Amerikai Magyar Szó, 1971. július-december (25. évfolyam, 26-50. szám)
1971-12-16 / 48. szám
Thursday, Dec. 16 1971 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 HéTVéGI fevéc “ÁLLÁSPONTUNK: TELJES SEMLEGESSÉG w írja: Rev. Gross A. László I # B. D., Th. M. UJ ORSZÁG SZÜLETIK Minden szülés fajdalommal jár. Egy uj ország létrejötte sem lehet fájdalommentes. Bangla Desh (nevezzük magyarul Bengálföldnek) megszületése annál nagyobb kinszenvedéssel jár, mivel itt nemcsak egy ország (Pakisztán) két — egymástól ezer mérföldnyi távolságban lévő — része került szembe egymással, hanem a közvetlenül érdekelt tőszom- szed: India is bedobta a mérleg serpenyőjébe minden tekintélyét, súlyát és nem csekély haderejét, még pedig a nyugati pakisztáni kényuralomtól szabadulni vágyó 75 milliós bengáli nép mellett. Lényegesen komplikálja az amugyis rendkívül kusza helyzetet az a sajnálatos körülmény, hogy mig a Szovjet — szerintem nagyon helyesen! — az elszakadni kívánó bengálföldi néppel szimpatizál es természetesen régi szövetségesét: Indiát támogatja ebben az összeütközésben, addig Kina a katonai diktatúra alatt álló Nyugat-Pakisztánnal áll szövet- ségesi viszonyban és részben ezért, részben pedig az Indiával való, régebbi keletű határkonfliktusból visszamaradt ellenszenv folyományaképpen abban a — bizonyára kényelmetlen és kínos — helyzetben találja magát, hogy szembe kell fordulnia a bengálföldi nép felszabadulási törekvéseivel és az azokat támogató Indiával. Persze, ennek a bonyolult szituációnak előzményei is vannak, amelyeket egész röviden igy lehetne felvázolni: Pakisztán már a megszületésekor földrajzi abszurdum volt. A sokkal fejlettebb nyugati részt, ahol Yahja Khan katonai diktatúrája székel, a keleti résztől ezer mérföld választja el — es a két rész között India terül el. . . (Ehhez hasonló “országot” hiába keresnél a térképen.) A jobb gazdasági helyzetben lévő nyugati rész hosszú eveken át elhanyagolta, kizsákmányolta es gyarmatként kezelte, a keleti reszt, amelynek népe olyan leírhatatlan nyomorban élt, hogy még a szomszédos — szinten nyomorgó — indiai nép sorsát is irigykedve szemlélte. . . Megunva a nyugaton székelő katonai diktatúra rablógazdálkodását, jogfosztását és embertelen túlkapásait, a bengáli nép a tavalyi választások alkalmával — kifogástalanul törvényes módon— óriási többséghez juttatta Sheikh Mujibur Rahman pártját, amelynek programjában bennfoglaltatott a keleti országrész számára kivívandó autonómia is. Yahja Khan a választást érvénytelennek nyilvánítottá, a győztes pártvezért — hazaárulással vádol- tan — börtönbe vetette (ha ugyan — mint hírlik — ki nem végeztette már!) és párthívei közül legalább százezret, de bizonyos hírforrások szerint egymilliót lemészároltatott. . . A keleti országrészt katonai megszállás és ostromállapot alá vetette. El lehet képzelni Yahja Khan őrjöngő vérengzésének a mértéke’t, ha figyelembe vesszük, hogy tízmillió kelet-pakisztáni lakos, mindenét hátrahagyva,Indiában keresett menedéket a saját népét öldöklő fenevad bosszüszomja elöl. Tizmillió menekültet elszállásolni, felruházni, élelmezni, egészségügyi ellátásban részesíteni: emberfeletti feladat volna még “a világ leggazdagabb országa” számára is, há még az amúgy is nyomorúságos körülmények között élő, éhínséggel sújtott, orvos-, gyógyszer- és