Amerikai Magyar Szó, 1970. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-28 / 22. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, May 28, 1970. SPORTHÍREK Tiltakoznak a presbiferiámisok is CHICAGO, El. — A Presbiteriánus Egyház Politikai Bizottsága javaslatot terjesztett az Egyházzsinat elé, melyben elitéli a vietnami háborút, mint “alkotmányellenest, erkölcstelent és népszerűtlent” és javasolja az amerikai csapatok azonnali és feltétel nélküli kivonását. I számok nem hazudnak, de... WASHINGTON, D. C. — Rogers C. B. Morton a Republikánus Párt országos vezetője sajtóértekezleten azt mondotta, hogy az általa szervezett telefon-interjúban az 1053 megkérdezett 53 százaléka támogatta Nixon elnök kambódiai határozatát. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy a lakosság többsége támogatja Nixon politikáját. Nevethetnénk ezen, ha, nem volna olyan tragikus. íz ENSZ átszervezését javasolja NEW YORK, N. Y. — Lester B. Pearson, Kanada volt miniszterelnöke, az ENSZ ülésén javasolta a világszervezet átszervezését. “Ha a gazdag országok nem segitik nagyobb arányban a szegény országokat — mondta Pearson többek között —, akkor az Egyesült Nemzetek Szervezete elveszti létjogosultságát.” 7,5 millió dolláros ajándék WASHINGTON, D. C. — A Nixon-kormány 7.5 millió dollár értékben szállít fegyvert a kambódiai Lón Nol kormány csapatai részére. RÉTESHÁZ ÉS CUKRÁSZDA 1437 THIRD AVENUE, NEW YORK, N. Y. (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484. Mignonok, születésnapi torták, lakodalmi, Bex- Mitzvah-torták. — Postán szállítunk az ország minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva “Szürke hétköznapok” következtek — hosszú percekig. A 23. percben Levicki jobb oldali szögletébe Komora olyan szerencsétlenül tette bele a lábát, hogy a labda Bicskei mellett a hálóba perdült (1:0). A gól után egy összecsapásnál Vági jobb válla megsérült, helyére Priner mester Tus- singert küldte. Továbbra sem kényeztették el a hazai szurkolókat a piros mezes Honvéd-legények. A 43. percig kellett várni, mig egy7 épkézláb kispesti támadást láthattak. Tichy Pusztait futtatta kitűnő láb dával, aki Kozmához továbbított, az álmosan moz gó Honvéd-csatár azonban ezúttal is szunyókált. Az első félidőben a csehszlovákok mutattak jobb játékot, szorosan záró, jól megszervezett védelmükből gyorsan csaptak át támadásba, és bizony csak a szerencse mentette meg Bicskeit az újabb góloktól. A második félidő már színesebb játékot hozott.. Az első percekben fergetegesen rohamozott a Honvéd, Majtényi egyik parádés védést a másik után mutatta be. A fogyasztó szervezetek nyomásának engedve, a kongresszus mindkét pártbeli liberális tagjai olyan javaslatokat támogatnak, amelyek bírósági eljárásokhoz nagyobb hatalmat biztosítanának a fogyasztói közönségnek. Ezek a javaslatok lehetővé tennék, hogy ha valaki hibás árucikket vásárolt, vagy tisztességtelen üzleti eljárásnak lett az áldozata, az más hasonlóan károsult fogyasztókkal együtt perelhesse a kereskedőt. Áz egyik ilyen javaslatot a szenátus kereskedelmi bizottsága tárgyalja és várható, hogy hamarosan a ház illetékes bizottsága elé kerül. A kis- és nagykereskedők vehemens ellenzésével szemben mégis valószínű, hogy valamilyen csoportos eljárási jogot biztositó törvény kikerül a kongresszusból, mielőtt a jelenlegi ülésszak véget érne. Mi lenne az uj törvény eredménye? Lehetővé tenné, hogy aránylag kis összegű, mondjuk 100 dollár értékű kártérítési per megsokszorozva, 1 millió dolláros kártérítéssé növekedne, ha 10 ezer fogyasztó, hasonló panasszal összeáll. Ha az eljárás sikerre vezet, a kártérítési összeg nagyobb részét a csoportban tömörült fogyasztó panaszosok között osztanák fel. Egy ilyen törvény megszavazása minden eddiginél erősebb fegyver lenne a fogyasztók kezében. “Ez igen, ennek lenne értelme”, mondotta Ralph Nader, a fogyasztók ügyeinek szószólója. Jelenleg az a helyzet, hogy az egyedi fogyasztó kártérítési pere túl kis összegű ahhoz, hogy az ügyvédeket érdekelje és ahhoz is, hogy az illető maga viselje a perköltségeket. Jellemző az amerikai törvényekre, hogy szövetségi törvényszék elé nem vihetnek csoportos fogyasztói eljárásokat, csak abban az esetben, ha minden egyes követelés legkevesebb 10.000 dollárt tesz ki. A legtöbb állami bíróság is szigorítja a csoportos eljárásokat. A Consumer Federation of America, a fogyasztók 147 szervezetéből álló koalició főügyésze, Edward Berlin mondotta, hogy a fogyasztók legfontosabb feladatuknak tekintik a csoportos eljárási törvények támogatását. Különösen a Joseph Tyd- ings demokrata szenátor és Bob Eckhardt republikánus képviselő által benyújtott azonos javaslatokat támogatják, melyek a fogyasztóknak úgyszólván korlátlan csoportos eljárási lehetőségeket biztosítanának. Tiltakoznak