Amerikai Magyar Szó, 1970. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-22 / 4. szám
Thursday, January 22, 1970. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 1 Termelés és jólét HérVéGi Cevéc írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M. Kelepce - vagy sátáni ármány? Betegágyamból majdnem a menyezetig ugrottam, amikor pénteken (jan. 9.) a tévé képernyőjén végighallgattam a saigoni “kormány” fejének. Thieu-nek egy formális sajtókonferencián elhangzott kijelentéseit az amerikai haderők visszavonásával kapcsolatban. Azoknak a kedvéért, akiknek nem volt alkalmuk ennek a minden hájjal megkent gézengúznak a nyilatkozatát meghallgatni, vagy elolvasni, hadd jegyezzek ide abból néhány mondatot: “Az U.S. harciegységeket lehetetlen 1970-ben kivonni Dél-Vietnamból. Sok évig (many years) fog tartani, mielőtt az amerikai katonák elhagyhatják Dél-Vietnamot.” “A kommunista harcikészség (akaraterő) háromnégy év múlva össze fog omolni; az amerikai katonák kivonulását tehát lépésről-lépésre, tervszerűen kell végrehajtani.” “Én hajlandó vagyok az U.S. csapatok utánpótlására, amilyen gyorsan csak lehet — attól függően, hogy milyen mértékű segítséget kapok az Egyesült Államoktól." (E pontnál egy listát mutatott fel arról, hogy min mindenre van szüség e pillanatban. Majd példaképpen hozzátette: “A délvietnami katona harciszelleme (morale) csorbát szenved az alacsony zsold miatt, tehát kérni fogom az Egyesült Államokat, hogy pótolja a különbséget (a mostani és a felemelt zsold között).” “Amikor az amerikai haderők zöme már vissza is vonult, még mindig szükségünk lesz U.S. gyalogságra, hogy a hadtápvonalat biztosítsa.” “Egy picivel (little bit) több türelmet kérünk az amerikai néptől: segitsenek minket felnőni." Hogy ezeket a kijelentéseket hogyan lehet ösz- szeegyeztetni Nixon ígéreteivel és az ő “kiváló szakértőinek” azzal a gyakorta hangoztatott véleményével, hogy az utánpótlásra szánt délvietnami csapatok kiképzése és felszerelése programszerűen, teljesen kielégítő tempóban halad, az túlhaladja az én felfogóképességemet. De bármelyik oldaláról is vizsgálom a nixoni “visszavonási” tervet, én csak azt látom, hogy annak az időtartama és számszerüsége nem Nixon-on, hanem a Thieu— Ky zsarolótársaság kénye-kedvén fog múlni. Teljesen tőlük függ, hogy hány százezer amerikai fiúnak kell Vietnamban maradni — és meddig? —, mert valahányszor egy-egy amerikai hadiegységet vissza akarunk vonni, előbb meg kell instálni ezt a két haramiát: “Lesztek olyan kegyesek a szó- banforgó U.S. csapatnak a helyét és szerepét átvenni?” Mire Thieuék majd nyájasan közük velünk, hogy “erről — sajnos — szó sem lehet, hiszen az utánpótlásra szánt katonáink még nincsenek kellőképpen kiképezve, meg aztán a felszerelésük is hiányos; ‘egy picivel több’ türelmet, jóval több felszerelést meg zsoldot kérünk. Akkor talán egy év múlva módunkban lesz leváltani az amerikai egységet.” Hogy egy olyan hadsereg, amely már tiz éve fegyverben áll és állandó kiképzésben részesül — s e pillanatban egymillió-egyszázezerre rug a száma! —, miért ne tudná leváltani a felénél is kisebb számú amerikai hadsereget MÁR MA, az ismét rejtély számomra, hacsak azzal nem magyarázzuk ezt a furcsa tüneményt, hogy a harciszelle- mük valóban igen alacsony fokon áll. De ha ezt a magyarázatot elfogadom, akkor biztosítani merem Thieu-t és washingtoni cinkosait, hogy a zsold felemelése magában véve nem fogja a most harcolni vonakodó saigoni katonákat haláltmegvető hősökké varázsolni, mert az ilyen átalakuláshoz “egy picivel több” kell, mint kétszeres vagy ötszörös zsold — ehhez bizony egy