kor- házhiányban szenvedő indiai nép számára! India Az India és Pakisztán közti háború kitörését követően Nixon elnök kijelentette a törvényhozó testület vezetői előtt: “álláspontunk: teljes semlegesség.” E kijelentés utolsó hanghullámai még el sem érték a megjelentek füleit, amikor a kormány szószólója bejelentette: “Felfüggesztünk minden gazdasági támogatást India részére. ” Nixon elnök semleges magatartását azzal magyarázza, hogy egyidöben felfüggesztették a gazdasági támogatást Pakisztán részére is. A tény természetesen az, hogy a kongresszusi határozat szerint India jogos volt ez évben 87.6 millió dollár támogatásra, melyért acélgyártmányokat és gépeket óhajtott vásárolni, mig Pakisztán 4.3 millió dollár értékű műtrágya vásárlására jogosult. Hol volt Nixon semlegessége, amikor Nyugat- Pakisztán diktátora, Agha Mohammed Yahya Khan, 70,000 főnyi hadsereget küldött ez év márciusában az ezer mérföldre eső Kelet-Pakisztánba, ahol egy millió bengáli lakost, férfit, nőt, gyermeket, legyilkoltak es tíz millió lakost földönfutóvá tettek? A történelem e legkirívóbb kegyetlensége ellen Nixon elnök egy árva szót sem szólt. Ellenkezőleg... Miközben a Khan seregei halomra ölték a bengáli népet, az Egyesült Államok folytatólagosan szállította a muníciót és fegyvereket Nyugat-Pakisztán részére. Nixon elnök “semlegessegenek” igaz mivoltáról színtiszta képet nyújt a külügyminisztérium nyilatkozata. “Indiára hárul a fő felelősség az India és Pakisztán közti háborúért.” A külügyminisztérium e kijelentését követően Kennedy és Muskie szenátorok élesen elitélték Nixon magatartását Indiával szemben. De nem csak a demokrata szenátorok nyilvánították ellenvéleményüket. A Wall Street Journal, december 7.-i számában olvassuk a következőket: “Eddig még ismeretlen okból Washington Indiát vádolja a két ország közti háborúért, noha a tény az, hogy a helyzet akkor éleződött ki, amikor Kelet- Pakisztán hadsereget küldött a bengáli nép önállósági mozgalmának vérbefojtására. Egyes jelentések szerint egy millió bengálit legyilkoltak és tíz milliót menekülésre kényszeritettek.” Az újonnan megalakult bengál kormány szószólója a következőképp ostorozta Nixon politikáját: “Az Egyesült Államok szégyenletes partnerévá vált azoknak, akik a történelem egyik legszégyen- teljesebb cselekményét követték el, amikor legyilkolták a bengál nép százezreit és terrorral akarták vérbefojtani a demokráciáért és szabadságért folyó harcot.” Annak ellenére, hogy az ENSZ közgyűlésén 104 szavazattal 10 ellenében határozati javaslatot fogadtak el, mely felszólítja a két országot — Indiát és Pakisztánt — az azonnali tűzszünet létrehozására és seregeik saját határokon belüli visszavonására, ügy véljük, hogy India nemcsak a bengáli nép és a saját érdekét szolgálta, amikor a bengál nép segítségére sietett, hanem az emberiség nagy többségének igazi érdekét tartotta szem előtt. ^ ^ kezö állammá alakítsak, ahová a tízmillió menekült nyugodtan hazatérhet — a bosszuállástól való rettegés nélkül. . . És Washington? A menekültek befogadását és egyrésziiknek a felfegyverzesét nem Ítélheti el — erre éppen Washington alkotott precedenst: lásd Kuba, Bay of Pigs-féle betörést. .. Megsegíteni egy népet abban a törekvésében, hogy önrendelkezési jogát kivívhassa magának, nem lehet kárhoztatandó cselekmény, hiszen Nixon még ma is, hónapokkal a csúfos vietnámi “választás” után azon erőskódik, hogy addig nem vonulunk ki onnan, mig a vietnami nép “önrendelkezési joga” nincs biztosítva. (Pedig — ha nem tevedek — Vietnam egy pár köhajitassal messzebb van az Egyesült Államoktól, mint India Bengálföldtól. . .) Meg aztán ma már nem csupán Vietnámról, hanem Kambodiáról és Laoszról is egy szusz alatt beszélünk. Egyszóval: Nixon meg sohasem volt olyan zavarban, mint éppen most. Szívesen menne Yahja segítségére, mert szinte természete, hogy a katonai uralom fennmaradását támogassa a leigazott nép rovására /lásd: Vietnám, Thaiföld, Görögország, délamerikai junták, stb./, mint megfordítva, de érzi, hogy nagyon nevetségesen hatna, ha kiállana erkölcsbirókent a porondra — Washington viselt dolgai után . . . Saját csapdájában találja magát. No meg aztán a tervezett csücstalálkozások küszöbén nem igen akaródzik neki akár Kínát, akár a Szovjetet maga ellen ingerelni. Ellenkezőleg: abban reménykedik, hogy minél élesebb vitába keveredik a két szocialista óriás egymással, annal köny- nyebb dolga lesz neki vagy az egy iktől, vagy a másiktól ( vagy talán — ki tudja? — mindkettőtől) bizonyos koncessziókat kicsikarni a közeli találkozások során. . . így hát kedve és természete ellenere: Nixon formailag, de nem a szive szerint, szigorúan semleges marad. . . (1971. december 9.) i ■ ■■ uni ura wm m na mm mm mm mm ■■ mm mm mm he ni mm mm as minden tőle telhetőt megtett a menekültek érdekében, de nem maradhatott közömbös a Bengal- földön rekedt sokmillió áldozat sorsa iránt sem. A bengáli menekültek közül azokat, akik önkéntesen vállalkoztak a nyugatpakisztáni megszálló-hadsereg ellen fegyveresen fellépni és gerillaharcot folytatni, felszerelte úgy - ahogy a legszükségesebb fegyverekkel és kiképzésűkben is segítséget nyújtott. Indiát ebben a lépésben nem csupán a bengáli nép iránti rokonszenve irányította, hanem az a praktikus meggondolás is, hogy minél előbb megszabadul a bengáli nép Yahja Khan vérengző zsoldosaitól, annál hamarább szabadul meg India is a tizmillió menekültellátásának az elviselhetetlen terhétöl. A ben- gáliak gerilla-támadásai hovátovább odavezettek, hogy Yahja katonái viszont a bengáli harcosokat támogató Indiát támadták meg több-kevesebb sikerrel és hamarosan eljutottunk a mai állapotokhoz: India és Pakisztán között úgyszólván totális háború folyik. . . Nem tudom, mi lesz az ára, de szinte biztosra vehető, hogy — ha külföldi erők nem avatkoznak bele az India és Pakisztán közötti háborúba — a Ben- gálfold elöbb-utóbb felszabadul Yahja kegyetlen igája alól. Az ENSZ közgyűlése — óriási szótöbbséggel — felszólította ugyan a két hadviselő országot, hogy térjen vissza a saját határához, de ennek a felszólításnak aligha lesz foganatja, hiszen nem is olyan régen elhangzott egy hasonló felszólítás lzráel fele is és Izrael — fittyet hanyva a nemzetközi testület döntésének — egy tapodtat sem mozdult a megszállott egyiptomi, jordani es sziriai területekről. . . Miért volna India engedelmesebb tagja az ENSZ-nek, mint lzráel?! En úgy látom, India addig nem vonul ki Bengalföldről, mig a nyugatpakisztáni hadiegységeket onnan ki nem szorította és a bengáliaknak lehetővé nem tette, hogy' országrészüket a Yahja-ura- lom béklyóitól megszabadult, független, önrendel-