a háztulajdonosok NEW YORK, N. Y. — Nemcsak a lakók elégedetlenek Lindsay polgármester házbér-módositási javaslatával, hanem a háztulajdonosok is. A lakók jogosan sokaíják, a háztulajdonosok viszont nem tartják kielégítőnek a 15 százalékos házbéremelést . Az 58. percben Szurgent állt be Tieber helyére. Tizenöt percig egykapuzott a Honvéd, mégsem sikerült gólt elérniük, mert a csatárok a kapu előtt hibát hibára halmoztak. A Bratislava csak nagyon ritkán jött át a félpályán, mégis a 67. percben majdnem gólt értek el . Lupirch távoli, gyilkos erejű bombája alig szállt el a kapufa fölött. Csak egy példa a sok közül: a 75. percben Tichy gyönyörűen sarkalta Kozma elé a labdát, de a csatár ismét lemaradt, Majtényi ott termett és vége lett a kecsegtető helyzetnek. A 76. pe rcben Krnák megsérült, de egyperces ápolás után tovább játszhatott. A 80. percben Szurgent sakk- mattolta a védelmet. Az ötös közelében járt és kapura bombázhatott volna, ehelyett Pusztaihoz továbbított, aki ordító gólhelyzetben ismét hibázott. (Ez volt a Honvéd legnagyobb helyzete.) Az utolsó percekben ismét a vendégcsapat veszélyeztetett. A Honvéd-játékosok mélyen formájuk alatt játszottak, a második félidőben mindössze 15 percük volt, azt sem tudták kihasználni. Az Inter Bratislava frissebb és szervezettebb játékával rászolgált a győzelemre és előnnyel várhatja a junius 3-i visszavágót. iseifinnmaBBBHPiuiimmiisaRnii Nixonf vádolják WASHINGTON, D. C. — 15 egyetem igazgatója, köztük a Jackson Állami Egyetem vezetője, ahol a rendőrök két feketét megöltek és többet megsebesítettek, Nixon elnökkel tárgyalt és az eszmecsere folyamán őt vádolták az ország egyetemi diákjai ellen használt erőszakért. Intik a tiltakozókat WASHINGTON, D. C. — A külügyminisztérium megrótta azokat a diplomatákat és tisztviselőket, akik Rogers külügyminiszterhez intézett levelükben tiltakoztak az U.S. kambódiai hadjárata ellen. U. Alexis Johnson, a külügyminisztérium szószólója mondotta: “Addig, amig a külügy szolgálatában állnak, kötelességük támogatni a kormány határozatait és az ország elnökét.” óriásiák halála 1969 tavaszán és nyarán több óriásméretü mammutfenyő pusztult el és dőlt ki a kaliforniai Nemzeti Parkban, mint azt megelőzően, ember- emlékezet óta, bármely más év során. A Yosemite Nemzeti Parkban a híres, kétezer esztendős Wa- wona óriásfenyő, amelynek törzsén valamikor alagutat vágtak keresztül, szintén elpusztult annak a “járványnak” következtében, amely havas telek után gyakran megtizedeli a faállományt. A Nemzeti Földrajzi Társaság szerint a “járvány” oka az, hogy az elmúlt télen esett hómeny- nyiség kétszeresen, háromszorosan nedvessebbé tette a talajt annál, mint amilyen normális körülmények között lenni szokott és emiatt a gyökérzet meglazult. KA ELŐFIZETÉSE LEJÁRT, * szíveskedjen azt rendezni az alábbi serek ki- I I töltésével, hogy biztosítsuk lapunk rendszeres I I megjelenését ; Megújításra: $................................ I * Kalendáriumra: $............................................... | I Név: .................................................................. I Ccm: .................................................................. . Város:.................................Állam: . ............. I ; Zip Cede:................. | I AMERIKAI MAGYAR SZÓ I 130 East 16th Street, New York, N.Y. 10003 f L- — - — - - - - — KONGRESSZUSI JAVASLATOK A FOGYASZTÓK VÉDELMÉRE JAVASOLJÁK, HOGY A FOGYASZTÓK CSOPORTOSAN INDÍTHASSANAK ELJÁRÁST infer Bralislava-Bp. Honvéd 1 ;0 (Q;0) Május 17. A májusi eső lehet hogy aranyat ér, a Honvédszurkolókat mindenesetre szépen elriasztotta az Inter Bratislava elleni KK-középdöntőn. Még hétezren sem gyűltek össze. Szerencsére amire kivonultak a csapatok, elvonultak a sötét felhők, Kispesten csak a csúszós fü árulkodott a záporról. Komora—Pusztai pompás labdamenete vezette be a mérkőzést, a jobbszélső futtából épp hogy csak a kapufa mellé bombázott. A 3. percben Tóth Gyula megsérült, de kétperces ápolás után tovább játszott. Bicskei bizonytalanságai borzolták az idegeket, szerencsére ekkor még megúszta gól nélkül. A sárga-fekete pozsonyiak 4—3—3-as hadrendet választottak, mig a hazaiak a hagyományos WM-rendszerben küzdöttek. Komora har- monikázó összekötőként húzódott mélyen hátra, a hátvédsort pedig Tóth Gyula és főleg Vági segítette. üsak politikai megoldás az ésszerű JERUZSÁLEM. —- Izraeli gyermekek legyilkolá- sa, izraeli támadás Lebanon ellen, az arab államok és szervezetek tagjai ellen elkövetett véres támadás New Yorkban, mind esztelen vérontás, melynek csupán az arab—izraeli viszály politikai megoldása vethet véget. A megoldás alapját az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának 1967 novemberében elfogadott határozati javaslata képezheti.