Amerikai Magyar Szó, 1970. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1970-06-18 / 25. szám

Thursday, June 18, 1970.

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

9

Szemhunyásnyit sem aludt az éjjel. Fájdalmai voltak. Kétszer bevette a szokásos adag nyugtatóját, mégis ébren hánykolódott hajnal pirkadtáig.

Már világosodott odakint, mikor nehéz, kábult álomba süllyedt.

Még szerencse, hogy nem kell korán kelnie. Három évtizedig együtt kelt a férjével hajnali fél 5- kor. Elkészítette a reggelijét, tízórait csomagolt. Most, hogy nyugdíjba ment a férje, elkényelme- sedett egy kicsit. Ráér ágyban heverészni. Nem kell bevásárolnia, a főzést is két napra elintézi sokszor, vagy esznek egy kis hideget, ha a mosással, takarítással elmegy az idő. Ilus néni idegeit kikezdték az évek, vagy ha úgy tetszik, a történelem. Az első világháborút gyerekként élte át, a másodikban két apró gyermekéért aggódó anya. Aztán jött még egy ellenforradalom 1956-ban, amikor újra le kellett költözni a pincébe, s újra bizonytalan volt, mit is hoz a jövő. Hús néni forró vizzel teli fortyogó üstre emlékeztet, mindig elégedetlen valamiért, mindig bosszankodik. Sokszor magában beszél. Talán észre sem veszi, tűzzel mondja a magáét, s csak akkor eszmél fel, ha valaki a szobába lép és furcsa szemekkel néz rá. Apró dolgokért berzenkedik, más csak legyintéssel elintézné az ügyet, de a megviselt idegek minden apró ingerre élénken reagálnak. Türelmetlen, mint a gyerek, néha egy jelentéktelen kellemetlenség miatt sírva fakad, s nekikeseredve mondja:

— Minek is élek én már ezen a földön, egyszer úgy is csinálok valamit magammal.,.

T"T T T T T ▼ 1

Átányi Horváth László:

(Budapest)

TOLDI ILUS NÉNI NAPJAI

Pedig nincs oka a keserűségre! A férje áldott türelemmel lesi minden kívánságát. Jani bácsi vásárol be, ő mosogat el ebéd után, ő porszívózza fel a szobát, s tesz meg mindent, amit beszűkült csípővel, kikopott porcokkal Ilus néninek már fájdalmas és fárasztó.

Tébolyitó a tétlenség! Ilus néni próbál erejéhez mért elfoglaltságot találni. Az utóbbi időben rászokott az adminisztrációra. Egy füzetecskében és töméntelen papírlapon vezeti a kiadásokat. Számtalan változatban beosztja a pénzt, kimutatásokat készít, mire mennyit költöttek az elmúlt hónapban, hogyan lehet gazdaságosabban vásárolni.

Két éve uj házba költöztek. Ez is érzékenyen érintette. Elveszítette az ismerősöket, a régi szomszédokat. Nem mehet át esténként a Marishoz, akihez sok évi barátság, sok civakodás és kibékülés fűzte. Nem évődhet az öreg Balázzsal, aki egy gyári táncmulatságon a lábát törte, mert Kuzselné a mázsás szépasszony tánc közben ráesett. Nem beszélgethet a nehézsorsu Majoméval, aki egy öreg rigo- lyos agglegényhez kötötte a sorsát, és most viseli a rosszkedvű férj és a két gyerek terhét.

Igaz, itt az uj házban is megismerkedett már a Péknével, egy nagymama korú testes asszonnyal. Ám a barátság úgy látszik megszakadt egyelőre, mert Ilus néni sokszor 4 órát is elüldögélt a szomszédasszonynál, aki bizonyára hosszúnak találta a látogatási időt.

Egyedüli szórakozása Ilus néninek a televízió.

