Amerikai Magyar Szó, 1971. július-december (25. évfolyam, 26-50. szám)
1971-10-07 / 38. szám
Thursday, Oct. 7,1971 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 7 MIKSZÁTH KÁLMÁN Mind együtt ültek a bírák. Ott künn a köd nekinehezedett az idomtalan épületnek s szinte összébb szorítá annak falait, ráült az ablakokra és elhomá- lyosítá a jégvirágokat. Minek is ide a virágok ? A teremben nehéz, fojtott levegő volt, ködmön és pálinkaszag s a legfelső ablaktáblán csak lassan, lomhán forgott az ólomkarika. A bírák fáradtan dőltek hanyatt székeiken, az egyik behunyta szemeit s kezét bágyadtan leeresztve, hallgatta a jegyző tollának percegését, a másik ásítozva dobolt irónjával a zöld asztalon, mig az elnök, letolva pápaszemét orra hegyére, izzadó homlokát torié kendőjével. Szürke, hideg szemei fürkészve szegződtek az ajtóra, melyen most távozik az imént letárgyalt bűnügy személyzete: a beidézett tanúk és vádlottak. — Van-e még odakünn valaki ? — kérdi vontatott, hideg hangon a szolgától. — Egy leány — mondja a szolga. — Hadd jöjjön be az a leány. Az ajtó kinyüt és a lány belépett. Üde légáramlat surrant be vele, mely szelíden meglegyintette az arcokat s megcsiklandozá a szempillákat: a vastag ködön át, mintha egy sugár is lopózott volna az ablakhoz és ott táncolna a jégvirágok között, megsokszorozva magát a tárgyalási terem falain és bútorzatán. Takaros egy teremtés. Délceg, arányos termet, melyre a kis virágos ködmönke olyan módosán simult, mintha szoborra lenne öntve: fekete szemei szendén lesütve, magas, domború homloka elborulva, megjelenésében báj, mozdulataiban kecs, szoknyája suhogásában varázs. — Mi járatban vagy, gyermek ? — kérdi az elnök közönyösen. (Az ilyen merev, szigorú hivatalnoknak nincs érzéke semmi iránt.) A lány megigazítja fekete kendőjét a fején és mély sóhajjal feleli: — Nagy az én bajom, nagyon nagy. Hangja lágy és szomorú, a szívekig hat, mint a zene, mely mikor már elhal is, mintha még mindig zendülne a levegőben, elváltoztatva mindenkit és mindent. A bírák arca nem oly mogorva többé*, a király képe, meg az országbíróé is odább, nyájasan integet neki a néma falról; hogy csak beszélje el azt a nagy bajt. Ott az írás, elmondja az: csakhogy azt még előbb meg kell keresni a keblében, ki kell gombolni a pruszlik felső kapcsát s kezeivel benyúlni érte. Oh, a csúf kapocs! Ni, lepattant. . . leesett. Milyen elbűvölő látvány, amint lehajol érte szemérmesen s az írás is kihull onnan. A kegyetlen szürke fej, az elnöké, elfordul, csak a nagy kövér kéz van kinyújtva az írás felé. — Egy végzés — dünnyögi, amint szúró szeme elszalad az iraton. — Bede Anna felhívatik, hogy félévi fogházbüntetését a mai napon megkezdje. A lány szomorúan bólint a fejével s amint azt mélyen lesüti, hátracsúszik rajta a gyászkendő s a gazdag, fekete haj egy vastag fonata kioldózva ömlik arcára. Jobb is, ha eltakarja, mert ha fehér liliom volt előbb, olyan most a szégyentől, akár a bíbor. — Ma egy hete kaptuk az írást — rebegi töredezve. — Maga a bíró uram hozta, meg is magyarázta az értelmét, édesanyám pedig így szólt, szegény: “Eredj, lányom, a törvény törvény, nem lehet vele tréfálni.”Hát én el is jöttem, hogy kiálljam a félesz - tendőt. Az elnök kétszer is megtörölgeti a szemüvegét, mérges, hideg tekintete fölkeresi a kollégák arcát, az ablakot, a padlót, a nagy