Amerikai Magyar Szó, 1969. július-december (23. évfolyam, 27-49. szám)
1969-07-03 / 27. szám
Thursday, July 3, 1969. AMERIKAI MAGYAR SZŐ — HUNGARIAN WORD 3 Harmincöt éves volt Marek Hlasko lengyel iró Hollywoodból — hol filmmeséket gyártott — a nyugatnémet Wiesba- denbe költözött s ott megmérgezte magát; az egyik legsikeresebb disszidens iró karrierje befejeződött. Öngyilkosságából nem vonok le általános következtetést a defektor Írókra, nincs statisztikám, milyen arányban ölték meg magukat a kiszököttek és milyenben az otthonmaradottak. József Attila, Jeszenin és más nagyságok otthon ölték meg magukat, Hlasko honfitárs a Zolniers Izraelben. A ma gyár emigránsokról ebben a cikkben nem irok. Soha emigráns irók annyi támogatást nem élveztek uj otthonukban — nem Írhatom: uj hazájukban —, mint azok, akik a második világháború óta távoztak az un. nyugati világba. Versenyeztek értük a kiadók, az újságok, a rádiók. Lefordították könyveiket, cikkeiket, vagy átírták, ha idegen nyelven próbálkoztak, ösztöndíjakat kaptak, utaztatták őket, egyetemeken, kutató intézetekben, politikai szervekben alkalmazták őket. Külön rádió- állomásokat állítottak fel számukra, hogy az otthoniakhoz szólhassanak, néha hazacsempészték müveiket, a kultúra szabadságáért dolgozó egyesületek kitüntették őket. Hogy Hlasko soknak találta-e az ünneplést, vagy más vitte-e a halálba, azt nem tudom. De feltehető, hogy tudta azt, amit minden emigráns iró tud: a támogatásnak, ünneplésnek, segítségnek korlátái vannak. Csak azoknak jár ez, akik szocialista országból jöttek és csak akkor, ha hazájukat, legalább is annak mai rendszerét támadják. Miért ne? Elég baj volt, amit otthon nem Írhattak meg olyan formában, ahogy szerették volna, most — ahogy az emigráns etikett előírja — kijöttek, hogy az “irói szabadságjogot” élvezzék, mindent megírhassanak, ami a szivükön fekszik. Vannak, akik ezt a “mindent” kevésnek találják. Az igazi iró agya érzékeny gépezet, mindenre gyorsabban és mélyebben reagál, mint az átlagemberé. Mint Havas Géza, az 1945 elején megölt publicista Irta, .amikor^azt kérdezték, mi .köze hozzá, mi történik Spanyolországban, Albániában: az igazi publicistának minden igazságtalanság, minden bűn fáj bárhol történik az. Az iró jobban tájékozott, mint más emberek, tudja, mi a baj ott, ahol ő 10—20, sőt több éve él; tudja, micsoda borzalmak folynak ma szerte a világban — de őt nem tartják illetékesnek, hogy ehhez hozzászóljon. Ha orosz, maradjon a Csekánál és Sztálinnál, ha jugoszláv, a partizánoknál, ha cseh, a Slanski pernél, akármilyen régen voltak ezek. S ha a mai világban talál felháborodni valót, elégedjék meg azzal, hogy a varsói egyezmény seregei bevonultak Csehszlovákiába, vagy hogy óhazájában nincs nyugati formájú “sajtószabadság” és parlamentárizmus. Panaszkodjék ezek miatt, de ne ártsa bele magát más ügyekbe, nem azért engedték be és nem azért fizetik. Így a felvilágosodottabb menekült irók csakhamar szellemi gettóban érzik magukat. Látják, hogy irótársaik mi miatt háborognak: Vietnam, Indonézia, Izrael, Kongó, Algéria, Biafra, Rhodesia, Dél-Afrika, Angola, Mozambik. Namibia. Guatemala, Guiana, Brazília, Görögország, Ciprus, Irak, Malaya, a Fülöp-szigetek, Haiti, Argentina, Dominica, Mississippi, Arkansas, Watts, Chicago, Spanyolország, Portugália, Szudán, Kenya, egész Laíin-Amerika, Thailand, Észak-Irország, Berkeley. Mészárlások, justizmordok, rendőri tortúra, az éhez tetésig fajult kizsákmányolás belső és külső tőkések által, a “felszabadult” gyarmatok további gyarmati sorban levése állandó forrongásban tartja az igazi írókat. Az emigráns irók is tudnak minderről -— de ha Írnának róla, nem adnák ki. És ha erősködnének, elvesztenék exisztenciájukat, esetleg deportálnák őket. Ők csak a “baloldalt” támadhatják. Mást is látnak és olvasnak emigráns barátaink. A “hidegháború” minden ellentétes értesítés ellenére nem enyhült, de