jó adag meggyőződésre is szükség van, aminek a jelenlétét felette nehéz felfedezni a saigoni milliós hadseregben... Bezzeg a vietcong és északvietnami harcosok nem zsold- ért, hanem meggyőződésük parancsszavára viszik a bőrüket a vásárra — sokszoros túlerővel szemben ...! Ahogy én látom, itt csak két eset lehetséges: 1. A Thieuféle zsaroló-manőver egyszerűen nem írtam a Magyar Szó naptárában, hogy a termelés puszta számadatai — még ha igazak is — nem adják való képét egy nemzet jólétének. Sem pedig a termelés százalékos növése e jólét emelkedését. Még kevésbé lehet összehasonlítani, pusztán a termelés értékét elosztva a népszámmal, a különböző országok életszínvonalát. Nemrég egy amerikai közgazdász mondta, minden termelés és szolgáltatás összege mutatja a gazdagságot—mindegy, mit termelnek, milyen munkát végeznek, hasz nosat, feleslegeset, vagy károsat. Pedig a fegyverek, kábítószerek, haszontalan cikkek árát betudják a nemzeti jövedelembe — de ebből senkinek sincs haszna — a szállítókon kívül. Az egyre emelkedő csillagászati számok nem mond ják, hogyan őszük meg a termelés haszna, a jövedelem, mennyien nem részesednek a szükséges javakban; azt sem jelentik, amit a piaci árral nem lehet mérni: a nyugalmat, jó levegőt, közbiztonságot, köztisztaságot, kultúrát s végül is a közgazdák is, akik eddig mindent csak az üzlet szempontjából értékeltek, kezdik belátni, hogy a fogyasztás mindenképpeni emelése — tekintet nélkül, kik és mit fogyasztanak — nem lehet a gazdasági élet egyedüli célja. Most Joseph C. Harsch, a bostoni Christian Science Monitor-ban közelebb került ennek a megértéséhez és bár elismeri, hogy az U.S. termelési fejkvótája a legmagasabb, több kis országban magasabb az életszínvonal. Miután az U.S. 30 évig — mondja — annyit költött a háborúkra, háztartása felborulóban van, népének nagy része olyan nyomorúságos körülmények között éi, amilyen elképzelhetetlen Nyugat- és Kelet-Európa haladottabb országaiban. Itt 30 millió rosszabb helyzetben van, mint a nyugati és a kommunista Európa. (Több mint 30 millió, P.) Az U.S. a csecsemőhalandóság terén a 18. helyen áll. Itt magasabbak a bérek, de Nyugat- és Kelet-Európábán hasonlíthatatlanul jobb a közegészség szolgálata. Jobb a közforgalmi közlekedés ott, mint itt és különösen Skandináviában, Svájcban nem látható már olyan nyomorúság, mint az Unióban. Nincsenek olyan slum-ok, mint itt. Ez nem a kommunista és nemkommunista országok közötti különbség, Harsch Az amerikai katonai ügyvédek szövetsége a nyugat-németországi Münchenben szemináriumot tartott katonai jogi ügyekről. Danny R. Jones kaliforniai ügyvéd kifejtette, hogy az amerikai katonák “napi kötelességük teljesítése közben számtalan veszedelmes gyártmányt használnak. Ha ennek következtében megsérülnek, ezért kártérítést kell követelniük.” Megmagyarázta, hogy nemcsak csütörtököt mondó fegyverekről és robbanó munícióról van szó, hanem hibás szerkezetű kocsikról, romlott ételekről és felfújható alvózsákról, amely kipukkad vagy összeesik. “Azt sem tudom, hogy tulajdonképpen adnak-e erre vonatkozó tanácsot egyáltalán a katonáknak”, mondotta. Memeglitett például egy esetet, melyben két év * 2 egyéb, mint egy orcátlan kísérlet arra, hogy Nixon-t kelepcébe ejtse, kompromittálja és a már eddigelé elhangzott ígéreteinek a lényeges módosítására kényszerítse, vagy pedig: 2. Thieu kijelentései Nixon tudtával és előzetes jóváhagyásával hangzottak el, még pedig azzal a céllal, hogy ürügyet szolgáltassanak Nixon-nak egy ilyenfajta kibúvó használatára: “Látjátok feleim szemetekkel: bennem megvan a legjobb akarat az amerikai csapatok