Amerikai Magyar Szó, 1969. július-december (23. évfolyam, 27-49. szám)

1969-09-25 / 37. szám

Thursday, Sept. 25, 1969. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Akkor már a bíró lányát szerettem. Szép ta­vasz járt, meleg- március. Szünetekben át-átsza- ladtunk a lányfolyosóra, mintha éppenséggel arra lenne dolgunk. Szép lány volt a Róza, szőke, kék- szemű. Szerettük is valamennyien. Büszkén, ne­vetve kacérkodott velünk. Engem igazán kedvelt. Egyszer még levelet is irt, a csengető fiúval küld­te, de aznap hiányoztam az iskolából. örültem. Másnap, mikor befaltuk a zsiroske- nyert, nagyképűen jelentettem ki: — Nem kell nekem a biró lánya. — Nem? — Nem hát. Kifigyeltem. Elébe szaladtam a másik utcán, a kanálisnál találkoztunk. Meglepődtünk. — Hát te? — kérdezte. — Erre jöttem. —Nem is erre laktok. — Nem — mondtam. Álldogáltunk ott jó darabig. A kanális korlátjá­nak dőltem, cipőmmel vonalakat -huzgáltam a földön. — Igaz, hogy küldtél levelet? — Igaz. — Hiányoztam. Segítettem anyámnak. — Tudom. Nem jártak az utcán. Vékony járda szaladt ott a Kákát mellett, erősen megnéztem. — Itt lakunk a másik utcán. — Tudom — mondtam. Kicsi, fehérfalu ház volt. Nádfedeles. Megles­tem a sarokról, hová ment be. Boldog voltam én akkoriban nagyon. Anyám meg igy szólt: — Husvétra ruhát veszünk. Csak megbecsüld. Szót fogadtam. Hordtam vizet a kútról, talics­kával eltoltam az őrletnivalót, eljártam a boltba, megcsináltam mindent. Esténként kérdezgettem: — Vesszük már a ruhát? Nehezen gyűlt össze az ára. A locsolkodás ideje pedig közelgett. Haditanácsokat tartottunk az is­kolaudvaron, ki hova köszönt be a kölnivízzel. ■Ünneplőbe bújtak a fák. Az udvarokat felverte a laboda, az árokpartokon nagyra nőtt a fü. Sza- ^ladtam Róza után. — Eljövök locsolkodni — szóltam. — Gyere. • i — Itthon leszel? — Itthon. — Nem haragudnak majd apádék? — Nem. Befordultunk a sarkon. Már nem sokáig kísér­hettem. Sietve mondtam: — A piactéren sergő is lesz. •— Láttad? ; ! "'T ­— Láttam. Befizetek érted. — Jó — mosolygott a lány —, talán elenged­nek. A kanálisnál apjával találkoztam. Magas, barna ember volt. Világéletében kubikos, napszámos. Amikor letűnt az uraknak, messzire hordta irhá­ját Breznai főszolgabíró ur, akkor választották falu fejének, főbírónak a Róza apját. — Kezitcsókolom — köszöntem illedelmesen. Fogadta. Kipirosodott az arcom hirtelen. Anyám rámparancsolt, készülődjek. Megvesz- szük a ruhát. Mentünk. A piactéren üzletek sora­koztak. Benyitottunk a legnagyobba. Fekete olaj­jal eresztették be a padlót, meglátszott a cipőm nyoma. — Ruha kellene a gyereknek — mondta anyám. — Milyen áru ? — Az olcsóbbikból. Elénk terítettek hármat is. Anyám megfogta, meggyürögette az anyagot, az ajtó közelébe vitte. Aztán szemügyre vette a másikat. — Gyere csak. Vedd fel — mutatott a kabátra. A kereskedő dicsérni kezdte, éppen rámszab­ták, meg ilyen zöldségeket mondott. — Jó — bólintott anyám. Nekem nem tetszett. Megláttam a hozzávaló nadrágot is, a pultra terítve. Rövidszáru nadrág volt. Ilyenben menjek locsolkodni? — Szőrit — dacoskodtam. — Hol? — A hónom alján — kinyújtottam a kezemet és előre dőltem egy kicsit. — Nagyobb nincs? — kérdezte anyám. — Ki se látszik belőle. Kilátszottam. Megforgattak az ajtónál, begom­bolták rajtam a kabátot, s alkudoztak. Aztán a Sz. Lukács Imre: PIROS TOJÁS, KÉK TOJÁS boltos hozta a nadrágot is. Rövidszáru. — Ez meg lötyög — kiáltottam. — Sebaj. Belenősz. — Hosszuszáru nadrág nincs? Nekem csak az kell. — Drágább. Az jóval drágább. — Elvisszük — mondta anyám haragosan. Nem örültem én a ruhának. Csüngött a fejem és a beton kockákat számoltam hazáig. Most már el se mehetek locsolkodni. Otthon aztán eltörött a mécses. Hátramentem az ólhoz, s megsirattam a nadrágot. Később nagy­apám ült mellém. Pöfékelt az ócska cseréppipá­ból, s nagyokat köpött a földre. — Jó meleg van. Feljebb húzta nadrágját a lába szárán. Fekete szőrök virítottak rajta. — Neked a legjobb. Rövidet hordasz. —így menjek locsolkodni? Mint a kisiskolá­sok? — Járnánk mi úgy szívesen, de nem szabad. — Miért nem ? — Szőrös a lábam. El kell hogy takarjuk. — Kölnim sincs. — Rózsavíz ? — Az sincs. — Az már baj — mondta az öreg. — Milyen le­gény az, aki nem megy locsolkodni ? Másnap korán ébredtem. Még alig jártak az utcán, ünneplőbe öltözve lestem a kerítésünk mö­gül. A szekrény tetejéről előkotortam a tavalyi kölnisüveget, szappanos vizet eresztettem bele. Jószagu lett. Számolni kezdtem a házakat, ahová elmehetek locsolkodni. Felírtam az irkalapra. Gyűlt a forint, meg a tojás. Nem fért már a zsebemben. Hazaszaladtam, kiraktam a kisab- lakba. , ...... — Ez az enyém — mondtam anyámnak és a húgomnak. — Ne adjátok oda a locsolkodóknak. Mentem tovább. A kanálisnál megálltam. Meg­igazítottam a ruhámat, megsimitottam a haja­mat. A biró házába mégse léphetek akárhogy. Leültetnek majd, tésztával kínálnak, borral, s még az is meglehet, egyedül maradok Rózával Ahogy a legények. Délután meg befizetem a ser- gőre, a körhintára, veszek papirrózsát is. Talán még a templomkertbe is eljön velem. Nagy fiú vagyok már. Bátortalanul kopogtam az ajtón. Benyitottam. Ott állt a lány az asztal mellett. A zöld térítővé! letakart asztalon tojások és tészták sorakoztak. Róza szép volt. —i De tudnám én szeretni — jutott eszembe. A sarokba helyezték el az ágyat. Benne feküdt az anyja, betegen. Elmondtam valami versikét és meglocsoltam a hajukat. — Jószagu kölnid van — mondta a lány. — Nagyapámtól kaptam — pirultam el. Ott álltam mindjárt a kemence mellett. Senki se szólt. Álldogáltam néhány percig, amikor meg­kérdezte az asszony: — Te ki fia vagy? Megmondtam. Hallgattunk. Róza hol az anyjá­ra pillantott, hol rám. Piros lett az arcom. — Akkor én megyek — mondtam szomorúan. — Vegyél tojást — szólt a biróné. Róza elébem emelte a tányért a festett tojások­kal. Elpirult ő is. Kivettem egyet. — Adjál neki pénzt is. — Nem azért jöttem én. — Ne szerénykedj. Vegyél rajta cukrot. Kitámolyogtam a szobából. Égett az arcom, leg­szívesebben sírtam volna. Kezemben szorítottam a piros tojást és a negyven fillért. Róza ki se ki­sért. A kanálisnál még megálltam. Visszanéztem. — Nem szeret ő engem igazán — gondoltam. Nehéz lett a zsebem, lehúzta a tojás. Pedig mi­lyen szép szeme van, a haja meg szőke. Elővet­tem a pénzt, meg a tojást. A kezem