Amerikai Magyar Szó, 1972. július-december (26. évfolyam, 27-49. szám)
1972-11-02 / 42. szám
Thursday, Nov. 2. 1972 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Dobó-jubileum és Gárdonyi-ünnep Egerben Eger idegenforgalma évről évre menetrendszerűen ismétlődik. A hősi helytállás, a hazafíság évszázadok óta magával ragadó emberi példája — a közvetítő Gárdonyi kiemelkedő szerepét talán hangsúlyozni is fölösleges — százezreket zarándokokat ide minden esztendőben. Az idei tervekben két jelentős egri ünnep is szerepelt. A szocialista hazafíság ismétlődő demonstrációja most a hős várkapitány, Dobó István halálának 400. évfordulójához kötődik és Gárdonyi Géza halála 50. évfordulójához. A rendezők meghívtak minden Gárdonyi nevet viselő intézményt — színház, könyvtár, iskola, kollégium, művelődési ház, termelőszövetkezet stb. — fiataljait, és váiják azoknak a falvaknak, városoknak a küldöttségét is, amelyek kapcsolatban voltak a későbbi “egri remetével”. A Gárdonyi-évfordulón a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tudományos ülésszakot tart — ugyancsak Egerben. Az iró életművével foglalkozó kutatók, iradalomtörténészek és a téma iránt egyébként is érdeklődők vesznek részt az ülésen. Alkalmat találnak a feldolgozandó témák sokasága között arra is, hogy a legendás titkosírással rótt följegyzések tartalmáról is tájékozódhassanak a kutatók. Vélemények szerint több oka lehetett Gárdonyinak, hogy naplóját általa tibeti írásnak nevezett, maga szerkesztette jelekkel írja. Visszavonultsága, rejtőzködő zárkózottsága az egyik ok. Ugyanaz az érzés, amelyik a város legszélső házát választatta vele lakóhelyül. A másik ok tréfacsináló hajlandóságában keresendő —. Jó tréfának tarthatta olyat írni, amit rajta kivul senki nem tud elolvasni. Legalább ennyire közrejátszhatott az a körülmény is, hogy igen praktikus gyorsirási rendszert sikerűit összeállítania. A megfejtést a különben igen egyszerű jelek komplikált elhelyezése hátráltatta. Hagyományos képzeleteinkkel hajlamosak vagyunk több tagú betűcsoportjait egyetlen írásjelnek felfogni, az emeletes elhelyezéssel pedig nagyon sokáig egyszerűen nem tudtak mit kezdeni, akik a megfejtéssel próbálkoztak. A 16 éven keresztül — 1906 áprilisából valók a napló első’ oldalai — rótt följegyzések minden sora az iró tündöklőén tiszta, világos stílusában íródott. Közérthető írásra fordítva 1129 gépelt oldalt tesz ki a gazdag anyag. Remélhetőleg nemsokára könyv- alakban is megjelenik. H.D. A XX. század \ krónikája Meg több mint 25 ev van hátra a XX. századból, de mar az irodalomtörténészek, társadalomtudósok egy munkaközössége megkezdte az adatok gyűjtését a század krónikájához. Elsősorban a Század sajtó- és könyvanyagát dolgozzák fel, de levéltárakban is végeznek ide vonatkozó kérdésekkel kapcsolatban kutatómunkát. A kutatócsoport terve az, hogy 1975-ig feldolgozzak a század első felének anyagát. Az 1951 — 75. év hírlapjainak es könyveinek krónikáját 1980- ra szándékoznak letenni szellemi életünk asztalara. Az utolsó negyedszázad krónikáját két évtized alatt szinte napirendben Örökítik meg, s a befejező negyedik kötet az új, a XXI. század első esztendejében lát majd napvilágot. Felöleli a társadalmi, kulturális és sportélet minden emlékezetes eseményét kronologikus sorrendben. / A krónika 1901. január 1-evel kezdődik es 2001. január 1.-én ér véget. EZREK ÉLVEZTÉK A RAJKÓ ZENEKAR ELŐADÁSAIT A CARNEGIE HALLBAN Közel 7000 new-yorki magyar és más amerikai cigányzenekedvel'ó vett részt New York legnevesebb koncerttermében, a Carnegie Hallban, a fiatalokból álló Rajkó Cigány Zenekar gyönyörű és élvezetes három előadásán. A zenekar tíz szerzeménnyel, a tánccsoport hét népi tánccal és Felföldi Anikó cigány- és népdalokkal szórakoztatta a közönséget. NÉGY KIMAGASLÓ SZÁM A zenekar minden szama visszatükrözte a cigányzene szabad, kötetlen lendületét és lelkesítő hatását. A műsor tiz zeneszáma közül kiemelkedett négy, melyeknek művészi előadása felejthetetlen benyomást keltett azon szerencsesek soraiban, akik eljöttek meghallgatni ezeket a tehetséges fiatalokat. A négy szerzemény Sarasaié Ggány Melódiái, Brahms Ötödik Magyar Tánca, Liszt Második Rap- szódiája és Dinicu Pacsirtája. Ezekben a számokban alkalmuk volt Lendvai Jenő és Berki Béla prímásoknak bemutatni mély zenei tudásukat, határtalan technikai fejlettségüket. Ezt a zenekar minden tagja elősegítette — a nagybőgők ritmiz’aló, a három cimbalom dallamhordozö és a klarinétok dallamvariáló szerepével. A “Csak egy kislány van a világon” (Sarasate Gganymelódiáiból) hallatára a magyar hallgatók alig tudták örömkönnyeiket visszatartani. Vagy, amikor Liszt Második Rapszódiájának közismert dallamai felcsendültek a hatalmas teremben, a megjelentek tapsviharral fejezték ki elismerésüket. Lendvai Jenő prímás Dinicu román zeneszerző “Pacsirtá”-jának előadásával bűvölte el a közönséget. Változatossá tették a műsort a különböző csárdás, cigány- és székelytáncok, valamint Felföldi Anikó énekszamai. A közel hétezer new-yorki résztvevő sohasem fogja elfelejteni ezt a kedves, szivet, lelket emelő előadást. Itt jegyezzük meg, hogy — eddig érthetetlen okból — a new yorki sajtó egy árva szóval nem emlékezett meg erről a zenei eseményről. Ez talán a “szabad sajtó” egyik megnyilvánulása? Minden jel szerint a Rajkó Ggány Zenekar nagy sikert arat az ország minden városában, ahol fellép. Reméljük, hogy nemsokára ismét ellátogatnak az Egyesült Államokba, ügy, hogy azoknak, akik egy vagy más okból ezúttal elmulasztották az előadást megtekinteni, alkalmuk leszt ezt pótolni.” VÁMMENTES INKA-CSOMAGOK FŐÜGYNÖKSÉGE KÜLÖNBÖZŐ CIKKEK ÉS SZABAD VÁLASZTÁS VAGY KÉSZPÉNZFIZETÉS MAGYARORSZÁGI CÍMZETTEKNEK Csehszlovákiában lakók részére is 'felveszünk TÜZEX csomagokra rendeléseket MINDENFÉLE GYÓGYSZEREK IS RENDELHETŐK US. RELIEF PARCEL SER VICE INC. Phone: LE 5-3535 — 245 EAST 80th STREET—NEW YORK, N.Y. 10021 BRACK MIKLÓSNE, igazgató , Bejárat: 1 545 2nd Avt. 7