Amerikai Magyar Szó, 1970. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1970-05-07 / 19. szám

Thursday, May 7. 1970. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 9 Zsarnóczai Laci 1945 szeptemberében került is­kolába. Az évnyitót az aranyalmafákkal szegélye­zett udvarban tartották meg. A vörös salakkal sebtében felszórt téren álltak az osztályok s hall­gatták az igazgató nehéz ünnepélyességgel elmon­dott szavait. A gyerekek figyelme hamar elterelő­dött, megbámulták a fákat, piszkálták a cipőfűző­jüket, meg az orrukat s bizalmatlan pillantásokat vetettek a golyószaggatta falu iskolaépületre. A Sopron úti iskola is, mint a hasonló intézmé­nyek, a háború vége felé hadikórházként műkö­dött. Az évnyitóra még nem is sikerült teljesen be­rendezni az osztálytermeket, igy a tanitás első három hetét a környező réteken töltötték a gyere­kek. Laci az I/B osztályba került, egy középkorú, kö­vérkés tanítónőhöz, akit dr. Jankovits Miklósné- nak hivtak. Reggelenként az iskola előtt találko­zott az osztály s kettes sorokban kisétáltak a Mo­hai ut melletti zöld sávra, ahol egy kukoricatábla és egy akácfasor közötti réten ismerkedtek a tu­dománnyal. Ősi módon folyt itt a tanitás, talán a régi görögöknél lehettek ilyen iskolák, a játék, a dal, a könnyű verselgetés töltötte ki napjaikat. 1945-ben korán beköltözött a tél. Rosszul álltak az iskolák, nem volt tüzelő. A gyengén öltözött, lesoványodott gyerekeket nem lehetett a hideg tantermekben tanitani. Három hónapos szénszüne­tet rendeltek el.-Mikor 1946 márciusában kicsit megkésve kiosztották a félévi bizonyitványt, Laci szomorúan ment haza, megbukott számtanból. A többi tantárgyból is rossz jegyeket kapott, egyedül a magaviseleté volt jeles. Nehéz élményeket hordozott akkoriban minden gyerek. A bombázások, a pincében töltött éjszakák emléke, a fegyverropogás zaja még sokáig vissza­visszatért lidércálmaikban. S a nappalok is elég rémséget tartogattak. A szétszórt, fel nem robbant lövedékek szinte naponta szedték gyermekáldoza­taikat. Borzalmasak voltak a felnőttek meséi is. Laci képzeletét sokáig izgatta a Fadrusz utcai ház, mely bombatalálatot kapott, lakói benn fulladtak a pincében. Utolsó üzenetüket vérrel Írták a falra. Vagy a gyári futballpálya melletti romház. Azt mesélték, zsiványok laknak a pincéjében s ha va­laki lemerészkedik hozzájuk, többé nem látja meg Isten fényes napvilágát. Ha kimentek a futball­mérkőzésre, ott álltak a tömegben a romház föld­szintjén, Laci borzongva nézett le a feketéllő pin­celyukakba, hátha felfedezi a zsiványok nyomát. Akkoriban találták fel az emberhúsból készült hurkát, kolbászt. Valóság volt-e, vagy a túlburján­zott képzelet szüleménye, ki tudná ma már meg- állapitani. A mese naiv, de hisz’ ebben a zavaros, átmeneti korban minden naiv és primitiv volt. Az embereket elküldték egy címre valami ürügy­gyei, ahol is a belépőt rögtön fejbe csapták, s né­hány perc múlva teste csatlakozott a többi hurka és kolbász nyersanyagához. A mesének volt gyer­mekváltozata is. w ■ LLJ U LU * KrSSk ■ mpf *■ L&aü UJ S&2 1970. MÁJUS 24-én, vasárnap egész nap a Castle Harbour Casino- és Parkban, 1118 HAVEMAYER AVENUE, Bronx, N. Y. (Esős idő esetén zárt helyiség) ★ Finom ételek, italok, sütemé­nyek, kellemes szórakozás. — "Forog a kerék'" Bazársátor. Zene. — Door Prize és szép sorsolási tárgyak Belépődíj előreváltva 75 cent, az ajtónál 90 cent, gyermekeknek díjtalan ★ ÚTIRÁNY: Az IRT Lexington Ave. subwayval a Pelham Bay vonalon a Castle Hill Ave.-ig, onnan 4 block a Powell Ave.