Amerikai Magyar Szó, 1969. július-december (23. évfolyam, 27-49. szám)
1969-08-07 / 30. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, August 7, 1969. A vezető német hetilap, a Spiegel, beszámolt a német államügyészség vizsgálatáról Matthias Defregger katolikus püspök ellen, aki 1944-ben, mint a német hadsereg kapitánya az olasz Filetto falu 17 polgárának agyonlövését rendelte el és a kivégző osztag parancsnoka volt. Az ügyészség elévülés cimén nem tartotta indokoltnak eljárás megindítását a püspök ellen, de a leleplezés hatalmas visszhangot és felháborodást keltett a külföldön és Nyugat-Németországban. Csak a gyengébbek kedvéért jegyzem meg, hogy ez elsősorban az újság ellen irányult, amely — az ilyenkor szokásos német frázis szerint — ismét a saját fészkébe piszkitott, mint már annyiszor, amikor felfedett eltitkolt tömegmészárlásokat és büntetlenül maradt bűnösöket, akik közül sokan a német politikai és gazdasági életben, a parlamentben, diplomáciában, biróságon, tisztikarban, rendőrségen magas állásokat töltöttek és még töltenek be. Szegény boldogult Kun András páter, aki kereszttel a kezében “Krisztus nevében tüz!”-et vezényelt nyilas ifjainak 1944-ben, amikor a budai Városmajor zsidó aggok házának lakóit lemészárolták — s akit ezért az emigráns nyilas lapok Szent Kun Andrásként tisztelnek — nem részesülhetett a püspökké szenteltetés dicsőségében és abban, hogy Nyugat-Németország első főpapja, Döpf> ner müncheni biboros, alig hogy a cikk megjelent és a tényeket kellően ismerte volna, melegen nyilatkozott kedvelt püspökéről, kijelentve, hogy “a nemzetközi jog nem szabályozta a túszok kivégzésének és a polgárok elleni bosszú-akcióknak a kérdését” és hogy ott akkor a német csapatok “veszélyes visszavonulást hajtottak végre.” Hangsúlyozta, hogy Defregger kapitány gyengéden eltá- volitotta a kivégzéstől a nőket és gyermekeket — mindezek alapján résztvétet ajánlott a mártirium iránt és a szomorú múlt elfeledését. Nem kell sokat hangsúlyozni, hogy ő mártírnak a püspökét tekintette és iránta kért részvétet. A nyugatnémet sajtó és közvélemény hazafias része igy is reagált és egymást licitálta túl a meghurcolt püspök iránti odaadás és tisztelet kifejezésében. Sajnos, a haladó katolikusok növekvő tábora és kitűnő lapjai megbontották a keresztényi szeretet egységét és a destruktiv külföldi, főleg az olasz sajtó sem méltányolta a biborosi kalapot. Tanuk jelentkeztek, akik vallották, hogy nem igaz, amit a kapitány mondott: csapatából nem öltek meg négy katonát, hanem csak egyet, nem voltak veszélyes visszavonulásban, mert éppen pihenőnapot tartottak és a szövetséges csapatok csak egy héttel később érték el a falut. A jogászok kifejtették, hogy nem emberölésről, hanem gyilkosságról van szó és mindenki tudta, hogy hasonló bűncselekmények miatt ma is seregestül folytatnak bírói eljárást és Ítélnek el a Németországban kiróható legsúlyosabb büntetésre olyanokat, akik mint Defregger kapitány a kapott parancsra hivatkoznak; mert miként a Szövetségesek Nürn- bergben kimondták, embertelenség és bűntett elkövetői nem hivatkozhatnak parancsra, az ilyen parancsot nem szabad végrehajtani, meg kell tagadni. Nem fogadták el a tájékozottak a püspöknek azt a védekezését sem, hogy ha ő nem ölette volna meg a parasztokat, más tisztet rendeltek volna ki, sem pedig azt, hogy ő utóvégre az egész falut gBBBHHHBMM újból kapható ORSZÁGH LÁSZLÓ I Angol-magyar • magyar-angol I I ZSEBSZÓTÁR I KÉT KÖTETBEN I Ára kötetenként $2.50 >■ és 25 cent posta- és csomagolási költség K m Megrendelhető m ■ A MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALÁBAN 9 130 East lGth Street, New York, N. Y. 10003 fi Telefon: AL 4-0397 kivégeztethette volna, tehát voltaképpen emberbaráti magatartást tanúsított. Hivatkozott a német katonák elkeseredésére is — de a tanuk szerint ezek teljesen nyugodtak voltak, nem bánták volna, ha Defregger hazaküldi az egész társaságot; akik persze a partizánok lövéseiről mit sem tudtak, egyébként sem voltak túszok, mert utólag fogták el őket találomra; és akiket, magától értetődően, mint túszokat sem lett volna szabad kivégezni. A falusiak megcáfolták azt is, hogy a kivégzés gyengéd és kiméletes volt. A halálraváróknak végig kellett nézni az előkészületeket, voltak, akiket hasbalőttek és csak másnapra haltak meg. Egyházi körökben még nagyobb megrökönyödést okozott maga a védelem. A biboros kijelenA három amerikai űrhajós világeseménybe menő holdraszállása után kétségen kívül az amerikai űrprogram nagyméretű csökkentésére lehet számítani. Ennek a jelei mutatkoznak Cape Kennedy környékén, ahol a holdrepülés lázas előkészületeivel kapcsolatos nagy gazdasági fellendülés megszűnőben van és takarékossági intézkedéseket léptetnek életbe minden vonalon. A National Aeronautics and Space Administration (NASA) bejelentette, hogy a következő két évben mindössze csak négy hónaponként indítanak emberi utassal Apollo utazásokat — fele olyan gyakran, mint jelenleg — és egyik sem lesz olyan fontos, mint az Apollo 11 volt. A Kennedy űrállomáson 1970 junius 30-ára a ROMÁNIAI HÍREK Uj külföldi rendeléseket kaptak a Maros megyei faipari vállalatok, amelyeknek termékei a világ több mint 50 országába eljutnak. A régeni fafeldolgozó komplexum hangszereket, vizi jármüveket, sportfelszereléseket gyárt dániai, hollandiai, ausztráliai, svájci stb. cégeknek. E vállalat termékeinek több mint 60 százalékát exportálja. A marosvásárhelyi 23 August-gyár nemrég teljesített Angliából, az NSZK-ból, a Szovjetunióból és Hollandiából feladott rendeléseket. • NAGYSZALONTÁN átadták rendeltetésének az uj gépkocsi-telepet. A 4,777,000 lej beruházással készült telep 300 teherautó befogadására képes és javító, mázoló, gépi olajozózsirozó műhelyekkel, csarnokokkal rendelkezik. • A CSIKSZENTKIRÁLYI fafeldolgozó üzem exportra termelt árui idén Angliába, Görögországba, Franciaországba, Olaszországba és Izraelbe is eljutnak. A Hargita megyei faipari egység 1969 folyamán 120,000 hordót szállít a Szovjetunióba, tölgy és bükkfaparkettet Csehszlovákiába és Magyarországra, a nyugati és közelkeleti államokba pedig faládákat. • A HARGITA FÜRDŐI BÁNYÁBAN a kaolin kitermelés korszerűsítésére tett erőfeszítések keretében 5 hazai gyártmányú tranzisztorizált robbantókészüléket helyeztek munkába. A korszerű rabbantókészülék segítségével biztonságosabbá és gyorsabbá válik a kőzet robbantása. FALUMÚZEUMOT avatnak a máramarosi Bir- sanán. A lakosok által adományozott anyag gazdag, különösen szépek a kerámiák, etnográfiai szempontból értékesek a juhász-élettel kapcsolatos eszközök és szerszámok. A múzeumot létrehozó lelkes közösség egy dokumentációs részleg gondolatával is foglalkozik, mely a környéken végzett folklórgyüjtések anyagát tartalmazza. tette, hogy Defregger már pappá szentelésekor bevallotta múltját — eszerint nem lehetett voln: katolikus pap, mert _yér tapadt a kezéhez — s püspök pedig a legmélyebb részvétét fejezte k) Filetto lakosainak, a meggyilkoltak özvegyeinél és gyermekeinek — elfelejtvén megmagyarázni miért várt 25 évig ezzel a nyilatkozattal. Arra is késznek nyilatkozott, hogy leereszkedik Filettóba kifejezni együttérzését a szenvedőkkel és kérni borítsanak fátyolt a múltra. Sajnos, az olaszol még nem emelkedtek a nemzetközi együttérzés nek e fokára. Hiszen Róma mellett van az “Ar deai árok” hatalmas gyász-emlékműve; itt a németek több mint 300 túszt gyilkoltak meg; azóta en nek évfordulója gyásznap ott. Nyilván erre és sol hasonló esetre emlékeztek a hatóságok, amikoí közölték, hogy Itáliában az ilyen büntettek nen évülnek el; ha tehát a püspök olasz földre lép, le tartóztatják és megindítják ellene az eljárást. M. személyzetet a jelenlegi 23,500-ról 18,500-ra redu kálják, a NASA jelentése szerint. A holdprogran előkészítő munkálatainak befejeztével a személy zetet a múlt évi 26 ezerről máris csökkentették Az ürutazási munkákon dolgozók közül sokan pró bálnak más téren elhelyezkedni, még alacsonyabt fizetéssel is. Breward County-ban, ahol a Kennedy űrutazás komplexum van, a házépítkezés a múlt évben, a: 1967. évihez képest 40 százalékkal csökkent és e: év első felében még további 40 százalékkal esett Mindenütt látni lehet az üresen álló privát háza kát, az elhanyagolt gyepekkel, kertekkel. A környék kereskedelmi életében is nagymé retü pangás mutatkozik, holott Florida más vidé kein 24%-kal többet adtak el a múlt év óta a kis kereskedelemben. Cape Kennedy környékén a irodahelyiségeknek több mint 50%-a üresen áll é a környékbeli lakóházak, motelek és vendéglői rossz üzleti kilátásoktól tartanak. A Koko Mote! amelyik legnagyobb a környéken, már gondnoksá alatt van, kapacitásának csak 30%-a van elfogta va és kénytelen volt nagy vendéglőjét és éjjé! mulatóhelyét bezárni. A konjunktúrára alapozót üzletek és üzemek egymás után bezárnak. A mt gyei és helyi kormányzatok is az általános takart kosság miatt nagy anyagi nehézségek előtt állnal Az üzletemberek persze nem nyugszanak bel egykönnyen az űrprogram redukálásába. Országé kampányt kezdtek, hogy politikai támogatást nyei jenek az Űrrepülés kiterjesztésére. Azt akarjál hogy a kormány még az eddiginél is többet köl sön űrkutatásokra. A helyi kereskedelmi kamar országos propagandát kezdett az űrprogram né] szerüsitésére amellyel azt akarják bizonyítani, m lyen közvetlen haszna lehet a közönségnek az ü repülésekből. Ebből eredő újfajta gyógymódoka festékeket, komputereket, meteorológiai állom, sokat és más hasznos eredményeket emlegetne! A turisták odavonzásával próbálják pótolni csökkent üzleti lehetőségeket. A moteltulajdonoso egy nagy konvenciós terem építését szorgalma zák. Mások különböző ipari üzemeket akarna odatelepiteni. Nagy bevásárlási központ építés« is tervezik, három nagy áruházzal s remélik, ho| odamennek majd bevásárolni a távolabb eső vid kékről is. ISMÉT KAPHAT “LEARN HUNGARIAN” Bánhidi—Jókay—Szabó kiváló nyelvkönyve angolul beszélők részére, akik magyarul akarnak tanulni Finom papíron, rajzokkal, képekkel. 530 oldal Ára $4.00 és 20 cent postaköltség Megrendelhető a MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALÁBAN 130 East 16th Street, New York, N. Y. 10003 Telefon* AL 4-03 Ml VÁRHATÓ A HOLDRASZÁLLÁS UTÁN? Az U.S. űrprogram lelassulására készülnek Cocoa Beachen Ki a bűnös?