Amerikai Magyar Szó, 1970. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-07 / 19. szám
Thursday, May 7. 1970. AMERIKA» MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M. Jo volt hazamenni..« n. Magyarországon nincs munkanélküliség. Ellenkezőleg: komoly munkaerőhiányról lehet beszélni. Az “uj mechanizmusnak” elkeresztelt reform bevezetése óta (amit én inkább a vállalatok önállósításának neveznék) valóságos versengés folyik a munkapiacon az alkalmazottak verbuválása terén. A lapok oldalai hemzsegnek a különféle állások apróhirdetéseitől. A dolgozók egyik munkahelyről a másikra való átlépésének semmiféle különös akadálya nem lévén, a munkahely-változtatások elég gyakoriak. Szülőhazánk lakosságának 90 százaléka jobban él. mint valaha, de ugyanakkor sietve hozzátehetjük. hogy a lakosság 80 százaléka tele van panasz- szal. . . Érdekes azonban megfigyelni, hogy legtöbb panaszos nem afelett kesereg, hogy neki rosz- szul megy dolga, vagy hogy ő keveset keres, hanem afelett, hogy valaki más — aki őszerinte “ér- demetlen” erre — többet keres nálánál. Vagyis nem arról beszél, amije neki nincs és aminek a hiányát ő megszenvedi, hanem arról, amiből valaki másnak az ő megitélése szerint több jut. Olyan valakit pedig nem nehéz találni a környezetében, akinek megérdemelten (vagy olykor érdemetlenül is!) valamivel jobban megy dolga... És ilyenkor a panaszkodóban erős a kisértés, hogy helyzetét ne a saját korábbi állapotával hasonlitsa össze, hanem valaki máséval, aki egv-két árnyalattal jobb körülmények között él, kissé különb lakásban lakik és valamivel jobban öltözködik. Az, hogy ez a vélt vagy valódi különbség visszavezethető arra, hogy a másik egyén talán takarékosabb, szorgalmasabban dolgozik és kevesebbet iszogat, a krónikus pa- naszkodónak eszébe sem jut... Ő csak azt látja, hogy a másik valamivel többre vitte és ez persze “nem igazság”... Vannak, akik — kissé tárgyilagosabban — ilyenformán nyilatkoznak: “Hát nem mondhatom, hogy rossz a helyzetem, de bizony lehetne jobb is!” Hát persze hogy lehetne, ha a körülmények megengednék. A felszabadulás óta mindössze 25 év múlt el. De milyen állapotban találta a felszabadulás Magyarországot? Egész Európában nem volt még egy ország, amelyet a háború annyira kifosztott és lerongyolt volna, mint szülőhazánkat. Az éhségtől elcsigázott népnek szinte a romokból kellett újjáépítenie az országot és amikor ez az igyekezete már- már sikerrel biztatott, jött egy újabb tragédia, amely visszavetette szerencsétlen népünket — mind anyagilag, mind lelkileg — egy fél emberöltővel a sötét múltba... Az épitést és lelki regenerálódást — eg}' évtized hősregébe kívánkozó áldozatai és erőfeszítései után — újból élőiről kellett kezdeni. . . Hát persze hogy “lehetne jobb is.” És lesz is jobb az elkövetkező években, amikor már nem kell majd korgó gyomorral dolgozni a romok eltakarításán és nem kell az ’56-os gyászos eseményekhez hasonló förtelmekkel megbirkózni. A következő néhány rövid éven belül szembetűnő, szinte ugrásszerű emelkedéseket fogunk látni a magyar nép életszínvonalában, mert ennek a további fejlődésnek a feltételei most mái- adva vannak. E kedvező feltételeket ma már csupán egy világkonfliktus tudná elsöpörni — amitől Isten őrizzen meg bennünket! S ha ez a katasztrófa mégis bekövetkezik, a leggazdagabb országok és a legszegényebb országok életben maradó népeinek a sorsa között aligha lesz egy fikarcnyi különbség... • Ha nem akarsz hamis képet nyerni az óhazai kereseti viszonyokról, sose kérdezd a rokonodat vagy ismerősödet, hogy “mennyi a fizetése?” Még csak azt se, hogy “mennyi a jövedelme?” Mert az így feltett kérdésre az illető az alapfizetésének a citálásával fog válaszolni, ami persze nem valami széditően magas. Én inkább igy tenném fel a kérdést: “Mennyire taksálja a fizetését, valamint a különféle juttatások pénzértékét — együttesen?” V)1 aztán nem maradhatna ki a családi pótlék, A METODISTÁK ELÍTÉLIK A HÁBORÚT ST. LOUIS, Mo. — All milliós tagságú United Methodist Church ötnapos konferenciáját a “Püspökök Beszámolója az Egyház Helyzetéről” üzenet nyitotta meg, mely 100 metodista püspök jelentését foglalta magában. A beszámolóban a püspökök a vietnami háborút olyan kudarcnak tekintették, amelyet “lehetetlen mentegetni.” Sürgették az amerikai csapatok azonnali kivonását, a párizsi béketárgyalások felfokozását. A papokat és hívőket képviselő delegátusok helyeslő tapssal fogadták a püspöki üzenetet, amely fontos társadalmi kérdésekben foglalt állást. Ezeknek főbb pontjait idézzük: A fajgyűlöletről “A fajgyűlölet az Egyesült Államokban ma is olyan betegség, amelyben nagyon sokan szenvednek, a törvénykönyvi paragrafusok és annak ellenére, hogy számtalan intézmény fáradozik ennek kiküszöbölésén. Nem tűrhetünk többé másodrendű állampolgárságot az emberiség egyetlen részlege számára sem.” A feszültségekről “A jelen generáció világmegrázó eseményeinek nagy része onnan ered, hogy az emberek emelt fővel akarnak járni, megbecsülést akarnak szivük, lelkűk, agyuk vágyainak. A fiatalok manapság a saját útjukon akarnak járni. Azzal, hogy sokan jogot, beleszólást (power — Szerk.) követelnek —, még ha ezekkel a követelésekkel a szokásoknak és hagyományoknak is ellentmondanak és ha merészen és durván is fejezik ki magukat — mégis azt akarják mondani: ‘Jogot akarunk ahhoz, hogy bármelyikünk képes legyen élete beteljesülését megvalósitani’.” A szennyeződésről “A környezet szennyeződéséről csak egy napig is megfeledkezni súlyos következményekkel jár. Helytelenül használjuk fel azokat a természeti kincseket, amelyeket a kegyes Úristen olyan bőkezűen juttatott gyermekeinek.” A forrongásokról “A társadalmi forrongásokról sok oldalról hangzanak el vádak. Azt mondják, a szülők lemondtak felelősségükről, a rendőrség nem elég szigorú, a bíróságok túlságosan engedékenyek, az oktatás túlságosan liberális, a morális szabályokat nem veszik többé figyelembe, a vallás tanításait elhanyagolják. Másik oldalról azt mondják, hogy túlsók szigort gyakorolnak, és hogy a törvény szigorú alkalmazása ellenállást kelt és forradalomra vezet. “A társadalom sem a káoszt, sem a tirannizmust nem képes sokáig megtűrni. . . eljön az idő, amikor az inga az ellenkező irányba leng. Az a veszedelme ennek, hogy az inga nagyon messzire lenghet, egy rendőrállam jöhet létre. . . amelyben kemény vezérek majd könyörtelenül ítélkeznek, hogy a rend és törvény tiszteletét valamennyire fenntartsák.” “SZEMFÉNYVESZTÉS” NIXON NÉPJÓLÉTI PROGRAMJA A képviselőház megszavazta Nixon elnök népjóléti reform-programját, mely a jelenlegi, gyermekes családok segélyezési programja helyett egy négytagú család számára évi 1,600 dollár jövedelmet garantál. A garantált minimális jövedelemért folyó küzdelem kényszeritette az elnököt, hogy ilyen javaslatot terjesszen elő. De ez a felületesen népszerűnek látszó program nem téveszti meg a szegény családokat, amelyek eddig segélyen tengették életüket. A washingtoni Family Rights Organization elnöke, Mrs. Sarah McPherson, április 15-én, a háborús Linus Pauling a Lenin Békedif kitüntetés kapta Különböző országokból hét egyén kapta meg a Lenin Békedij kitüntetést a “Nemzetek Közötti Béke Megerősítéséért”, közöttük Linus Pauling, amerikai vegyész-tudós, akinek a béke érdekében kifejtett tevékenységét az egész világon ismerik. Linus Pauling 1962-ben másodízben kapott Nobel- dijat a nukleáris fegyverek megszüntetéséért folytatott odaadó, kitartó munkájáért. Az első Nobel- dijat a vegyészet terén végzett tudományos munkájáért kapta. Pauling a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának külföldi tagja és sok ország egyetemeinek diszdoktora. Az amerikai békeharcos tudóson kívül Lenin Békedij-kitüntetést kaptak: Ludvik Svoboda, Csehszlovákia elnöke, Shafieh Ahmed El Sheik, a Szu- dáni Dolgozók Szövetségének főtitkára, Jaroslav Iwaszkiewicz lengyel iró, Akira Iwai, a Japán Szakszervezetek Szövetségének főtitkára, Bertil Svanstroem svéd újságíró és Khalid Muhyi al-Din, újságíró, az Egyesült Arab Köztársaság Béketanácsának főtitkára. adók elleni tiltakozások napján, segélyen élő anyák felvonulását vezette a Fehér Ház elé és a tüntető anyákhoz szóló beszédében mondotta: “Nixon családsegélyezési terve nem éri meg a papirt, amelyre írták.” Egy országos segélyszervezet vezetője, Mrs. Etta Horn mondotta: Az elnök terve nem más, mint “újabb szemfényvesztés, hogy jó színben tüntesse fel magát. 5,500 dollár a minimális összeg, amiből egy család megélhet. Mi azt mondjuk, vagy 5,500 dollárt kell kapnunk, vagy harcolunk.” Gyülöletszitónak minősítette az elnök javaslatát, mely csak azt a cél szolgálja, hogy előítéletet teremtsen a szegényekkel szemben, akik Nixon szerint “nem akarnak dolgozni.” A washingtoni gyűlésen Barbara Bick, a Women Strike for Peace vezetője mondotta, hogy az Ü!s., militaristák a második világháború óta ezermilliárd dollárt költöttek háborús célra... és még mindig többet akarnak. Az az összeg, amit két hónap alatt a vietnami háborúra költenek, New Yorkban 60,000 olcsó lakás, azonkívül számos iskola, kórház építésére lenne elegendő, sőt még maradna óvodákra és napközi otthonokra is. De a háborús költekezés miatt a szegények megélhetésére csak alamizsna marad, mondotta Mrs. Bick. New York, N. Y. — A városi kórházak vezetői ígéretet tettek, hogy minden igyekezetükkel segíteni fogják az orvosilag helybenhagyott abortuszok végrehajtását, bármely newyorki kórházban. Az uj törvény értelmében minden terhes nő aki kívánja és akinek orvosa helybenhagyja, törvényesen végrehajtott abortusszal szabadulhat meg a terhességtől. A kórházi vezetők azt is megígérték, hogy eiTŐl a szolgálatról értesíteni fogják New York város női lakosságát. az ingyenes orvosi és kórházi ellátás, a csaknem ingyenes lakás és üdülési lehetőség, a nevetségesen olcsó étkezés a vállalatok éttermeiben, a kisdedek számára fenntartott napközi otthonokban nyújtott, páratlan minőségű gondozás, a rendkívül olcsó közlekedés és szórakozás és igy tovább. Ezeket a tételeket aztán add össze és az eredmény egyenlő lesz.az illetőnek a valódi keresetével. Legtöbbször ez az összeg az alapfizetés többszörösére rúg... Azt is roppant érdekesnek találtam, hogy a panaszosok sohasem a “nagyfejüek” felé adresszálták kritikus szavaikat, hanem az alacsonyabb rendű és rangú tisztségviselők ellen keltek ki, akik állítólag visszaélnek a hatalmukkal és nem “egyfajta mértékkel mérnek” mindenkinek. Minden följebbvalónak vannak “kedvencei,” akiket mások rovására különféle előnyökben részesít. De ez a panasz annyira univerzális Kamcsatkától a Délisarkig, hogy az volna meglepő, ha Magyarországon nem volna hallható. . . A vezetőség felső rétegei és azoknak a nép jóléte érdekében kifejtett törekvései felől egyetlen maliciózus szót nem hallottam ...
