Amerikai Magyar Szó, 1969. július-december (23. évfolyam, 27-49. szám)
1969-10-09 / 39. szám
Thursday, October 9, 1969. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD tAAjdbarrrváuruf os tachnikxx OKOZHAT-E A GÉPKOCSIFORGALOM ÓLOMMÉRGEZÉST? Az Egyesült Államokban rohamosan terjed az olyan benzin használata, amely (a kopogásmentesség fokozására) vegyületek formájában ólmot tartalmaz. Mivel azonban az ólom a kipufogógázokkal a levegőbe kerül, felmerült a kérdés: a levegőnek ez a szennyeződése nem okoz-e a lakosság körében idült ólommérgezésk A vizsgálatok során kiderült: az utcai vagy országúti levegőből belehelt ólomrészecskék túlnyomó része olyan méretű, hogy nem marad meg a tüdőben, kilélegzés utján eltávozik a szervezetből. Azt is kimutatták, hogy az emberi szervezetbe bekerülő ólommennyiség legnagyobb része táplálékainkkal jut testünkbe, nem pedig belélegzéssel. Szervezetünk egyébként meglehetősen hatásosan védekezik az ólom ellen. Ha több ólom jut a szervezetbe, akkor fokozódik az ólomkiválasztás. Ennek megfelelően az átlagos ember (aki nem dolgozik fokozottan ólomveszélyes munkahelyen) úgynevezett “ólomegyensulyban” él, azaz a szervezetében nem halmozódik fel ólom. Az emberi szervezet átlagos ólomtartalma az utóbbi 30 esztendő folyamán az Egyesült Államokban nem emelkedett, a heveny ólommérgezések száma az utóbbi években csökkent. (Ez annak tulajdonítható, hogy ma már ritkábban használnak ólmot a festékekben és a rovarirtószerekben, és emiatt kisebb a kockázata annak, hogy valaki véletlen folytán ólommérgezést szenvedjen.) Mindezekből az a megnyugtató következtetés adódik, hogy a gépkocsiforgalom növekedése és az ólomtartalmú autóbenzin használata nem fenyegeti a lakosságot. ÉRDEKES FELFEDEZÉS A VÖRÖS-TENGEREN A TENGER SZÜLÖTTJE Tahiti nevét különféleképpen fordítják le. A legelterjedtebb: “valami viz fölött lebegő”. Tahiti őslakói a szigetet Maui isten eredményes halászata utón az óceán mélyéből kiemelkedő óriáshalnak tartották. Tayaraku vagy Tahiti-Itti (Kis-Tahiti) alkotja az óriáshal fejét, a Tahiti-Nuin (Nagy- Tahitin) levő Orojena hegy a hátát, a Punaauna- fok pedig a farkát. Valóban olyan ez a sziget a beláthatatlan viztengerben, mint hal az óceánban. Több mint hétezer kilométer választja el Tahitit nyugaton Ausztráliától, keleten pedig az amerikai földrésztől. Tahiti ma már nincs annyira elszigetelődve a világtól, mint évtizedekkel ezelőtt. Évente 17 ezer turista és kétszer annyi átutazó vendég fordul meg a szigeten. A 45 ezer lakosú szigetország lakosságának jelentős része Franciaországból került ide, s ma is szoros kapcsolatokat tart fenn az anyaországgal. A polinéziaiak éles eszü, gondolkodó emberek, de nem számitóak. Bátrak, fizikailag kitartóak, köny- nyen alkalmazkodnak a megváltozott helyzethez. Igen nagy tapasztalataik vannak a tengerhajózásban és tengeri felfedezésekben. Valaha úgy látszott, hogy a fehér civilizáció és következményei — ismeretlen betegségek, az alkohol és az embertelen viszonyok — kihalásra Ítélik a tahi- tiakat. Nem igy történt. Az ősi maori faj még egyszer bebizonyította életképességét. Részben keveredett a bevándoroltakkal, s igy megőrizte utánozhatatlan nemzeti jellegét. HUMOR VÖRÖS BOR — FEHÉR BOR A Hold saját fénye — vulkanizmus, vagy lumineszcencia? A pulkovói csillagvizsgáló kutatói fényképfelvételek alapján megállapították, hogy a Holdról nemcsak visszavert fény indul ki, hanem saját sugárzása is van. Mégpedig e sugárzás valószínű, oka nem — mint eddig gondolták — a Hold vulkánjainak kitörései, hanem a holdkőzetek lumineszcenciája, ami a Nap hatalmas erejű részecskeáramának hatására jön létre. A holdfelszin lumineszcenciájának felfedezése következtében tehát a Holdon végbemenő tüzhányókitörések hipo. tézisének helyessége legalábbis kétségbevonhatú Ezért keltett nagy feltűnést két amerikai kutatónak az a közlése, hogy az Aristarchus-kráterbets és annak közelében egyidőben három vulkáni kitörést állapítottak meg. Az amerikai csillagászok közlése szerint a kráterek rubinpiros színűek és kb. 3 km átmérőjüek voltak. Egy nemrég lefolyt nemzetközi szimpozionon azonban, amely a Hold fizikai problémáival foglalkozott, az említett amerikai kutatók elismerték, hogy a valóságban nem tűzhányókat fedeztek fel, hanem csupán azt állapították meg, hogy a Holdon “forró gócok” léteznek, amelyekből forró gázok szállnak fel. Következésképpen az általuk megállapított jelenségek nem tekinthetők vulkáni kitöréseknek. Nyikolaj Kozirjev, a pulkovói obszervatórium munkatársa, aki néhány évvel ezelőtt az Alfon- sus-kráterban gázkitörést állapított meg, úgy véli, hogy