Amerikai Magyar Szó, 1971. július-december (25. évfolyam, 26-50. szám)
1971-09-09 / 34. szám
Thursday, Sep. 9. 1971 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 HérVéGI £€V€C Írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M. AZ OPPORTUNIZMUS VILÁGBAJNOKA Nixon, aki négyéves terminusának eddigelé mindössze kétharmadát szolgálta le, máris kitörölhetetlenül beírta a nevét nemcsak az Egyesült Államoknak, hanem a nagyvilágnak a történelmébe is. A jövő történészei nem tagadhatják meg tőle azt a kétes- értékű disztinkciót, hogy ö volt a világ legopportunistább államfője. Alig hiszem, hogy a történelem fel tudna mutatni még egy figurát, aki ilyen rövid idő alatt annyi elvi bukfencet vetett volna, mint amennyinek az utolsó 32 hónap folyamán tanúi lehettünk Nixon részéről. . . Hadd említsek fel néhány ilyen bukfencet, amely a leggyakorlottabb cirkuszi trapézmüvésznek is a dicséretére válna: 1., Elnöki pályája legelején az infláció lelassítása érdekében a mesterségesen előidézett tőkehiányban látta az egyetlen célravezető megoldást és a deficites államháztartást közgazdasági öngyilkosságnak nevezte. Ma ugyanaz a Nixon — a nagyiparnak szánt adókedvezményeivel — tőkeböséget akar teremteni és a deficites gazdálkodást tartja a válságba jutott nemzetgazdaság leghatásosabb gyógymódjának. 2., Harmadfél éven át kézzel-lábbal hadakozott a behozatali védővámok bevezetése ellen, mert — úgymond — ezzel magunk ellen ingereljük és el- idegenitjük legjobb barátainkat — ma pedig paran- csolöan szükséges lépésnek tartja, nem törődve azzal, hogy “barátaink” körében milyen visszahatást vált ki vele . . . 3., A dollárnak — “a nemzetközi pénzpiac értékmérőjének” — a devalválásáról hallani sem akart, mert az világkatasztrófával lenne egyenlő — ma pedig azon türelmetlenkedik, hogy a dollár “felszabadításától” remélt értékzuhanás nem elég gyorsan következik be: a dollár ugyanis ezideig csupán négy százalékkal morzsolódott le a világpiacon — a remélt 15 százalékkal szemben. . . 4., Elnökségének második évében a közsegélyen elő milliók életszinljének felemelése érdekében azt ajánlotta a Kongresszusnak, hogy minden ínséges családnak 2400 dollár létminimumot szavazzon meg — most pedig arra kéri a törvényhozókat, hogy ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalását egy évvel halassza el. . . 5., Mansfield szenátor javasolta, hogy csökkentsük a NATO-haderök amerikai részlegének a létszámát. Nixon “történelmi dimenzióju tévedésnek” deklarálta ezt a lépést és álláspontja támogatására elöráncigálta a feledés jótékony homályából Acheson-t, McCloy-t, Clay és Norstad tábornokokat, akik aztán szecskává aprították Mansfield elgondolását. Most pedig Nixon javasolja, hogy hozzunk haza 50,000 amerikai katonát Európából. /Vagyis pont azt teszi, amit Acheson — az o kérelmére — nemes egyszerűséggel “szamárságnak” minősített és a másik három úr egy újabb háborúra való meghívásnak nevezett. . . / 6., Az árak és munkabérek rögzítése ellen Nixon két és fél éven át vehemensen tiltakozott, mert az — úgymond — homlokegyenest ellenkezik az amerikai “szabad vállalkozás” szellemével — most pedig ezt a szent és sérthetetlen szellemet legalább 90 napra jégre teszi, az árakat és béreket egyszerűen befagyasztja. /De hogy a “szabad vállalkozás” elvéIgazságszolgáltatás CaliforniaI mádra George L Jackson, Egyik jónevú napilap elég fontosnak tartotta, hogy augusztus 21.-i számának első oldalán közölje a hirt, hogy George L. Jackson-t, a Soledad Testvérek néven ismert három fekete egyikét, a kaliforniai San Quentin börtönben “szókés közben” agyonlőtte egy börtönőr. A legtöbb fehér és sok fekete polgár nehezen tudja elhinni, hogy a hatóságok megrendezték Jackson megöletesét. De a fekete nép többsége, és nagyon sok fehér, a történelem és a jelen idők tapasztalatai alapján nagyon is nem, hogy hihetőnek, de valószínűnek találja ezt a vádat, a- hogy Jackson anyja mondotta: Megölték, aztán kitették az udvarra és lefényképezték. Legtöbbünk soha nem kerül bajba rendőrökkel, nem láttunk börtönt belülről, még mint látogató sem, következéskép hajlamosak vagyunk tisztelni a hatóságokat, és Mrs. Jackson véleményét hisztérikusnak tartani. Ilyesmit