Amerikai Magyar Szó, 1972. július-december (26. évfolyam, 27-49. szám)
1972-10-19 / 40. szám
Thursday, Oct. 19. 1972 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 5 A rabszolgaság modem formája dél-Afrikában A dél-afrikai faji elkülönítés politikája (apartheid), bármennyire igyekszik is a kormány ezt szép teóriákkal igazolni, nem más, mint a fekete őslakosok teljes elnyomásának politikája. Az afrikai fekete, a kevertfaju “colored” községek, bányatelepek, vándor és ujratelepitési táborok megtekintésével a Transvaalban, Cape és Natal tartományokban, valamint Délnyugat-Afrikában, hihetetlenül embertelen elnyomatás képe tárul a látogató szeme elé. Macassarban, az ujratelepitési táborban, 528 két és négyszobás házikóban 2500-3000 személynek adnak szállást. A házakhoz csak külső vécék vannak. A kopár telepen se fü, se fa nem látható, vízvezeték csapok csak egyes házközökben vannak és sem telefon, sem utcai lámpák, sem üzletek, szórakozóhelyek, vagy egészségi szolgálatok nincsenek. A helyszínen rendőrség sincs. Jó ideig iskola sem volt, most a gyermekek már némi oktatásban részesülnek, bútor hiányában sokan a földön ülve. Mint a telep egyik lakója mondotta: “az ember itt mást nem tehet, mint hogy keresetét italra költse el.” Állítását egy közeli italmérés igazolja. Közjármúvek sem állnak a telep lakóinak szolgálatára. Az autóbuszsofőrök nem mernek behajtani Macassarbaaz odavezető pataki hidon át, mert attól félnek, hogy az beszakad alattuk. A vonatállomás, ahonnan Macassarnak legtöbb lakosa munkába jár, három mérföldnyire van és jó vagy rossz időben ezt gyalog teszik meg. Egy hajógyári munkásnak a hajnali órákban kell felkelnie, hogy idejében Simons t- townba érjen és csak este nyolckor kerül haza. Azelőtt a munkahelyhez közelebb, Wymbergben lakott, de a kormány kényszerrel elköltöztette. A Bellville South-i colored, ideiglenes vándortelep hulladékfémbó’l és deszkadarabokból épült viskóváros. Az ilyen helyeken ideiglenesen helyezik el a kilakoltatott feketéket, de ez az “ideiglenes” állapot gyakran hét, nyolc, vagy tiz évig is eltart. A kevert fajú colored lakosok Dél-Afrika legtragikusabban elnyomott néprétegei. Aránylag kis számuknál fogva a legkisemmizettebbek lettek, a kormány u.n. “párhuzamos” fejlesztési programjának keretében, a feketék számára létesített •“elkülö- nitett” programmal szemben. A “párhuzamos” fejlesztéssel a szinesek sem saját területet nem kaphatnak, sem a fehérek közé nem olvadhatnak be, annak ellenére, hogy a fehérek kultúrájához közel állnak. De mind a Macassarban, mind a Belville-i táborban élők életkörülményei még magasabb szinvona- luak, mint azoknak az afrikaiaknak az életviszonyai, akik az Orange Free State farmon laknak, egy megyei főváros közelében. Nem minden fehér dél-afrikai lakos elégedett ezzel a helyzettel. Nagyon sokan őszintén elitélik társadalmi rendszerük igazságtalanságát a fekete és színes lakossággal szemben és sokan bátran és állhatatosan küzdenek a társadalom megváltoztatásáért. A többség azonban helyesli a kormány elnyomó politikáját. Dél Afrikában a rabszolgaságnak nem olyan a formája, amelyben a fehéreknek saját tulajdonukként fekete rabszolgáik vannak,' de erre nincs is szükség. A törvények és rendszabályok feljogosítják a munkaadót a törvényes erőszak különböző formáinak alkalmazására munkásaival szemben, de a törvények nem szabják meg, hogy a munkást megvásárolja és egész életén át ellássa. A Bennszülöttek Városi Törvénye szerint például egy fekete csak akkor kaphat városban letelepedési jogot, ha egy munkaadónak egyfolytában 10 évig dolgozik, vagy ha 15 évig (jogok nélkül) a városban marad. Az ilyen törvények valóságos rabszolgaként kötik a fekete lakost a munkaadóhoz. A fehérek a feketéket általában csak rendelkezésre álló munkaerőnek tekintik és munkájukat saját kényelmük és gazdasági jólétük előmozdítására használják fel. A feketék a fehér környékeken csak munkájuk elvégzésére jelenhetnek meg és csupán az elkülönített fekete területeken lakhatnak. Az afrikai nem fehér lakosoknak nincs lehetőségük helyzetük törvényes, békés megváltoztatására, a kormány életük minden mozzanatát ellenőrzi. A nem fehéreknek 16 éves koruktól kezdve állandóan utcán tartózkodási igazolványt kell hordaniok. A nem fehér lakosoknak százait tartóztatják le minden nap az engedely technikai megszegéséért. Semmiféle munkástörvény nem védi a nem fehér munkásokat és törvény szerint nem tekinthetők “alkalmazottak”-nak. Ezért nyilvántartott szakszervezetbe sem tartozhatnak. Habár léteznek szakszervezetek, a törvény tiltja a sztrájkot, a munka megtagadását vagy lelassítását. Más törvények, közöttük a Szabotálás és Kommunizmus Elnyomásának Törvénye teljesen lehetetlenné teszi, hogy bármiféle gazdasági ellenállásra vagy sztrájkra szervezkedjenek. A fehér és colored munkásokat törvénytelen sztrájkért 250 dollár pénzbüntetésre és egy évi börtönre Ítélhetik, de ugyanezért, a sokkal kevesebbet kereső fekete munkásokat 1250 dollárig terjedhető pénzbüntetésre és három évi börtönre ítélhetik. Azonkívül, az u.n. nem nyilvántartott, vagyis a fekete szakszervezeteket az állam elnök minden ok nélkül betilthatja és fellebbezés nincs. A fehér szakszervezeteket csak okkal tilthatja be és ezek fellebbezhetnek. A kormány a fehér gyermekek iskoláztatására fejenként 15 dollárt, fekete gyermekek tanítására fejenként egy dollárt költ. Az apartheid politikája társadalmilag a fehérek felsöbbrendüségi érzetének ad törvényes alapot, mely biztosítja, hogy még a legképzetlenebb, vagy ingyenélö, munkakerülő fehér is valakinél jobbnak képzelje magát. Gazdaságilag az apartheid lehetővé teszi a fekete munkások legalacsonyabb fizetését és a tőkés munkaadók számára rendkívül magas profit bezsebelését. Külföldi befektetéseknek ez különösen csábító. A diszkrimináció meggyengiti a munkás-szolidaritás szervezésének lehetőségét. A fehér szakszervezeti vezérek maguk is a reakciós irányzat vezetői. Vágó Klára “LEARN HUNGARIAN” Bánbldi—Jókay—Szabó kiváló nyelvkönyve angolul beszélők részére, akik magyarul akarnak tanulni Finom papíron, rajzokkal, képekkel. 530 oldal Ara $4.50 és 25 cent postaköltség Megrendelhető a MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALÁBAN 130 East 16th Street, New York, N. Y. 10003 Kenu az indiánoknak nélkülözhetetlen A műanyagból készült, könnyű kenu (canoeJ használata már mindenütt elterjedt a sportemberek között. Ezzel szemben, a Quinault indiánok, a leggyakorlottabb folyami hajósok, ragaszkodnak a kenu-készités őseik által kifejlesztett módszeréhez. Több mint 200 évvel ezelőtt telepedtek elődeik az Olympic félsziget erdős vidékére és mai leszármazottaik is ugyanolyan primitiv eljárással vájnak ki cédrus hasábokat, amivel hosszú évekig, biztonságosan hajókáznak a szeszélyes folyón. Az 1000 tagú Quinault indián törzsnek az eldugott Taholah városkában, — Washington államban — van a központja. Évszázadokon át laktak ezen a vidéken és egészen a múlt századig, 40 láb hosszú, óriási óceánjáró kenukat vájtak ki, amelyeken a nyugati partok teljes hosszában kereskedelmet bonyolítottak le. A cédrus hasáb nehéz és nem billen. Egy 24 láb hosszú kenut hat vállas embernek kell felemelni. A helyi indiánok azt mondják, hogy a közönséges kenu nem felel meg a vidék körülményeinek. A könnyűsúlyú kenuk sem a szélnek, sem a vízesésekkel teli folyó erejének nem tudnak ellenállni; erre a• célra keskeny, nehéz, jól kiegyensúlyozott vizi jármű kell. A kivájt kenu az egyetlen, ami megfelel. Gyakorlott vizi kalauz indiánok is azt mondjak, nemcsak különlegességnek csinálják ezeket a turisták számára, hanem szükségből, mert a veszedelmes folyón csak igy lehet a felszínen maradni. Az indiánok igyekeznek a kézzel kivájt kenuk művészétét megőrizni. A törzs egyik tagja, Bemie Charlie, aki már az egész országban demonstrálta ezt az ősi indián mesterséget, minden nap a törzs kézműves műhelyében tanítja a fiatalokat a kenuk kivájásának nemzedékről nemzedékre átadott művészetére.