a “fekete-fehér” fényképezés korának vége van. Támadják, bírálják, sőt gyalázzák a szocialista országokat — van is mindenütt támadni való — de írnak róluk mást is. Fejlődnek, sok rosszat kiküszöböltek, sok jót megvalósítottak, a legnagyobb tudósok és irók, a nagy- kapitalista sajtó mindezt elismeri. Az ezernyi emigráns iró között nem akad egy sem, aki a legcsekélyebb jót látja elhagyott hazájában? Köztük olyanok, akik szocialistának, trockistának, sőt kommunistának nevezik magukat (még ha írásaikban soha ennek jelét nem adták, mióta kijöttek)? Ők, ha nem volt hazájukról Írnak, csak Castrot, Lumumbát, Hocsimin-t, Maot, Brezsnyevet, Jagant, Papandreut, Nkrumát gyalázzák — nem találnak kivetni valót olyanokban, mint Vervoerd, Smith, Salazar, Franco, Papagos, Stroessner, Costa, Gold- water, Somoza, Suharto, Thieu, Ky, Csang, Reagan, Daley, Dayan, Eastland, Park Mobutu, Rusk, Rostow, Kisinger? Ez lehetetlen, hogy nácik fasiszták, nyilasok, ukrán pogromisták, usztasák, burzsoák, demokraták, szocialisták, kommunisták (vagy akik azok voltak), mind egyformán nézzék a világot; mind csak abban versenyeznek, ki tudja a kommunistákat jobban gyalázni? Kinek a könyvét adja ki Praeger, kinek a lapját fizesse a CIA, kit tüntessen ki a Freedom House, kit vegyenek be a Congress for Cultural Freedom-ba, az USIS-ba, a Free Europe-hoz, ki Írjon az Encounterbe, ki dolgozzon a kremlinológus intézetekben? Csak úgy magyarázható ez, hogy nem érzik magukat szabadoknak a “szabad világban”. Ahová Sztálin leánya azért jött ki, hogy “vallásának élhessen”, — mintha a Szovjetunióban nem hihetett volna Istenben, Krisztusban, a szentekben és az angyalokban! És amiképp a szocialistákból konzervativok, a “kommunistákból” ellenforradalmárok, a demokratákból tekintélytisztelők lettek, úgy fel kell tenni, hogy évtizedek folyamán egyesek nézetei újra változtak, megint balfelé fordultak, letettek túlzásaikról, enyhült elkeseredésük —■ hiszen körülöttük milliók felfogása változott meg ilyen értelemben. Tudósok, irók tucatjai pártoltak át a nyugatiból a keleti Németországba (nem vizsgálom, helyesen tették-e), de ha emigránsaik ennek a jelét adják, nem Írhatnának könyveket a lengyel, szovjet, román börtönökről (már amilyenek ezek a múltban voltak), a cseh. bulgár, jugoszláv bíróságok múltbeli igazságtalan Ítéleteiről, nem onhatnák a pamfleteket Csehszlovákia megszállásáról. De a kötelező szinvakságot és szemellenzőt nem minden iró bírja elviselni: van aki örökre elhallgat és van, aki öngyilkos lesz. Mert az egész vüág Íróit megalázza, hogy mig Szolzenicsin könyvét a rég feloszlatott szovjet táborról (igen, ezt is meg kell Írni) az iró tiltakozása ellenére, egyszerre négy U.S. kiadó hozta ki, addig az indonéz táborokból, ahol százezreket kínoztak halálra, mind a mai napig nem Írnak semmit. Hogy amig Csehszlovákiáról — ahol most egyetlen embert sem tartóztattak le — már száz könyvet adtak ki, Görögországról—hol ezrével kínozzák a politikai foglyokat — alig emlékeznek meg. És az emigráns írókat különösen megalázza, hogy amig a világ íróinak lelkiismerete megszólal az U.S. vietnami népirtása ellen (sajnos, csak az íróké, nem a kormányoké), addig az emigráns irók erről vagy nem vesznek tudomást, vagy a “Green Beretek”-nek s a marinesnek verik a harci dobot — azok az irók, akik állítólag “a szabadságot választották.” De van köztük, aki mindezt átgondolta, levonta a konzekvenciát és a halált választotta. P. A. A, A, <*. «4. M. jL. .A. JL. 1 NYUGODT ALVÁS TECHNIKÁJA Mert ilyen is van. Pszichológusok és ideggyógyászok számos megfigyelést végeztek különböző korcsoportba tartozó, más-más foglalkozású férfiakon és nőkön. Arra voltak kiváncsiak, milyen tényezők befolyásolják kedvezően az elalvást és a nyugodt, pihentető alvást. Ez a problémakör azért merült fel, mert modem korunkban a kulturált emberiség jelentős része csak altatókkal képes biztosítani