Distinguished Service Cross-t, büszke voltam rá. Ma nem jelent részemre semmit. Ötször sebesültem meg a háborúban. Ez sem jelent semmit. Amikor egy amerikai tisztre nézünk, öt-hat sor szalagot látunk egyenruháján. Hogyan szerezték meg ezek a tisztek e sok kitüntetést? Kérdezzük meg a közkatonákat. Ók majd megmondják. Ezeket az atrocitásokat, melyeket emlitettem, azzal magyarázzák, hogy katonáink nem tudják megkülönböztetni a barátot az ellenségtől. Ez elhihetö. Es miért nem? Elvégre is mindnyájan polgárai ugyanazon országnak, tehát mind egyformának látszanak. Mi vagyunk, akik különbözünk tőlük. Mi vagyunk azok, akik másképpen cselekszünk. S a mi cselekedeteink után mit várunk tőlük, hogy megöleljenek és megcsókoljanak bennünket? Miért??? Mi elpusztítottuk földjüket és szétromboltuk életüket, családjuk kultúráját. Miután a vietnámi nép leverte a franciákat és felszabadult Franciaország gyarmati elnyomása alól, velünk, a világ legnagyobb hatalmával állt szemben. A legleleményesebb metódusokkal tartottak visz- sza bennünket; buffalo ürülékbe mártot bambusz szilánkoktól a fiúk tetanuszt kaptak, és söröskan- nákböl és bambuszból készített ijpuskával, hogy csak két példát említsek. Ha a történelmet igaz mivoltában írják majd meg, képzeljük el azokat a hősies tetteket, melyeket ök ( a vietnámiak) elkövettek a mi seregeinkkel szemben, melyek a legmodernebb fegyverekkel vannak felszerelve. Nem óhajtok semmit sem elvenni a mi katonáinktól. De ne feledjük el, az ellenségnek ugyanazokat a nehézségeket kell leküzdeni; meleget, hideget, szárazságot, esőzést. No, csak téljünk vissza a barát és ellenség megkülönböztetéséhez. Ha nem tudunk köztük különbséget tenni, akkor úgy vélem, nem tudjuk, mit cselekszünk. Ha ez igy áll, akkor nincs más tennivalónk, mint abbahagyni az egészet. Kimenni!! Nevetséges ezt a háborút tovább folytatni, amely annyira zavaros és látszólag megnyerhetetlen. És ha megnyernénk is, mit nyernénk? Már híressé váltunk azzal, hogy elvesztettük a békét. Mikor tanulunk? A vietnámi háború felemésztett minden jót, amit hazánk adni tud. S mi nem csak pénzről, hadihajókról és egyebekről beszélünk, hanem a nemzet legjobbjairól, fiataljairól. Több, mint 55,000 amerikai ifjú vesztette életét. És csak az Isten az égben tudja hányán töltik életüket kórházakban, mások, láthatatlan sebektől nyomorognak egész életükön át. Azokról nem is szólok, akik kábítószer mérgezéssel térnek vissza. Mi lesz velük?? Társadalmunknak kell törődnie Velük, nem lehet szemünket becsukni. Elvégre is, mi küldtük őket Ázsiába. Ök a legsúlyosabb sebesültek közé tartoznak. Elgondolkodom! Elgondolkodom! Hogy lehet árat tenni emberéletre? Vagy emberi fájdalomra, gyötrelemre? Mennyivel tartozunk még és kinek?? Mindennel, amink van a katonai-ipari komplexumnak tartozunk??? Mi a mi elkötelezettségünk Vietnám iránt? Vagy annak diktátora, Thieu iránt? Kell-e, hogy újainkat és jövőnket feláldozzuk? Szükséges e, hogy tönkre tegyük nemzetgazdaságunkat egy távol lévő diktátorért? Az egyetlen, amit nem adtunk ennek a korrupt rendszernek: harckészséget. Éneikül, semmi más nem számit a nép részére. Ezt azonban képtelenek vagyunk adni részükre. S, ha Thieu hadserege nem rendelkezik harckészséggel, akkor ez csak azt hangsúlyozza ki, hogy a mi vezéreink botrányosan használták, jobban mondva visszaéltek hatalmukkal. Mert ezt háborúnak nevezik, de senki sem üzent háborút. Hívjuk azt, aminek óhajtjuk, a tény az, hogy széjjelzúzta országunkat, erkölcsi züllést okozott és veszélyezteti nemzetgazdaságunkát. Mikor ébrednek fel vezetőink? Elérkezett az ideje annak, hogy a nép és az ország érdekében cselekedjenek. Szomorú, hogy a fiataloknak kell az idősek háborúját vívni. Sajnos ez igy volt a múltban és igy lesz a jövőben. Jack Anderson azt irta, hogy Nixon elnök elrendelte Haiphong és Észak Vietnám bombázását, hogy figyelmeztesse Moszkvát és visz- szatartsa Hanoit. Mondhatom: ez nagyon* veszélyes lépés. Nixon mondja: senki sem fog vele erőszakoskodni. Mi hatalmazza öt fel arra, hogy egy más országba behatoljon és ott erőszakoskodjon? Elgondolkodom! Elgondolkodom! Nixon elnök Ígéri, hogy visszavonja csapatainkat és ezzel játszik. De ugyanakkor felépítette a tengeri és légi haderőt, felfokozta a bombázást. Mondhatnám tovább a végtelenségig, de még vannak szónokok, akik követnek. Úgy vélem, hogy mind bányász, eleget mondtam. Ezzel a gondolattal távozom tőletek: As man to man is so unjust We hardly know which óné to trust. We trust so many to our sorrow So be careful today — not tomorrow. * * * Ember, ember iránt oly igazságtalan, Nem tudjuk kiben bizhatunk, Sokakban bízunk bánatunkra, Legyünk elővigyázatosak ma — és nem holnap. • A vietnámi “éremnek’’ csak egy oldala van NÉHÁNY MEGJEGYZÉS ANTAL LAJOS CIKKERRE Azzal a sürgős kérelemmel fordulok a Magyar Szó szerkesztőségéhez, hogy a mellékelt cikket MAGYAR FORDÍTÁSBAN mielőbb közöljék. A cikket a William Penn Fraternális Egyesület hivatalos lapja 1972 júliusi számában angol nyelven közölte. Mert, tudtommal, legalább 12 ezer magyar tagcsaládnak magyar nyelven is megküldik a negyedévi lapot (e tagcsaládok egyenes kérelmére) igy, úgy gondolom, hogy nemcsak ök, de az amerikai magyarság jorésze biztosan nagy érdeklődéssel olvasná, anyanyelvűnkön, Antal Lajos magyar bányász cikket. Antal Lajos nyüvan felismerte, hogy a szakszervezetében a tagság demokratikus jogaiért harcolni, a legjobb esetben is meddő kisérlet, ha ugyanakkor nem tiltakozik a történelem legpiszkosabb háborü(Foly tatás a 12. oldalon)
