Amerikai Magyar Szó, 1969. július-december (23. évfolyam, 27-49. szám)

1969-09-25 / 37. szám

Thursday, Sept. 25, 1969.

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

Akkor már a bíró lányát szerettem. Szép tavasz járt, meleg- március. Szünetekben át-átsza- ladtunk a lányfolyosóra, mintha éppenséggel arra lenne dolgunk. Szép lány volt a Róza, szőke, kék- szemű. Szerettük is valamennyien. Büszkén, nevetve kacérkodott velünk. Engem igazán kedvelt. Egyszer még levelet is irt, a csengető fiúval küldte, de aznap hiányoztam az iskolából.

örültem. Másnap, mikor befaltuk a zsiroske- nyert, nagyképűen jelentettem ki:

— Nem kell nekem a biró lánya.

— Nem?

— Nem hát.

Kifigyeltem. Elébe szaladtam a másik utcán, a kanálisnál találkoztunk. Meglepődtünk.

— Hát te? — kérdezte.

— Erre jöttem.

—Nem is erre laktok.

— Nem — mondtam.

Álldogáltunk ott jó darabig. A kanális korlátjának dőltem, cipőmmel vonalakat -huzgáltam a földön.

— Igaz, hogy küldtél levelet?

— Igaz.

— Hiányoztam. Segítettem anyámnak.

— Tudom.

Nem jártak az utcán. Vékony járda szaladt ott a Kákát mellett, erősen megnéztem.

— Itt lakunk a másik utcán.

— Tudom — mondtam.

Kicsi, fehérfalu ház volt. Nádfedeles. Meglestem a sarokról, hová ment be.

Boldog voltam én akkoriban nagyon. Anyám meg igy szólt:

— Husvétra ruhát veszünk. Csak megbecsüld.

Szót fogadtam. Hordtam vizet a kútról, talicskával eltoltam az őrletnivalót, eljártam a boltba, megcsináltam mindent. Esténként kérdezgettem:

— Vesszük már a ruhát?

Nehezen gyűlt össze az ára. A locsolkodás ideje pedig közelgett. Haditanácsokat tartottunk az iskolaudvaron, ki hova köszönt be a kölnivízzel.

■Ünneplőbe bújtak a fák. Az udvarokat felverte a laboda, az árokpartokon nagyra nőtt a fü. Sza- ^ladtam Róza után.

— Eljövök locsolkodni — szóltam.

— Gyere. • i

— Itthon leszel?

— Itthon.

— Nem haragudnak majd apádék?

— Nem.

Befordultunk a sarkon. Már nem sokáig kísérhettem. Sietve mondtam:

— A piactéren sergő is lesz.

•— Láttad? ; ! "'T — Láttam. Befizetek érted.

— Jó — mosolygott a lány —, talán elengednek.

A kanálisnál apjával találkoztam. Magas, barna ember volt. Világéletében kubikos, napszámos. Amikor letűnt az uraknak, messzire hordta irháját Breznai főszolgabíró ur, akkor választották falu fejének, főbírónak a Róza apját.

— Kezitcsókolom — köszöntem illedelmesen. Fogadta. Kipirosodott az arcom hirtelen.

Anyám rámparancsolt, készülődjek. Megvesz- szük a ruhát. Mentünk. A piactéren üzletek sorakoztak. Benyitottunk a legnagyobba. Fekete olajjal eresztették be a padlót, meglátszott a cipőm nyoma.

— Ruha kellene a gyereknek — mondta anyám.

— Milyen áru ?

— Az olcsóbbikból.

Elénk terítettek hármat is. Anyám megfogta, meggyürögette az anyagot, az ajtó közelébe vitte. Aztán szemügyre vette a másikat.

— Gyere csak. Vedd fel — mutatott a kabátra.

A kereskedő dicsérni kezdte, éppen rámszabták, meg ilyen zöldségeket mondott.

— Jó — bólintott anyám.

Nekem nem tetszett. Megláttam a hozzávaló nadrágot is, a pultra terítve. Rövidszáru nadrág volt. Ilyenben menjek locsolkodni?

— Szőrit — dacoskodtam.

— Hol?

— A hónom alján — kinyújtottam a kezemet és előre dőltem egy kicsit.

— Nagyobb nincs? — kérdezte anyám.

— Ki se látszik belőle.

Kilátszottam. Megforgattak az ajtónál, begombolták rajtam a kabátot, s alkudoztak. Aztán a

Sz. Lukács Imre:

PIROS TOJÁS, KÉK TOJÁS

boltos hozta a nadrágot is. Rövidszáru.

— Ez meg lötyög — kiáltottam.

— Sebaj. Belenősz.

— Hosszuszáru nadrág nincs? Nekem csak az kell.

— Drágább. Az jóval drágább.

— Elvisszük — mondta anyám haragosan.