az életszükségletet jelentő alvást. Megállapították, hogy az alváshoz hozzátartoznak bizonyos előkészületek. Ilyenek, a fogmosás és a tollfelrázás a párnában. Amikor eloltják a nagy villanyt, és csak a kis olvasólámpa világit, még fel kell huzni a karórát, azután ki-ki jó éjszakát kíván, s a kis villanyt is eloltják. Sötétség borul a lakásra. Rövid ideig tartó helyezkedés, mocorgás után békésen alszik a család. Ezek az előkészületek nem mások, mint hosszú évek alatt kialakult, szinte már automatikus cselekvéssorozatok, az elaíváshoz hozzá tartozó feltételes reflexkapcsolatok. Azt, hogy kinél milyen tevékenység kapcsolódik az elaíváshoz, a gyermekkori élmények, szokások és a nevelés szabják meg. Nézzük meg hát részletesen, melyek azok a tényezők, amelyek az elalvásnál szerepet játszanak. A feltételes reflexek kiépítése már a csecsemőkorban elkezdődik. A csecsemő, táplálkozása után, jóllakottam álomba szenderül. Jóllakottság esetén ugyanis a hasi erek kitágulnak és az agyban viszonylag kevesebb vér kering — ez okozza az étkezés utáni bágyadtságot. Felnőtt embernél is fennáll ez, de az eltérő életritmus miatt nem érvényesülhet. Itt egy korai fejlődési szakaszhoz kapcsolódott reflex-állapot tapasztalható. Evés — utá na alvás. Az esti étkezésnél meg kell találni azt az egyensúlyt, amikor a gyomrot még nem terheltük túl, de az emésztéssel együttjáró, jóllakottság előidézte bágyadt állapotot elértük. Ezután gyors és kellemes alvás következik. Vizsgáljuk meg a fény szerepét is az elaivás- ban. Az ember, történelmi fejlődése folyamán, nappali foglallatossághoz szokott. Alvása ezért ma is elsősorban éjszaka a legpihentetőbb. Évezredek alatt megszokta, hogy a lassú naplementével járó, fokozatos fénycsökkenés után aludjon el. Ezt utánozza a kulturember is, amikor a nagyobb világítótestek kioltása után egy darabig még égeti az éjjeliszekrény olvasólámpáját. Az emberek többsége a kimondottan sötét hálószobát szereti. Ezzel ellentétben áll az a megfigyelés, hogy egyes megvizsgált csoportok a félhomályos szobában gyorsabban és mélyebben aludtak el . Mi ennek a magyarázata ? Az, hogy a szobában elhelyezett gyérfénvü lámpácska monoton ingerként hatott a megfigyelt személyekre. Ehhez hasonló monoton inger a csecsemők ringatása. A szoba és az alvóhely hőmérséklete is döntő befolyással van az elalvásra. Erősebb testmozgás után, hideg levegőről meleg levegőjű helyiségbe térve, pihenőhelyzetbe letelepedve, bárki tapasztalhatja, hogy elálmosödik. Ennek alapján tanácsolható az esti séta, lefekvés előtt. A szoba hőmérséklete még télen is csak viszonylag legyen melegebb a külső hőmérsékletnél. Fontos a lefekvés előtti alapos szellőztetés. Magas vérnyomásban szenvedők inkább hűvös levegőjű helyiségben aludjanak, és fejük alá magas párnát tegyenek. A páraa ne érjen le az alvó derekáig; felső testének csak a lapockától kezdődő része és a feje nyugodjon a párnán. Az alacsony vérnyomásuak lapos fejaljjal aludjanak. Elég, ha csupán egy kispárnát tesznek a fejük alá. Ezek a tanácsok, természetesen, nem általános érvényűek; ki-ki saját maga tudja megállapítani, melyik a számára legmegfelelőbb alvási mód. Jó, ha a derékalj rugalmasan igazodik testünk formájához. A túl kemény hol itt, hol ott nyom, mig a túlságosan puha minduntalan besüpped. Következésképpen ,reggel nyak- és derékfájással ébred az alvó. A friss, tiszta ágynemű, az alvás előtti séta és mosdás, a kellemes hőmérséklet, az izgalmas olvasmányok és tv-filmeknek lefekvés előtti mellőzése — mind a gyors elalvást és a nyugodt, üdítő alvást biztositják. Azoknál az embereknél, akik a felsorolt tényezők hatására sem bírnak elaludni, megpróbálható — még felnőtt korban is — az altató muzsika. Szebb is és jóval ártalmatlanabb, mint a túlzásba vitt gyógyszerszedés. Alföldi Pál, biológus ^AAWVVAAMAíVVVVVViAWVVVMAWVVtfiAWUVVVVt KIOLVASTAD A LAPOT? ADD TOVÁBB! MAS IS TANULHAT BELŐLE!
