Amerikai Magyar Szó, 1970. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1970-02-26 / 9. szám

Thursday, February 26, 1970. AMERIKAI MAGYAR SZO — HUNGARIAN WORD 9 A kastélynak szerencsére két szárnya volt, s ez lehetővé tette a fivérek számára, hogy sose talál­kozzanak. Ikrek voltak, egyforma volt a terme­tük, ugyanolyan görnyedt tartással jártak, s mind kettőben ugyanaz a veleszületett gonoszság lako­zott. A Paluselle család két utolsó tagja gyűlölte egymást, és kölcsönösen abban reménykedtek, hogy a másik előbb hal meg. Az ifjabbik úgy vélte, jogos ez az óhaja, mert amit a természet születéskor elvett tőle, a halál jóváteheti. Ám egy váratlan apróság egy kicsiny kő, amely elzárta az epeutakat, megfosztotta et­től a végső elégtételtől is. A gyászjelentés idején Franciaország-szerte összesen hatvankét unokafivér és atyafi nyomott el egy-egy baljós mosolyt, hogy azután tüstént belemerüljön sötét számításaiba. Egyikük sem járt még soha Paluselle-ben, de mindegyikük oda tudta képzelni magát az olajfákkal és füzekkel körülvett hatalmas kastélyba, mely telies-tele van műtárgyakkal, s ahol a két öreg bolond élt, le­származottak nélkül. Az egyik öreg hát elment. S a másik bizonyára nemsokára hallat magáról. A Grenoble-ban élő unokafivér, Cardaillan ur megkapta az első levelet a márkitól. “Igen hálás lennék, ha az önnek kedvező időpontban megláto­gatna engem Paluselle-ben. Fontos döntést hoz­tam, amelyet Önnel is meg kell tárgyalnom. Adja át tiszteletemet kedves feleségének és fogadja jókívánságaimat”. Cardaillan ur napjait azzal töltötte, hogy újra meg újra ellenőrizte aprópénztárcája tartalmát, összegezte kis gazdasága bevételét, átnézte a ház­tartási könyvet, megszámolta a törlőruhákat a fehérnemüszekrényben és a fokhagymákat az éléskamrában. A levél kézhezvételekor azt mondta a felesé­gének: — Ugye mindig mondtam neked kedve­sem, a másiknak volt csak olyan lehetetlen ter­mészete. Most, hogy Marc-Antoine egyedül ma­radt, máris közeledni próbál hozzánk... A hosszú utazás alatt Cardaillan ur átadta ma­gát az elringató álmoknak. Az a remény, hogy egy szép napon számbaveheti az összes festmé­nyeket, ingaórákat, csészealjakat, s egyéb tár­gyakat, amiket a kastély magábarejtett, felvil­lanyozta. S már látta lelki szemeivel a nagy lehe­tőséget, hogy férjhez adhatja a lányait, s nem is kell a saját pénzeszacskóit kiürítenie. A Paluselle-i kastély minden várakozását felül­múlta. Az ablakokat drága himzett függönyök takarták, úgy, hogy a szobában egészen komor félhomály volt. De azért kivehette a különböző tárgyakat, s fel is ismert egy kis flamand fiókos­szekrényt, mellette egy Szent Sebestyént ábrázo­ló festményt a sienai iskola modorában, két ró­mai császár mellszobrát, egy ében, elefántcsont- és gyöngyházberakásu firenzei szekrénykét, s a mesterművek mellett még számtalan kisebb érté­kű dísztárgyat: keleti csecsebecséket, ékszerládi­kákat, porcelán tálakat. Egy szótlan szolga vezette be ebbe a szobába, s tüstént magára hagyta, úgy hogy volt ideje né­zelődni. S ekkor hosszúkás üvegdoboz vonta ma­gára a figyelmét, amelyet XV. Lajos korabeli, damaszttal bevont ágyon helyeztek el. Az üveg­dobozban egy holttest feküdt, egy bájos, tizen­hattizennyolc év körüli lányé. Cardaillan urat annyira lenyűgözte ez a látvány, hogy észre sem vette, amikor a házigazda belé­pett. Meglepetésében ki sem tudta nyögni azokat a baráti üdvözlő szavakat, melyekre pedig egész utón készülődött. — örülök, hogy látom — szólt Marc-Antoine de Paluselle. — ön bizonyára az én legközelebbi rokonom és minden valószínűség szerint kettőnk közül én fogok előbb távozni az élők sorából. Ezért úgy gondoltam, hogy önt teszem meg tör­vényes örökösömnek. Cardaillan urnák tátvk maradt a szája, s ki se tudta mondani az iyenkor szokásos választ: “Ugyan, ne is gondoljon rá: ön eltemet mind­annyiunkat !” A másik folytatta: KOCHIS JEWELER DIAMONDS, WATCHES, JEWELRY 18810 Allen Rd. — Melvindale, Mich. John Kochis watchmaker — Tel: 3-5865 #★★★★★★★★★★★★★★★★★★★ Maurice Druon: RZ ÜVEG-KOPORSÓ ★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★ — Csupán arra kell még figyelmeztetnem, hogy a végrendeletemben lesz egy titkos záradék, ame­lyet csak halálom után lehet felfedni, ám önnek már most el kell köteleznie magát, hogy azt tisz­teletben tartja. Nem kérem azonnal a válaszát; küldje el tizenöt napon belül a köz jegy zömhöz. A márki le sem ültette unokafivérét, meg sem kínálta semmivel. Ismét a hallgatag szolgáló jött érte, s a személyzeti lépcsőn kivezette. Cardaillan ur maga se tudta, hányadán áll, amikor visszaér­kezett Grenoble-ba. — Soha! — kiáltott fel a termetes Cardaillan asszony, amikor megtudta a látogatás eredmé­nyét. — Ez csapda. Ki tudhatja, hogy a vén bo­lond mit irt bele abba a záradékba? Puszta go­noszságból arra kötelezhet minket, hogy az ő holt­testét közszemlére tegyük a szalonunkban, vagy azt, hogy váljunk el, vagy azt, hogy alapítsunk valamiféle menhelyet, ami többe kerül, mint az egész örökség. Ne fogadd el semmi áron. Cardaillan ur, mivel mindig engedelmeskedett a feleségének, tudatta a közjegyzővel, hogy nem tart számot az örökségre. A második személy, akit meghívtak Paluselle- be, Mondez kanonok volt. Marseille-ből érkezett, s nagyon örült egy kis kikapcsolódásnak. Alig figyelt oda, amikor unokafivére, Marc ^ Antoine neki is elmondotta kívánságát. így felelt rá: — Persze, de még mennyire megértem! önök annyira szerették egymást a fivérével, oly nagy egyetértésben éltek... Kezét reverendája zsebébe mélyesztve körbesé­tált a szobában és szemügyre vette a tárgyakat. — A sienai iskola, ugye? — mutatott a Szent Sebestyén szoborra. — Csodálatos mü. — Majd amikor az üvegkoporsóhoz ért, felkiáltott: — Mi­lyen szép kis viasz szobrot őriz itt. Igazi ritka­ság! Francia munka? De amikor a márki tudomására hozta, hogy valódi holttestet lát, a kanonok felsikoltott és el­takarta a szemét. A márki ezután hiába is tar­tóztatta, eltávozott a kastélyból oly rohanvást, mintha véletlenségből az ördög hálószobájába té­HUMOR A RENDŐR NEM FIZET? A pincér ismételten fölrázza a szundikáló ven­déget. — Hallja, ha ki nem fizeti azonnal a fogyasztott italokat, rendőrt hívok! —Remek, nagyon jó! De mi lesz, ha a rendőr nem fizeti ki? NYUGDÍJAS Életerős, huszonhat éves fiatalember. A vád: közveszélyes munkakerülés. — Több mint tiz hónapja nem dolgozik. Miből élt? — kérdi a bíró. — Kérem, tisztelettel nyugdíjból. — Maga nyugdíjas? — Én nem. Az anyám... AZ ORVOS A BETEGHEZ: ■— Itt van egy recept. Váltsa ki, ettől megjön az étvágya. Másnap jelentkezik a beteg. — Használt az orvosság? — Sajnos, doktor ur, az orvosságtól sem jött meg az étvágyam. Vártam, vártam, hogy megjöj­jön, de hiába! Ezért étvágy nélkül ettem meg két adag bifszteket. • —Maga azt hazudta, hogy apósa nincs élet­ben. Most kitűnt, hogy börtönben van. — Hát élet az ? vedt volna. A közjegyzőnek Írásban kellett meg­keresni őt, hogy lemondásáról hivatalosan is tu­domást szerezzen. A rákövetkező hónapokban a rokonok felvonu­lása tovább folytatódott. Agglegények, hivatásos katonatisztek, diplomaták, mind elzarándokoltak a várható örökség forrásához; mindnyájan ha­sonló illúziókat tápláltak és ugyanazzal a lidérc- nyomásos nyugtalansággal távoztak onnan. — Akarjátok tudni a véleményemet? Ez egy szadista, aki az áldozatát keresi — jegyezte meg egy családi vacsora során az egyik fantáziadus rokonhölgy, aki igen járatosnak hitte magát a pszichiátriában. — Aki ezt az örökséget elfogad­ja a titkos záradékkal, annak nagyon bátor em­bernek kell lennie. Végül akadt egy bátor vállalkozó. Harmincki­lencediknek szerepelt a rokonok listáján. Hubert Martineau-nak hivták. Huszonnyolc éves körára jelentékeny vagyont tékozolt el, mindkét asszony, akit szeretett, elhagyta, s a múlt héten csak egy véletlen mentette meg az öngyilkosságtól. Most a hotelportástól kellett pénzt kölcsönöznie az uta­zásra. —Ha az ördöggel kéne szerződnöm, akkor se bánnám — mondta magában Paluselle-ből haza­térve. — Egyébként hamarosan révbe jutok, az öregur már fél lábával a sírban van. De három és fél év telt el, mig a márki a másik lábát is odatette. Ekkor aztán a közjegyző hatá­rozott felszólítására összegyűltek irodájában vala­mennyien: Cardaillan ur, a kanonok, az idegbajok ban járatos rokonhölgy és a többiek. Először cso­dálkoztak, amikor megkapták a közjegyző meg­hívóját, hiszen ők évekkel ezelőtt egyértelműen lemondtak az örökségről. De aztán újraéledt ben­nük a reménység: hátha megsemmisítették a vég rendeletet, hátha egyszerűen és egyenlő arányban felosztásra kerül a vagyon. Hubert Martineau késve érkezett hosszú sport­kocsiján. Az eltelt időszakban élete alapvetően megváltozott: miután nagyreményű örökösjelölt lett .belőle, kívánatos partinak számított, egy pá­rizsi tőzsdeügynök lányát vette el... A közjegyző szólásra emelkedett: — Hölgyeim és. uraim, bocsássák meg, hogy erre a fárasztó útra felkértem önöket, de elhunyt, uno­kafivérük kívánsága volt, hogy mindnyájan je­len legyenek a végrendelet felolvasásánál. íme a szöveg: “Végső akaratom a következő: minden ingó és ingatlan vagyonom unokaöcsémre, Hubert Martineau-ra száljon, azzal a formális kikötéssel, hogy nevezett tartozik felvenni a Paluselle nevet, s viselni azt az összes járulékos címekkel együtt.” íme hölgyeim és uraim, ez volt a titkos záradék; az örökhagyónak ama kívánsága, hogy őseinek neve ne tűnjék el vele a világból. A termetes Cardaillan-né asszony egyetlen éles “ah” felkiáltást hallatott. — Jól mondtam én, hogy ez egy szadista — mormogta a foga között az idegbajokban járatos rokonhölgy. Az ám, de az üvegkoporsó?! Hisz az ijesztette el őket, homályosan és öntudatlanul mind úgy képzelték, hogy összefügg valahol a titkos zára­dékkal. Végül a kanonok szegezte a közjegyzőnek a kérdést: — És mire véljük a női holttestet, amelyet a márki a szalonjában őrzött? — Ó, semmi különös — mondta a közjegyző. — Egyik ősapja, Theodor márki szeretője volt a lány, az hozatta át a tetemet kétszáz évvel ezelőtt Louisiana-ból, s az utódok kegyeletből őrizték. De hozzáteszem uraim, a leltározáskor a koporsót megmozdították, s a test porrá omlott szét. Az ügy még hosszú időn át élt, felkavarva a családok nyugalmát. Házasfelek közt, szülők és gyermekek közt húsz évig szüntelenül záporoztak a szemrehányások, a felelősségrevonások, az egy­más arcába vágott sértések: “Ha nem lettél vol­na olyan ostoba, hogy visszautasítsd a Paluselle- örökséget...” Annyi bizonyos, hogy a Paluselle-nevet nem fenyegette többé a feledés veszélye. Fordította: Zilahi Judit I PAUL'S TEXACO SERVICE 19505 Allen Road — Melvindale, Michigan 5 GAS, OIL, BATTERY, TILE, AUTO PARTS 5 \ Telefon: WA 9-9806 — SZŐKE PÁL, tulajdonos £

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents