Amerikai Magyar Szó, 1970. július-december (24. évfolyam, 27-49. szám)

1970-10-29 / 42. szám

Thursday, October 29, 1970. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 9 Elmondom önnek egy vasárnap reggel történe­tét, egy szép nyári vasárnap reggelét, amelynek lágy és meleg ragyogása eszményi napot Ígért. Tulajdonképpen egy másodperc történetét kell el­mondanom, kénytelen vagyok azonban a drámai sürités eszközeivel élni, mert annak az egy másod­percnek a története — a tragédia végkifejlete — nem lenne érthető az előzmények ismerete nélkül. Amint már elmondottam önnek, orvos vagyok, egyszerű körzeti orvos, akit legfeljebb apró házi balesetek sérültjei keresnek fel, sebészi gyakorla­tom tehát alig több, mint az elsősegély-nyújtás. Mindezt nem mentegetőzésképpen mondom, mert abban a másodpercben, amelynek történetét el­mondandó vagyok, a világ leghíresebb sebésze a világ legjobbban felszerelt műtőjében is tehetet­lennek bizonyult volna. Azzal, hogy orvos vagyok s harmincévi gyógyító szolgálat áll mögöttem, mindössze annyit óhajtok jelezni, hogy az esemé­nyeket orvos szemmel láttam s bár a másodperc töredékei alatt agyam minden képzeletet felülmú­ló sebességgel észlelte és elemezte a dráma for­dulatait, végül is úgy állt össze a történet emlé­kezetemben, mint egy — a maga nemében sajná­latos módon tökéletes — sorstragédia. Vasárnap reggel hét órakor indultam otthonom­ból, hogy a napot egy fürdőhelyen töltsem csalá­dommal. Négyen ültünk a kocsiban, ami hatéves, megbízható jószág, nem túlságosan gyors, de ké­nyelmes. A kirándulások hagyományos elrendezé­se szerint én ültem a volánnál, mellettem a fele­ségem, hátul a gyerekek. Főiskolás fiam ült mö­göttem, a másik ülésen lányom, aki ebben az év­ben érettségizett. Ennek nincs különösebb jelen­tősége, de úgy gondolom, effajta esemény leírásá­nál illő az előzmények részleteit is rögzíteni. Ne­gyed nyolc lehetett, amikor Budapest határában megálltam egy benzinkútnál, hogy üzemanyagot vásároljak. Nyolc vagy tiz kocsi állt előttem s ez némiképpen bosszantott, mert ezt a műveletet este is elvégezhettem volna, de szombaton már túlságosan fáradt voltam. Ekkor állt meg mögöttünk az a kis alacsony sportautó, amelynek a történetben végzetes szere­pe lesz. Fiam, korosztályának természetes érdek­lődéséhez híven, alaposan szemügyre vette a csinos karcsú, lapos jármüvet, néhány lesajnáló pillan­tást vetve a mi öreg családi barátunkra, engem azonban ez nem bosszantott. A sportautóban, mint azt a visszapillantó tükörből megállapítottam, egy fiatalember ült. Huszonöt-harminc éves lehetett, vonásait a hatalmas napszemüveg miatt nem lehe­tett egészen jól látni- Rövid ujju vörös inget vi­selt, kezén lyukacsos autóskesztyüt. Ez a mozza­nat azért maradt meg az emlékezetemben, mert a kesztyűs kezek egy pillanatig sem maradtak nyu­godtan. Hol a fényszórót villantották föl s a sport­autó valamennyi lámpájából vad, erőszakos fény lövellt a visszapillantó tükörbe, egy-egy pillanat­ra elvakitva kíméletlen zuhogásával, hol a villamos kürtöt szólaltatta meg. Többhangu, dallamos kürt­je volt, amely egy bizonyos riasztó csengésű zenei motívumot játszott. Amikor egy kocsi helye fel­szabadult s előbbre soroltunk, a sportautó motor­ja felpörgött s a jármű valósággal előre szökellt, mint egy fiatal vadállat, amelyet pórázon tartot­tak. Amikor én sorra kerültem, egy férfi odalépett a sportautóhoz s mozdulatai után Ítélve, rendre utasította a vezetőt, aki a nézeteltérés következté­ben időt veszített, mert egy időre eltűnt a szemem elől. Húsz perc múlva azonban ismét a nyomunkban járt. Dallamkürtje szakadatlanul rikoltozott, fény­szórói fel-felvillantak, majd ismét lehunyták tüzes tekintetüket, a sportautó valósággal tisztára se­perte maga előtt az utat s mintegy kibérelve az úttest bal oldalát, diadalmasan robogott előre. KOCHIS JEWELER DIAMONDS, WATCHES, JEWELRY 18810 Allen Rd. — Melvindale, Mich. John Kochis watchmaker — Tel.: 3-5865 5 PAULS TEXACO SERVICE 19505 Allen Road — Melvindale, Michigan \ GAS, OIL, BATTERY, TILE, AUTO PARTS ! ( Telefon: WA 9-9806 — SZŐKE PÁL, tulajdonos í »JSWV.VWWVVNWVVWVVWVVWVVWWWMŰ^ T'V "TT T'T ▼ T* VASÁRNAP REGGEL (EGY ORVOS VALLOMÁSA) Már azt hittük, megszabadultunk tőle, de nem igy történt. Tiz vagy tizenkét perc múlva megpillan­tottuk őt az ut szélén. A vezető kocsijából kiszáll­va egy kis csoporttal beszélgetett. Fiuk és lányok voltak vegyesen, akik nyári szatyrokkal a lábuk­nál, afféle szivességfuvarra vártak. A párbeszéd köztük és a sportautó vezetője között minden bi­zonnyal akörül zajlott, hogy kit vegyen fel a türel­metlen száguldó. A megegyezés nem jött létre, mert újabb néhány perc múlva ismét elsüvitett mellettünk, ellenszenves kürtjével és lámpáival, amelyek fénye már-már úgy hatott, mintha egy középkori inkviziciós szertartáson tüzes vasat köze­lítenének az ember szeméhez. A stopposok még kétszer állították meg a sportautót, amelynek ve­zetője nyilván válogatott, de sohasem tudott egyez­ségre jutni a várkozókkal, mert útját mindkét al­kalommal egyedül folytatta. A harmadik s egyben utolsó alkudozás hosszabb időt vett igénybe, mert legalább húsz percig nem hallottuk kürtjét s nem láttuk fényszóróinak robbanásszerű csapásait. Ek­kor történt, hogy jobb hátsó kerekemen kilyukadt a gumi, cserélni kellett, ezért az egész család ki­szállt s amig én fiammal a kerékcserével vesződ­tem, feleségem és leányom az árok partjára tele­pedett napozni. Már föltettük a pótkereket, ami­kor a távolban fölhangzott a jól ismert gyötrő kürthang. — Jön az őrült — mondta a fiam, hangjában minden elismerés nélkül s az valóban jött is, szo­kása szerint az ut bal oldalán, egy légi torpedó sebességével és félelmetes zúgásával. Abban a percben alig néhány kocsi haladt ezen az útsza­kaszon, igy merőben fölöslegesnek tűnt a szünte­len kürtölés és villogtatás, mert az a néhány ko­csi amúgy is az ut szélén haladt. Szemben azon­ban, nem túlságosan messze, feltűnt egy pótkocsis autóbusz, s egy pillanatig úgy tetszett, hogy a sportautó könnyed ívben el tud haladni mellette. A szemből érkező autóbusz és a sportautó között még egy személykocsi haladt az ut szélén s ha a sportautó besorol amögé, nem következik be az, ami a következő másodpercben törvényszerűen be­következett. A sportautó megkísérelte megelőzni az előtte haladó személykocsit, amelynek vezetője jóindu­latúan lehuzódott a padka mellé, az előzésre azon­ban már nem jutott hely és idő, mert a szemmel láthatólag lassító autóbusz már egészen közel volt. A sportautó vezetője rálépett a fékre, ugyanakkor a volánt jobbra húzta, ezáltal kocsija megfarolt, jobb oldali kerekei lecsuztak a padkára. Hajnal­ban kisebb eső eshetett, mert az ut mellett viz- tócsák csillogtak, a hig sárban megperdült a ko­csi és orrával egy fának ütközött, miután átrepült az árkon. Elkövetkezett az a másodperc, amelynek leírását ígértem önnek s most ismét elnézését kell kér­nem a hosszadalmas bevezetésért, de úgy érzem, ezzel tartozom önnek. Én abban a pillanatban mint­egy öt méterre álltam a fától, sóbálvánnyá mered­ve a megdöbbenéstől, mer egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy valakivel ez a kivédhetetlen ször­nyűség megtörténhetik. Abban a pillanatban jeges rémület kerített a hatalmába s ebben a lelkiálla­potban, nyilván a jeges zuhanyként érő látvány hatása alatt, olyan tiszta orvosi aggyal gondolkod­tam, mintha csak egy lázas beteg ágya mellett áll- nék és érlökéseit számolnám. Az a másodperc kristálytisztán felcsillanó töredékekre bomlott, mint amikor a szemünk láttára törik be egy ablak s a szerterepülő szilánkok röppályáját^tisztán követ hetjük. Mint egy hosszú konzílium után, félelme­tes biztonsággal tudtam, hogy mi történik a sport­autó vezetőjével s most megkísérlem ezt önnek elmondani. Abban a tizedmásodpercben, amikor a sport­autó a levegőbe emelkedett, a vezető még élt. A kormányra borult, görcsösen kapaszkodva az egyetlen szilárd tárgyba, azután a kocsi fara meg­emelkedett s ferdén csapódott a fa törzséhez, kö­rülbelül abban a szögben, amelyben a légibombák csapódnak be háborús filmfelvételeken. A motor és a futómű azonnal begyürődött, úgyszólván el­lenállás nélkül s a forró motortest súlyos fémtó- mege bokától combtőig szilánkokra zúzta az áldo­zat csontjait. A tudatába hasitó fájdalomtól eb gyöngült, elengedte a volánt és két kezével a sze­relékfalnak támaszkodott, szabadon kiszolgáltatta mellkasát a hátrahajló kormánykerék rettenetes nyomásának. Bordái ettől gyufaszálként roppan­tak össze, kitámasztott karjain törések keletkez­tek s az egész test tehetetlenül vágódott hátra, kettétörve a gerincet, a büszke és csodálatos osz­lopot, amely az emberi testet egyenesen tartja. A belső vérzés első csikjai kibuggyantak az ajkán, az egész test megemelkedett, amennyire az össze­gyűrt kocsiszekrény engedte, s homlokával a szél­védő fémkeretének csapódott, amely pontosan az orrnyereg fölött érte. Ekkor már nem élt. Odarohamtam a kocsihoz, szinte ölbe kaptam az élettelen testet, amely a kipattant ajtón lassan er­nyedten kicsúszott és elterült a füvön. Néhány másodpercre volt szükségem annak a megállapítá­sához, hogy itt már az orvosi tudomány tehetetlen. Valaki egy használt pokrócot hozott az autóbusz­ból, azzal letakartuk a testet, valaki leállította a gyújtást, amely furcsa módon még jelzett az ellen­őrző lámpán. Percekig nem lehetett mást hallani, mint az érkező és leálló gépkocsik kerekeinek sur- rogását az úttesten. Ezt akartam elmondani önnek, hozzáfűzve, hogy a boncjegyzőkönyv, amit később alkalmam volt elolvasni, kísérteties pontossággal igazolta megállapításaimat, amelyek abban a má­sodpercben átvillantak rajtam, mint egy jól be­táplált komputeren. Orvos vagyok, gyakran talál­kozom a halállal, de még soha igy, ilyen sürü és értelmetlen drámába foglalva. Ha óhajtja, írjon belőle egy cikket, talán ezzel a címmel: Vasárnap reggel... , Megtörtént. Baróti Géza HUMOR • WXMMAAAMWWVimAAMUVWWWtmAnAIWWUWMWI Ketten találkoznak. — Nekem nagyon rosszul megy. Arcom verejtékével keresem a kenyeremet — Én viszont más verejtékéből élek! — Szóval maga kizsákmányoló. — Fenét! Masszőr vagyok a gőzfürdőben. A nagyapa hangosan beszél önmagával. Hozzá­tartozói idegorvoshoz viszik. Az öreg kifakad: — Először életemben beszálek értelmes ember­rel, erre azt hiszik, hogy megbolondultam. — Mondd, néni, neked miért nincs gyereked? — Mert nem hozott a gólya. — Nem is lesz soha, ha elhiszed az ilyen mesé­ket. Kovácshoz betörtek. A bűnös bíróság elé kerüL A bíró megkérdi tőle: — Nem értem magát, csupa értéktelen holmit lopott el, holott Kovácsnál drága dolgokat is talált volna. — Elég szemrehányást hallottam ezért a felesé­gemtől, már maga is ezzel bosszant bíró ur? HA ELŐFIZETÉSE LEJÁRT * szíveskedjen azt rendezni az alábbi sorok ki­töltésével, hogy biztosítsuk lapunk rendszeres megjelenését Megújításra: $....................................................... I Naptárra: $........................................................... I Név: ...................................................................... I Cim: ...................................................................... I Város:...................................Állam:................. I Zip Code:................... AMERIKAI MAGYAR SZÓ I 130 East 16th Street, New York, N.Y. 10003

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents