Amerikai Magyar Szó, 1969. július-december (23. évfolyam, 27-49. szám)
1969-09-11 / 35. szám
Ent. as 2nd Class Matter Dec. 31, 1952 under the Act of March 2, 1879, at the P.0. of N.Y., N.Y. Vol. XXIII. No. 35. Thursday, Sept. 11, 1969. AMERICAN HUNGARIAN WORD, INC., 130 E. 16th St„ New York, N.Y. 10003. Telephone: AL 4-0397. HO GHI MINH (1890-1969) Az emberiség egyik kimagasló vezérét vesztette el Ho Chi Minh-ben, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöA demokraták követelik kében. "Ho Apó", ahogyan őt úgy Észak-, mint Dél-Vietnam- ban ismerték, az egész vietnami nép hódolatát kiérdemelte, mert ő volt az, aki hosszú évtizedeken át szivet-lelket öntött a vietnami népbe, a gyarmatosítók elleni harcában. A vietnami nép Ho Chi Minh programjában látta az ország szabadságának, függetlenségének, önállóságának megvalósítását. A legnagyobb tisztelettel és megbecsüléssel vették körül egész élete folyamán, mert egész életét nemzete érdekének szentelte. Megalapította a Vietnami Dolgozók Pártját. Ö kovácsolta egységbe a Nemzeti Frontot. Ö segített megszervezni a néphadsereget, mely oly hősiesen és oly nagy sikerrel harcolt a francia és japán gyarmatosítók ellen. Ö irányította a nép ellenállását az amerikai betolakodókkal szemben, a Dél felszabadításáért, a Vietnami Demokratikus Köztársaság megvédéséért, az ország egyesítésének előkészítéséért. Ho Chi Minh-t nemcsak a vietnami nép, hanem a világ haladó szellemű milliói gyászolják. Halála nagy veszteség a haladó emberiség számára. E veszteséget a Ho-t követő kollektiv vezetőség, a vietnami nép és a jogos, méltányos harcát támogatók világszerte azzal óhajtják pótolni, hogy fokozott erővel és még nagyobb eltökéltséggel folytatják a harcot mindaddig, amig kivívják az ország szabadságát, függetlenségét és kiűzik hazájukból a betolakodó idegeneket. ÁLTALÁNOS KŐTELEZŐ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁS Hivatalos adatok szerint e gazdag ország lakosságának csak öt százaléka élvezi az orvostudomány minden előnyét. Más szóval a lakosság 95 százaléka nem kap teljes orvosi szolgálatot és vagy ötven százalékának orvosi ellátása teljesen elégtelen. Ezek természetesen csak puszta számok. Ha ezeket a számokat átültetjük az életbe, megérthetjük azt az anyát, akinek beteg gyermekét nem vizsgálja meg orvos, aki előírhatná a megfelelő orvosságot és ennek a bűnös hanyagságnak következtében a gyermek elpusztul. S millió számra vannak olyanok, akik ilyen helyzetben kénytelenek élni. Nem véletlen az, hogy az ország kormányzói a Colorado Springs, Coloradóban tartott évi konferenciájukon egy szavazat ellenében határozati javaslatot fogadtak el, követelve az általános, kötelező, országos egészségbiztosítás haladéktalan bevezetését. A reakciós és népellenes magatartásáról ismert American Medical Association (orvosok országos szövetsége) azonnal éles támadást indított a javaslat ellen. Ezek a dúsgazdag orvosok ellenzik a kötelező, mindenkire kiterjedő egészségbiztosítást, mert úgy vélik, hogy ezzel végetér a lehetőség a korlátlan pénzharácsolásra. Ezek a lelkiismeretlen orvosok fontosabbnak tartják saját gazdasági érdekeiket, mint a betegek gyógykezelését. Civilizált országokban, mint pl. Angliában, már évek óta érvényben van az általános, KÖTELEZŐ egészségbiztosítás, ami nagyon jól bevált. Itt volna az ideje, hogy a kongresszus olyan törvényt iktasson be, amely meggátolja az orvosok harácsolását és előmozdítja a nép egészségének ügyét. •••••••••••••••••••••••••••••••«••••••••••••••Oe« New York, N. Y.— “önkényesen, hóbortosán, elhamarkodva és rossz tanácsra hallgatva döntött az Állami Biztosítási megbizott, amikor elrendelte a Blue Cross díjazás 43 százalékos felemelését,” mondotta Joseph A. Brust biró és megtiltotta a díjazás felemelését. Alig hangzott el a biró döntése, amikor E. Stewart biztosítási megbizott jóváhagyott egy 33 százalékos díjemelést, “mely a legminimálisabb, amire szükség van”, mondotta. a háború haladéktalan felszámolását Az amerikai hadvezetöség kénytelen elfogadni a 72 órás fegyverszünetet LIBERTYVILLE, 111. — A néhai Adlai E. Stevenson farmján több mint ötezer demokrata vezető személyiség gyűlt össze. Jelen volt többi közt Fred R. Harris, Oklahoma szenátora, a Demokrata Párt országos elnöke, aki beszédében kihangsúlyozta: “Mi most már nem a háború lelassítását, hanem annak haladéktalan felszámolását követeljük.” Hasonló hangon beszélt az összejövetelen George S. Mc Govern, South Dakota állam szenátora is, aki sürgette a Demokrata Párt alapvető átszervezését, mert “a fiatalság nem hisz a Párt jelen felépítésében.” Az összejövetel részvevői főleg a Demokrata Párt haladó szárnyához tartozókból kerültek ki, de mindenkinek meglepetésére jelen volt Richard J. Daley, Chicago polgármestere is, ami a haladók erejét igazolja a Demokrata Párton belül. 72 órás fegyverszünet A Nemzeti Felszabadító Front 72 órás fegyverszünetet javasolt Ho Chi Minh elhunyta alkalmából. A javaslatot Thieu dél-vietnami elnök elvetette és az amerikai had vezetőség Vietnamban kinyilvánította: “Ebben a kérdésben most éppúgy mint a múltban elfogadjuk a saigoni kormány döntését.” Ugyancsak hasonló álláspontot foglalt el Nixon elnök is. Későbbi fejlemények, melyekről eleddig nem Írtak, magatartásuk megváltoztatására kénvszeritették az amerikai hadvezetőséget, amikor kinyilvánították: “Hadműveleteinket az ellenség színvonalán tartjuk a 72 órán keresztül.” Harriman, N.Y. állam volt kormányzója, a párizsi béketárgyalások amerikai vezető egyénisége a Johnson-kor- mányzat alatt, javasolja, hogy a 72 órás fegyverszünetet hosz szabbitsuk meg a végtelenségig LEGÚJABB Rio de Janeiro. — A szabadságharcosok szabadonbocsá- tották C. Burke Elbrick amerikai nagykövetet, akit mindaddig fogva tartottak, amig követelésüket — 15 politikai fogoly szabadonbocsátását — nem teljesítették. • Washington, D. C. — Meghalt Everett McKinley Dirksen, a republikánus szenátorok vezetője. Jeruzsálem. — Megtalálták dr. James A. Pike, episzko- pális püspök holttestét a Holt-tengertől két mérföldnyi távolságban, egy szakadék mélyén. • Belfast. — Angol katonák könnygázbombákkal oszlatták fel a katolikusok ellen menetelő reformátusok tüntetését. A helyzet továbbra is feszült és újabb összecsapások várhatók. • Addis Ababa. — U Thant, az ENSZ főtitkára az afrikai államok egységgyülésén sürgette a nigériai polgárháború felszámolását. Birmingham, Alá. — George A. Wallace, Alabama volt kormányzója átiratot intézett NLxon elnökhöz, melyben kérte, hogy váltsa be kortesbeszédeiben tartott Ígéretét és tegye lehetővé, hogy fehér szülők az általuk óhajtott iskolákba küld- hessék gyermekeiket. Közben felhívta a déli államok fehér lakosait, hogy szegjék meg a törvényt és ne egyezzenek bele az iskolák integrálásába. • Bonn. — Brüsszelben, Hágában és Bonnban arab ifjak bombát dobtak izraeli épületekbe. A Hágában és Bonnban dobott bombák nem sértettek meg senkit. Brüsszelben az El-Al izraeli légivállalat épületében négyen megsebesültek. A Palesztinái Felszabadító Népfront nyilatkozatban közzétette: a bombázásokat a “Fiatal Tigris” szervezet tagjai hajtották végre. • Tel Aviv. — Izrael elsüllyesztett két egyiptomi torpedóhajót, közvetlen a Szuezi-csatornától déli irányban. MAGYAR UTIFILMEKET MUTATUNK BE A NEWYORKI SAJTÓ-BANKETTEN Nagy élvezetben lesz része azoknak, akik megjelennek az Amerikai Magyar Szó Sajtóbankettjén New Yorkban, vasárnap, szeptember 28-án. Azt már megírtuk, hogy a vendégeket házilag készült ebéddel várja a rendezőség (sült csirke, tarhonya, sárgarépa-zöldborsó főzelék, csir- kemáj-pástétom, tomato juice, bor, kávé, sütemény és gyümölcs). A bankett vendégeit szebbnél szebb magyar utifilmek- kel is szórakoztatjuk, mely ízelítőt ad majd azoknak, akik a közeljövőben ismét szándékoznak Magyarországra utazni, vagy különösen azoknak, akik évek hosszú sora óta nem látogattak el a szülőhazájukba. A bankett ez évben a Palm Casino szép termében lesz, 85 E. 4th Street (közel a 3-ik Ave.-hoz, az IRT Lex. Ave. subway Bleecker St.-i állomásához). Részvételi dij csak $2.50 személyenként. Biztosítsuk helyünket minél előbb és hozzuk el barátainkat is. Szeptember 28-án, vasárnap 1 órakor találkozunk a Palm Casinoban, a Magyar Szó sajtó-bankettjén! ÁRA 20 CE1T