a néhány holdkráter közelében megfigyelhető lumineszkálás gázok kiáramlásával függhet össze: a holdkéreg repedéseiből és töréshelyeiből távozó gázok a Nap részecskeáramainak és rövidhullámú sugárzásainak hatására szintén luminesa- kálhatnak. EMLÉKEZTETŐ Kovács ül a koncerten, egyszerre csak előveszi a zsebkendőjét és egy bogot köt rá. — Mit csinálsz? — kérdi tőle a felesége. — Gyönyörű a melódia, csomót kötöttem a zsebkendőmre, nehogy elfelejtsem. Amerikai, angol, nyugatnémet és svéd óceánkutató hajók együttes munkája eredményeként három melegvizü tartományt tártak fel az afrikai és az arábiai partok között, kb. 2,000 méter mélységben. A tartományok közül a legnagyobb 80 ngyzet- kilométer területű, vastagsága 200 m, hőfoka 56 C-fok. A vizréteg sótartalma az átlagosnak tízszerese, szabad oxigént nem tartalmaz, csak kén- hidrogént. A legértékesebb tulajdonsága, hogy nagy — az óceán átlagos értékéhez képest 50,000- szeres— a vas-, mangáncink-, ólom-, ezüst- és aranytartalma. Ebben a tartományban az üledék 90 százaléka a fenti nehézfémek oxidjait és szul- fidjait tartalmazza (az oxidok és a szulfidok a legkönnyebben feldolgozható ércek közé tartoznak.) Ezek a vizsgálatok ugyan csak mintegy 10 méter mélységig hatoltak az iszapba, de a szeizmikus mérések szerint a réteg kb. 100 méter vastag, és Manheim amerikai geológus becslése szerint érckészlete kb. 130 millió tonna! A réteg keletkezésének körülményei még nem tisztázottak, de a vizsgálatok arra mutatnak, hogy a melegvíz valószínűleg vulkanikus jelenség eredménye. Ez annál is érdekesebb, mert a geológusok véleménye szerint ennek a szinte a szemünk előtt kialakuló érctelepnek a keletkezése — és össze tétele — rendkívül hasonlít a földtörténeti őskorban kialakult érctelepek keletkezéséhez. Ennek a folyamatnak a feltárása magyarázatot adhatna például az amerikai nagytavak mentén elterülő érctelepek kialakulására is. Ír t/Cbé, RÉTESHÁZ ÉS CUKRÁSZDA 1437 THIRD AVENUE, NEW YORK, N. Y. (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484. Mignonok, születésnapi torták, lakodalmi, Bar- Mitzvah-torták. — Postán szállítunk az ország minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva Az ügynök megérkezik a vidéki vendéglőbe. — Remek vörös bort ajánlok. Kóstolja meg. — Van elég vörös borom. — Szagolja meg milyen remek minőség. — Nem kell! •— De ilyen jó bort még nem árult. — Hagyjon békén! — Nem értem! Ebből a vörös borból maga nem akar venni? — Ha nem hagyja el az üzletemet, kidobom! — De értse meg, ilyen jó vörös bor nincs sehol. A vendéglős megdühödik és kidobja az ügynököt, még pedig olyan erővel, hogy az kettőt bukfencezik az utón. Azután feltápászkodik és újra bemegy a vendéglőbe. —Ez lett volna a vörös bor, talán most megkóstolná a fehéret... — Szóval, doktor ur, ön azért jött, hogy az orvosomat helyettesítse ? — Igen, uram. — Mondja, doktor ur, nem tud ajánlani egy olyan beteget, aki engem helyettesítsen? A házügynök dicséri az eladásra kerülő villát: — Közvetlenül a folyó mentén fekszik. Fürdőruhában lehet a házból a vizbe menni. — Na, de árvíz esetén a viz elöntheti a villát! — Ugyan kérem, hol van még ettől a háztól a folyó! [ — Sietek haza, főznöm kell — mondja Nagy'. — Talán beteg a felesége? — Dehogy beteg. Éhes... Utas a pilótához: — Kérem, nagyon óvatosan vezesse a repülőgépet, ez az első repülésem. — Nyugodt lehet, óvatos leszek, én is ma vezetek először. , , A SEJK KÉRDÉSE A milliárdos olajsejk Európában elmegy egy operaházba. Végignézi az előadást, aztán megkérdezi az igazgatót: — Mondja kérem, ki a férje ennek a balettnek? LOGIKUS — Meddig kell még várnom? — kérdi dühösen a pincértől a vendég. — Már tízszer megrendeltem a rántott szeletet velesült burgonyával, de még mindig nem kaptam meg! — Bocsánat, de tiz adag elkészítése eltart egy ideig... SZENVEDÉLYES DOHÁNYOS — Rémes! Mitől lettél ilyen kövér? — Az orvos csak azt engedélyezte, hogy evés után elszívhatok egy cigarettát. Azóta naponta harmincszor eszem. TÖPRENGÉS Vajon a hajnali telefonébresztő kisasszony hogyan tud ilyen korán felébredni?... — Bocsánatot kérek — szólt Garai az áruhá* portásához —, ebben a rumliban elvesztettem a feleségemet. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 130 East 16th Street New York, N. Y. 10003 Tisztelt Kiadóhivatal! Mivel lapom előfizetése lejárt, ide mellékelve küldök megújításra $..............-t. Név: .................................................................. j Cim: .................................................................. Város: .................................... Állam: .......... Zip Code:..................