vaskályhát, melynek likacsos ajtaján szikrázó tűzszemek nézik vissza mereven és azt morogja önkéntelenül: “A törvény törvény.” Majd újra meg újra végigolvassa az idéző végzést, azokat a kacskaringós szarkalábakat a fehér lapon: de bizony következetesen azt mondják, hogy Bede Anna orgazdaság vétsége miatt félévi fogságra van ítélve. A bádogkarika őrült sebességgel kezd forogni. Bizonyosan szél támadt odakünn, aminthogy rázza is már az ablaktáblákat s mintha valakinek a hazajáró lelke volna, rideg borzongatást keltve, besívit a nyílásokon: “ A törvény törvény. ” A kegyetlen fej helyeslést bólint a túlvilági hangnak, a nagy kövér kéz pedig a csengettyűit rázza meg a törvény-szolgának: — Kíséije ön el Bede Annát a fogházi felügyelőhöz. A szolga átveszi az iratot, a lány némán fordul meg, de pici piros ajka, amint görcsösen megmozdul, mintha szavakat keresne. — Talán valami mondanivalód van még ? — Semmi . . . semmi: csak az, hogy én Erzsi vagyok, Bede Erzsi, mert tetszik tudni, a testvérné- ném, az az Anna. Ma egy hete temettük szegényt — Hisz akkor nem te vagy elítélve ? — Öh, édes Istenem! Hát miért ítélnének el engem? Nem vétek még a légynek sem. — De hát akkor minek jössz ide, te bolond ? — Hát úgy volt az kérem, hogy mialatt “ez a dolga,, a király tábláján járt, meghalt. Mikor kiterítve feküdt a virágos kamrában, akkor jött ez a parancsolat a “félesztendő miatt,” hogy mégis ki kell állani. óh, mennyire várta ! Beh jó, hogy nem bírta kivárni. Nem ezt várta. . . Könnyei megerednek a visszaemlékezésben, alig bírja folytatni: — Amint ott feküdt mozdulatlanul, becsukott szemekkel, örökre elnémulva, megsiketülve, megígértük neki az anyámmal, mindent jóvá testünk, amit a szeretője miatt elkövetett. (Mert nagyon szerette azt a Kártony Gábort, miatta keveredett bűnbe.) Azt gondoltuk hát . . . — Mit, gyermekem ? — Azt, hogy legyen meg a teljes nyugodalma a haló porában. Ne mondhassa senki, hogy adósa maradt: édesanyám a kárt fizeti ki, én meg a vármegyénél szenvedem el helyette azt a félesztendőt. A bírák egymásra néznek mosolyogva: “Milyen naiv, milyen együgyű lány!” Az elnök arca is, mintha nem volna már olyan szertartásosan hideg. Sárga kendőjével nem is annyira a homlokát törli, talán lejjebb valamit... — Jól van, lányom, — szólt halkan és szelíden, — hanem megállj csak, most jut eszembe... Széles tenyerét homlokára tapasztja s úgy tesz, mintha gondolatokba mélyedne. — Igen, igen, nagy tévedés van a dologban. Hibás írást küldtünk hozzátok . . . Nagy mélázó szemeit élénken emeli fel a lány az öregre s mohón szól közbe: — Lássák, lássák! Olyan fájós szemrehányás van hangjában, hogy az öreg elnök megint a zsebkendőhöz nyúl. A kegyetlen ember egészen el van érzékenyülve. Odalép a lányhoz, megsimogatja gyöngéden azt a holló haját a fején. — Odafönt másképp tudódott ki az igazság. Eredj haza lányom, tisztelem édes anyádat, mondd meg neki, hogy Anna nénéd ártatlan volt. — Gondoltuk mi azt! — suttogd, s kis kezét szívéhez szorította. GOND SOBEL OVERSEAS CORP. 11/1/ H r£ÜAlf||XlfßrA 210 EAST 86th STREET, NEW YORK, N. Y. 10028 IKRA rOUuY nOIVoEu - telefon: <212) 535-6490 _ UTAZÁSI IRODA - IBUSZ HIVATALOS KÉPVISELETE SZÁLLODA FOGLALÁS — FORINT UTALVÁNY — VIZUMSZERZÉS LÁTOGATÓK KIHOZATALA — GYÓGYSZEREK ÉS VÁMMENTES KÜLDEMÉNYEK IKK A Magyarországra — TUZEX Csehszlovákiába
