Amerikai Magyar Szó, 1970. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-26 / 13. szám
Thursday, March 26, 1970. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 9 Amikor az elemi iskola utolsó osztályát jártuk, váltig erősítette, hogy kereskedő lesz, amit egyikünk sem mert volna kétségbe vonni, hiszen állandóan adott-vett, csereberélt és hatvan-hetven fillérnél sohasem volt kevesebb pénze. Sőt néha elérte még az egy pengőt is, amennyit mi, a többi szegény sorban lévő fiú, egész gyermekkorunkban sem mondhattunk a magunkénak. Azonban évekkel később, amikor ismét találkoztunk, már javában pincéreskedett. — Hát veled meg mi történt, Bodó, nem lettél kereskedő? — szegeztem neki a kérdést, ahogy megláttam. — Ja öregem, meggondoltam magam és irányt változtattam — szólt mosolyogva. — Igaz, hogy valamivel többet kell talpalnom, mintha kereskedősegéd lennék, de itt mégis csak szórakozva dolgozik az ember és borravaló is van. Tudod, ha megnősülök és kénytelen leszek a keresetet odaadni az asszonynak, a borravalóból majd kitelik a magam külön pénze. Az embernek egy kis mellékesre mindig szüksége van. Ezután hosszú időre elváltak útjaink. Tavaly nyáron, hogy hazalátogattam Magyarországra, az egyik pesti kávéházban újra találkoztunk. ö dolgozott, én vendég voltam. De mivel időközben egy kissé hízásnak indultunk mind a ketten, s a szépasszonyok jócskán lesimogatták a fejünk búbjáról a hajat, alig ismertük meg egymást. — A feleségem is itt dolgozik — mondta, miután túl voltunk a viszontlátás első örömteli percein. — Bemutatom, ha megengeded. — Ezzel átsietett a másik terembe és egy 37 év körüli csinos, teltkarcsu pincérnő társaságában tért vissza hamarosan. Bodóné csupán néhány szóra állt meg az asztalomnál, mert sietnie kellett vissza a vendégekhez. — Holnap a férjem is, én is, szabadnaposok leszünk — mondta — akkor majd többet beszélgethetünk nálunk. De elvárjuk, hogy már ebédre ott legyen. Reméljük, hogy eljön, mert ha nem, megharagszunk! — Dehogy haragszunk meg — fordította tréfára a szót Bodó —, egyszerűen érte megyünk és a fülénél fogva cipeljük el. Megígértem, hogy ott leszek és elköszöntem tőlük. A FARMERNADRÁG Ida: TAKÁCS LAJOS (Cleveland, 0.) ★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★ Másnap délben Kispesten, egy újonnan épült, tetszetős külsejű családi házba csengettem be. Az udvar és a kert tele virággal, szőlővel, gyümölcsfával. A ház alatt garázs, a házban három szoba, konyha, fürdőszoba, faltól falig szőnyegek, elegáns, kényelmes, Ízlésesen elrendezett, modern, uj bútorok, TV és minden ragyogó tiszta. Az asztalnál mindössze hárman ültünk; egyébként ha a család együtt van, öten ettünk volna. De egyik lányuk Siófokon, a Hotel Európa éttermében dolgozott a nyári szezonban, a másik pedig, aki vendéglátó-ipari technikumba jár, Galyatetőn töltötte a kötelező nyári gyakorlati időt. Ebéd után Bodóval egy kicsit kimentünk a kertbe és egy vén diófa illatos lombsátorának kellemes hűvösében kortyolgattuk a jó hideg kőbányai sört. Közben ismét a házukra terelődött köztünk a szó. — Bizony 250.000-ben úgy benne van, mint egy forintban — mondottam. — Tehát van mit tör leszteni, pedig jövőre szeretnénk autót is venni, hogy ne álljon üresen a garázs. Azután a Velencei tónál van egy száz négyszögöles telkünk, arra meg vikendházat akarunk építeni, igy minden fillérnek ezer helye van. — De a borravalóból egy kis mellékes azért csak akad? — kérdeztem bizalmasan. Legyintett. — Ennyi fizetnivaló és ilyen tervek mellett, öregem, arról most szó sem lehet! Meg amint láttad, egy helyen dolgozunk az asszonnyal, tehát nincs