Amerikai Magyar Szó, 1970. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1970-02-26 / 9. szám
Thursday, February 26, 1970. HéTVéGt £€VéC írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M. Válaszúton a Demokrata Párt A Nixon-adminisztrációnak az utóbbi hónapokban nyilvánosságra jutott, fondorlatos manőverezése minden tisztánlátó, józanfejü egyént meggyőzhetett volna arról, hogy szeretve tisztelt elnökünknek esze ágában sincs befejezni a vietnami szégyenháborut. Ellenkezőleg: minden jel arra mutat, hogy a hadiállapotot ebben a hihetetlenül megkínzott országban időtlen időkig folytatni akarja és a legjobb esetben is csak arra hajlandó, hogy apránként — évekig tartó huzavonával — hazahozza az eredeti 550-ezres amerikai létszámnak a felét, de a másik felét a közben erősen megduzzadt sai- gon-i milliós hadsereg támogatása céljából mindaddig ott tartja, amig egy nekünk teljesen megfelelő, tehát minden tekintetben washington-i befolyás alatt álló “kormányzatnak” a végleges megszilárdulását “biztosítottnak” nem látja. Ma már napnál világosabb, hogy Washington-naK eltökélt és megmásíthatatlan szándéka, hogy — akár egy amerikai okkupációs hadsereg jelenléte, akár pedig egy vazallus quisling-kormány engedelmes szolgálatai révén — a lábát örök időkre megvesse Vietnamban, nehogy az ott található s az amerikai nagyipar számára nélkülözhetetlen nyersanyagok (mangán, cink, nikkel, stb.) — Uram bo- csá’ — kommunista kézbe jussanak. . . No meg aztán egy félelmetes amerikai hadibázis Délkelet- Ázsiának e stratégiailag kritikus pontján legalább olyan fontos, mint Guantanamo Kuba testében, yagy a hatalmas hadi-apparátus Okinawa szigetén — ha ugyan nem fontosabb... Nixon-nak sikerült — körmönfont zsonglőrösko- déssel — legalább ideiglenesen kiszedni a szelet a háboruellenes mozgalom vitorláiból. A mélységes titkok fátylába burkolt “visszavonási” tervvel, a hadkötelesek sorshúzás utján történő sorozásával és hasonló “nesze-semmi-fogd meg-jól” ördöngős manipulációkkal, valamint “őszinte béketörekvéseinek” állandó hangoztatásával elérte azt, hogy a korábban viharos tüntetések egyelőre alábbhagytak. Ezt a lecsendesülést ő arra magyarázza, hogy az amerikai nép nagytöbbsége lelkesen helyesli és támogatja a vietnami háború “befejezését” célzó nixon-i elgondolásokat. A pillanatnyi szélcsendet tekintve: lehetségesnek látszik, hogy sikerült neki az amerikai népet újból elámitani... De ha ez igaz is volna, van ebben az országban egy igen fontos testület, amelyet nem olyan köny- nyü falhoz állítani, mint a népet és ez a testület: a törvényhozás két háza. Közeleg a kongresszusi választások ideje, amikor tudvalevőleg az alsóháznak minden egyes tagja és a szenátusnak egyhar- mada kénytelen a szavazópolgárok Ítélete alá bocsátani magát. Jelenleg a kongresszusnak mindkét házában a demokrata párt tekintélyes többséggel rendelkezik. Szerintem azonban ez a többség veszedelemben forog, ha a demokrata párti törvényhozók nem helyezik a vietnami kérdést a választási harcok gyúpontjába, mint a Nixon-adminisztráció legtámadhatóbb kötelességmulasztását és fogyatékosságát. Úgy érzem, ha a demokrata többség elmulasztja ennek az “issue”-nak az alapos kiaknázását és a nép háboruellenes hangulatának újból való felkorbácsolását, ez a többség a választások lezajlása után mint kisebbség fog visszatérni Wash- ington-ba... A demokrata párt számára életfontosságú, hogy a béke pártjává váljék. De ehhez nem elegendő a párt politikai bizottságának az a határozata, hogy a választási kampány alatt követelni fogják az amerikai haderőknek 18 hónapon belül való visszavonását. Ehhez sokkal radikáli- sab lépésekre volna szükség—még pedig a választási küzdelmek megkezdése előtt! Például: 1. A szenátus demokrata többségének — ha igazán akarná! — módjában lenne a Johnson-ad- minisztráció idején csalárd