Amerikai Magyar Szó, 1972. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1972-04-06 / 14. szám
Thursday, April, 6. 1972 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 9 TERJEDNEK ÉS MAGASODNAK A HULLÁMOK Előző szamainkban már hirt adtunk a fejleményekről amelyek kialakultak Richard G. Kleindienst- nek Nixon elnök által történt igazságügyminiszteri kinevezése körül, amelyet a Szenátusnak jóvá kell hagyni. Az ügy, mint előzőleg jeleztük, még nincs lezárva, de az azóta napvilágra került körülmények országos, sőt nemzetközi botránnyá igyekeznek azt növelni. Mintha egy kis kavics után egyre nagyobb köveket dobálnának a vízbe, a hullámok egyre szélesebbek és magasabbak lesznek. A dolgok ott kezdődtek, hogy mikor a Szenátus megkezdte kihallgatásait a kinevezés ügyében, Jack Anderson, a közismert újságíró, akinek Írásai mint- egy 700 amerikai újságban jelennek meg, rovatában megemlítette, hogy Kleindienst volt az, aki megindította az egyeztető tárgyalásokat az International Telephone and Telegraph Co. (ITT) és az igazságügyminisztérium között. Ugyanis a kormány az Antitröszt törvény megsértésével vádolta az ITT-t, amikor birtokába óhajtotta venni a Hartford Fire Insurance Co.-t, egyikét e legjövedelmezőbb biztosítási intézeteknek, és más vállalatokat. A tárgyalások a három pernek a kormány részéröl való az ITT-re kedvező elejtésével végződtek, de ugyanaz idő tájt, Anderson szerint, és amire okmányszerű bizonyíték is van birtokában, az ITT 400,000 dollár összegű Ígéretet tett a Republikánus Párt eljövendő konvenciójának költségeire, ami különös színbe állítja a perek elejtésének ügyét. Természetesen mindenki, aki ezzel az üggyel kapcsolatban a nagyközönség elé került, tagad mindent. Mrs. Dita R. Beard, hivatásos kijáró az ITT szolgálatában, az említett okmányban, egy hivatalon belüli memorandumban tett megjegyzést a 400,000 dolláros Ígéretről, amely az összefüggést kétségtelenné teszi. Mrs Beard, egy héttel a vád elhangzása után, kijelentette, hogy az egész nem igaz és az említett memorandum hamisítvány. Most az FBI jelenti, hogy nincs semmiféle bizonyitékuk arra, hogy ez az okmány nem valódi. John N. Mitchell, a volt igazságügyminiszter bár elismerte, hogy beszélgetést folytatott az ITT igazgatójával a perekről, de tagadja, hogy a 400,000 dolláros ígéretnek bármi köze lett volna a perek elejtéséhez. Az ITT igazgatója azt állítja, hogy a két dolognak semmi köze egymáshoz, és, hogy nem tudja, ki és miért semmisítette meg idevágó iratoknak nagyrészét az ITT hivatalában. Az Igazságügyminisztérium nem volt hajlandó az ITT dossziéját, okmánycsomóját a Szenátus Igazságügyi Bizottságának rendelkezésére bocsátani. Amikor a dolgok idáig jutottak, Jack Anderson újabb leleplezéseket közölt rovatában. Azt állítja, hogy okmányok vannak kezében, melyek szerint az ITT felajánlotta a Fehér Háznak, hogy milliós összegekig hajlandó támogatni akciót annak megakadályozására, hogy Salvador Allende, Chile megválasztott elnöke, elfoglalja tisztségét. Bár a Fehér Ház ezt az ajánlatot hűvösen fogadta, a CIA Latinamerikai Rejtett Szolgálatok Osztályának igazgatója, William V. Broe barátságosan fogadta azt, és meg is látogatta az ITT egyik aligazgatóját ez ügyben, egy Chilében rendezendő katonai puccs megbeszélésére. Erre már nem tagadás következett, hanem a Fehér Ház a Külügyhöz utasította az érdeklődőket, ahol Mr. Charles W. Bray, a Külügyi Hivatal szószólója, nem volt hajlandó megcáfolni az egyik memorandum állítását, hogy 1971. szept. 