Amerikai Magyar Szó, 1969. július-december (23. évfolyam, 27-49. szám)
1969-10-02 / 38. szám
2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN'WORD Thursday, October 2, 1969. SÍRJUNK, vagy nevessünk? Arthur F. Burns, az Országos Gazdasági Tanács elnöke, szeptember 12-én kijelentette: “Minden kétséget kizáróan elértük az inflációs folyamat végét.” Burns ur minden bizonnyal e kijelentésével ki- vánta megnyugtatni az egyre nyugtalanabb lakosságot, mely felháborodással szemléli az árak állandó és rohamos emelkedését. Négy nappal Bursn kijelentése után olvassuk a Wall Street Journal szept. 16-i számának 12. és 13. oldalain: Nem kevesebb, mint tiz vállalat jelenti, hogy gyártmányaik árát felemelik. A kávétól a pumpáig, a tv-készüléktől a papirig, a kis motoroktól a villanyáramig, mindennek az ára felfelé megy. Se hire, se hamva az inflációs folyamat végének. e-fJ) A szövetségi kormány 150,000 dollárt adott az ország egyik legkimagaslóbb fajgyűlölőjének, James Eastland, Mississippi-i szenátornak, mert nem ültetett gyapotot birtoka egy részén. Ebből az összegből 684 gyermeket lehetett volna tápláló élelemmel ellátni és Mississippi államban ennél sokkal több gyermek éhezik. “A hadi kiadások következtében előállt rövid prosperitás — mondotta dr. Wald, Nobel-dijas biológus a villanyüzemi munkások (UE) országos .konyencióján — hosszú ideig tartó katasztrófához vezet.’áo, 0-9 Robert Wilton 22 éves ausztráliai ifjú elégette sorozó kártyáját, hogy ezzel tiltakozzon a vietnami háború ellen. Wilton egyetemi hallgató, apja John Wilton, az ausztráliai Vezérkari Tanács tagja. 0-9 A Nixon elnök által kinevezett Polgárjogi Tanács (Civil Rights Commission) EGYHANGÚAN elítélte a Nixon-kormány faji politikáját. A Tanács tagjai azzal vádolják a kormányt, hogy a nemzet törvényének megszegésével, hátráltatja az iskolák integrációját. “Sokan megbotránkoztak, amikor a braziliai forradalmárok elrabolták az Egyesült Államok nagykövetét. Nem szabad eltekinteni attól, hogy az elrabolt nagykövet sokkal emberségesebb bánásmódban részesült, mint azok a politikai foglyok, akiket kiszabadítottak a nagykövet elrablása révén” — mondta többek között Richard Shaull, Princeton Lelkészképző Intézetének professzora. “A polgári sajtó, mely oly sokat foglalkozott a nagykövet elrablásával, nem irt a politikai foglyok kínzásáról.” “Katasztrófába sodornám az államot, ha a Nixon- kormány ukázát végrehajtanám” — mondotta Tom McCall, Oregon állam kormányzója. A kormányzó Nixon azon rendeletére utalt, mely az állami, megyei és városi közegeket arra utasította, hogy a szövetségi kormány által támogatott építkezéseket 75 százalékkal csökkentsék. Az oregoni kormányzóhoz hasonló magatartást tanúsított az ország legtöbb kormányzója és polgármestere is. A betegek rendszerint azért panaszkodnak az orvosokra, mert túl nagy honoráriumot számítanak. Most az orvosok panaszkodnak, a biztositó társaságokra. Az ok: sokat számítanak a “helytelen kezelés elleni” biztosításért. _ Egy orvos, átlagban, évente 5,000 dollárt fizet ezért a biztosításért. Vannak azonban olyanok, akik 7 és 12 ezer dollárt kénytelenek fizetni. Ezt az összeget most fel akarják emelni. A los-angelesi orvosok azzal fenyegetőznek, hogy ha felemelik a biztosítási díjazást, ők felemelik az orvosi honoráriumot. Végeredményben mindig az átlagember vállára nehezedik a többlet-kiadás. C*-9 “A húszmillió nyugdíjas legtöbbje — mondta John B. Martin szövetségi biztos, aki az idős polgárok problémáival foglalkozik — nem jut megfelelő élelemhez. Javaslom, hogy a szövetségi kormány állítson fel közkonyhákat az idős, nyomorban élő polgárok étkeztetésére.” Igazság a zsidóirtásról Churchill a világtörténelem legnagyobb bűnének nevezte a magyar