módon kierőszakolt “Tonkin Bay” határozat azonnali érvénytelenítése. (Ez volt az a határozat, amelyet Johnson a Tonkin- öbölben “békésen cirkáló” amerikai hadihajók északvietnami részről való torpedózásának a hazug meséjével kicsikart a szenátustól és amely felAMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD AZ AMERIKAI ERKÖLCSI ÉLET HANYATLÁSA A haszonrendszer uralkodói a pénz utáni mohóságukkal millió és millió átlagos polgárt és alkalmazottat fertőznek meg. Lerombolják erkölcsükét és tolvajokat csinálnak belőlük. A Wall Street Journal február 5-én megjelent számában Írja, hogy óriási mértékben emelkedik a kis-és-nagy-tol- vajok száma. A titkos rendőrök azt jelentik, hogy négymilliárd dollár értékű árut lopnak el minden évben. A tolvajok nagyobb része üzleti alkalmazott. De sikkasztanak millió és millió dollár értékű cikket — ruhát, kenyeret, rádiót, fényképező gépet, gyárakból, raktárakból és áruházakból is. Nemcsak az eladók, raktári munkások, teherautó sofőrök és pénztárosok lopnak, hanem gyakran azok is ,akiknek vigyázni kell, hogy az áru el ne tűnjön. Ez vonatkozik a felügyelőkre és magasabb tisztviselőkre, akik a tolvajok cinkostársai. “Ha az alkalmazottak 90 százaléka becsületes, a 10 százalék tönkre teheti a céget”, mondja Sanford Edelman, az E. J. Korvette newyorki fiókjának alelnöke. De a nagy üzletek tolvajai nem teszik tönkre a tulajdonost, mert ha például 3 százalék áru eltűnik, ő egyszerűen felemeli az árakat 3 százalékkal. így a közönség fizeti meg a lopásokat. A tolvajok nagy része nem ügyes, nem eredeti. De a nyomozó titkos-rendőr se nagyon ravasz, vagy ötletes. Egy eladó, aki a Bloomingdale newyorki nagyáruházban dolgozik, azt mondta, hogy könnyű felismerni az üzleti nyomozókat, ha ugyanúgy is öltözködnek, mint a vásárlók. Odajönnek a pulthoz, bizalmasan fecsegnek, használják a telefont. A legtöbb lopás ruhacikk, vagy élelmiszer. De sokszor drága portéka is eltűnik. Helen C., egy volt ár-feljegyző az egyik newyorki nagy üzletben, bevallotta a nyomozónak, hogy 1,000 dollár értékű fényképészeti felszerelést lopott, mielőtt a detektívek felfedezték a lopást, és visszaszereztek 5 drága fényképezőgépet. Ironikus, hogy a főbünösök java magasrangu tisztviselő, felügyelő, és titkosrendőr. Norman Jaspan, egy newyorki nyomozó iroda elnöke azt mondta, hogy felügyelők és magasrangu tisztviselők múlt évben 75 millió dolláros csalást követtek el, amelyet Mr. Jaspan detek- tivjei felfedeztek. A biztosítás sem nyújt sok segítséget. A kereskedő nem kap többet vissza, mint 15 százalékát a kárnak. Sol W. Cantor, az Interstate Department Stores elnöke, az amerikai közélet erkölcsi hanyatlásában látja az okát a sok lopásnak. A nyomozók véleménye más. Szerintük az alkalmazott azért lop, mert a felügyelők nem szigorúak, és nem nagyon figyelik, hogy ki lop, vagy mi tűnik el az áruból. Kevés cég vizsgálja ki alaposan az uj alkalmazottat. A tolvajokat csak akkor bocsátják el, ha a lopások komoly veszéllyel fenyegetik az üzlet jövőjét. A fosztogató alkalmazottnak könnyű más cégnél állást kapni. A Korvette cég megalakította a Spartans Industries céget és a vele kapcsolatos Stores Preventive Inc.-et a lopások meggátlására. Elektronikus computerrel listát vezetnek a tolvaj és gyanús munkásokról, összegyűjtve adataikat, mint születési év, a social-security szám, stb., és azokat más cégek, bankok és nagy üzemek rendelkezésére bocsátják. Ezek az adatok veszélyes eszközök. Használhatók azok ellen, akik a rendszert vádolják, vagy tevékenyek a szakszervezetben és egyesületekben. Ha az egyén összeütközésbe kerül a rendőrökkel, vagy a mostani politikai rendszerrel, kényszeríthetik őt sokszor hamis tanúvallomásra azáltal, hogy közhírré teszik a róla felvett adatokat. A leghatásosabb módszer a lopás ellen nem a börtön, vagy a computer, hanem a haszon-rendszer