Amerikai Magyar Szó, 1969. július-december (23. évfolyam, 27-49. szám)

1969-12-04 / 47. szám

Thursday, December 4, 1969. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 9 1944 márciusában Újpesten laktunk a Kossuth utcában. Szabadon száguldott a szél, a büszke fá­kat már mind kivágták akkoriban s az utca végén egy kis házat földig rombolt a láncosbomba. Nap­jában többször felsivitott a sziréna, nehéz gépek húztak el felettünk, szin­te minden időnket a pin­cében töltöttük már. Apám a kelenföldi Pamut­textil gyárban teljesített tűzoltó szolgálatot. Rend­szerint napokig nem jött haza. Ötéves voltam, a kis- öcsém Jancsika 10 hóna­pos. Anyánk a rémülettől elvakulva, kettős teherrel rohant a pince felé, ha megszólaltak a szirénák. Senki nem segített neki, mindenki mentette a maga bőrét. A boltok üresen álltak. Sem élelmet, sem ruhá­zati cikket nem lehetett kapni. Elettük a disznók elől az eledelt, tudniillik a más disznai elől. Kuko­ricakása vizben főzve, ez volt az egyetlen ételünk. Anyánk az ostrom hónapjai alatt 20 kilót fogyott. Nem mert enni szegény, mindent a gyerekeibe tömött, maga csak a lábast nyalogatta ki. Egyet­len cipőmnek papírból volt a talpa. Rendszerint elvesztettem, mikor a pincébe rohantunk. A hulló bombák villámfényénél keresgélte azután az udva­ron, s már azt sem bánta volna szegény, ha vala­mi a nyakába hullik. A kapunk előtt német légel- háritók puffogattak. Akit az állandó rémület nem tartott ébren, annak a háza előtti robaj vette el végkép az álmát. Hosszú hónapokig tartott ez az állapot, mig a németek pusztítva kivonultak Bu­dapestről. 1945 májusában Budára költöztünk. A mai Sza badság-hid helyén fából összetákolt, ideiglenes al­kotmány iveit át a Dunán. Egy kis kézikocsin tol­tuk át a holminkat Budára. A hid gerendái kö­zött le lehetett látni a vízre s mig a kézikocsi mö­gött ballagtam, állandó rettegés élt bennem, hogy leszakad alattunk a hid. Budán egy frissen hely­reállított házban kaptunk lakást- A szoba falán hatalmas folt jelezte, innen nemrég még ki lehe­tett látni a mezőkre, ott csapódott be néhány hó­napja egy német lövedék. Alig ocsúdtunk a több hónapos rémületből, s máris fellépett a vérhasjárvány. Csúnyán megti­zedelte a leromlott szervezetű embereket. Egész családunk megkapta. Jancsika, nyiladozó értelmű kisöcsém tudott a legkevésbé ellenállni a kórnak. Junius 18-án rosszul lett, beszállították a Szent László kórházba. Mikor szüleim elbúcsúztak tőle, az ajtóig kisérte őket tekintetével. Még aznap éj­jel meghalt. Két nap múlva lett volna egy éves. Azt a pillanatot sosem felejtem el, mikor anyám másnap hazatámolygott s mondta, Jancsika meg­halt. Leborultam a konyhaasztalra s alig tudták csillapítani keserves zokogásomat. A kis fehér koporsót gyalog, gyerekkocsiban tolták ki szüle­im a Kerepesi temetőbe. A 25 év előtti járvány emléke, a sokszáz gyermeksirból álló parcella még ma is ott található a Kerepesiben. Azóta beomlot­tak a pici sírok, benőtte őket a gaz, de 1945-ben halottak napján a szerencsétlen szülők telerakták gyermekeik sirját játékokkal, virágokkal. Azt hiszem meghatóbb látványban már életemben töb bé nem lesz részem. Kisöcsém halála után hónapokig felriadtam éj­szakánként. Milyen a gyermeki önzés! Azt tuda­koltam sírva szüleimtől, hogy mi lesz velem az ő haláluk után. Ez a félelem az idők