Amerikai Magyar Szó, 1972. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1972-05-18 / 20. szám

Thursday, May, 18. 1972

K-.A.Í •; r-Áö 'A

miniKOzns

Zoltán elgondolkodva sétált az úton. Hirtelen ráütött valaki a vállára. Visszafordult és a következő pillanatban már a nyakában lógott egy fiatal, csinos lány.

— Szia, Kát. . . , Zsuzsa, te vagy az?! — elhülten nézte a lányt. Hat évvel ezelőtt látta utoljára. Akkor még csak egy tízéves, nagyszájú kis fruska volt. Es most az összetévesztésig hasonlított nővérére. Nem csoda, hogy hirtelen összetévesztette őket.

— Kati hogy van? — volt az első kérdése.

— Kösz, jól, férjhez ment. Ahogy nézte Zsuzsát, állandóan Katit látta maga előtt. Ugyanazok a mozdulatok, kicsit hadaró beszéd és a hajtincsékkel való játék. Hirtelen lepergett előtte a régi történet és az a bizonyos tavaszi este.

Katival a gimnáziumban ismerkedett meg, bár látták már egymást azelőtt is. Zoltán édesanyja hirlapkézbesitő volt és ó járt Katiékhoz is. Néha a fia is elkísérte, amikor az előfizetési dijat szedték össze.

Kati szülei maszek zöldségárusok voltak. S mivel kedvelték az özvegy ujságkézbesitő asszonyt, időnként szóltak, hogy vagy ő, vagy Zoltán menjenek be a boltba. Ilyenkor egy-két kiló gyümölcsöt adtak nekik.

Kati és Zoltán a gimnáziumban rendszeresen találkoztak. A tanulószobában egymás mögött ültek. Összebarátkoztak. Bekövetkezett az első meghívás, Kati felhívta Zoltánt tévét nézni. A film technikai okokból elmaradt. így szinte természetes, hogy a kővetkező héten, amikor újra műsorba iktatták, Kati ismét meghívta a fiút.

A hetenkénti találkozások megsokszorozódtak, majd rendszeressé váltak. A fiú majd mindennapos vendég lett náluk.

Kati megszerette a fiút. Zoltánnak ugyan megvolt a nagy “Ó”-je, de már Katival nem tudott megállni csak a haverságnal. Egyik este megcsókolta a lányt. Ezzel hallgatólagosan megállapodtak az együttjárásban.

Az idő gyorsan ment, már két éve voltak együtt. Általában másnaponként találkoztak.Zoltán műkedvelő’ színjátszó volt, az előadások szombat és vasárnap este voltak. Ilyenkor Kmti türelmesen várta. Táncolni, moziba menni nem nagyon tudtak, Zoltánnak nem volt pénzé. Azt meg nem engedte, hogy a lány fizessen.

így ment ez 1964 tavaszáig. Zoltán úgy emlékszik erre a napra, mintha ma történne.

Aznap nem volt iskolában, inkább beült a moziba. Utána Katihoz ment. Bosszúsan vette tudomásul, hogy vendég van náluk. A lány unokabátyja, Attila volt ott. Általában Kati szülei este nyolc órakor jöttek haza az üzletből és igy volt két szabad

órájuk. Es ez most hiányzott. Neheztelt Attilára.

Beszélgetni kezdtek. Hirtelen Attila elővett a zsebéből egy öreg, látszólag kimustrált pisztolyt. Zoltán érdeklődve megnézte, aztán elfordult és csak a lánnyal foglalkozott.

Elkezdődött a téve-adás. Attila leült a műsort nézni. Kati és Zoltán átmentek a másik szobába. A heverőre ültek, hátukat a falnak támasztották. Zoltán a filmről mesélt.

Később bejött Attila. Leült az egyik székre. A pisztolyt babrálta. Katiék ügyet se vetettek rá, beszélgettek tovább. Hirtelen nagy csattanás hallatszott. Zoltán bódultán látta, hogy Kati lecsúszik áfáitól, s elterül az ágyon. A következő pillanatban azonban felült.

— Mi történt — szólalt meg csöndesen, majd fejéhez nyúlt. Véres lett a keze. Zoltán kivitte a fürdőszobába. Egy kis vörös folt sötétlett a füle mögött. Ekkor még nem gondoltak semmi rosszat. Pontosan tudták, hogy Attila kezében elsült a revolver, de nem annak tulajdonítottak Kati sérülését. Zoltán úgy hitte, hogy a lány megijedt a dörrenéstől, ijedtében hátra rántotta fejét és beleütötte a falba.

Ekkor már félelmetes gyorsasággal kezdtek peregni az események. Attila a lőszer hüvelyét kereste, közben megjött Kati édesapja is. Látta, hogy mi történt, ideges lett, megijedt, majd hazazavarta Attilát.

Az öreg és Zoltán letámogatták Katit a kocsihoz. Óvatosan mentek, a lány egyre rosszabbul érezte magát. Zoltán ruhája tiszta ver lett.

Bementek a kórházba. Az orvosnak nem akartak beszelni a fegyverről. Aztán Zoltán látva Kati állapotát, elmondta, hogy mi történt. Rögtön megröntgenezték a lányt. A lelet kimutatta, hogy hátul a koponyában idegen test látható. A mentő máris vitte Katit az idegsebészetre. Mire Zoltánék odaérkeztek, addig az ügyeletes orvos és az asszisztencia már be is öltözött a műtétre.

Odaérkezett a kórházhoz a rendőrség is. Rövid kihallgatás után Attila lakására mentek. Letartóztatták a fiút.

Az éjszakai műtéten nem tudták eltávolítani a lőszert. Kati másfél hétig életveszélyes állapotban, közvetlenül a műtő melleti szobában feküdt. Zoltán nap mint nap bent volt a kórházban. Ekkor nagyon szerette a lányt és tudta, hogy főleg neki kell biztatnia. Három hét múlva újabb műtétre került sor és ez mar sikerült.

Az eset hire természetesen pillanatok alatt szet- röppent a városban. Az emberek csámcsogtak rajta.

Megtörtént, hogy Zoltánnak mesélték, hogy az uno- kabáty, féltékenységből le akarta lőni Kati fiúját, persze nem sejtették, hogy Zoltán volt az.

Egy este Kati már ismét otthon várta Zoltánt. Minden úgy folytatódott, mint régen. így ment fél évig. Aztán szakítottak.

Ennek már több mint hat éve. Az utcán vagy az étteremben néha Összefutottak, de csak köszöntek egymásnak, nem beszélgettek.

Es most Zoltán áll az úton, nézte a csacsogó lányt, Zsuzsát, de állandóan Katit látta benne. Elköszöntek egymástól. Zoltán hirtelen Zsuzsa után fordult, és elkérte Kati címét. Úgy érezte, hogy beszelnie kell vele.

Darvas Péter

A Mátyás-kanyar

Volt egyszer Tiszafüred határában, ott, ahol a Tisza hatalmas kanyarral fordít hátat a napnak, egy szegény legény és egy gazdag földesúr. A szegény legénynek több volt a szivében, mint a zsebében, a gazdag földesúr viszont ravasz róka volt, megdolgoztatta cselédeit, hogy minél több termése legyen es aranya a zsebében.

Egyszer a szegény legény meghallotta, hogy a jószivü és igazságos Mátyás király éppen Tiszafüreden át igyekszik Debrecen városa felé. Gyorsan kihúzott a répatáblából egy jól megtermett cukorrépát és éles bicskájával olyan gyönyörű lovacskát faragott ki belőle, hogy bármelyik király eltátotta volna a száját, ha látja. Mátyás király látta is, mert a szegény legény elébe sietett és szive mélyéből feltörő sóhajjal átnyújtotta a királynak e szavakkal:

— Igazságos Mátyás király! Fogadd el tőlem ezt a csekélységet. Szeretlek, tisztellek, amiért mindig a szegénynek szolgáltatsz igazságot. Minden művészetemet belefaragtam hát ebbe a répába.

Mátyás megörült a répából kifaragott lovacskának, el is tátotta a száját, majd pénzes zacskójába nyúlt és mosolyogva öntötte az aranyakat a szegény legény markába. A legény azon nyomban gazdagga vált, mert amikor megszámlálta, ezer arany gazdája lett.

Megtudta ezt a gazdag földesúr. Jó volna neki is egykönnyen ezer arany. Gyorsan kiválasztott legszebb paripái közül egyet, ami száz aranyat is megért és utánavágtatott a királynak. Éppen a hortobágyi pusztában érte utói. Leugrott a lováról, a földön csúszva mászott a király elé:

— Igazságos Mátyás király! — rebegte, mint egy olyan rászorult koldus, aki már három napja sem evett, — aki a szegényt pártfogolod, fogadd el tőlem, nagyon szegény embertől ezt a csekélységet. — Es átnyújtotta a királynak a fényes szőrű paripát.

A király gyanúsan nézte, aztán megkérdezte:

— Milyen szegény vagy te, hogy egy drága paripát tudsz nekem ajándékozni?

— Nagyon-nagyon szegény, igazságos királyom. Nincs nekem semmim, csak ami rajtam van.

A király végignézte, s mindjárt átlátott a gazdag földesúron, mert annak ruháján csak úgy villogtak- csörögtek az arany pitykék.

— Köszönöm, — mondta barátságot mutatva a

király, — de hogy én se legyek szűkmarkú, fogadd el tőlem viszonzásul ezt a nagyon értékes ajándékot. — Azzal átnyújtotta neki a szegény legénytől kapott, répából kifaragott lovacskát. De mert látta, hogy a gazdag földesúr nagyon pislog, még hozzátette: — Vidd csak. Roppant nagy értéke van, kimondhatatlan nagy vagyon. Ezer aranyat ér. Alig egy órája ezer aranyat adtam érte. Most már a tiéd.

A gazdag földesúr a lovacskának kifaragott répával ballagott haza. Egész úton marta fejét a méreg, egy helyen belehasalt a hortobágyi dús legelőbe és öklével verte dühében a földet. Mire hazaért, nem birta; ordítva végigrohant Tiszafüreden, majd belevetette magát a Tiszába, éppen ott, ahol a nagy habos folyó ma is hatalmas kanyarral fordít hátat a napnak.

Azóta hívjak Tiszafürednél a Tiszának ezt a sarló alakú széles kanyarját “Mátyás-kanyar”-nak.

Dénes Géza