korlátozása, mert az átlagos és többnyire erkölcsös polgár csak utánozza a dúsgazdag kapitalistákat, akiket a folyóiratok, televízió, rádió és újságok dicsérnek és jó példaként emlegetnek. Lopás nem segíti a kis alkalmazottat. Nem lophat milliókat, mint a monopolisták, vagy nagy háztulajdonosok, akik ritkán fizetnek adót, vagy ritkán kerülnek börtönbe. A rendszer romlott. Sok olyan biró, szenátor és rendőrtisztviselő van, aki előtt csak a dollárnak van becsülete. A nagymértékű lopások nem szűnnek meg még akkor sem, ha minden munkás erényes lenne, mert a kapitalista rendszer alapja a rablás és gyilkolás. Tüntetnek a szülök NEW YORK, N. Y. — A J.H.-52 tanulóinak szülei és Nyugat-Harlem, valamint Manhattan északi részén lakók százai a Városháza elé vonultak, követelve, hogy a Városi Tanács és az Iskola Tanács azonnal intézkedjen a kábitószerárusitók eltávolítására az iskola környékéről. A tiltakozók nevében Mr. és Mrs. Oscar Robinson beszélt, akiknek fiát szintén kórházba szállították kábitószer-mérgezéssel. Richard K. Aurelio polgármester-helyettes Ígérte, hogy a kérelmet teljesitik. Túlzsúfoltak a börtönök NEW YORK, N. Y. — A város 7,993 befogadó képességű fogházaiban 14,134 foglyot tartanak. A túlzsúfoltság állandó villongásokat okoz a foglyok között. Lindsay polgármester követeli, hogy az állam vegye át a foglyok egy részét és helyezze el őket állami börtönökben. “A rendőrség nem megoldás” NEW YORK, N. Y. — A Bűnözés Elleni Tanács ülésén Livingston Wingate, az Urban League igazgatója kihangsúlyozta, hogy a bűnözést a gettókban nem lehet korlátozni a rendőrökkel. “Tisztességes lakást, kielégítő oktatást és munkát kell adni a gettó lakóinak” — mondotta Wingate. Kizárták hivatalából NEW YORK, N. Y. — Bronx County College portorikói hallgatói elfoglalták az intézmény adminisztrációs épületét és kizárták dr. James A. Colstont, a College elnökét. A portorikóiak követelik többi között a spanyol nyelvű oktatást. Délután feladták az épületet, mert az intézmény elismerte követelésük méltányosságát.. hatalmazta őt arra, hogy minden eszközt, amit szükségesnek lát, igénybe vegyen a háború sikeres folytatása érdekében. Johnson-nak csak ez kellett! Rögtön hozzáfogott az esztelen eszkaláció glóriás munkájához, ami végül is az-ő csúfos bukásához vezetett...) 2. A “Tonkin Bay” határozat érvénytelenítését követőleg (vagy azzal egyidejűleg) a képviselőház demokrata többségének módjában volna a vietnami háborús célokra igényelt költségvetést megtagadni vagy annak összegét olyan alacsonyra redukálni, hogy abból nem futná egy félmilliós amerikai hadsereg fenntartására és az egymilliónál is nagyobb saigon-i hadsereg pazar felszerelésére és ellátására, a Pentagon tehát kénytelen volna lóhalálában — jóval a 18 hónapos határidő lejárta előtt! — hazahozni az amerikai fiukat és abbahagyni a saigon-i militarista bábkormány feneketlen zsebeinek a degeszre duzzasztását... Ha a kongresszus két házának a demokrata párti többsége e két lépésre rászánná magát és ugyanakkor értésére adná az elnöknek, hogy e két határozatnak az önkényes megszegése esetén nem idegenkedne egy harmadik lépéstől: az “impeachment” néven ismeretes számonkéréstől sem, akkor egyrészt megmenthetné a veszélyben forgó demokrata többséget, másrészt óriási, elévülhetetlen szolgálatot tenne az országnak. Ha viszont a demokrata többség nem él a ma még kínálkozó alkalommal és komoly, erélyes lépések helyett csak légynek sem ártó orációkbau éli ki ellenzéki szerepét, ne legyen meglepve, ha a novemberi választások Nixon-t republikánus többséggel ajándékozzák meg, amely aztán szabad kezet adna neki a vietnami háború nyakló nélküli folytatásához és minden más életbevágó problémának a nixon-i receptre való “megoldásához.” Amitől pedig Isten óvja meg ezt az országot — és az egész világot! (1970. feb. 14.) _____3_