során egészsé­ges féltéssé vált. Ma is mindig az lebeg előttem, hogy istenem, ki tudja meddig lehetünk még PAUL’S TEXACO SERVICE 19505 Allen Road — Melvindale, Michigan i \ GAS, OIL, BATTERY, TILE, AUTO PARTS S Telefon: WA 9-9806 — SZŐKE PÁL, tulajdonos KOCHIS JEWELER DIAMONDS, WATCHES, JEWELRY 18810 Allen Rd. — Melvindale, Mich. John Kochis watchmaker — Tel: 3-5865 Átányi Horváth László: KEGYETLEN EMLÉKEK (Pártényi Tamás feljegyzéseiből) együtt, kölcsönös szeretetben, segítésben kell el- töltenünk a hátralevő éveket. A béke első éveiben sorra születtek a gyerekek. Osztálytársaim dicsekedtek el kistestvérükkel, házunkban is megjelentek az első kisbabák. Úgy szerettem volna, hogy nekem is legyen testvérem. Kérleltem szüléimét, könyörögtem nekik. Azt mondták, öregek már hozzá. Mai ésszel felmérve igazuk volt, hisz csaknem negyven évesek voltak. De én ezt nem értettem akkor, hisz azt is mond­ták, a jó isten nem ad már nekik. Hibáztattam őket, hiszen ha kitartóan fohászkodnak,, biztos megszánja őket a jó isten . Attól kezdve mindig arról álmodoztam, hogy nekem testvérem van. Rákaptam a könyvekre és furcsa történetek is kezembe kerültek törvényte­len gyerekekről, csábításokról. Egy ideig azt a történetet szövögettem, hogy hirtelen kiderül, nekem valahol testvérem van s most hazahozzuk. Vagy rájönnek, én nem is a szüleim fia vagyok, tévedés folytán kerültem hozzájuk s egy csomó testvér vár reám valahol. Egy sokgyermekes csa­lád egyik fiával jártam iskolába, lehettek tizen­egyen. Nem volt cipőjük, már kora tavasztól me­zítláb jártak, ők egyedül az iskolában. Ha almát ettünk, elkönyörögték a csutkáját, a kenyérből harapást kértek. Nem volt valami rózsás a sor­suk, de én úgy irigyeltem őket. Mi is szegénységben éltünk. Anyám egy nehéz epemütéten esett át, apám sokszor hónapokig kór házban volt, bőrbetegségével. A pénz sosem tar­tott ki a fizetésig'. Anyámnak szokása volt, hogy tiszteletből nem dobta a szemétbe a kenyérhéját. Az asztalfiókban gyűjtögette, ott száradt az evő­eszközök között. Fizetés napon apámat megvárta a gyár előtt s mig megjöttek a bevásárlásból, én az asztalfiókból vertem el éhemet. Hónapszámra nem járt senki hozzánk. Anyám nem szerette, ha hazahordom pajtásaimat. Minek lássa más is sze­génységünket, úgy szégyelte, mintha legalább is tehettünk volna róla. így aztán elmarta tőlem a barátokat. Visszahúzódó, félénk, magányos kisfiú lettem. Az iskolában kéthetenként délután volt tanítás. Késő ősszel már sötétedés után mentünk haza. Elhagyatott vidéken laktunk akkoriban. Gyenge lábon állt még a közbiztonság. Mivel értékük már nem nagyon volt az embereknek, az utonállók meztelenre vetkőztették áldozatukat s az igy szer zett ruhát élelemre cserélték a fekete piacon. Egyedül jártam haza. Ritkán akadt pajtásom az utón. Minden bokor, sötét zug rettegést keltett bennem. Az iskola előtt teleraktam a táskám kő­vel. A gyanús helyeket megdobáltam, futásra kész lábbal figyeltem, nem moccan-e valami a sötét zugban. Soha nem bujkált ott senki, ám vacogó lelkem ettől nem nyugodott meg. Vasárnaponként kijártunk a temetőbe, kisöcsém sírjához. Hallatlan rettenettel járkáltam a kövek, sirhalmok között. Szinte bálvánnyá váltam a ré­mülettől, mig kint tartózkodtunk. Egy eleven, pisztolyos rablógyilkos nem lehetett volna ráni oly hatással, mint a temetői