Amerikai Magyar Szó, 1969. július-december (23. évfolyam, 27-49. szám)
1969-11-20 / 45. szám
Thursday, November 20, 1969 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD HérVéGi £evéc írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M. A puska visszafelé sül! el... E sorok írásakor a november 13—15. napjaira tervezett háború-ellenes demonstrációk mérete és kimenetele teljesen ismeretlen. Csak sejteni és remélni lehet, hogy az október közepén lezajlott országos béketüntetések, amelyek során milliók adtak kifejezést a Vietnamban folyó erkölcstelen hadviselés feletti felháborodásuknak és elkeseredésüknek, csupán kisebbfajta előjátéknak fog tűnni a most küszöbön álló, “Mobilizáció” néven ismeretes, nagy megmozduláshoz képest, amelynek főeseménye az ország fővárosában, Washingtonban fog lejátszódni. De azt már tudjuk, milyen “visszhangra” talált a Nixon november 3-i szánalmas beszédében foglalt ama felszólítás, hogy az ország “néma többsége” (silent majority) szólaljon meg végre és egyesülten sorakozzék fel az elnök úgynevezett békeprogramja mellett... Alighogy elhangzott a hetekkel előre beharangozott elnöki szózat, a Nixon-adminisztráció minden épkézláb tagja — a krakéler természettel megáldott Spiro Agnew al- elnökkel az élen — eddig sohasem tapasztalt, lázas buzgalommal hozzáfogott a Nixon-tervet támogató ellendemonstrációk megszervezéséhez, azzal az átlátszó céllal természetesen, hogy az ilymódon keletkező “nagyszabású” tömeg-megnyilatkozások a “Mobilizáció” béketüntetésének az élét eltom- pitsák, méretét lecsökkentsék és hatását aláássák. Az Agnew vezette hatalmas propaganda-gépezet kihangsúlyozta, hogy a “néma többség” Nixon- támogató tömegei keresve sem találnának méltóbb és alkalmasabb keretet “hazafias érzelmeik” kinyilvánítására, mint a november 11-i fegyverszüneti évfordulót, aminek korábbi “Armistice Day” elnevezését a második világháború után átkeresztelték “Veterans’ Day”-re. Ez bizony nem is volt olyan rossz ötlet, hiszen ezen a napon — hagyományosan — az ország minden valamirevaló városa látványos felvonulások, zászlólengető katonai diszmenetelések és egyéb parádés cécók, valamint 110 százalékos hazafias szónoklatok, csinnad- rattás katonai és iskolai zenekarok fülsiketítő szereplésének a színhelye szokott lenni. No meg aztán az iskolák és a hatósági hivatalok is zárva vannak ezen a napon. . . Egy ilyen káprázatos rendezvény tehát még a legrosszabb esetben is tekintélyes számú nézőre számíthat, különösen az unatkozó és ráérő öreg bácsik és nénik, valamint a szünnapnak örvendő iskolásgyerekek és közalkalmazottak soraiból. Aztán persze rá lehet fogni, hogy minden jelenlévő azért csődült oda, mert igy akarta kifejezésre juttatni “rendületlen hitét a Nixon-adminisztrációban és annak vietnami vonalvezetésében” — vagyis az egész ünnepély a november 3-án elhangzott elnöki varázsbeszéd lelkes, spontán helyeslésének a kézzelfogható bizonyítéka — nemdebár? Nos, a nagy handabandázással behirdetett november 11-i “pro-Nixon” tüntetések méreteit és kimenetelét ma már jól ismerjük. Én csupán a chicagói “nagy” demonstrációról óhajtok néhány sort írni; egyebütt lakó olvasóink tapasztalatai az ő városaik Nixon-támogató felvonulásaival kapcsolatban aligha lehetnek eltérőek az enyéimtől, hiszen az én városom közismerten hazafias metropolis . .. A chicagói demonstráció színhelye a “világ legforgalmasabb pontja” (ezt szószerint kell venni!): a State és Madison Street keresztezése volt. Itt állították fel a díszes szónoki emelvényt, amelyen a város, az állam és a haderők magasrangu képviselői helyezkedtek el. Tudni kell, hogy ezen a valóban rendkívül forgalmas ponton, ha a mindennapi dolguk után látó járókelők csak öt percig is megállnának, legalább tízezer ember zsúfolódna össze egymás hegyén-hátán... Ennek ellenére, az ultra-patrióta, Nixon-párti héja napilap, a Chicago Tribune jelentése szerint “a tömeg legföljebb ötezerre volt tehető (s mérget vehetsz rá: ez is túlzó becslés volt!) és annak igen jelentékeny része vagy nagyon öreg, vagy nagyon fiatal volt.” A Sírjunk, vagy nevessünk? Érdekesnek tartjuk, hogy Nixon elnök vietnami politikáját támogató oldalas hirdetésekben, melyek az utóbbi héten az ország minden napilapjában megjelentek, egyetlen nevet sem olvashattunk. Ezzel szemben azokban a hirdetésekben, melyek ellenzik Nixon vietnami politikáját, a nevek ezreit láthattuk. A New York Times nov. 9-i számában megjelent hirdetésben a hadsereg kötelékében lévő háborút ellenzők közül 1365-en Írták alá a nevüket. Ugylátszik a háborút támogatók szégyellik magatartásukat, azért tartják nevüket titokban. Rosszmájú emberek azt hiresztelik, hogy Nixon elnök nem törődik a szegényekkel és különösen nem a szegény feketékkel. Ezt cáfolja meg az a hir, hogy az elnök munkához akarja juttatni a sok százezer fekete ifjút és ezért javasolja, hogy a minimális órabért a fiatalok részére $1.60-ról $1.20-ra csökkentsék. Nixon logikája egyszerű: a $1.60-as órabér túl magas; ilyen “magas” órabér ellenében a munkáltatók nem lesznek hajlandók munkába állítani a munkanélkülieket. Le kell tehát szállítani az órabért és ez megoldja a munkanélküliség kérdését. Még szerencse, hogy Nixon nem javasolja, hogy a munkások fizessenek azért, hogy dolgozhassanak. A Titkos Rendőrség utasítást adott az ország végrehajtó közegeinek, hogy tartsanak listát mindazokról, akik 1. szavakkal, vagy tettekkel “zavarba” hozzák a magasrangu kormánytisztviselőket; 2. résztvesznek polgári zavargásokban; 3. orvosolni óhajtják elképzelt panaszaikat és stb.; 4. oktalan és sértő szavakkal illetik a magasrangu tisztviselőket; 5. résztvesznek Amerika, vagy az amerikai kormány elleni tüntetésben. A Titkos Rendőrség ezen utasítása az ország polgárai által befizetett adó elpocsékolását jelenti. Százezrekre rúg azoknak a száma, akik résztvesznek olyan mozgalmakban, amelyeket a Titkos Rendőrség “polgári zavargásának minősít és még többen vannak, akik elképzelt panaszaik orvoslását keresik. S ki tudja számon tartani azokat, akik időközönként sértő szót használnak magasrangu tisztviselőkkel szemben, pl. amikor megérkezik a nagy adószámla, vagy ápr. 15-én, amikor a szövetségi adót kell rendezni, vagy minden hó elsején, amikor a magas házbért kell kifizetni, vagy minden hó harmadikén, amikor a szövetségi nyugdij- csekk megérkezik, vagy amikor vásárolni megyünk és egyre magasabb árakat kell fizetni a mindennapi szükségletekért, vagy amikor betegség esetén utolsó centünket kell az orvosnak, gyógyszerésznek kifizetni? S vajon ki határozza meg, hogy melyik tüntetés irányul Amerika, vagy az amerikai kormány ellen? De ha a fentjelzett cselekedetek felsorolása nem volna teljes, az előrelátó Titkos Rendőrség odabiggyesztette a harmadik kategória mellé az etc. (stb.) megjegyzést, amiben bennefoglaltatik az amerikai nép ázon rétege, melyet a többi paragrafusok kihagytak. Nem kell tehát utasítást adni, hogy számon tartsák ezt, meg azt, mert a Titkos Rendőrség utasítása szerint az ország minden egyes lakosa beleesik egyik, vagy másik számon- tartandó kategóriába. A népszámlálási listát kell a Titkos Rendőrségnek felhasználni és nem kell külöi^ listára pazarolni a pénzt. LEGÚJABB Párizs. — Mrs. Nguyen Thi Binh. a Nemzeti Felszabadító Front párizsi konferencián részvevő delegációjának vezetője kijelentette, hogy hajlandók tárgyalásba bocsátkozni olyan kormánnyal, amelynek élén Doung Van Minh tábornok áll. Minh Dél-Vietnam egyik legnépszerűbb pártonki- vüli személyisége, aki már évek óta ajánlja a háború felszámolását. A Nemzeti Felszabadító Front ezen ajánlata alkalmat ad Nixon elnöknek, hogy a béke ösvényére lépjen — ha valóban békét óhajt. • Washington, D. C. — Az ICC (Interstate Commerce Commission) engedélyt adott az ország vasúti vállalatainak, hogy felemeljék a teherszállítás diját 6 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy minden árucikknek az ára ismét emelkedni fog. • Saigon. — Thieu elnök kérte a képviselőházat, helyezzenek vád alá két képviselőt, akik “szoros kapcsolatot tartanak fenn a Nemzeti Felszabadító Fronttal.” .Saigonban folytatódik azoknak a letartóztatása, akik békét követelnek. Közben az amerikai hadirepülők folytatják Kam- bódia bombázását, azzal a magyarázattal, hogy ott NFF támaszpontok vannak. • Jeruzsálem. — A Jordán folyó menti semleges zónától 8 mérföldnyire, Ira község körzetében két és fél órás bombatámadást hajtottak végre az izraeli lökhajtásos bombázók. Ugyancsak bombázták Amman, Közép-Jordánia és Mazar, Dél-Jordá- nia környékét. Ez volt az 1967-es hat napos háború befejezése óta a legnagyobb légi támadás Jordánia ellen. • Washington, D. C. — Hubert Humphrey, volt alelnök élesen megkritizálta Agnew alelnök beszédét, melyben elitélte a hírszolgálati intézményeket. “Nem volt ez egyéb az alelnök részéről, mint előre megfontolt, kitervezett módszer a lakosság alantasabb ösztöneinek felkeltésére” — mondotta Humphrey. • Helsinki. — Finnország fővárosában megkezdődött az atomfegyverek korlátozására irányuló amerikai—szovjet tárgyalás. többiek pedig nyilván a hivatalosan odarendelt (és minden november 11-én amugyis résztvevő) delegációkból és katonai alakulatokból rekrutálód- tak. Ennél sokkal nagyobb tömegek szoktak november 11-én felvonulni olyan esztendőkben, amikor az adminisztráció gépezete nem unszolta a “néma többséget,” hogy helyesléséről és támogatásáról biztosítsa az elnököt. . . Magyarán: a tömegek egyszerűen távoltartották magukat az eseménytől, amelyen a múltban szívesen megjelentek, mert nem akarták, hogy a jelenlétüket Nixon—Agnew & Co. úgy interpretálhassa, mint a Nixon-terv(?) mellett való lelkes állás- foglalást. Ez a propaganda-fegyver tehát visszafelé sült el a Középnyugat legnagyobb (és az ország második legnépesebb) városában — a tömegek távolléte nein némán, hanem harsogva adta tudomására Nixon-éknak, hogy az ő semmitmondó és Johnson-étól semmiben sem különböző “béketer- veiből” nem kér, hanem annál erősebben támogatja a “Moratórium” és a “Mobilizáció” mozgalmak követelését a vietnami szennyes háború azonnali beszüntetésére és az amerikai haderők azonnali hazahozatalára nézve, tekintet nélkül arra, hogy a Thieu—Ky-banda milliós zsoldos-hadserege mennyire képes és hajlandó Vietnam déli részének a “függetlenségét és önrendelkezési jogát” megvédeni! Erősen hiszem, hogy a washingtoni Mobilizációs főesemény, valamint az ország többi gócpontjain tartandó egyéb demonstrációk napnál világosabban fogják értésére adni az elnöknek, hogy az amerikai nép — a “néma többséget” is beleértve — a béketüntetőkkel érez együtt, nem pedig azzal a csekély töredéknyi, ultra-hazaffyas, professzionista héja-elemmel, amely esetleg becsempészte magát a november 11-i évfordulót megünneplő csoportok soraiba. Kíváncsian, de bizakodva nézek a washingtoni monstre-tüntetés elé! __3
