Amerikai Magyar Szó, 1972. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1972-03-09 / 10. szám

Thursday, March, 9. 1972

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

9

Egy ember fat ásott kifelé a fuzes szélen a Tisza partján. Nagy koronaakáccal birkózott. Fel öl formán mar fölásta körülötte a földet, hát nekilátott, hogy elvagdossa a gyökereit.

Dolgozott a baltájával vagy félórát, akkor fölnézett a fa koronájára.

— Na! — mondta, es nekitámasztotta a baltáját a fa derekának.

Mármost eszik, mert délre jár, majd folytatja azután.

Fogta a tarisznyáját, leült a kubik partjára. Kirakta maga mellé a fűre a sót, paprikát, odaállította a kulacsot, akkor elökotorászta a kenyeret meg a szalonnát.

Lapult a tarisznyában meg két alma is, kivette azt

is.

Akkor szép csöndesen, miután megadta a módját, falatozni kezdett.

Közben vizsgálta a koronaakácot.

Hát mán most nem sok van hátra. Még két vagy három nagyobb gyökeret kell elvágnia, akkor ki- döntheti a fát. Estig a fele gallyat fölvágja.

Két fa ez máma, kettő tegnap, még két darab var rá az ásójára meg a baltájára. Akkor leszámol.

Valamit hallott, körülnézett. Egy ember állt hátul a gáton.

A favágó megnézte. Nem ismerte. Nem is ismerhette, mert az idegen mezítláb meg hajadonfejt volt, rongyos ruhaju, akár a csavargók.

Ette a szalonnát tovább.

Akkor megint zörrent a fii a háta mögött.

Nem nézett hátra, csupán figyelt.

A csavargó közeledett feléje. Amikor odaért, leült a kubik partjara.

Feketerigó bujkált az egyik bokor ágai között. Azt nézték mind a ketten. Amikor a rigó elszállt, a csavargó megszólalt.

— Fát ás?

A favagó rágta a szalonnát.

— Azt. Azt a koronaakácot.

— Egymaga?

— Egymagám.

A csavargó keveset várt, akkor végigmustrálta a fát.

— Nagy fa.

A favagó most felelt az iménti kérdésre.

— De gyón mingyá a társam.

Még nem néztek egymásra.

A csavargó tenyerébe hajtott fejével a térdén könyökölt, úgy leste égő, lázas tekintettel a favágót, ahogy le meg fel járt a karja falatozás közben. A favágó tudta, hogy amaz ezt nézi.

De azért nyugodtan evett tovább.

Mar most megmondta. Megmondta, hogy jön nemsokára a társa.

Amaz alatt dobolt a föld. Mellében szárazon vert a szive. Szájában keserűre vált a tikkadt nyál.

— Segíteni?

A másik előrenyujtóttá a lábát. Tehát jól szólt, megértette magát.

— Majd együtt düttyük ki. A komámmal. Lent csobbant a viz, fölvetette magát a hal.

— Nehéz munka.

— Olég nehez.

— Sok önnivalót kíván.

— Csak annyit, amennyi van.

Meleg volt amúgy is, rekkenö nyári hőség, most mintha meglebbent volna köztük a forróság.

A csavargó lábat cserélt. Most a bal térdét húzta fel. A favágó a baltáját nezte.

Hozza esett közelebb.

— Na! — mondta, mert feleformán jóllakott. Amannak az éhség az agyvelejét kaparta.

— Jó szalonna lőhet — lehelte rekedten.

A favágó bólintott.

— Löhetós, csak hibás.

*

— Avas?

— Nem. Keveset tart.

Emelte karját, hogy eltörölje a száját, de nem maradt rá ideje.

— Nem acc! Hat neköm nem acc belülié!-Te !

Már egymáson is voltak, a derekuk belereccsent.

Az egymás torkát kaptak el, és elzuhantak. Hangot többé nem adtak, csupán fújtattak.

Előbb a csavargó került fölül, aztán a favágó. Az egyik kaparta volna el magát a fától, a másik meg éppen arra tolta magat.

A balta ott állt, nekitámaszkodva a fanak.

A csavargó hörgött, és öklével fölvágta a favágó állát, hogy a torkára vethesse magát. A favágó a térdével rúgott vissza, és gyomron találta a csavargót.

— Szalonna kék, he!

— Megdöglesz.

Megint meghemperegtek. Most már horkantott mind a kettő.

Az egyikben az éhség, a másikban a düh.

Egyszerre ugrottak egymásnak, elborultan az ölés maró vágyától.

— Te!

— Te!

Fújták egymás arcába a forró, habos nyálat.

Akkor a csavargó a balta után kapott. A balta után kapott a favagó is. A csavargó megbotlott és elvágódott. A favagó megtorpanva megallott.

A csönd megdermedt közöttük.

Egy letaposott fűszál fölpattant. A csavargó nyögve föltápászkodott. Visszavánszorgott a kubik partjára, és leült. A favágó is megindult, csöndesen visszament ő is a helyére.

Fújtattak lassan, zihálva, kiálltak mind a ketten.

Akkor a favágó szelt a kenyérből, a karajt letette a két alma mellé.

— Ehun a! — mondta.

A csavargó az almára meg a kenyérre tekintett.

— Hát a társa? Köll neki, ha majd gyün. A favagó most már megint a fát nezte.

— Mán most nem gyün, ha idáig nem gyútt.

A csavargó az étel után nyúlt. Egyszerre harapott

bele a kenyérbe meg az almába.

A favágó rátekintett.

— Hát csak alma mög kenyer, de azért jó.

— Jó — mondta a csavargó.

S belülről már rázta a nagy zokogás.

* •* * * *

í EURÓPAI 1

iingatlanközvetitésl

Hl hotel, pensió, telek, ház-vétel, eladás, • mi Becs, Burgenland. Fertö-to vidékén is Schweiz] közvetítési cim:

FENYVES JENŐ 4054, BASEL. Bristenweg 10.

Schweiz, Európa mg

Feledy Gyula: Földosztás után -