Amerikai Magyar Szó, 1972. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1972-02-17 / 7. szám

Thursday, Feb. 17.1972 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

HOlvAZD, HELQA -& A "NtXONEURQEit"

Nehez lenne tipikusabb amerikai történetet találni ennél. A főszereplő a milliomos Howard R. Hughes, egykor repülögéptervezó és pilóta, pénzügyi impérium építőmestere és — ezt nevezhetjük főfoglalkozásának — nevadai játékkaszinók tulajdonosa. 67 éves és enyhén szólva kissé különc: annyira irtózik a nyilvánosságtól, hogy 1950 óta állítólag kevesebb, mint tiz ember látta. Amióta egy éve búcsút mondott a kontinensnek, egy bahamai luxusszállóban elbarikádozva lakik, a betolakodókat távoltartó testőrök es rejtett kamerák társaságában. Érdekeltségeit telefonon és levélben irányítja, és igy legközelebbi munkatársainak nagy része sem látta sohasem.

FEDŐNÉV: "OCTAVIA-TERV"

A “titkok” publikálásából már nem kevesen gazdagodtak meg. A múlt év elején az előkelő New York-i McGraw Hill könyvkiadónál a szakmában már befutott egyik szerző Clifford Irving jelentkezett azzal, hogy Howard Hughes, a legnagyobb titokban találkozik vele, interjúkat ad neki, amelyeket raagnetofonszalagra rögzítenek és megbízta önéletrajzának sajtó alá rendezésével és publikálásával. A könyvkiadó vezetői nem haboztak. 1971. március 4-én titokban aláírták a szerződést, kiutalták a kialkudott dollárösszeg első részét a milliomosnak. Irving gőzerővel dolgozott és a könyvkiadó olyan féltve őrizte a titkot a nagyközönség és a konkurencia elől, hogy üzleti levelezésében a Hughes könyvet csak mint, Octavia-tervet emlegette. Később eladták a Life cimú nagypéldányszámú folyóiratnak azt a jogot, hogy folytatásokban közölje a könyvet. November végén Irving, aki addigra elkészült a munkával — “hússzor találkoztam titokban Hughessal, valahol a nyugati féltekén” — Írásos meghatalmazást nyújtott át Hughestól, a kiadónak. A milliomos ebben végleg engedélyezte a publikálást.

EGY HÖLGY ZÜRICHBEN PÉNZT VESZ FEL

Amikor a kiadó közölte tervét, megkezdődött a második felvonás. Először a 'Hughes-impérium képviselői tiltakoztak, fenyegetőztek “a hamisítók beperelésével”, majd maga Hughes is színre lépett. Odáig elment, hogy telefon-sajtóértekezletet hivott össze olyan újságírókból, akik élete valamelyik szakaszában találkoztak vele, s igy ismerték hangját. Az újságírók egy Los-Angeles-i hotelszobában ültek a TV kamerák előtt, Hughes a Bahamákról válaszolt kérdéseikre, és kereken kijelentette, sohasem találkozott Irvinggel, nem adott neki sem egy interjút, sem húszat, a legutóbbi hónapokig a nevet sem hallotta.

A könyvkiadó képviselői mostanáig mégis kitartottak tervük mellett, s arra hivatkoztak: először is senki sem bizonyíthatja, hogy a Los-Angeles-i sajtó- értekezlet részvevői beszélték az igazi Hughessal. Másodszor: az ö kezükben bizonyítékok vannak, nemcsak a magnószalagok és az ezekből készült kézirat, hanem a H. R. Hughesnak kiutalt csekkek, amelyeken az aláírás bizonyítja, hogy a milliomos felvette az összeget. Csakhogy épp itt következett be a fordulat. Amikor e csekkek útját követték, kiderült, hogy néhány hónappal ezelőtt egy magát Helga R. Hughesnak nevező fiatal hölgy, nyitott egy

kis összeggel folyószámlát Svájcban, a tekintélyes Züricher Credit Banknál. Ez a hölgy később ezen a számlán helyezett el három csekket, a New York-i kiadótól, amelyek “H. R. Hughes” névre voltak kiállítva. A három csekk végösszege 650,000 dollár volt. A hölgy mindhárom esetben néhány héttel a betét után, ki is vette a teljes összeget, természetesen készpénzben. A banktisztviselők nem akadtak fenn a dolgon.

Miután nyilvánvaló volt, hogy a 30 év körüli “Helga” nem lehet azonos a 66 éves milliomossal, a kiadó elhalasztotta a könyv piacra dobását és a svájci, az amerikai rendőri szervek lázas nyomozást indítottak. Irving a napokban áthajózott a Földközitengeri Ibiza szigetéről az Újvilágba és közben érdekes metamorfózison ment keresztül. Ibizában, ahol üdült, még azzal fenyegetőzött, hogy bárkit, aki az ö feleségét Edithet azzal gyanúsítja, hogy netán Zürichben Helgaként szerepelt, feljelenti rágalmazásért. Mivel azonban a zürichi rendőrség a jelentések szerint meglehetős eredménnyel dolgozott, ennek a “rágalomnak” a dokumentálásán,New Yorkba érkezése után Irving megtette a drámai beismerést. Igen, az 5 felesége utazott a csekkekkel egy hamis útlevéllel, álnéven és parókában Zürichbe, benyújtotta a csekkeket a bankban, majd később minden esetben kivette a pénzt, és ugyanabban az utcában, a szemben lévő bankban egy másik álnéven — most mint Hanna Rosenkranz — betette. (A pénzt ezen a másik számlán a svájci nyomozók meg is találták, azzal a szépséghibával, hogy körülbelül 200,000 dollár hiányzott.)

Irving azonban kijelentette, hogy felesége Hughes “titkos utasítása értelmében járt el igy” és a sűrűn ismétlődő ügyészségi kihallgatásokon továbbra is kitart amellett, hogy a kézirat eredeti és Hughes jóváhagyásával született. Amivel megint újabb kérdések vetődtek fel: hová lett a 200.000 dollár. Nem valószínű, hogy Edith — Helga — Hanna elvesztette volna, amig átment az úttesten. Ha Irving az egész szélhámosság kiagyalója, akkor honnan kapta a kézirat alapanyagát, amely olyan hitelesnek tetszett, hogy megtévesztette a kiadó “öreg rókáit” is ? Igaz, hogy a Hughes-impérium egy gazdájával elégedetlen munkatársával játszott össze, tőle kerültek birtokába a hét lakat alatt őrzött adatok, naplók?

"EZÜSTPAPUCS"

Függetlenül attól, hogy ezekre a kérdésekre milyen válasz születik, az ügynek politikai mellékága is van. Anderson washingtoni publicista, aki úgyszintén a titkok publikálására specializálta magát, nyilvánosságra hozta; a kézirat hitelességétől függetlenül, neki bizonyítékok vannak a kezében egy

205,000 dolláros kölcsönről, melyet Hughes adott egy anyagi bajokkal küszködő califomiai üzletembernek, aki 1956-ban “Nixonburger” néven Hamburger-sütödék szerény és nem túl eredményesen működő hálózatát tartotta fenn. A fiatalembert Donald Nixonnak hívták és bátyja a kölcsönzés időpontjában az Egyesült Államok alelnöke volt. (Egyébként a kölcsön ellenére is csődbe ment, de az ügyet elsimították.)

Az említett összeg nagy részét Anderson szerint a poetikus “Silver Slipper” (Ezüstpapucs) nevű Hughes-féle játékkaszinó jövedelméből vették el, és egy Be be Rebozo nevű úriembernek adták át.

Bebe Rebozo Nixon elnök bizalmas barátja, akinek képe hetenként megjelenik a lapokban. (“Rebozo Nixonnal golfozik”, “Nixon és Rebozo a vitorláson”.) Ugyanebbe az irányba mutatnak a New- York Times adatai is, amelyekből az is kiderül, hogy Robert Kennedy igazságügyi miniszter annakidején mérlegelte, hogy bűnügyi vizsgálatot indítson a Nixon család vagy Hughes ellen, a teljesen szabálytalan és szokatlan körülmények közt folyósított kölcsön miatt. A kölcsön biztosítékául ugyanis üres telek szolgált, amely a Nixon fivérek édesanyjának nevén volt: a telek értéke a kölcsönösszeg tört részét sem tette ki és ha a kölcsön nem politikai meggondolásból jön létre, akkor egyetlen hitelező sem fogad el ilyen biztosítékot. A lap azt is megírta, hogy Donald Nixont, aki annakidején nem tudta visszaadni a kölcsönt, 1969-ben bátyja elnöki beiktatása után a Mariott Művek alelnőkévé nevezték ki. A Mariott Művek nagy összegekkel támogatja a republikánus pártkasszát. . .

A Hughes—Irving ügy pillanatnyi vesztese csak a könyvkiadó, amelynek 650,000 dolláiját Zürichben a titokzatos Helga egy kékszinü légitáskába gyömöszölte be. Azok a leleplezések azonban, amelyeket Anderson és a New York Times tett közzé, a Fehér Háznak okozhatnak dollárban nehezen kifejezhető veszteséget a választási évben.

Clifford Irving iró és felesége,Edith.

Az eseményekhez még hozzátartozik az is, hogy Irvinget beidézték a Szövetségi Esküdtszék elé, ahol Morris E. Lasker biró kérte, hogy vesse alá magát egy írásszakértői vizsgálatnak. Irving először megtagadta, majd teljesítette a kérést.