zsidóság nagyrészének meg- semmisitését és a körülmények, amelyek között ez történt, egyedülállónak minősitik azt az európai zsidóirtás fejezeteiben. Akkor folyt ez le — 1944 nyarán — amikor már a vakok is látták Németország vereségét, kísérteties gyorsasággal, az egész világ szeme előtt és a külhatalmak — bár elkésett — tiltakozásai ellenére. A magyar kormány és a nyugati hatalmak is megakadályozhatták, vagy legalább lelassíthatták volna a katasztrófát — amiképp júliusban Horthy egyetlen telefonálással letiltotta a budapesti zsidók deportálását és eltávolította a csendőrséget Budapestről. Annál különösebb, hogy még az események szenvedő tanúi is milyen keveset és mennyi tévését tudnak minderről és a zsidóirtás külföldi szakértői a magyar zsidók sorsát oly tévesen ismerik. így itt az U.S.-ban is gyakran olvastuk, hogy a deportálásért a Szálasi-kormány volt felelős — holott ez 1944 októberben került uralomra, amikor a deportálások óta már 3 hónap telt el. Ez nemcsak tudatlanság, hanem megalkuvás is, tekintve, hogy a horthysták itt szalonképesek, akikkel “hazafias” antikommunista egyesületekben, mozgalmakban és újságokban (és a Free Europe-ban) az “üldözött faj” nem egy fia együttműködik. De Lévai Jenő, a magyar antiszemitizmus kiváló történetírója, most a “zsidó tanulmányok” jeruzsáSzegény szivem Lakatos Mihály könyvének a címe (Edison kiadó, Montevideo) megtévesztő. Az iró szive már korra nem fiatal, de érzésben nem szegény: fiatal és gazdag. Ezt mutatta 1966-os könyve is: Találkozás (Montevideo), amely egyedülálló az újabb magyar emigráns irodalomban. 30 vagy hány évi távoliét utáni hazai látogatását irta meg ebben és ellentétben a legtöbb íróval, aki otthon csalódik, nem azt kapja, amit várt, amire emlékezett és önmagát sem úgy leli fel otthon, ahogy remélte: boldognak, újra ifjúnak, Lakatos ha nem is fiatalodott meg, de meg merte mondani a sokszor sandán ránéző emigránsoknak, milyen jó volt otthon, menynyi baj és milyen szép, milyen aljasak sokan és milyen kedvesek, éber kritikával és újjáéledt szerelemmel. És a sandák is elmosolyodtak, oly meleg humorral tálalt fel mindent; ha pedig az IBUSZ pénzjutalmat küldene külföldre, neki a nagydijat kellett volna adni, mert jobb idegenforgalmi propagandát alig lehet elképzelni: annyi rosszat mondott el derűs kedéllyel, hogy minden olvasóban olthatatlan vágyat ébresztett fel: hazalátogatni! Az uj könyvben — ellentétben a címmel — a szív kissé háttérbe szorul az agy mögött (ha ugyan a kettő nem ugyanaz), mert Lakatos a maga impresszionista stílusával — humort rezignációval, reflexiókat tényekkel váltogat benne — igen illetékesen és szavahihetően számol be két dologról: az országokról, ahol élt és a lélekről, amely az emigránsokban nyugtalankodik. Kicsit távol van az események gócpontjaitól Uruguayban, de annál érdekesebb, hogyan nemesíti világnézetté olvasmányait, amely világnézet persze nem program, csupán szeretet, jóindulat az emberek iránt. Ha sokszor nem is értünk vele egyet, mindig érdemes olvasni; de a reportázs magas iskolája, ahogy európai utazásairól és főképppen Dél-Amerikáról ir, meglátva ott a súlyos bajokat és az életben megnyilvánuló, sokszor megható kedvességet; különösen brilliáns, amit Brazíliáról és Bolíviáról mond. Pályát tévesztett ember, kezdte mint újságíró és forradalmár, kinn gyáros lett, aki a hanyag munkást megfenyegeti, hogy beveszi üzlettársnak — ahelyett, hogy megmaradt volna a kon- reanszié és hlmorista komoly mesterségénél. De hát ezen már nem lehet segíteni, legfeljebb, ha az olvasó megrendeli a könyvet Andor Szűcsnél, calle Florida 1214, ap. 4, Montevideo, Uruguay. Nem fog mindent aláirni, amit Lakatos a politikáról mond, de nevetni fog, elérzékenyülni és főleg szórakozni. Emigráns iró lemi kongresszusán nemcsak ezeket, hanem a külföldön elfogadott sok más tévedést és hazugságot is leleplezte. így rámutatott, hogy a külföldi tudósok többnyire csak az ő 1948-ban angolul megjelent “Fekete Könyviéből merítenek, holott azóta ő maga is annak sok adatát helyesbítette és sok uj adatot is felkutatott. Kritika nélkül hivatkoznak ezen írók Kasztner Rezsőnek és Joel Brandnak az általuk 1944 nyarán a németek felé megkísérelt zsidómentő akcióiról szóló jelentéseire is, holott (Lévai szerint) különösen Brand jelentése megbízhatatlan. És elfogadják, hogy a deportálásokért szinte egyedül Eichmann volt a felelős, pedig a magyar- országi német főmegbizott, Veesenmayer legalább annyira felelős volt mindenért — és ez az ember Németországban nyugodtan élvezi miniszteri nyug diját. (Öt is idő előtt szabadon bocsáttatta McClov, az U.S. nyugat-németországi főmegbizottja.) És a többi nemet fő-funkcionárius is, akik a zsidóüldözést és a deportálást szervezték és végrehajtották — Winkelmann tábornok, Höttl, Kienast, Krumholz, a százszoros milliomos Becher — elkerülték a büntetést; csak Eichmann helyetteseit. Krumeyt és Hunschét sikerült végre ezidén annyi huzavona és felmentés, szabadlábra-helyezés után hosszú fogságra ítélni. Becher — Kasztner téves vallomása alapján — egyenesen mint zsidómentő szerepel az irodalomban, holott ő csak a rnaga gazdagodását szolgálta a zsidóvagyonnal. De még sokkal lényegesebb Lévai tanulmányában, amit a kormányzóról, kabinetjéről, tisztjeiről és hivatalnokairól ir. Itt a külföldi hók felhasználták Horthy, Kállay és alantasainak emlékiratait, amelyek mind a maguk szerepét próbálták tisztázni, valamint a müncheni Szabad Európánál alkalmazott magyar nácik közléseit. Pedig világos, hogy Eichmann a maga pár emberével semmit sem tudott volna csinálni, ha a kormány és a hadsereg, csendőrség a maga teljes apparátusát buzgón és lelkesen nem bocsátotta volna rendelkezésére — annál kevésbé, mert nem igaz az amit írnak, hogy a németek első célja a magyar zsidóság elpusztítása volt. Ők kétségtelenül akarták ezt, de Magyarországot elsősorban hadászati okból szállták meg és kétségbeejtő katonai helyzetükben (a szovjet seregek már a magyar határnál álltak) nem tudtak volna kellő karhatalmat és szállítóeszközt kiállítani. Horthy nevezte ki a legvadabb antiszemitákat (Endre, Baky, Faraghó) a zsidókérdés megoldására, személyi detektive, Hain Péter (akit Eckhardt Tibor könyvében vértanúként ünnepel) került az uj magyar Gestapo élére — és nem kíméli Lévai a “zsidótanácsokat” sem, amelyek elködösitették hittestvéreik előtt a való helyzetet. Szálasi alatt persze tovább folyt a megmaradt zsidók üldözése és erre vonatkozóan is sok hazugságot terjesztettek azok a magyar és német tisztek és tisztviselők, akik a közelgő teljes vereség vártában igyekeztek a szövetséges hatalmak előtt jó pon tokát szerezni. így azt, hogy igyekeztek a Hegyeshalomba vivő “halálmarsot” megállítani — pedig ez Rótta pápai muncius közbenjárásának volt köszönhető. Még a szlovákiai deportálásokat sem a német tisztek és egy zsidó mentőcsoport megegyezésének tulajdonítja az újabb kutatás, hanem annak, hogy a külképviseletek erélyesen tiltakoztak Tukánál és Tisonál. Peregrinus A/V\eRíKAI w ***•**++★*★★+★★★★★**★*★★*+*★*•>**★★★★*★•* Published weekly, except 2nd & 3rd week in July by Hungarian Word, Inc. 130 East 16th Street, New York, N. Y. 10003. Telephone: AL 4-0307. £nt. as 2nd Class Matter, Dec. 31, 1952 under the Act of March 21, 1879, at the P.O. of New York, NY. Előfizetési árak: New York városban, az Egyesült Államokban és Kanadában egy évre $10,00, félévre $5.50. Minden más külföldi ország- ba egy évre 12 dollar, felevre $6.50
