Amerikai Magyar Szó, 1970. július-december (24. évfolyam, 27-49. szám)
1970-11-12 / 44. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, Nov. 12, 1970. SPORTHÍREK Ferencváros-Salgótarján 1:0 (0:0) A tarjáinak abban reménykedtek, ha hangban nem ás, de majd a pályán, a játékban nem lesz hiba. .. Az első félidő alapján ez a reményük jogosnak bizonyult, hiszen ekkor az SBTC játszott úgy, mintha kétszeres bajnok lenne és nagy hirü ellenfele, a Ferencváros keltette a középcsapat benyomását. Futószalagon gördültek a tarjáni támadások, s fő szervezői, Szalai, Básti és Répás voltak. Közben a védelemben a hórihorgas Kmet- ty házmestereket lepipáló ügyességgel söpörgetett az előtte tömörülő, néha négy-öt tagból álló tarjáni védőfal mögött. Erre azonban nagy szükség nem volt, mert a Ferencváros támadói ebben a játékrészben elkeseritően gyenge, passzív játékot mutattak. Ami ekkor tetszett: Répás távoli nagy bombái, Básti cikázása, Szalai szinte a vonal zóval húzott keresztlabdái és Vépi sportszerű játéka. Ami nem: Branikovits állandó reklamálga- . fásokkal tarkított harmatgyenge játéka, Bálint sorozatos könyöklései. Az első félidőben a hazaiak akár háromgólos vezetést is szerezhettek volna, hogy ha Kriskó és Jeck kétszer is nem hibáz. A második félidőben mindenki azt várta, hogy a Bányász gólokra váltja eddigi mezőnyfölényét. Ez nem sikerült, mert a ferencvárosi játékosok teljesítménye hirtelen ugrásszerűen javult és az eredmény sem maradt el. Az 52. percben Albert tanári módon csúsztatott fejessel hozta játékba Szőkét és az addig álmodozó jobbszélső, ha másodszorra is (!), de bevette névrokona kapuját. (1:0). Moór edző most már úgyis minden mindegy ala pon két cserére szánta el magát, azonban ez későinek, illetve kevésnek bizonyult. Haladás-MTK 3:0 (2:1) Jóllehet a kék-fehérek idén még egyetlen mérkőzésen sem játszottak olyan stílusban, gólratö- rően, mint éppen ezúttal, a szerencse ezen a vasárnapon nem szegődött melléjük, éppen ellenkezőleg: ritkán látható módon elpártolt tőlük. . . Pedig már a 9. percben megszerezték a vezetést. Becsei, aki az egész mérkőzésen remekül játszott, pazar labdával futtatta Sárközit, és a szőke csatár éles szögből a bal sarokba lőtt (0:1). A gól után mindenki azt várta: következik a folytatás, ám helyette a Szombathely a 14. percben egyenlített. Mégpedig egy ritkán látható öngóllal. Úgy történt az eset, hogy Kulcsár szögletet iveit be és a menteni akaró Török saját kapujába fejelt, jóllehet akárhová rúghatta, vagy fejelhette volna a labdát. (1:1). A kék-fehérek nem csüggedtek a balszerencsés gólt követően, hanem fergetegesen támadtak és — nagy gólhelyzeteket hagytak ki! És ahogy az már ilyenkor lenni szokott: az MTK támadott és a Szombathely szerzett vezetést. A 43. percben Szabó S. elfutott és beadását Iszak I. laposan bevágta. (2:1). Szünetben cserélt, majd átcsoportosított az MTK, és már az első akcióból egyenlített. Szuromi kitört és 10 méterről a hálóba lőtt. (2:2). Később a biró újabb hibával tetézte addig sem kifogástalan működését. Az 51. percben Kunszt kitört és 5 méterre a kaputól már csak Mursitssal állt szemben, amikor Németh valósággal letépte róla a mezt, úgy rántotta vissza. Nagy meglepetésre Almási, miután a labda időközben kigurult, szögletet rugatott. A közönség viharosan tüntetett a biró ellen! A 65. percben ismét vezetést szereztek a kékfehérek, Szuromi elegánsan a sarokba pörgetett, de 5 perccel a befejezés előtt a Haladásnak sikerült egyenlíteni. Farkas lövése először a kapufáról kipattant, másodszorra Szabó S. bevágta a labdát. (3:3). Ha az abszolút helyzeteket tekintjük, akkor 12:3 lehetett volna az eredmény az MTK javára. A mérkőzés végén 30 percig tüntetett a közönség a sporttelep mögötti részen, s a játékvezetői hármast a rendőrség közreműködésével a sporttelep túlsó oldalán “csempészték” ki a pályáról. BP. Honvéd-Dunaujváros 1:0 (1:0) Dunaújváros sem volt kivétel. . . Néhány vereség után a Kohász és Szűcs Gyula edző között — utóbbi “betegség” miatt — a hét közben megtörtént a kenyértörés, s vasárnap már az egykori játékos, Fejes László ült a kispadon. Tizenegyes!!! — kiáltott az első percben néhány izgatott Honvéd-szurkoló, amikor Kocsis egy összecsapásnál elesett, s a játékvezető helyesen nem adott büntetőt. Aztán hosszú ideig patyolattiszta maradt a krónikások jegyzetfüzete, mígnem a félidő derekán a hazai csatárok tűz alá vették Bicskei kapuját, de állta a rohamokat. A kitűnő cerberus jó védése fellelkesitette társait, különösen Szurgentet, aki a 45. percben, amikor már többen is a kijárat felé készülődtek, “bebólintotta” a jobb oldalra keveredett Pintér pontos beadását (1:0). Öt pontban a második 45 percről: 1. Kozmának a “bűvös” 9-es mez sem hozott szerencsét ,s akkora helyzetet hagyott ki, amelynél nagyobbat talán még soha. 2. Radó játékvezető és a közönség percekig külön “mérkőzést” vívott, a szurkolók sorra elégedetlenkedtek ítéleteivel. 3. Ruppert furcsa módon ünnepelte századik bajnoki mérkőzését: akkorát taszított Komorán, hogy a Honvéd játékos szabója felülmúlta a ljubljanai tornász világbajnokság legszebb gyakorlatait is... 4. Somogyvári egy tévedés miatt 8 perccel hamarább volt kénytelen a zuhanyozóba menni: nem tudta megkülönböztetni a kemény és durva játékot, csúnyán felvágta Komorét, kiállították. 5. Mártha az utolsó percben óriási bombát zúdított Bicskei kapujára, a Honvéd-kapuvédő a jobb felső sarokból tornászta ki a labdát. Kezel maradt az 1:0 a Honvéd javára. S talán ez a győzelem önbizalmat ad a pirosfehéreknek a szerda esti manchesteri KEK-visz- szavágóra. “Túl az Operencián” Los Angelesben Nemcsak kimagasló operett-és magyar- nóta^est volt ez, hanem nagy élmény is. A hatalmas tapsorkán bizonyította, hogy a magyar dal, zene és színészet minden magyar szivébe olyan érzelmeket varázsol, riielyekben eltűnnek a politikai, vallási és egyéb különbségek. Remélem, hogy e különbségek az. élet tanításain keresztül minden téren el fognak tűnni nemcsak a magyar életből, de az emberekből általában. A magyar leidről jött művészeink és a cigány- zenekar bizonyították, hogy szülőhazánkban a színházi kultúra és a népzene is él. fejlődik s olyan bril- liáns produkcióra képes, amilyen itt Amerikában is ritkán látható (50 évi ittlétem alatt sohasem láttam. i Ha a közönségen múlt volna, három napig tartott volna az előadás. Aki nem volt jelen, el sem tudja képzelni azt a szülőfölddel összekötő érzést, amit a bájos: szőke Mednyanszki Ági kiváltott, amikor a színpadra lépett és a program kezdetét vette. Az est folyamán mint konferanszié, mint táncos, mint énekés. mint komiko, nagy tehetségről tett bizonyságot. Ha kiemelkedő számról akarnék Írni (mert minden számot annak lehetne minősíteni), akkor Zen- tay Anna szinművésznö felléptét említeném meg, aki magával ragadta a közönséget. Fellépte örök emlék marad. Nagy büszkeséget éreztem Puskás Sándor zeneszerző es zongoraművész játéka közben, hogy ilyeneket termel a szülőföld. Kár, hegy magas szárriyalásu művészétéből nem élvezhettünk többet. Ifj. Latabár Kálmán művészetére csak annyit, hogy minden mozdulata, beszéde, tánca a komikus tőkéiét ességét tükrözi vissza, felelevenítve elhunyt édesapja emlékét. Nem fogjuk őt egyhamar elfelejteni. •' Baksay Árpád szimpatikus megjelenésén kivül oly kellemesén zengő tenorral rendelkezik, hogy a közönség csak nehezen engedte le a színpadról, mert a szivekben olyan húrokat pendített meg, melyre nem mindig van alkalom. Nem csodálkozunk, hogy a magyar nép büszke e fiára, aki bonviváni szerepét a tökélyre képes emelni. Lakatosi. Sándor cigányzenekarának művészetéről azt- mondhatom, hogy az előzetes hírek nem hoztak csalódást, sőt egyet számok hol könnyet csaltak ki a szemekből, hol vidámságot vittek a szivekbe. IgaNixon nem érte el a választással kapcsolatos nagy célkitűzései! (Folytatás az első oldalról) 11 államban több demokrata kormányzó van ma, mint a választások előtt. Igaz ugyan, hogy Tennessee és Connecticut államokban republikánus szenátort választottak, de a connecticuti republikánus-liberális, Lowell P. Weicker, Jr. kibuktatta az ultra-reakciós demokrata szenátort, Dodd-ot, aki támogatta Nix on bel- és külpolitikáját. Igaz. hogy New Yorkban Buckley konzervatív jelöltet választották be, 2,207,935 szavazattal, de két ellenfele: Otting^r 2,105,516 és Goodell 1,408,310 szavazatot kapott. Tudott dolog, hogy Buckley mindkét ellenfele ellenezte Nixon vietnami politikáját és igy az állam szavazóinak a TÖBBSÉGE a vietnami háború felszámolása mellett szavazott. Újraválasztották a háborút ellenző szenátorokat Annak ellenére, hogy a republikánusok az elnök és az alelnök vezetésével a legmocskosabb kampányt folytatták és nem riadtak vissza a legaljasabb eszközök használatától sem, a demokratáknak sikerült a háborút ellenző szenátorokat — zán érezhettük annak a mondásnak a jelentőségét, hogy “sirva vigad a magyar.” A zenekar prímása és minden tagja kiváló teljesítményt nyújtott és nagy tudásról tett bizonyítékot. Köszönet jár Petri László színigazgatónak és azoknak, akik ezt a gyönyörű turnét levezették és fáradságot és anyagiakat nem kiméivé ilyen nívós előadásban részesítették a több. mint ezer los angelesi magyart. Köszönetünket óhajtjuk még kifejezni a művészeknek és a zenekar mindenegyes tagjának a felejthetetlen kultureseményért. Az előadás után az Egyesült Magyar Házban a zenekar tovább szói akoztatta az ott megjelenteket. Cincár Gyula, tudósító Kennedy, Muskie, Hart, Montoya, Proxmire, —• újraválasztani. . A kampány egyik legtisztább képét a New Jersey szavazók szolgáltatták. Nixon elnök személyesen támogatta a Republikánus Párt szenátor jelöltjét, Nelson G. Grösst, aki kijelentette, hogy a személyére adott szavazatok Nixon elnök bel- és külpolitikáját támogatják. “Népszavazás ez — mondotta Gross jelölt — Nixon programja felett.” New Jersey polgárai 250,000 szavazattal több szavazatot adtak Harrison A. Williams, Jr. demok rata szenátorra, mint republikánus ellenfelére. Ez a nagy szavazat többség részben annak tudható be, hogy á szervezett munkások egységesen sorakoztak fel a demokrata jelölt mögé a new yorki munkásmozgalommal szemben. RÁDIÓ BÁL MIAMIBAN. NOVEMBER 15.-én, VASÁRNAP este 8 órakor a Hungarian-American Culture Club rendezésében 3901 N. W. 2nd Avenue címen. Belépődíj-adomány SÍ.00. REJTVÉNYPÁLYÁZAT A rejtvény pályádat Viri. rejtvényének helyes megfejtése a következő: 17 24 1 8 15 23 5 7 14 16 4 6 13 20 22 10 12 19 21 3 11 13 25 2 9 Könyvajándékot kaptak: L. Kalmár, St. Catharines, Ont., Adoiyan Kálmán, Youngstown. O.. Mrs. Mary Forray. St. Catharines. Ont., Joe Gál, Montreal, József Cselenyi, Niagara Falls. Helyes megfejtést küldött be: ,f. Paksi. Cleveland, O.