piros lett tő­le. Hirtelen messzire visszadobtam az utcán. — Egyétek meg. Szomorúan mentem haza. Leültem a kisszékre, csüngött a fejem erősen. — Már befejezted a locsolkodást ? — csodálko­zott anyám. — Be. i — A szomszédoknál voltál? — Nem. — Pedig várnak. Nagyon várnak. Gyönyörű kék tojást festettek neked. — Egyék meg. Érti ? Odaugrottam a kisablakhoz. Felkaptam két to­jást és földhöz csaptam. Anyám csak nézett. Az­tán megfogta a karom, elhúzott onnan. — Mi a baj, kisfiam? — simította meg a fe­jem. — Semmi — pityeregtem. — Mondtam, hogy hosszú nadrágot vegyen. Sirtam egy darabig. Később megszámoltam a keresetemet, a festett tojásokat meg eladtam anyámnak. Akkor már délután volt. A piactérre mentem. Zene szólt, forgott a sergő, meg a körhinta. Sokan ácsorogtak a céllövölde előtt. Egy forintért vagy egy tojásért hármat lehetett lőni. Megpróbáltam. Nem nyertem. Pedig a polcokon sorakozott a.rengeteg ajándék, porce­lán malackák, alvós babák, papír forgók, similab- dák, papír trombiták, és a hervadt rózsák. Felültem a sergőre és a körhintára. Még min­dig maradt pénzem. De Róza nem jött. — Nyerek neki egy szép ajándékot — határoz­tam el. Célozgattam a kopott paprikajancsit, az erdei vaddisznót, mig végül is hozzám került az ócska papirvirág. örültem. Ajándéknak szép ez. <• De Róza nem jött a piactérre. Estig vártam.' Megállt a sergő, meg a körhinta, a puskákat is el­rakták Takácsék. Csendes lett a falu, Besöté­tedett. Futottam hazáig. — Megint elcsavarogtál? — szólt rám mérge­sen anyám. — Mi lesz tebelőled ? — Biró — mondtam —, az mindenkinek paran­csol. Lefeküdtünk. Két ágy volt a szobánkban. Azon aludt az egész család. Közelebb húzódtam anyám­hoz. — Magának hoztam — adtam oda a papirró­zsát. — Köszönöm — simította végig az arcom. —- Mégiscsak jó fiú vagy. A végén tényleg biró lesz belőled. — Az nem lennék soha — suttogtam. Elaludtunk. Reggelre csuromviz lett a párnám. Meglehet, hogy sirtam akkor éjszaka. Észre so vettük ,pedig akkor már elmúlt a husvét. ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■UM H—U—M—O—R ÖRÖKBEFOGADÁS * ’ Brahovácz meséli: — Tegnapelőtt a Váci utcában mellém lépett egy férfi. Kitűnő magyarsággal közölte velem, hogy ő egy dúsgazdag angol bankár, örökbe akar fo­gadni engem, mert nincs kire hagyni a vagyonát. A formaságok elintézése után már vele utazha­tom Londonba. De nem lett a dologból semmi. Gyanakodni kezdtem. — Miért? — Mert kért tőlem egy százast, és azt mondta, mint gyermek, köteles vagyok a szüléimét támo­gatni. ! — Második emelet balra, gyászruha osztály. — Mi történt a mentőexpedicióval ? Még élet­ben volt a misszionárius ? — Sajnos, mire odaértünk, már törölve volt az étlapról. <* * f; § i *.*.*11 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 130 East lóth Street New York, N. Y. 10003 Tisztelt Kiadóhivatal! Mivel lapom előfizetése lejárt, ide mellé­kelve küldök megújításra $..............-t. Név: ........................................................ Cim: ........................................................ Város: .................................... Állam: , Zip Code:.................. ___9.

Next

/
Thumbnails
Contents