visszavonására, de a mi derék saigoni szövetségesünk, sajnos, még nincs felkészülve a mi ottani szerepünk betöltésére, tehát ‘egy picivel több’ türelmet kérünk.” (Hogy ez a gyanúm nem egészen alaptalan, arra nézve idézem Keyes Beech neves haditudósítót, aki szerint Thieu a sajtókonferencián azt a benyomást keltette, hogy szerint. Dél-Amerika nem kommunista, de népei nyomorognak, mig Kelet-Németország életszínvonala viszonylag igen magas. De nem is függ ez az országok nagyságától, mert a cikkíró szerint Kelet-Európa kis népei magasabb nívón élnek, mink a Szovjet lakossága. (Ez csak részben áll — P.) 10 év múlva — szerinte — Nyugat-Európa és Japán népe jobban fog élni, mint az amerikaiak. Harsch cikke a kis országok jólétének gyorsabb emelkedését részben annak tudja be, hogy jövedelmük kisebb része szolgál katonai kiadásokat. De vannak más okok is, amikre rövid cikke nem mutat rá s amikről mi itt gyakran elmélkedünk. Itt csupán azért emlékeztem meg róla, hogy mutassam: gondolkodó konzervatívok is belátják, hogy a kapitalista sajtópropaganda a porszívókról, képernyőkről és másik autóról meghamisítja a v* lóságot. Per. Tologatják a hadi feleségeket mint a sakkfigurákat a propaganda érdekében. Miután Hanoi kormánya többször kijelentette, hogy az amerikai hadifoglyok kérdésének megoldása összefügg a háború befejezésével, azóta a mindenben kanál texasi milliomos, Perot, uj, meg uj trükkökhöz folyamodik, hogy önmagának reklámot csináljon és a háborús dobverést szolgálja. Most ahhoz folyamodott, hogy négy szegény, ösz- szezavart feleséget a moszkvai repülőtérre szállított anélkül, hogy vízumuk lett volna. Azt hitte, hogy ezek ott majd beszélhetnek a szovjet vezetőkkel. De természetesen Moszkvába vízum nélkül nem lehet bemenni és a szegény asszonyok négy napig rostokoltak a repülőtéren, azután reményt vesztve elrepültek. Most pedig az a groteszk ötlete támadt Mr. Pe- rotnak, hogy százmillió dollárt ajánlott fel Észak- Vietnam kormányának a hadifoglyokért. Mindez nevetséges volna, ha nem volna olyan szomorú. Kairó. — Izraeli repülők támadást intéztek a főváros közvetlen közelében lévő hadi támaszpontok ellen. vei ezelőtt egy vadász nem tudott rálőni a tigrisre, mert a puskája mechanizmusa hibás volt. 6,009 dollár, kártérítést kapott a gyárostól a vadászati ut költségeire és még további tízezret az elvesztett neki járó tiszteletért, amellyel a tigris lelövése jár. Más nevetséges eseteket is megemlített, amelyekben vadászok kártérítést követelhettek. “Az a baj, hogy a katonák nem ismerik jogaikat”, mondotta. Azt ajánlotta az ügyvédeknek, hogy vüágositsák fel erről a katonákat. “Ha a katonai ügyvéd nem biztos a dolgában, a katona keressen más ügyvédet és tegye ezt írásban. A katonai ügyvédek pedig álljanak ellen azoknak a feljebbvalóknak, akik le akarják beszélni a katonát, hogy pereljen.” mondanivalói a Nixon-adminisztráció jóváhagyásával találkoznak.) Ha első számú feltevésem helytálló, akkor a Thieu-banda alapos okot és kitűnő alkalmat adott arra, hogy Nixon ezt az undorító kalandor-társaságot irgalmatlanul regbesugja és helyébe egy uj koalíciós kormányt állítson. Az egész világ ünnepelné őt ezért az erélyes lépésért... Ha a második számú feltevés bizonyul igaznak (és ez hamarosan ki fog derülni!), akkor Nixon el lehet készülve arra, hogy ő is L. B. Johnson sorsára fog jutni. Mert ha LBJ-nek “hitelképességi hézagot” irtunk a rovására, akkor Nixon hitelképességét csak a Grand Canyon-nal lehetne jellemezni. Az pedig tudtommal a világ legnagyobb hasa- déka... a katonák kártérítést követelhetnek — ha hibás felszerelésből sérülést szenvednek
