Amerikai Magyar Szó, 1972. július-december (26. évfolyam, 27-49. szám)

1972-10-19 / 40. szám

Thursday, Oct. 19. 1972 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 9 ARnnV TM1BR UR SZIRHIROI Ez év október 22-én lesz kilencvenedik évfor­dulója annak, hogy Arany János — nem halt meg, hanem átköltözött a halhatatlanságba. Hadd eleve­nítsük fel ez alkalomból életének egyik érdekes és igen jellemző epizódját nagykőrösi tanársága idejé­ből. 1851-től 1860-ig — a levert szabadságharc utá­ni idők legnyomasztóbb korában — egzisztenciális okokból tanári állást vállalt a nagykőrösi reformá­tus gimnáziumban. Majdnem ügy irtuk, hogy “ta­nárkodon”, de ez kissé frivol kifejezés lenne, mert Arany Jánost nemcsak költészetében, hanem életvi­teleben is szinte kínos lelkiismeretesség jellemezte. Terhesnek erzett — és vallott — tanári állását is a legnagyobb lelkiismeretességgel töltötte be: túlzott gondossággal javítgatta a rengeteg dolgozatot, a hi­ányzó tankönyvet egy valóságos magyar irodalom­történet megírásával pótolta, óráira percnyi pon­tossággal megjelent. . . Es ez a lelkiismeretes költő- tanár egyszer mégis “sztrájkolni” kezdett, szabotál­ta a tanrendet. Hogy miért és hogyan, azt egy “M. B.” szignóju “Arany Janos és a zsidőfiú” cimú tárca beszéli el, amely megjelent a Pesti Hírlap 1882. évfolyamának 13. számában. Lényegi mon­danivalóját érdemes idéznünk. * ******* l f Volt a klasszisban egy Atki Antal nevű fiú, aki­vel az a szerencsétlenség történt, mert akkor még szerencsétlenség volt, hogy zsidónak született. . . . Atki Antal derék, becsületes, szorgalmas fiú volt s Arany egyik kedvence. Az osztálybeli társai is szerették — de csak addig, mig egy rettenetes na­pon ki nem tudódott, hogy zsidó. No lett erre nagy zaj, nagy felháborodás a diákok közt. Meg kell bün­tetni, meg kell verni az ilyen szinészkedőt, aki nem­csak hogy zsidó mer lenni, hanem zsidó létére oda­tolakszik a kálvinista “anyaszentegyházba”. Mikor délután feljött a lecke-órára, már a fóru­mon várta az egész klasszis. Amint belépett az aj­tón, a két legerősebb tanuló ráteritett a fejére hir­telen egy köpenyeget, s aztán ki hozzá fért, kezdte ütni, verni, előlról-hátulről, ki plaguval, ki lineával, ki ököllel, amint lehetett. A szegény zsidó fiú ordí­tott, kiabált, de ez még csak jobban tüzelte a nemes ifjúságot. “Agyon kell ütni!” — ordítottak. Ebben a pillanatban lépett be igénytelenül, egy­szerűen, amint szokott — Arany János. A fiuk hir­telen szétugrottak, helyeikre iparkodva s megrestel­ve magukat a szeretett tanár előtt. Arany János egy szelíd pillantást vetett a megsanyargatott zsidó fiú felé, s azután megfordult s szó nélkül kiment a teremből. Néma csend következett be az osztály­ban. Mindenki erezte, hogy nagy dolog fog történ­ni. Csak azt nem tudták, mi lesz a büntetés. Másnap is összegyülekezett a rendes órában az ifjúság, de elmúlt egy negyed óra, egy félóra s Arany nem jött. Elmúlt az egész óra s ő mégsem jött el. A levegő mintha valami ismeretlen félemlitö miazmá- val lett volna tele. A fiúk búsan, megdöbbenve te­kintettek egymásra, s senki nem merte megkérdez­ni a másiktól, hogy “No mi lesz hát?” . . . Másnap sem jött, harmadnap sem jött órájára a leckéjét soha el nem mulasztó tanár. Összeültek, ta­nácskoztak mit tegyenek, s végre is egy a VII. osz­tályból alakult küldöttség megy öt kiengesztelni., Feketébe öltözött a küldöttség, s a szónok szép szavakban adta elő kérelmét, hogy kezdje el me­gint előadásait. A professzor hidegen nézett végig rajtuk s igy szólt: “Olyan osztályt, mely valakit a vallasa miatt bánt, en nem tanítok.” S ezzel meg­fordult s otthagyta 'őket. Masnap még nagyobb küldöttség ment Arany la­kására. Nem eresztették be. Most lett aztán csak igazi levertség a különben jószivú fiúk közt, kiket ez a modor mélyen meghatott és megszégyenített. A tanári karnál esedeztek, hogy az vesse magát közbe Aranynál. Ez használt. Tanártársainak meg­ígérte Arany, hogy még egyszer megbocsát osztályá­nak s másnap megjelenik a leckén. Ünnepi ruhába öltözve várta az egész klasszis. Megindító jelenet volt, midón belépett és az öröm ült ki a fiatal arcokra. Mindenki érezte, hogy Arany nagy ember, már akkor is, midőn még nem volt nagy ember. * *■*«■**•**<* Eddig az elbeszélés. Arany Jánossal kapcsolato­san persze felvetődik a kérdés: van-e “epikai hite­le? ”— Igenis, van. Az “M. B.” szignó mögött ugyanis — a Gulyás-féle Alnévlexikon szerint — Agai Adolf, az ismert sokoldalú iró rejtezkedik, ró­la pedig tudott dolog, hogy Nagykőrösön végezte középiskolai tanulmányait, éppen Arany János ta­nársága idejében. A monogramból Ítélve talán éppen ö a tárca szenvedő hőse: Atki Antal. Egyik legki­válóbb Arany-kutatónk, dr. Törös László tanár a nagykőrösi Arany János múzeum igazgatója, aki­nek szives útbaigazítása alapján találtuk meg a fent idézett tárcát, arról is tanúskodott, hogy Nagykő­rösön mindmáig “élő” hagyomány Arany János és a zsidó fiú históriája.” Amiből az is kitűnik, hogy Arany János nemcsak jó tanár volt, hanem kiváló nevelő is. Aki igaz emberségre nevelte tanítványait. S magasztos erkölcsi tanitasa nemcsak a nagykőrösi gimnázium egykori hetedik osztályának szólt. Ha­nem egész népének — “nem középiskolás fokon”. Kunszery Gyula Újítsa meg előfizetését! ARANY JÁNOS RIPORTJA KARLOVY VARY-BÓL A KARLOVY VARY-i filmfesztivállal kapcsolat­ban egy irodalmi érdekességre bukkantunk. Arany János a “Toldi szerelm'e”-ben Toldi Mik­lóssal fedezteti fel Karlovy Vary-t. O maga müvé­hez irt jegyzeteiben közli, hogy népmonda alapján dolgozta fel a történetet. E szerint IV. Károly “cseh kirdly-csász'ar” szar­vasvadászatot rendezett, amelyre Toldi Miklóst is meghívta. Toldi a vadászaton is ámulatba ejtette ügyességével és erejevel az udvari embereket. “Ma­ga Károly a cseh király-császár” is felkiált: “No olyat nem láttám, se’ semmi elődöm!” “így szok­tuk ezt, Felség, a magyar alföldön”, feleli rá Toldi, majd űzik már a következő felbukkanó koszorús gimet. A hajszolt “koszorús gim maga-halálából” menekülve leveti magát a szikláról. Karoly cseh ki­rály és kísérete megkerülve a sziklát, követik a szar­vast. És............ “Zuhogas egyszerre hallik olyan forma Mintha valamely nagy rotyogó üst forma. S tele az egész táj süni fehér gőzzel Melyben a napfény is haloványan vész el. Arrafelé tartván, terepely bikkfának Tisztásán apaiak mentibe’, mit látnak! Vizet a sziklából forró-meleg árral Tömi elő, buzgó, hét ölnyi sugárral: Tetején ez oszlop ragyogó virágba Foszladoz és hull, mint szomorúfüz ága, Szikrázik a naptól, s patakba lefolyván Zöld, veres, meg barna kérget rak az alján. Ezalatt a gimet az ebek megleltek, Vidám csaholással hirt adva jelenték; De Károly a völgyet megszerette nagyon, Lón gondja utóbb, hogy neki nevet adjon: Csatola meg hozzá két falu határát S ahol a forró viz kilövi sugárút Emele ott fürdőt, telepítve várost: Az egész világnak gyülöhelye már most. ” Arany önmagát is megenekli itt a Toldi szerelme kó'vetkezö versszakában Karlovy Vary-val kapcsolat­ban: “Ott, ahonnan a szarvas lezuhant a mélybe, S hol a fürdő épült a forrás fölébe, Ötszáz évvel utóbb vagy igen, már többel, Sokat ábrándozott egy beteg ősz ember; Megáldotta vizét nagy jótéteményért, Ha nem új életért, új életreményért, S ha valaha czélhoz bir jutni az ének: Köszöni e forrás csuda hévvizének. ” így Arany Jánosnak köszönhetjük, hogy meg­tudtuk, hogy nagyszerű népi hősünk, Toldi Miklós révén ilyen régi és kedves közűnk van Karlovy Vary-hoz. Toldi számára már járt ut lenne tehát, ha egyik elkövetkező filmfesztiválon egy nagyszabású Toldi filmben hozhatna újabb dicsőséget Magyarország­nak. Bajnóne Révész Zsuzsa

Next

/
Thumbnails
Contents