15-én E.M. Korry, az amerikai követ “megkapta a híradást a Külügyi Hivataltól, amely az Elnök nevében ‘szabad’ jelzést adott neki” Dr. Allende székfoglalásának megakadályozására. Anderson idéz egy memorandumból, melyet J. D. Neal, az ITT nemzetközi viszonylatainak igazgatója irt W. R. Merriamhoz, az ITT washingtoni irodájának vezetőjéhez. Mr. Neal sok évi külügyminisztériumi szolgálata után az ITT szolgálatába lépett. Mr. Neal telefonon beszélt Kissinger latinamerikai titkárával, felhívta figyelmét, hogy az ITT vezérigazgatója, Mr. Geneen nagy aggodalommal figyeli a Chile-i helyzetet. Nem csoda, hiszen az ITT-nek 70 %-os érdekeltsége van a Chilei Telefon Társaságban, a telefon felszerelést gyártó vállalatban és két Sheraton Hotelban. A fejlemények ilyen fordulata után most már a Szenátus Külügyi Bizottsága, amelynek J. W. Fulb- right szenátor az elnöke, egyhangúlag elhatározta egy nagyobbszabásu vizsgálat megindítását a többországos nagyvállalatoknak az USA külpolitikájára gyakorolt befolyása iránt. Fulbright szenátor megjegyezte, hogy a vizsgálatok során szemügyre veszik majd azt az általánosan elterjedt nézetet is, hogy nagyvállalatoknak más országokban való befektetései előnyösek nemcsak az USA, hanem azon országok részére is. Bár nem tartozik szigorúan ehhez az ügyhöz, az utóbbival kapcsolatban meg lehet jegyezni, hogy az utóbbi időkben már egészen nyíltan szólnak a hírek a CIA-nak Laosz és Kambodzsa térségében betöltött szerepéről. “Egy más forrás szerint Long Tieng, Vang Pao tábornok és Meo törzsbeliekböl álló, Amerika által fenntartott gerilla hadseregének főhadiszállása úgyszólván elveszett.” Más helyen a sajtó említi, hogy ezt a hadsereget a CIA szervezte, irányítja és pénzeli. Egy másik hir Vientiane-ból, március 20.-Í dátummal: “Jól értesült források szerint, egy 1000 emberből álló laoszi különleges egység, amelyet a CIA képzett ki, fellázadt parancsEgy másik hir, ami vonatkozik az előbbiekre, a Life magazin utolsó számában jelent meg. A cikk azzal vádolja a Nixon kormányzatot, hogy “eltorzítja az igazságszolgáltatást” azáltal, hogy az elmúlt két év folyamán megvédett magasállású egyéneket, akik a választási kampányra adakoztak, és Nixon elnök barátait. Kilenc hónapos kutatás felderítette, hogy “a kormány több Ízben tett lépéseket, hogy saját törvényvégrehajtó közegeinek munkáját meghiúsítsa” vizsgálatok elnyomásával, törvényes üldözés halogatásával és más módokon. A cikk több, bonyolult esetet ir le, amelyeket mi nem óhajtunk itt részletezni, ahol a lefolytatandó bűnügyi vizsgálatokat, az FBI javaslata ellenében /!/, kormánybeli személyek közbelépésére (ezek között megemlíti Richard G. Kleindienst nevét is) beszüntették. Mindezek után az amerikai polgár joggal vetheti fel a kérdést: miféle kormány igazgatása alatt élünk, amelyet a nagy pénzérdekeltségek befolyásolnak, sőt irányítanak, amely a törvényhozást e célra szolgálatába állítja, amely barátait és pénzes támogatóit megvédi a törvény elöl, amely a megvesztegetést mindkét irányban megengedhető politikai eszköznek fogadja el, amely megengedi, hogy nagyvállalatok befolyásolják az ország külpolitikáját, mely tűri, hogy állami szervek, amelyek a rendelkezésükre bocsátott hatalmas összegekről nem tartoznak elszámolni, más országok területén általuk toborzott, kiképzett és fizetett hadseregeket tartsanak fenn? Ugyanakkor ez a kormány hatalmának minden nyílt és rejtett eszközét felhasználja, hogy ezeknek az üzelmeknek a nyilvánosságra hozatalát a sajtóban és más hírközlési közegekben, különösen pedig a baloldali sajtóban megakadályozza. Nem riad vissza az alkotmányos szabadságjogok megsértésétől, sem pedig egyéneknek koholt vádak alapján való üldözésétől. Vajon nem emlékeztetnek ezek a jelenségek a fasizmus elsődleges, kezdeti megnyilvánulásaira? E sorok írásakor ennyiben állnak a dolgok, de még alakulhatnak további érdekes fejlemények. Az ügy még nincs lezárva. nokai ellen. Vágó Oszkár