hangulat. Álmaimba is belopakodott, sokszor ébredtem riadtan lázál­maimból. Sirok pattantak fel s megelevenedett hullák ugrottak rám. Ezért is szoktam rá az ál­modozásra. Ha szomorúság ér, bánt valami, min­dig kedves, jó dologra gondolok. Erőt tudok ven­ni magamon, annyira beleélem magam az elkép­zelt dologba, hogy elfeledkezem a bánatról is. Le­het, hogy színész veszett el bennem? Halott testvérem emléke 25 éve kisért. Nem­csak halálakor, de utána is még sokáig könnyek­kel sirattam. Halála belém oltotta a magányt. Most már egy kicsit mindörökre magányos mara­dok. Soha nem ismerhettem meg a testvéri ér­zést. Tudom, ezzel kevesebb lettem, most már visszavonhatatlanul. HUMOR ■■■■■■■■■»■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■Mi NE TÚLOZZUNK — Sose felejtem azt a napot, amikor az erdő­ben kilencvenkilenc farkas üldözött. — Pont kilencvenkilenc? — Az igazság az, hogy száz farkas volt, de fél­tem, hogy maga túlzásnak fogja találni. MADE IN USA Kati, a menyasszony, egy kicsit csüggedten köz­li nagynénjével: — Péntekre tüztük ki Bélával az esküvőt. Mit gondol Krisztina néni, jelent ez szerencsétlenséget a házasságban? — De még mennyire, kicsim! A péntek sem kivétel! • A biróság előtt áll a szélhámos. — Azzal van vádolva, hogy különböző csalási manővereit álnéven követte el. — No igen, mert nem akartam a becsületes nevem beszennyezni. Az egyik uj amerikai államtitkár kinevezése al­kalmából nagy estélyt rendezett, amelynek fény­pontja a pompás vacsorán kivül egy hires hegedű­művész fellépése volt A hegedűművész kissé korán érkezett és meg­kérdezte az államtitkárt, hogy hol helyezhetné el a hegedűjét? — Tegye le az előszobában — felelte az állam­titkár. — Isten ments! — döbbent meg a művész —, ott akárki nekimehet, ráléphet, felboríthatja. Ha nem tudná, ez egy 300 éves hegedű. — Érdekes — csóválta fejét a házigazda —, ma­guk művészek a világ legkicsinyesebb emberei. — Miért gondolja ezt? — csodálkozott a mű­vész. — Hogy miért? Itt van például maga. Minden fellépésével egy vagyont keres, és még sincs szive egy uj hegedűt venni! • — Mondd, értesz te sajtóügyekhez? — Miről van szó? — Egy ujságiró a ruhatárban úgy pofon vágott, hogy kiugrott az állkapcsom. Mit csináljak? — Sima ügy. Kérj helyreigazítást. C-K3 — Úgy nézze meg ezt az ágyat, hogy százhat­vanöt évvel ezelőtt Napóleon feküdt benne. — Na, akkor már ideje lenne az ágyneműt át­húzni, IRIGYSÉG Boldogok a lovak. Őket senki sem vonja felelős­ségre, miért járnak ki olyan gyakran a lóver­senyre. ALBÉRLET — Akkor megegyeztünk, asszonyom. Holnap be­költözöm. De én állatszeliditő vagyok. Két tigris és egy oroszlán is velem lakik majd. — Azt nem bánom, de nőlátogatót nem fogad­hat. — Hogy van az, drágám, — kérdi a férj a fe­leségétől —, ha sok pénzt adok, mind elköltőd, s ha keveset adok, abból is kijössz? — Egyszerű — magyarázza az asszonyka —, ha sok pénzt adsz, egyszerűen kifizetem az adós­ságaimat, amiket akkor csináltam, mikor kevés pénzt adtál. ......-t/Cbé. RÉTESHÁZ ÉS CUKRÁSZDA I 1437 THIRD AVENUE, NEW YORK, N. Y. j (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484. | Mignonok, születésnapi torták, lakodalmi, Bar- | Mitzvah-torták. — Postán szállítunk az ország minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva (j

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents