Amerikai Magyar Szó, 1972. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-08 / 23. szám
Thursday, June 8. 1972 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Harcom a magyar keresztrejtvénnyel Különös története van az én kapcsolatomnak a magyar keresztrejtvénnyel. Úgy kezdődött a dolog, hogy egy magyar lapot kaptam az óhazából. Nem véletlenül. Egyik hazai látogatásunk alkalmából valami ügyem volt a magyar utazási irodával (IBUSZ) és az a gyanúm, hogy ők tettek az előfizetési listára, miután ez a lap főleg a külföldi magyarok további kapcsolatára törekszik, ami nagyon tiszteletreméltó. Soha sem gondoltam, hogy ilyen kihatása lesz ennek további életemre. Az történt ugyanis, hogy éppen abban az időben egyszerre nagyon sok időm lett, mert elértem azt a kort, amikor az ember leteszi a szerszámot, vagy tollat, vagy amivel keresi a kenyerét és azt mondja, hogy dolgoztam eleget, dolgozzon már más is. Vagyis nyugdíjba vonultam. Nem mondhatnám, hogy most már semmi dolgom nincs, mert van egy kis házunk és egy házzal mindig van valami tennivaló. Ha nem romlik el valami, akkor festeni kell, vagy a füvet vágni, havat lapátolni, már amilyen időszak van. Igaz, hogy a ház birtoklásában van egy társam is: a bank* csak az a baj. hogy a bank nem hajlandó semmi segítséget nyújtani ezeknek a fontos dolgoknak az elvégzéséhez. Szóval rám marad az egész. Viszont ha már elegem volt a munkából, vagy ha elvégeztem, akkor veszek egy kis szabadságot. Legalább is addig, mig az anyjuknak megint eszébe jut valami. Éppen reggeliztem, amikor jött a posta. Rendszerint korán reggelizek — legalább is visszavonult- sági fogalmakban korán — kb. 8 órakor és a posta rendszerint később jön: 11 órakor. De ezen a napon sorsom megvolt pecsételve. Szép barna'papírba csomagolva érkezett nevemre címezve az újság. Kíváncsian kibontottam. Nagyon sok kép, jó fotó- technika, érdekes hirek. Es a végén a keresztrejtvény. Egy ceruza pedig ott feküdt az asztalon. Így lesz az emberből fatalista. Eleinte nagyszerűen ment. Sokra azonnal tudtam a választ, rögtön nagy büszkén beírtam és mentem tovább. Ügy' gondoltam, hogy amiben biztos vagyok, azt beirom jó vastagon, esetleg tollal és aztán, mikor lefelé megyek (függőleges) akkor könnyebb lesz olvasni. Óvatos ember vagyok, a villanyszerelői pályám ezt belémoltotta. Hát bizony, ez az óvatosság most nagyon jól jött, mert egyre gyakrabban fordult elő az, amire a pesti ember azt mondja, hogy nem stimmel. Olyan szavak jöttek ki, hogy a hajam szála az égnek állt, illetve állt volna, ha lenne hajam. Pl. az egyik azt mondja, hogy “durván leszid” és az eleje meg van: le. . . . Mindjárt eszembe jutott valami rémes gorombaság. Hát az mégsem lehet, ilyent nem Írnak az újságban. Ilyet nem imák még itt sem, talán csak a Portnoy Panaszaiban. Talán lehet hallani ilyet Pesten a villamosban, ha valakinek a kedvenc tyúkszemére jól rátaposnak. Jól kianalizáltam cs nagynehezen kijött “legorombit”. Nem hangzik valami nagyszerűen, még Írásban sem néz ki jól. Viszont ez nem az én hibám. Erős kételyeim is voltak, hogy ez a válasz nem helyes, mert sok értelme sem igen van. Tévedtem. Egy hónap múlva, mikor megjött az újság a megfejtéssel, pontosan az volt: “LEGOROMBIT”. Nagyon dühös lettem. Az én trágár kifejezésem igaz, hogy nem birta a nyomdafestéket, mégis jobban megfelelt volna. Magyarosabb is. Nagy képzettség kell egy keresztrejtvény megfejtéséhez. Érteni kell az irodalomhoz, történelemhez, nyelvekhez, sporthoz, földrajzhoz és minden egyébhez, ami valaha történt, történik vagy történni fog. Úgyszintén nagyon szükséges, hogy gondolatolvasó is legyen az ember és kitalálja, hogy mit is akar a rejtvénykészitó' alattomosan kifejezni, mely kifejezést alkotta meg úgy, hogy minél körmönfontabb és nehezebben kitalálható legyen. Nincsen olyan ember, aki mindent tud, még az időjósló házikó is csak az időt tudja megmondani és akkor is a legtöbbször téved. Tehát kellenek szótárak, térképek, lexikonok, vegytani szakkönyvek és hasonló dolgok. A földrajz szakértők minden pici falut, patakot, hegyet, dombot ismernek a két földsarok között. A legnagyobb fejtörést a nyelvtudósok adják. Pl. becézett angol férfi név, zárójelben utána (Vili) valószínűleg a gyöngébbek kedvéért. Hát itt már komoly bajok vannak. Erősen többes számban. Először is Vili az már becézve van magyarul. Eredetije William, dupla V-vel, két el-lel, ipsilonnal: Willy. Az, hogy a kivánt név: “Bili”, ami nagyon helyes és minden tekintetben megfelel úgy nyelvtanilag, mint keresztrejtvényileg, csak azt jelenti, hogy tudatosan, véleményem szerint tudatlanul félrevezetik az embert. Ha azt akarjuk kihozni, hogy “Gyuszi” akkor nem mondhatjuk, hogy Gyuri becézve. Azt mondjuk, hogy György e’s rábízzuk, hogy mit hoz ki belőle. Mindezek után erős meggyőződésem, hogy William sem lenne megelégedve új keresztapjával. Különösen, ha tudna róla. Az első alkalommal, amikor egy szótárt vettem elő, kedves nejem rögtön rámkiabált: “Az csalás, amit maga csinál!” Meghökkentem, mert ügy éreztem, hogy van valami igaza. De azért nem hagytam magamat. “Hát maga tudja, hogy mi a Polodium vegyjele? Vagy ki volt Achillesnek a kedves nagymamája? Vagy milyen patak ömlik Bivalynaszádon a Tiszába?” Most rajta volt a sor, hogy meghökken - jen. “Nem tudom — de rögtön kész volt egy igazi női válasszal — de én nem is próbálok keresztrejtvényt fejteni. Van éppen elég más dolgom is.” Hát ebben igaza volt, nem is próbáltam ellentmondani, úgyis hiábavaló lett volna. 27 éves házasság alatt annyit már megtanultam, hogy mindig neki van igaza, de azért mégis az enyém az utolsó szó: “Yes dear”. Ebben csak az vigasztal, hogy nem én vagyok az első férj, aki ilyen helyzetben van. Es nem is az utolsó. De ő még nem volt kész és rögtön ki is játszotta a nagy ütőkártyáját: “Miért nem nézi mega verset, amiből az egész eredményt rögtön tudná — ha már úgy is csal?” Mit lehet erre válaszolni? Hogy az nem vicc, nem szórakozás, az nem ad nekem semmi elégtételt, stb. stb. Hiába próbáltam volna ezeket megmagyarázni, tehát csak nagyot nyeltem és befogtam a számat. Így legalább a házi béke biztosítva van. Legalább is egy ideig. Tovább mentem a szórakozásban. Már úgy beleizzadtam, hogy az inget is le kellett vennem. Nem csoda, hiszen ilyen kérdések jöttek elő: “Inachos folyóisten dundi kisleánya, akit a féltékeny Héra tehénné változtatott.” Az egész név két betű. Megvallom az igazat, én nem vagyok szakértő a görög mithologiában. A rómaiban sem., Es, hogy a két betű kedvéért most egy történelmi kutatásba bocsátkozzam, nem látszott nagyon ésszerűnek. Azonkívül minek zavarjam szegény kislányt haló poraiban, annyi idő után. A haló port is jobb lesz nem nagyon emlegetni, mert ha a fentiek szerint a kis dundi tehénné, sőt kövér tehénné változott, annak szomorú következményei lehettek. A görögök előtt nem szent a tehén, mint a hinduknál, tehát lehet, hogy meg is ették tehén korában. Es akkor jobb, ha hagyjuk a haló port, Dundit és az egész vacakot, majd kitalálom azt a két betűt valahogy. “Kell a főzéshez”, négy betű. Zsir, mondom diadalmasan. Zsír nem kell a főzéshez — vágta rám kedves nejem szikrázó szemekkel. A zsir choleste- rolt termel és az nagyon káros a szervezetre. “ De most nem arról van szó, hogy káros, hanem négy betűből áll és z-vel kezdődik, tehát zsir.” “De nem kell a főzéshez. Olajat kell használni és pont.” Végre megegyeztünk abban, hogy a zsir csak a kereszt- rejtvényben kell. Megint van egy kis béke. “Súly rövidítése.” “Hát erre keresse meg a helyes választ, mert nagyon érdekel. Egyébként észrevette, hogy leadtam 5 fontot?” Közben tetszelegve nézte magát az előszobában függő tükörben. Odatekintettem és látva a hátsó gömbölyüséget, ártatlanul megjegyeztem: — tényleg, észre lehet venni. r így lettem rabja a keresztrejtvénynek. De csak a magyarnak. Az angol lapokban, meg a fotográfiai magazinokban is van keresztrejtvény. Nem érdekel. Bizonyos nosztalgiával lehet ez összekapcsolva, hiszen én angolul sokkal jobban tudok, vagy honvágy, esetleg az elmúlt ifjúság utáni vágyakozás. Nem tudom. De amikor megérkezik a magyar újság, akkor mindig ünnepnapom van. ABA MIHÁLY *•**•***»*****•«•**■« IFJ. KELETI JENŐ LINÓMETSZETE • 9