Reggelenként szorgalmasan lesi, nem változott-e az előre beígért program, hogy ne műsor közben kelljen vackolódnia. Ilus néni mindenevő. Végignézi a gyerekeknek készült műsort éppúgy, mint a pedagógusoknak szánt programot. A legnagyobb izgalommal természetesen a bűnügyi adásokat lesi. Elszörnyülködik, milyen elvetemedett lett a világ, s a bajok okát a vallástalanságban látja. Esténként aztán többször megnézi, tökéletesen bezárta-e az ajtót, s ha nem röstellné a család előtt, még egy szekrényt is odatolna az előszobaajtó elé, hogy a tv-ben látott haramiáktól biztonságban tudja magát. Ám kéjes félelemérzése ezzel sem csökkenne, talán akkor is félve nyúlna le éjjelenként az ágy alá a biliért.

Ilus néni legnagyobb büszkesége a fia. Bár harminc éves is elmúlt már a legény, de áradozva emlegeti még most is milyen okos, kedves gyerek volt az ő fia kiskorában. Ilus néninek megvannak a maga meséi. Érdekes módon, bármennyi idő is eltelt azóta, ő mindig a husz-harminc év előtti dolgokat eleveníti fel. Pedig nem is azok voltak élete legszebb évei, de úgy látszik minden ember életében van egy kor, amelynek elmúlásába nem tud beletörődni.

Ilus néni néha álmodozik. Mit is csinálna, ha nagyobb összeget nyerne a lottón? Hát felkeresné ifjúsága színhelyeit. Elmenne Salgótarjánba, melyre talán rá sem ismerne, olyan nagyot fejlődött a felszabadulás óta. Felmenne a Szabadság-hegyre, hisz innen a konyhaablakból majdnem odáig látni, de ő mégsem juthat ki, mert járműre szállni már nem tud a merev lábával, taxira költeni meg bűn lenne a nyugdijat. És arról ábrándozik, hogy nem kell ideje nagy részét ágyban töltenie. Dehát Istenem, ki tudja visszahozni az elszállt ifjúságot, helyreállítani a megromlott egészséget, megváltoztatni a természet rendjét?

SZEMBESÍTÉS

Kellemes kis társaság gyűlt össze nálam a mi- inap.Nem felvágni akarok, de néhány nevet megemlítek, hogy az olvasó tudja mihez tartani magát, A “jelenvoltak” listáján szerepelt: Bell, aki a telefont, Marconi, aki a rádiózás elvét, Edison, aki a gramofont találta fel. Megjelentek továbbá Nipkov és Rosing urak, akik a televíziót szabadították az emberiségre. Tiszteletét tette Shakespeare és Beethoven is, akik elismerésre méltó buzgalmukkal az irodalmi, illetve zenei lexikonokban szereztek maguknak állandó helyet. A hangulat kitűnő volt, bár a szomszédok közül többen tettek kellemetlen megjegyzéseket, mondván, hogy őszéknél hippitalálkozó van, utalva az egybegyűltek öltözékére, szakállukra és Shakespeare Vállát verdeső, hullámos hajára. Ez utóbbi éppen azt magyarázta, hogy eredetileg színész szeretett volna lenni, de az állandó színházi válság miatt, kénytelen volt néhány drámát Írni, amire bejön a közönség. Fejtegetésébe éles, kellemetlen hangon belecsörgött a telefon. Mindenki összerezzent.

— Ez valami boszorkányság! — mondta Shakes peare idegesen.

—Korántsem — nyugtattam meg. — Ez a jelenlevő Bell ur találmánya, a telefon.

Bell érdeklődve nézegette a készüléket, és hatéves fiammal elmagyaráztatta magának a működését, de a kezelését képtelen volt megtanulni. Lányom, a háta mögött, csufondárosan nevetett, és megerősödött a tudományokkal szemben viselt szkepticizmusában: ime, egy ilyen nagy tudós, és még tárcsázni sem tud, pedig ő már négyéves korában minden este egyedül hívta fel a mesemondó szolgálatot.

— Bell bácsi, tessék bekapcsolni a televíziót — pimaszkodott később.

— Nem értem, kislányom, az utóbbi időben romlik a hallásom — tért ki Bell a provokáció elől. Hogy a további kellemetlenségeket elkerüljem, bekapcsoltam a tévét. A társaság tagjai el- htilten meredtek a viliódzó dobozra. Többen belestek mögé, hátha ott van a kutya eltemetve. Éppen egy tévéjátékot vetítettek. Az egyfelvoná- sos befejeztével Shakespeare csodálkozva kérdezte :

— Még utánam is Írtak drámát ?

' Ezután mély megvetéssel hátat fordított a kéHUMOR

■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■a

szüléknek és csak a Magyar Hirdető műsorára figyelt fel:

— Ennek legalább van mondanivalója — jegyezte meg.

— Ha ezt tudom, az első katódcsövet darabokra töröm — mondta önkritikusan Rosing, aki — mint tudjuk — a tévé születésénél bábáskodott.

Ezalatt fiam, Edison urnák próbálta elmagyarázni a sztereo lemezjátszó működését. Edison nehéz tanítványnak bizonyult: a hálózati kapcsolót összekeverte a sebességváltóval. Szegény gyerek igyekezett elemista szinten magyarázni, de a derék Edison képtelen volt megérteni a sztereó- hang lényegét. A srác fel is adta a harcot és bekapcsolta a rádiót, mivel éppen tánczenei koktél volt. A beat-zenétől többen rángógörcsöt kaptak. Csak Beethoven volt elégedett:

■— Szép kis szerkezet — mutatót a zölden izzó varázsszemre, ő ugyanis teljesen süket volt.

Ekkor újra megszólalt a telefon.

— A ménkű csapjon bele, aki kitalálta! — csattant fel Marconi, aki éppen a rádió kezelését próbálta megtanulni, természetesen minden eredmény nélkül.

Bell sértődötten vágott vissza:

HA ELŐFIZETÉSE LEJÁRT,

! szíveskedjen azt rendezni az alábbi sorok ki- I I töltésével, hogy biztosítsuk lapunk rendszeres I I megjelenését

■ Megújításra: $.................................................. I

' Kalendáriumra: $............................................ |

I Név: ................................................................. |

I Cim: ................................................................

[ Város:..................................Állam:................ I

Zip Code:.................. |

AMERIKAI MAGYAR SZÓ I 130 East lóth Street, New York, N.Y. 10003 |

— Ahogy én a maga szerkezetét elhallgatom, nekem is eszembe jutott ez a kívánság.

Szólt a rádió, csengett a telefon, harsogott a lemezjátszó, bömbölt a televízió. A hangulat egyre feszültebb lett.

— Jobb lett volna, ha tudásunkat békésebb célokra használjuk —« vonta le a következtetést Edison, és hogy valamit jóvá tegyen, hozzávágta a telefont a lemezjátszóhoz.

— Ilyen az ember... Jó dolga van, de nem nyughat — mondta Marconi, és undorral fordult el a rádiótól. Vigasztalni akartam őket:

— A tudományban nem lehet megállni. Azóta is folyton kutatnak a tudósok. Most éppen az atomot akarják kezes báránnyá tenni.

— Ilyen az élet... — mondta Beethoven, és hozzátette: — pa-pa-pa-pam!

Ez utóbbi a Sors-szimfónia négy ismert hangja volt.

ősz Ferenc

•

“EZT MAGUK CSINÁLTÁK“

Amikor Hitler seregei 1940 júniusában megszólták Párizst, Pablo Picasso, a spanyol származású, világhírű festő, ismert, harcos antifasiszta nem menekült el a francia fővárosból. Röviddel azután, hogy a náci hatóságok berendezkedtek a Fény Városában, Picasso idézést kapott a Gestapo parancsnokságára. Egy pöffeszkedő SS-tiszfc nyersen ráförmedt:

—Maga az a Pablo Picasso nevű antifasiszta piktor?

— Igen, én valóban festő vagyok — felelte óvatosan és higgadtan a művész. S bár látszólag közömbösen nézegetett körül a szobában, szeme sarkából gondosan figyelte a náci minden mozdulatát.

Az SS-tiszt hirtelen az orra alá nyomott egy hatalmas fényképet. A foto Picasso jelentős remekművének, a spanyol polgárháború borzalmait szimbolizáló, forradalmi festménynek: a Guemi- ca-nak reprodukciója volt. A náci rámutatott a képre, amely Hitler bombázóinak irtózatos pusztítását, a spanyol városok romjait ábrázolta és rábömbölt Picassóra:

— Feleljen! Ezt maga csinálta?

— Nem — szólott szerényen a festő. — Ezt maguk csinálták.

Átányi Horváth László