nem tételezünk fel amerikai hatóságok részéről. De a fekete gettó lakosai, akik mélységes bizalmatlansággal viseltetnek a, főként fehér, hatóságok iránt, nem igy látják a dolgot. Nem igy látják a fekete negyedek lakói, akik az utolsó évek során azt tapasztalták, hogy semmi sem történt az Orangeburg-i Mészárlás, az Augustában hátba lőtt tüntetők, a Jackson State egyetemen lelőtt diákok, az ágyában megölt Fred Hampton ügyében, és száz más kevésbé ismert esetben. Nem igy látják azok, akiknek fiai és testvérei apró bűncselekmények miatt börtönbe jutnak, és mint megrögzött bűnözök kerülnek ki a bűnözés és le- züllés e kiváló iskolájából. Nemcsak a feketék tekintenek ilyen bizalmatlansággal a hatóságokra. A Kent State egyetemen megölt négy diák fehér volt, és nem történt semmi. A szegények nagyon jól tudják, mit jelent erő és remény nélkül a könyörtelen törvény előtt állni. És sok fehér, aki nem erőtlen és nem reménytelen, mélységesen aggódik, hogy nincs minden úgy, ahogy kellene lenni az Ígéret e hazájában. Úgy kellene, hogy ilymódon, ez a fehér társadalom ne gyakorolja a szokásos bizalmat, hogy a hatóság hibátlan és igazmondó és, hogy azok akik ellenszegülnek, vagy örültek, vagy megromlottak, különösen ha feketék. George L. Jackson, a “The Prison Letters” cimu, nemrégen megjelent, jól ismert könyv tragikus és tehetséges szerzője, 29 évéből tizet börtönben töltött egy 70 dolláros rablásért, amelyért a biró, könyörületesen, egy évtől életfogytiglan terjedhető büntetést szabott ki rá, tehát hét dollárért egy évet. Evvel Jackson a fehér társadalom szívtelenségének és kegyetlenségének szimbólumává lett a fekete társadalom részére. Hogy tulajdonképpen mi történt, hogy is történt az a “szökés”, arról csak annyit, amit a börfónigazgató a sajtónak mondott; kívülálló egyén nem tud oda bejutni, hogy a való tényállást kivizsgálja. Nem is szólva arról, hogy az igazgatónak a keddi lapokban közölt leírása az esetről, lényeges részletekben különbözött attól, amit a hétfőn közölt leírásban mondott. Jackson nemcsak a faji gyűlölet áldozata, hanem az ország gazdasági, oktatási és társadalmi rendszerének az áldozata is, amely csak szónoklatokban nyújt egyenlőséget a feketéknek és a szegényeknek, de nem az iskolában, nem a munkahelyen, de legvégzetesebben, nem az igazságszolgáltatásban, a biró előtt. George Jackson-t, a tehetséges irót, az érző embert, a sokat ígérő vezetőt és meggyőzően élesen látó, politikai meggyőződéssel biró embert már sokkal régebben elpusztították, még mielőtt San Quentinben egy börtönőr megölte. Itt az ideje, hogy társadalmunk felvilágosodott rétege követelje ennek az ügynek a könyörtelen kivizsgálását, de nemcsak a San Quentin-ben hanem az ország összes börtöneiben dühöngő fajgyűlöletnek és embertelen bánásmódnak a kivizsgálását is. ° V ágo Oszkár nek a roncsait megmentse, arra nagyon ügyelt, hogy a vállalatok haszonkulcsát, osztalékát, valamint a bankok kamatlábát ez a rendelet sértetlenül hagyja./ Folytathatnám a bukfencek listáját, de úgy vélem: a fentiek ékesszólóan bizonyítják, hogy valahányszor Nixon egy-egy fontosabb lépésre szánja el magát, minduntalan beleütközik egy korábbi Nixon- ba, aki pár héttel vagy hónappal ezelőtt pont az ellenkező irányban próbált haladni. A legjellemzőbb az opportunizmusnak erre a páratlan mesterére az, hogy korábbi “tévedhetetlen” elveinek és intézkedéseinek százszázalékosan ellentmondó döntéseit a legkisebb szemrebbenés nélkül, korábban vallott álláspontjának a felrúgásáért még csak nem is mentegetve magát, diadalmámoros hangulatban hozza tudomására az amerikai és a világpublikumnak. Mintha azok a korábbi intézkedések soha meg sem történtek volna. Az ilyen elvtelen, kapkodó, Hübele Balázs-féle cigánykerekeket szemlélve, az embert a végső kétségbeeséstől csak az a soványka reménység óvja meg, hogy elnökünk — ennek a ritka akrobata-tehetségnek a birtokában — egyszer, puszta véletlenség- böl es vakszerencsébol, a helyes vagányra téved. Mert aki ilyen játszi könnyedséggel és ilyen gyakran változtat irányt, azzal bizony megeshetik az is, hogy néhanapján, akaratlanul bár, a helyes irányba sodródik. Elvégre: a vak tyuk is talál szemet! (1971.szept.l.)
