Amerikai Magyar Szó, 1971. július-december (25. évfolyam, 26-50. szám)
1971-12-02 / 46. szám
10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, Dec. 2 1971 A Nixon kormány azt állítja, hogy a munkások túl sokat keresnek es ez az egyik fő oka az inflációnak. Nixon uj gazdasági programja megköti a béreket, de a profit emelésének további lehetőséget nyújt. Lássuk csak, hogyan él egy tipikus amerikai munkáscsalád, amelyben a férj és a feleség is dolgozik. A villanyipari munkások szakszervezeti lapja, a U.E. News, egy ilyen munkáscsaládról számol be. Egy interjúban, a Bridgeport-i magyar nevű Mrs. Kathy Garay többek között a következőket mondotta: “Csak létezünk, de nem élünk. . . mindegyik barátunk ugyanígy van. Egymáshoz megyünk látogatóba, — máshova úgysem mehetünk. A gyerekeket összehozzuk egyszer egy héten, velük óvoda-órát tartunk, ez az egyetlen hely, ahova eljárunk.” Mrs. Garay mint hegesztő dolgozik a bridgeporti Westinghouse gyárban. Férje a közeli Dictaphone- nál dolgozik és ketten együtt a levonások után heti 183 dollárt visznek haza. Ot gyermekük van, a legidősebb 7 éves, a legfiatalabb 4 hónapos. Egyetlen szórakozásuk a rádió. Még a televiziót sem nézhetik, mert az három hónappal ezelőtt elromlott és megjavítása túl sokba kerül. Mrs. Garay a szülés idején két hónapig nem dolgozott, ezzel jövedelmük több mint felével csökkent, amint a költségek is egyre emelkedtek. Még most is 105 dollárral tartoznak az orvosnak a szülésért. Minden pénz a megélhetésre kellett, igy a televíziót sem tudták a javítótól hazahozni. Hogyan állnak a ruházkodással? “Mivel sehova sem megyünk, ” mondotta keserű mosollyal Mrs. Garay, “nincs sok ruhára szükségem. Nadrágot és egyszerű ruhadarabokat vásárolunk kb. három hónaponként. Én 7 dollárt, férjem 10 dollárt fizet egy nadrágért.” Még a legolcsóbb ruha is óriási módon megterheli a költségvetést, ha egyáltalán lehet náluk költségvetésről beszélni. Lehetetlenség úgy beosztani, hogy mindenre teljen. A négy kislány minden három hónapban kinövi a cipőt es még a legolcsóbb gyermekcipő is 4 dollárba kerül. A ház részletfizetésére minden hónapban 185 dollárt tesznek félre, 110 dollárt a gáz és villanyra. “Sokszor az élelmiszeren kell megspórolni, hogy a villany- számlát kifizethessük.” HOGYAN TUDNAK MÉGIS MEGÉLNI ? “Kölcsönökből élünk. Anyámtól kérek kölcsön 10 dollárt erre vagy arra. Sokszor a szüleim vesznek nekünk ruhát. Férjem szülei adták a pénzt a ház első nagy részletfizetésére.” Garayék, mint sok más dolgozó, nem fényűzésből vettek házat, hanem azért mert a rendkívül magas házbérek mellett igy még mindig jobban járnak. A ház, amit vettek, rendkívül szerény, mind nagyságban, mind kiállításban. Normális gazdasági körülmények között az ilyen ház nem kerülne többe 5000 vagy 7000 dollárnál, de Garayék 22,500 dollárt fizetnek érte. Még igy is örülnek, hogy legalább van egy kis kertjük, ahol a gyermekek játszhatnak. “Csupa használt holmival rendeztük be a házat. Részletre semmit sem vehetünk, mert nincs hitelünk. Egy hónapig vár a gáztársaság, ha nem fizetjük ki a számlát, de aztán lezárják a gázt. A legnagyobb gondot az orvosi költségek okozzák. Egy általános vizsgálat ezelőtt $ 40 volt, most már 50 dollárt kérnek érte. A fiam vizsgálata 11 dollárba került, védőoltások nélkül. A múlt hónapban hülése volt, ez orvossággal együtt 12 dollár kiadást jelentett.” Mrs. Garayt a múlt novemberben ideiglenesen