-ig, és egy block a Havemayer Ave.- ig. — KOCSIVAL: Az East River Drive-on a Bruckner Boulevard- ra, a Castle Hill Avenue-ig. — m m IÜEL m nr psoaas I ' SB m 5XE ■ Átányi Horváth László: (BUDAPEST) UZSONNA A PLÉBÁNIA KERTJÉBEN A kor rémtörténetei természetesen a kisiskolá­sok képzeletét foglalkoztatták leginkább. Nem me- sélgették azokat sugva-bugva egymás között, piruló izgalommal; magukban hordozták a szorongást, tetézve saját élményeikkel. Laci emlékezete is te­lítve volt borzalmakkal. Néhány hónapja halt meg a kistestvére, átesett a vérhason és a szamár köhö­gésen. Kevés szavú, félénk, visszahúzódó gyerek lett belőle. Ilyenek voltak a többiek is. Bizonyára a tanító néni szigorú szava is elégnek bizonyul a rend fenntartására, ha a kis nebulók végre felol­dódnak kicsit egymás között. De nem, akkoriban még a pálca járta. A tanító néni az osztálykönyv­höz szorítva hordta magánál s ha szükségesnek ítélte, kiosztotta vele a porciót. A kormos volt ak­koriban a divatos. A gyerek öt ujjahegyét összeszo- ritotta, erre húztak rá a pálcával. Azt hiszem ez a tenyeresnél is kegyetlenebb dolog. S abban az idő­ben gyakran suhogott náluk is a pálca. Jankovits tanító néni sem takarékoskodott a veréssel. A jel­legzetes kép: az első padok előtt áll 4—5 gyerek, a kormosok kiosztására várva, előre összeszoron­gatva apró ujjaikat s amikor csattan a hasitóan fájdalmas ütés, eltorzult arccal fújják a kezüket. Zsarnóczai Laci is számtalanszor kinn állt a ka­tedra előtt, pedig a bizonyítvány szerint példás volt a magaviseleté. Az ember nemcsak képeket őriz az emlékezeté­ben, izeket, szagokat is. Mindnyájan fel tudunk sorolni néhány ételt, az étkezés megközelítő dátu­mával, amelynek izét most is, egy-két, vagy még több évtized távolából a szánkban érezzük. Laci HUMOR TÁRSKERESÉS PESTEN Zsák Fülöp munkaügyi előadó úgy döntött, hogy komputerrel keresi meg az igazit. Elhatározásában döntően befolyásolta az a hir, melyet a délutáni lapban olvasott, hogy Budapes­ten menyilt a Társkereső Intézet, ahol csekény díjazás ellenében tudományos módszerekkel és komputerekkel választják ki számára a legmegfe­lelőbb társat. Az intézetben doktor Elmei Lajos, pszicholó­gus, fehér köpenyben fogadta őt. — Miben lehetünk szolgálatára? — kezdte. — Társ kéne — felelte Zsák Fülöp, aki nem szerette a nagy szavakat. — Társ kéne, mégpedig pont olyan, amilyen nekem kell. — Meglesz, kérem — mosolygott doktor Elmei- —Ezt bízzuk csak özvegy Komputernéra. — Kire? — A komputerre, azaz, ahogy mi, kollégák, itt az intézetben hívjuk, özvegy Komputernéra. Mert özvegy Komputerné gyorsabb, pontosabb és disz- krétebb, mint a régi hagyományos házasságközve- titők. — Láthatnám özvegy Komputernét? — kérdez­te Zsák Fülöp. — Nem, mert tízóraizik. Éppen most táplál­ták be. •— Mivel? Adatokkal. Ugyanis özvegy Komputerné csak adatokat fogyaszt reggelire, tízóraira, ebédre és uzsonnára. De adatokat csak tőlünk, a munkatár­saitól fogad el, ezért az ügyfeleknek özvegy Kom­puterné betáplálása szigorúan tilos. — Mi akkor a teendőm? — kérdezte Zsák Fü­löp, miután kifizette a társkeresési dijat. ■— Ezt a nyomtatványt tessék kitölteni — vála­szolt doktor Elmei, és egy nagy paksamétát nyo­mott Zsák kezébe. — Én most elmegyek, de két óra múlva visszajövök, az adatokat betápláljuk, és öt perc múlva közlünk önnel néhány címet és számára a kakaó ilyen emlékezetes. 1946 májusá­ban első áldozásra készülődtek az elsősök. A Szent Béla kápolnában gyóntak s utána uzsonnán látták őket vendégül a plébánia hivatal kertjében. Két hosszú sorban összetolták az asztalokat, fehér ru­hával szépen leteritették s nagy bögre kakaó, ma­zsolás kalács várta az Ur asztalától jövő első osz­tályosokat. Legszebb ruhájukban feszítettek a ki­csik, szemükben még az iménti megilletődés párá­ja. S amint bátortalanul haraptak, kortyolgattak az uzsonnaeledelből, már-már elfelejtett izek em­léke támadt fel bennük. UNRA-csomagból kapta a plébánia a kakaót — ritka kincs volt akkoriban — s féltve őrizték, tartogatva az első áld«zók méltó megvendégelésére. A kukoricamáié, száraz borsó, melász hónapjai után tényleg fejedelmi uzsonna volt ez a gyerekeknek, mintha folytatása lenne az áldozásnak, mintha ez is része lenne az égi lako­mának. Féltve kortyolgatták a kakaót, lassan csi­pegettek a süteményből, hogy minél tovább tart­son s izét megőrizték egy életre. Junius végén még nem értek be az iskolakert­ben az aranyalmák, de a fákon már nem maradt egy sem. Az évzáró ünnepély idején csak a meg­tépázott leveleken kalandozhattak el a diáktekin­tetek. Kiosztották a bizonyitványt. Laci számtan­ból jelesre javította az osztályzatát. A tanitó néni sirt a bucsuzkodásnál, összecsókolta a kedvenc ta­nítványait s bezárta kapuit az iskola. Perzselő nyár jött. A gyerekek lerúgták maguk­ról a kopott cipőt, a vedlett gúnyákat, mezítlába­sán, klott gatyácskákban szaladgáltak a lágymá­nyosi és kelenföldi réteken. A fiuk rongylabdát kergettek, a lányok rongybabát szorongattak. S ha elunták a békés játékokat, megkezdődött a há­ború. A gyerekek szívesen játékcsatáztak minden korban. De a gyereknemzedék tudta a leghívebben utánozni a háborút. Nekik jutott először a közvet­len megismerés szomorú szerencséje. És érdekes módon már a gyerekek is ismerték az igazi had­állásokat. Vagy németek és oroszok harcoltak egy­más ellen, vagy németek és magyarok. S német senki nem akart lenni. .. nevet, amelyek közül ön kiválasztja a legmegfe­lelőbbet. Zsák F'ülöp egyedül maradt és a rovatok­ba beírta, hogy leendő társának milyen legyen a haj- és hangszine, a fej- és mellbősége, mit sze­ressen, mit ne szeressen, melyik csapatnak szur­koljon, és főleg hogy árva legyen. Amikor a ki- vánságlista mind a 225 pontjára válaszolt, kinyílt az ajtó, és belépett doktor Elmei. Átnézte a nyom tatványt, majd megkérte Zsák Fülöpöt, hogy fá­radjon be özvegy Komputernéhoz. Özvegy Komputerné pontosan olyan volt, mint a többi. Egy nagy terem közepén feküdt, halkan berregett, és időnként kigyulladt rajta egy vil­lanykörte, de különben kellemes benyomást kel­tett. Amikor doktor Elmei az adatokat betáplál­ta, egy kicsit megrázkódott, zakatolni kezdett, de öt perc múlva megnyugodott és egyik nyílásán egy papirka esett ki: — Parancsoljon — mondta doktor Elmei, és odaadta a papírt Zsáknak. — Sajnos, csupán egyet len társat találtunk önnek. Özvegy Komputerné szerint leendő és egyetlen társának neve és cime: Bölényesi Vilma, Puma utca 104. — Ez lehetetlen — hüledezett Zsák Fülöp. •— Miért volna lehetetlen? Ismeri? — Sajnos, igen. — És nem stimmel valami? — Sajnos minden stimmel. Még a mellbőség is. — Akkor miért nem felel meg? — kérdezte Elmei. — Azért, mert Bölényesi Vilma a jelenlegi fe­leségem — mondta szomorúan Zsák Fülöp, és kö­szönés nélkül hagyta ott doktor Elmeit és öz­vegy Komputernét. Miklósi Ottó DIVATÜZLETBEN — Női harisnyát szeretnék vásárolni — mond­ja egy férfivevő a kiszolgáló lánynak. — A feleségének lesz, vagy mutathatok vala­mi jobbat? — kérdi udvariasan az eladónő. ELLENTMONDÁS: EGY HÁTRALÉKOS ELŐFIZETŐ!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents