Amerikai Magyar Szó, 1972. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1972-03-02 / 9. szám
Thursday, March, 2. 1972 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD A NEU/ YORK I HÜWSZNEQVEO New York városnak deli részén, a Houston Street-től lefele fekvő utcák régi épületeiben, vala - mikor lakásokból műhelynek vagy raktárnak átalakított emeleti helyiségekben, már régóta kezdő művészek húzódtak meg, akik ezen a félig-meddig gyárvidéken, olcsó es jó műteremhez jutottak. A kezdő művészekből sokan idővel ismert, sikeres művészek lettek, akik az évek folyamán megszerették a kó'rnyéket, amely egyszerű mindennapiság'anál fogva és olcsó lakbére mellett sok előnyt jelentett számukra és nem költöztek el. De a legtöbb művész anyagi gondokkal küszködik és életkérdés, hogy olcsó helyen lakhasson és dolgozhasson. Azelőtt törvénytelenül laktak a lakásra nem alkalmasnak minősített raktárhelyiségekben, amelyeket épp e- zert a tulajdonosok nagyon olcsón- adtak ki számukra. A művészek maguk aztán sok pénzt és munkát fektettek be a helyiség lakhatóvá tételére, gázt, villanyt vezettek be, mellékhelyiségeket csináltak, kifestettek. De mikor a városűjitási tervekkel ezeket az épületeket is le akartak bontani, a művészek szervezetten tiltakoztak a kilakoltatásuk ellen. Nyomós érvül hozhattak fel, hogy művészek sehol a városban nem képesek olcsó műtermet találni. Szervezett tevékenységüket siker koronázta, mikor az elmúlt évben a City Planning Commission, a művészet védelmének érdekében törvényes lakóhelynek nyilvánította ezeket a helyiségeket, de csakis hivatásos művészek, festők, szobrászok, táncművészek vagy filmesek számára. Jogosultságuk fölött egy művészi bizottság dönt. Nem kellett félni ezentúl a kilakoltatástól, az ellenőröktől es nem kellett elrejteni az inspektorok elől az ágyakat vagy mellékhelyiségeket. De ez a vidék, amelyet népszerűén SoHo-nak neveznek (South of Houston St), azóta a művészek nyugalmára aggasztó virágzásnak indult. Az év folyamán újabb kiállítási termek, vendéglők, üzletek nyíltak és az a veszély áll fenn, hogy mint a Greenwich Village-ból, ebből is “felkapott” környék lesz. Attól félnek a művészek, hogy a siker, amit elértek, elpusztítja majd a környék nyugalmát és csöndjét. De ez nem az egyedüli gondjuk. A törvényesitéssel együtt a hazbérek is állandóan emelkednek. Egy művésztől,, aki eddig az emeleti hombárért havi 150 dollárt fizetett, a tulajdonos most még egyszer annyit kér. Mit csináljon, miután mar ezreseket költött a helyiség helyrehozatalara? Kénytelen több házbért fizetni. A szigorítások ellenére titokban nem művészeknek is kiadják a helyiségeket, magas házbérrel és igy még jobban felverik az arakat. A SoHo környéken lakó müve'szek remélik, mégis meg tudják akadályozni, hogy lakóvidékük “divatos” müvésztanyává váljék. Sokat segítenek ebben a környékről el nem költöző könnyűipari műhelyek. A többezer munkást alkalmazó papír és textiláru műhelyek miatt nem valószínű, hogy u.n. “divatos” kereskedelmi létesítményeket nyissanak. Sok komoly művészi munkát teremtettek már ezekben a SoHo-beli műtermekben. Különösen az avant garde művészek tekintik az amerikai művészet fővárosának, ahol a fiatal művészek, egymás munkájából tanulva fejlődhetnek és gyakorolhatnak önbirálatot. Nagyon fontosnak tartják, hogy a SoHo megmaradjon eredeti légkörében, mert az ott dolgozó művészek, szerintük, pionérok a newyorki művészeti irányzatokban. IL Elment Chevalier Már ismert művész volt, világsztár, amikor a szalmakalapot “kitalálta”, s aztán megszámlálhatatlan mennyiségű fellépésein még fél évszázadon át viselte Maurice Chevalier. Hosszas mérlegelés után döntötte el, mit is viseljen a szmokingjához. Cilindert? Az túl ünnepélyes. Fekete filckalapot? Túl szomorú. Legyen szalmakalap, az egyetlen pályatársának sem jutott még eszébe, amellett vidámságot, napsugaras jókedvet áraszt magából. Honfitársa, az ugyancsak világsztárrá vált Charles Boyer mondta róla: “Chevalier mindig a napos oldalon jár. A nap valahogy mindig megtalálja öt”. Pedig gyermekkorában sokáig keresték egymást: a napfény és Maurice. Párizs egyik keleti szegénynegyedében, Menümön tan tban született 1888 szeptemberében, egy iszákos szobafestő és mázoló legkisebb, küen- cedik gyermekeként. Nehéz sorban éltek, s amikor a részeges apa otthagyta családját, még nehezebb lett a dolguk. A kis Maurice már kora gyermekkorában olyan pályára érzett hajlamot, amely közönség elé viszi, de előbb még villanyszerelő, babafestő, nyomdász és ki tudja mi minden volt, mielőtt megragadt a színpadon. (Noha igen korán, 12 évesen debütált a Három oroszlánhoz címzett kávéházban, mint énekes —, de ez még nem volt tartós siker.) A revüszinpadokon való kezdeti bukdácsolás után már 1908-ban elért a csúcsra: a nála 15 évvel idősebb Mistinguette partnere lett a Foliés Bergére- ben. Akkoriban világszerte alig akadt nevesebb táncosnő Mistinguette-nél, aki nemcsak partneréül fogadta a 20 éves Maurice-t, de bele is szeretett. Nagy szerelmük sokáig tartott. Akár revü-pödiumon, akár színpadon, fűmen' vttgy a televízióban dolgozott Chevalier, vüágéletében a könnyű, a vidám műfajok művelője volt. S mert mindig nagyon komolyan vette a munkáját, szent feladatnak tartotta a közönség nemes szórakoztatását, ezért mindig az élvonalban maradt. Nyolcvanéves korában, 1968-ban vonult vissza —, egy utolsó, világkörüli turnéval, Helsinkitől New- Yorkig. Nyolcvanadik születésnapján megszámlálhatatlanul sok gratuláló levelet és táviratot kapott. A feladók közt szerepelt de Gaulle, Fidel Castro és a pápa is. 1972 elején örökre elbúcsúzott közönségétől — a nagyvilágtól — a párizsi charme megtestesítője, a szalmakalapos, szmokingos, gomblyukában mindig friss szegfűt hordó énekes-táncos-szinész. Nem sokkal halála előtt még megjelent emlékezéseinek, önéletrajzának kötete, Egy boldog élet címmel. Nyolc évtized alatt rengeteg embernek szerzett boldogságot, örömöt, jókedvet —, talán ezért annyira pontos könyvének cime: valóban boldog életet élt. EUR0PAI ingatlanközvetítés hotel, pensió, telek, ház-vétel, eladás, Becs, Burgeniand. Fértö-tó vidékén is Schweizi közvetítési cim: FENYVES JENŐ 4054, BASEL. Bristenweg 10. Schweiz, Európa