mellébeszélés, tudja mennyi a borravaló! Néhány másodpercre elhallgatott, majd közelebb lépett hozzám, a vállamra tette a keZiét és igy folytatta: — De azért négyszemközt elárulom neked, én most sem vagyok mellékes pénz nélkül. Tudod, tavalyelőtt itthon volt Amerikából egy távoli rokonom és megajándékozott egy farmernadrággal. Azt mondta, bizonyára jó hasznát veszem, ha nem is itt a kávéházban, de otthon a ház körül, meg a kertben. Hát rendben van, gondoltam, ha adta, elfogadom, a kertben valóban jó lesz. A feleségem azon a napon éppen beteg volt. igy nem láthatta, hogy milyen értékes ajándékot kaptam. Úgy határoztam, majd felveszem és hazamegyek benne, hadd lássa meg rajtam. De amikor munka után az öltözőben felvettem, kiderült, hogy derékban szűk. Bosszúsan lerángattam magamról és már be akartam dobni a szekrényembe, amikor belépett egy fiatal kollégám és azt mondja: mi az Jani bácsi, magának farmerja van? Hü, méghozzá Lewis márka! Aztán elmagyarázta, hogy a Lewis meg a Lee-cég névvel ellátott farmernadrágok a legértékesebbek, majd megkérte, hogy a nadrágot engedjem neki felpróbálni. Mintha ráöntötték volna. Nyomban be is Ígért érte 250 forintot, végül felment 350-ig, anélkül, hogy alkudtam volna vele. Már a számon volt a szó, hogy ide a pénzt és a tied a nadrág. De hirtelen ötletem támadt és kijelentettem, hogy nem adom el, hanem napi négy forintéig kiadom használatra. Erre azt mondja: nem lesz az egy kicsit sok, Jani bácsi? Nem, mondom, mert,ez egy Lewis márka! Nem is gondolkodott tovább, hanem három hónapiba azonnal kikölcsönözte. Azóta kézről kézre jár a farmernadrág és az igénylők előjegyzésbe vannak véve, nehogy igazságtalanság történjen közülük bárkivel is. Na már most számítsd ki öregem, egy évben 365 nap van, mennyi ez négy forintjával! Ugye mellékes pénznek nem rossz? — Nem, egyáltalán nem rossz — mondtam és mialatt ő bement a házba újabb két üveg sörért, egy kissé szomorkás hangulatban arra gondoltam, hogy bárcsak nekem volna odaát egy olyan sokak által óhajtott és kevesek által birtokolt nadrágom, melyet legalább napi negyven centért kiadhatnék használatra éven át. Akkor az a csekély tiz százalék, ami a többi százalékkal együtt a keresetemből kiszakadva hetenként elröppen a magasabb régiók felé, éppen megtérülne és év végén vehetnék belőle egy szép öltöny ruhát pótnadrággal. De sajnos nekem csak egy nadrágom van és az sem valami különös fajta. MUNKAEBÉD Vasárnap délben, szükebb családom tagjaival, munkaebédet tartottam. Feleségemen, a 12 éves Editen, a 6 éves Gáboron kívül, anyósom megfi- gyelőjeként, tanácskozási joggal, a sógornőm is részt vett az ebéden. Volt egy kiküldött munkatársunk is. Gábort ugyanis a levesnél az anyja kiküldte a konyhába, mondván, hogy ott szür- csölhet. A lényegi tanácskozás ezért csak a második fogásnál kezdődhetett. Érdeklődéssel várt expozémban kitértem az elmúlt héten történt különböző helyi háborúkra, és kifejtettem, hogy az ellentéteket csak a békés egymás mellett élés elveinek tiszteletben tartásával lehet elsimítani. Első hozzászólóként — a vitaindító referátum befejezése előtt — Gábor jelentkezett, aki követelte, hogy nővérét nyilvánítsam agresszomak, mivel a gázrezsó térségében durva támadást intézett ellene, és kétszer is bokán rúgta. Edit — még a felszólalás közben ■—tiltakozott a megbélyegzés ellen. Eljárását jogosnak nyilvánította, mert — állítása szerint — a panaszttevő a legszélesebb fórumokon, legutóbb az udvar közepén, ordítva azt terjesztette róla, hogy halálosan szerelmes az Ómega-együttes dobosába. Ezen eljárás kimeríti a belügyeibe való beavatkozást. Gábor ezt az állítást rágalomnak minősítette: Ő nem dobost, hanem szólógitárost mondott. Elnöki csengőm nem lévén, kénytelen voltam a vitatkozók üstökét megrázni, mielőtt a tanácskozás elfajult volna. Nejem ezután azzal a bejelentéssel élt, hogy amennyiben nem vetünk véget a vitáKOCHIS JEWELER DIAMONDS, WATCHES, JEWELRY 18810 Allen Rd. — Melvindale, Mich. John Kochis watchmaker — Tel: 3-5865 HUMOR nak, tiltakozásul kivonul a Thököly Étterembe. Ott ugyan nem lesz munkaebéd, de legalább nem neki kell mosogatni. De ha már szót kapott, felhívással fordult a tanácskozás résztvevőihez. Felkérte őket, hogy levetett ruhadarabjait mindenki rakja a helyére, én ne szórjam a pipámból a hamut a szőnyegre, mert kénytelen lesz rendfenntartó erőket hivni segítségül, s azok költségeit természetsen én viselem. Én azt kértem, hogy az Íróasztalomat nyilvánítsuk demiütarizált övezetnek. Ennek értelmében kitiltom innen Gábor ólomkatonáit, szállító jármüveit, szirénázó autóját és egyéb idegpuszti- tó fegyvereit. Ugyanez vonatkozik az itt talált hajcsavarókra, tégelyekre és üvegcsékre is. • Edit lányom támogatta a javaslatot, hogy megnyerjen beadványának, melyben a gazdaságilag elmaradottabb családtagok hatékonyabb támogatását igényelte. Előadta, hogy kulturális fejlődésének biztosítása érdekében olyan beruházásokat kell eszközölnie, melyeket saját erőből képtelen fedezni. Feltétlen szüksége van egy “Teenager” rádióra és egy magnóra. A segélyt kilátásba helyeztem, azzal a feltétellel, ha a kulturális fejlődését az iskolában is észlelem. Ezt az indítványt azonban elutasította, kijelentve, hogy a szükséges tőkét csak politikai feltételek nélkül fogadhatje el. A munkaebéd résztvevői megállapították, hogy a család 25 százaléka még mindig analfabéta, de minden remény megvan arra, hogy Gábor az első általánosban megismerkedik az irás és olvasás tudományával és ez esetben büszkén jelenthetjük: családunkban megszűnt az analfabetizmus. Ezután napi kérdéseket tárgyaltunk, nevezetesen, hogy ki törte össze a gyümölcstálat, ki öntötte le tintával a fotelt. Ezt követően egy expedíció összeállítását határoztuk el. A kutatócsopoi’t feladata lesz megkeresni Edit télikabátjának tisz- titócéduláját, a lázmérőt és a pincekulcsot. Befejezésül határozatban mondtuk ki, hogy a következő munkaebédet a jövő vasárnap tartjuk. Az újabb ülésszakig a kormányzást egy vezető- testületre bizzuk, melynek egy tagja van és ez a feleségem, ő dönt a felmerülő vitás kérdésekben, a felhasználható gazdasági alapok felosztásában, általában mindenben. A határozatot az én ellen- szavazatommal elfogadtuk, majd a munkaebédet, több fogás nem lévén, berekesztettük. A rokonság részére megszövegeztünk egy közös nyilatkozatot, melyben leszögeztük, hogy a munkaebéden az egymást érdeklő kérdésekről tárgyaltunk, a lehetőségekhez mérten barátságos légkörben. A pontosabb tájékoztatás kedvéért — lányom javaslatára — bevettük a közleménybe, hogy az ebéd húsleves, paprikás csirke és túrós rétes volt. Ez utóbbi ugyan odaégett, de e kérdést bizalmasan kezeltük, igy a fontos dokumentumban sem tettünk említést róla. .. ősz Ferenc MEGHATÁROZÁS Az áruházi igazgató elmondja otthon, hogy egy ismert színész volt náluk vásárolni. A kislány nekiesik a papájának: — És láttad? — Hogyne. Ott álltam egy méterre tőle. — Milyen? — Hát csinos, elegáns, úgy 52-es méretben, természetesen hasas. Slűsssssasjsjssssssssossssssscsssssaesssísoíssjssess^sx^iísssoea $ PAUL’S TEXACO SERVICE \ 19505 Allen Road — Melvindale, Michigan í GAS, OIL, BATTERY, TILE, AUTO PARTS ‘ *4 8 Telefon: WA 9-9806 — SZŐKE PAL. tulajdonos 4 VfcV«3£S3£Jfcí
