Amerikai Magyar Szó, 1972. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1972-05-11 / 19. szám
Thursday, May, 11. 1972 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 7 Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükségszerűen azonosak a szerkesztőség álláspontjával. A tanul nivágyó magyar ifjúságról 1970-ben magyarországi látogatásom alkalmával hallottam néhány főiskolát végzett ifjú panaszát, hogy nem tudnak elhelyezkedni abban a munkaágban, amelyet évekig tanultak és melyre képesítésük van és ezért az államra nehezteltek. Természetesen az államot és a közoktatási szerveket nehéz helyzetbe hozták ezek az ifjak, mert háromszor annyian jelentkeznek bizonyos munkára, mint amennyire a tervszerű szocialista termelő üzemeknek vagy hivataloknak szükségük van. E fiatalok figyelmen kívül hagyják azt a tényt is, hogy valamilyen foglalkozási ághoz fűzött vágyálmukkal nem mindig párosul a természetadta tehetség, de tanáraik véleménye és más irányba való útmutatása ellenére mégis görcsösen ragaszkodnak elhatározásukhoz. Ennek tudatában a magyar állam és közoktatási szervezetek — hacsak nem feltétlenül szükséges — nem utasítják vissza az ilyen ifjakat, ami azután azt eredményezi,hogy egyes munkaágakra kétszer, vagy háromszor annyi egyén készül fel, mint amennyire szükség volna. A munkaadók kiválogatják a legjobbakat és a jókat, mig a harmadrendűek, kedvüket vesztve, csalódottan a népi demokráciára neheztelnek, amiért nem kaptak képesítésüknek megfelelő alkalmazást. Minden rendszerben kell, hogy a munkaadónak joga legyen a legjobb munkaerőt alkalmazni, hogy a termelés terén minél jobb eredményt érhessenek el. Magyarországon természetesnek tartják a felső iskolát végzett ifjak azt a fényűzést, hogy az állam olyan munkát adjon nekik, aminőt ők óhajtanak. Ezeknek a fiataloknak bizonyára nincs tudomásuk arról, hogy Amerikában azok a rendkívül jófejű, tehetséges ifjak, akik ösztöndíjat kapnak, vagy azok akiknek szülei jó anyagi helyzetben vannak, olyan foglalkozási ágat tanulhatnak ki, amire kedvük és hajlamuk van, de amikor befejezték tanulmányaikat, mint szabad emberek szabad országban, szabadjára vannak eresztve és kereshetnek maguknak alkalmazást olyan munkaágban, amire képesítésük van. s nem támaszthatnak igényt senkivel szemben. Itt is kiválasztják a munkaadók a legjobbakat és azokat, akikre szükségük van, a többiek pedig, akik nem tudnak elhelyezkedni képesítésük vonalán, futkoshatnak olyan munka után, amilyet kapnak, amig esetleg tovább tanulva tökéletesíthetik tudásukat és alkalmuk van olyan munkaágban elhelyezkedni, amire a főiskolában készültek. Mivel ismerem az otthoni fiatalság tiszteletét szeretett, fogadott hazánk, az Egyesült Államok iránt, szeretném, ha az amerikai főiskolát végzett ifjúság munkában való elhelyezkedésének módját megszívlelnék és követnék. Spáring Károly Az Amerikai Magyar Szó 1972. feb. 17.-i számában megjelent a “William Penn 17-ik Konvenciója” c. cikk szomorúsággal és aggodalommal tölt el. 35 éve vagyok tagja a (Rákóczi-Verhovay) William Penn Fraternal Association-nek. Elhiszem, hogy a cikkben felhozott kérdések alapos tényeken nyugszanak, amiket hivatalos jelentésekből állított össze Rákosi Sándor tagtárs. A fökérdés most az, hogy mi a teendője a tagságnak, az igazgatóságnak és a vezetőségnek, hogy a jelenlévő hibákat kiküszöbölje. Szerintem minden tag, igazgatósági és vezetőségi tag, aki őszintén a szivén viseli Egyesületünk sorsát, köszönettel tartozik Rákosi Sándor tagtársnak, hogy a hibákat napvilágra hozta, mert azokon jóakarattal, becsületességgel lehet segíteni. A biztosítási üzlet tudást igényel. A kérdés most az, hogy jelenlegi vezetőség birtokában van-e annak a tudománynak, amely szükséges ahhoz, hogy Egyesületünk megakadt kerekeit kihúzza a sárból. A “TESTVÉRIESSÉG” gyakorlatában a William Penn Fraternal Association vezetősége sok kívánni valót hagy maga után. Jelenleg a los angelesi 515 oszt. tagja vagyok és tisztviselője is voltam. Az osztály nehéz és költséggel járó munkájáért soha egy barátságos, biztató vagy elismerő levél nem érkezett az osztályhoz, ami több osztályvezető tagtársnak fájt. Csupán az Insurance Co.-hoz illő levelezés folyt az ügykezelő és a központ között. Egy másik eset ami a testvériesség hiányát mutatja: az 1971 nyarán megtartott 80. évi los angelesi osztály jubileumi ünnepélye, amelyre osztályunk egy központi megbízottat kért ünnepi szónoknak, és amit a központ megtagadott. Tudjuk, sok mindenre telik pénze a központnak, csak a “fraternális” szellem gyakorlására nem. A központ szónoka emelte volna az ünnepély nívóját. Tagságunk túlnyomó többsége fizikai és szellemi dolgozó és nyugdíjas. A központ a tagság érdekét szolgálná, ha olyan csoportokat támogatna, amelyek ezek érdekében fáradoznak. Cincár Gyula Fájó szívvel olvastam alap beszámolóját a William Penn konvenciójáról. Szóval a “legnagyobb” amerikai magyar intézmény hátat fordít az édes magyar nyelvünknek. A vezetőség öncsonkitö munkát végez ezzel. A komputerra van félmillió dollár, az Elnökünk 20 ezer dolláros évi fizetést húz, de a régi tagoktól, akik csak magyarul olvasnak, megvonták a magyar nyelvű havilapot. A legfájóbb az, hogy miközben hátat fordítanak a magyar nyelvnek, elhanyagolják a második, harmadik és a negyedik generációt, azt a talajt, ahol a William Pennek egyedüli lehetősége lenne új tagokat szerezni. Nem csoda, hogy 13 ezer tagot veszítettünk az utóbbi esztendőkben. En 40 esztendeje vagyok tagja a Verhovay-nak (William Pennek). A depresszió idején Chicagóban éltem. Ott részt vettünk a munkanélküli segélyért és az öregkori penzióért folyó harcokban. A chicagói akkori Verhovay osztály szerves része volt ezeknek a küzdelmeknek. Azokban az időkben az Egyletnek heti lapja is volt. Ez persze mind a múlté. Az új gazdák üres fecsegése “a magyarság összetartásáról” senkit nem téveszt meg. A magyarságot cserben hagyják és szép kényelmesen a mi Öreg Verhovay egyletünkből William Penn száraz biztositó intézmény lesz. A terv úgy néz ki, oda irányul, hogy alkalom- adtán lecsatlakozzanak valamelyik nagy biztosító társasághoz. Mindez a vezetőség és végeredményben a tagság, a Mi szégyenünk. Faragó Zsigmond Üdvözlet MISKOLC. Súlyos betegségemből felgyógyulva szeretettel köszöntőm a szerkesztőséget és a lap olvasóit. Mindenkinek friss jó egészséget kívánok, hiszen az egészség a legdrágább kincs a földön. Köszönöm a küldött lapokat; úgy érzem, a lap az összekötő kapocs köztem és a régi munkástársak között. A sajtó részére kívánok még sikerekben gazdag sok-sok ú- jabb 70 évet. Nagyon hálásan köszönöm a részemre küldött 1972. évi naptárt, minden cikke nagyon tanulságos és tartalmas. Ismételten azt kell írnom, nagyon szép munkát végzett a szerkesztő bizottság. Különösen Deák Zoltán cikke olvasása közben vonult el szemeim előtt a munkával, bizakodással és sikerekkel eltelt 70 év. Szívből gratulálok Deák Zoltánnak és nagyon szép, tartalmas cikkéhez, további eredményt és sikerekben gazdag éveket kívánva neki. Nem utolsósorban köszönetemet fejezem ki Lusztig Imre szerkesztőnek, aki magyarországi tartózkodása alkalmával meglátogatott. Sajnos abban az időben már nagyon beteg voltam, de most az operáció után jól érzem magamat. Még egyszer sok sikert kívánok munkájukhoz. Molinári Berta T1LLS0NBURG, Ont. Tehetségemhez mérten én is hozzá akarok járulni lapunk 70. éves jubileumához és mivel járni fajós lábaim miatt nem tudok, telefonáltam néhány barátomnak és igy telefon útján összegyűjtöttem néhány dollárt, melyet itt küldök. Fogadják ezt a csekély $7.-t szeretettel. Gyemi Józsefné HA ELŐFIZETÉSE LEJÁRT, ■ szíveskedjék annak meghosszabbitásáról ideje- I ben gondoskodni. Egy évre $ 10.— félévre $ 5.50. I Megújításra; $....,......................................... I • Naptárra: $'............................... | I * Név: ................. | g Cím: .......................................................... [ Város:.................................Állam:................ I • Zip Coda:.................. I AMERIKAI MAGYAR SZÓ I 130 East 16th Street, New York, N.Y. 10003 , KÉT HOZZÁSZÓLÁS A WILLIAM PENN KONVENCIÓHOZ