elbocsátották állásából. Mivel elbocsátásával az egészségi biztosítása is megszűnt, anyasági javadalmazás sem jár neki. “Rendkívül megnehezítették a helyzetemet,” mondotta. “De igy van ez a Westinghouse- nál. Ha egy dolgozó nő másállapotba kerül az ideiglenesen elbocsátott időszakban, semmit sem kaphat a szülésért, még akkor sem, ha az elbocsátása előtt már évekig ott dolgozott és annak ellenére, hogy hónapokkal a szülés előtt újból munkába áll.” Férje biztosítása mindössze 195 dollárt fedezett a szülési költségekből, a többit maguknak kell össze- kuporgatni. A TÉVHIT Az a tévhit, hogy milyen jól keresnek és élnek az amerikai munkások, hamar megszűnik, ha az ember csak kis időt tölt egy munkás otthonában. Nemcsak ritkán, hanem egészen kivételesen fordul elő, hogy egy munkás, heti 40 órai munkával nemcsak magát, hanem egész családját is eltarthatja. Ahhoz, hogy megélhessenek, két vagy három családtagnak kell dolgoznia, ami 80, ill. 120 órai munkának felel meg. Még igy is, éppen, hogy megkeresik a legszükségesebbet. Habár az ötgyermekes Garay családnak az Minden három hónapban uj cipőt kell venni átlagosnál nagyobb költségei vannak, a kisebb családok sem élnek sokkal jobban. Ahol az anya dolgozik, a kis gyermeket óvodába kell adni, ha van ilyen a közelben, vagy valakit fel kell venni, aki a gyermekekkel marad. Ez mind a keresetnek nagy részét felemészti. A megdrágult élelmiszer- és ruházati költségek mellett az aránytalanul nagy adók is megnehezitik a munkáscsaládok életét; nemcsak a nagy jövedelmi adók, amiket már évek óta megszoktak, hanem a mindennemű vásárlással járó forgalmi adók is. “Még ha cukorkát veszek a gyerekeknek, azután is adót kell fizetni.” Megkérdezte a riporter, mit gondol Nixon elnök ár- és bérfagyasztásáról? “Nixonnak elment az esze. Programja csak a nagyvállalatokat segíti, gazdagítja a gazdagokat és a szegényeket még jobban elnyomja.” Nemcsak a bérfagyasztás okoz gondot Garayék- nál. A programban tervszerűen jelenlevő munkanélküliség is állandó anyagi megpróbáltatásokkal fenyeget. Mrs. Garay a mult évben, mint említettük, két hónapig volt munka nélkül, férjét két év alatt ideiglenesen kétszer elbocsátották. Takarító munkát vállalt a gyárban, hogy a javadalmazásokat el ne veszítse, pedig a munkanélküliségi járulék is több lett volna, mint amennyit azzal keresett. Most ismét jobb állasban dolgozik, de egyik napról a másikra soha sem tudhatja, hogy mikor csap le a villám és marad megint munka nélkül és minden javadalmazása odavész. Nixon programjával reménytelen hónapoknak néz elébe az amerikai munkásság. Szenátorok a nyugdíjasokért—szavakban — WASHINGTON, D. C. Több szenátor időt és energiát áldozott, hogy részt vegyen a jelenleg Washingtonban lezajló “Idősek Konferenciáján.” Russel B. Long, a szenátus pénzügyi bizottságának elnöke Nixon elnök népjóléti javaslataival magyarázta a társadalombiztosítási járulékkal kapcsolatos törvényjavaslat késését. Szerinte az öt százalékos nyugdíjemelés már ez évben érvénybe lépett volna, ha javaslataival Nixon nem vitte volna holtvágányra a Társadalombiztosítási törvény módosítását. Hasonlóképpen nyilatkozott Wallace B. Bennet, Utah es Jacob K. Javits, New York állam szenátora is. Az öt százalékos javasolt nyugdíjemelés természetesen nem változtat az idősek nyomorhelyzetén. Nem öt, hanem száz százalékos nyugdíjemelésre van szükség. HOGYAN ÉL EGY TIPIKUS AMERIKAI MUNKÁSCSALÁD