Nem örültem én a ruhának. Csüngött a fejem

és a beton kockákat számoltam hazáig. Most már el se mehetek locsolkodni.

Otthon aztán eltörött a mécses. Hátramentem az ólhoz, s megsirattam a nadrágot. Később nagyapám ült mellém. Pöfékelt az ócska cseréppipából, s nagyokat köpött a földre.

— Jó meleg van.

Feljebb húzta nadrágját a lába szárán. Fekete szőrök virítottak rajta.

— Neked a legjobb. Rövidet hordasz.

—így menjek locsolkodni? Mint a kisiskolások?

— Járnánk mi úgy szívesen, de nem szabad.

— Miért nem ?

— Szőrös a lábam. El kell hogy takarjuk.

— Kölnim sincs.

— Rózsavíz ?

— Az sincs.

— Az már baj — mondta az öreg. — Milyen legény az, aki nem megy locsolkodni ?

Másnap korán ébredtem. Még alig jártak az utcán, ünneplőbe öltözve lestem a kerítésünk mögül. A szekrény tetejéről előkotortam a tavalyi kölnisüveget, szappanos vizet eresztettem bele. Jószagu lett. Számolni kezdtem a házakat, ahová elmehetek locsolkodni. Felírtam az irkalapra.

Gyűlt a forint, meg a tojás. Nem fért már a zsebemben. Hazaszaladtam, kiraktam a kisab- lakba. , ......

— Ez az enyém — mondtam anyámnak és a húgomnak. — Ne adjátok oda a locsolkodóknak.

Mentem tovább. A kanálisnál megálltam. Megigazítottam a ruhámat, megsimitottam a hajamat. A biró házába mégse léphetek akárhogy. Leültetnek majd, tésztával kínálnak, borral, s még az is meglehet, egyedül maradok Rózával Ahogy a legények. Délután meg befizetem a ser- gőre, a körhintára, veszek papirrózsát is. Talán még a templomkertbe is eljön velem. Nagy fiú vagyok már.

Bátortalanul kopogtam az ajtón. Benyitottam. Ott állt a lány az asztal mellett. A zöld térítővé! letakart asztalon tojások és tészták sorakoztak. Róza szép volt.

—i De tudnám én szeretni — jutott eszembe.

A sarokba helyezték el az ágyat. Benne feküdt az anyja, betegen. Elmondtam valami versikét és meglocsoltam a hajukat.

— Jószagu kölnid van — mondta a lány.

— Nagyapámtól kaptam — pirultam el.

Ott álltam mindjárt a kemence mellett. Senki se szólt. Álldogáltam néhány percig, amikor megkérdezte az asszony:

— Te ki fia vagy?

Megmondtam. Hallgattunk. Róza hol az anyjára pillantott, hol rám. Piros lett az arcom.

— Akkor én megyek — mondtam szomorúan.

— Vegyél tojást — szólt a biróné.

Róza elébem emelte a tányért a festett tojásokkal. Elpirult ő is. Kivettem egyet.

— Adjál neki pénzt is.

— Nem azért jöttem én.

— Ne szerénykedj. Vegyél rajta cukrot.

Kitámolyogtam a szobából. Égett az arcom, legszívesebben sírtam volna. Kezemben szorítottam a piros tojást és a negyven fillért. Róza ki se kisért.

A kanálisnál még megálltam. Visszanéztem.

— Nem szeret ő engem igazán — gondoltam.

Nehéz lett a zsebem, lehúzta a tojás. Pedig milyen szép szeme van, a haja meg szőke. Elővettem a pénzt, meg a tojást. A kezem piros lett tőle. Hirtelen messzire visszadobtam az utcán.

— Egyétek meg.

Szomorúan mentem haza. Leültem a kisszékre, csüngött a fejem erősen.

— Már befejezted a locsolkodást ? — csodálkozott anyám.

— Be. i

— A szomszédoknál voltál?

— Nem.

— Pedig várnak. Nagyon várnak. Gyönyörű kék tojást festettek neked.

— Egyék meg. Érti ?

Odaugrottam a kisablakhoz. Felkaptam két tojást és földhöz csaptam. Anyám csak nézett. Aztán megfogta a karom, elhúzott onnan.

— Mi a baj, kisfiam? — simította meg a fejem.

— Semmi — pityeregtem.

— Mondtam, hogy hosszú nadrágot vegyen.

Sirtam egy darabig. Később megszámoltam a

keresetemet, a festett tojásokat meg eladtam anyámnak. Akkor már délután volt.

A piactérre mentem. Zene szólt, forgott a sergő, meg a körhinta. Sokan ácsorogtak a céllövölde előtt. Egy forintért vagy egy tojásért hármat lehetett lőni. Megpróbáltam. Nem nyertem. Pedig a polcokon sorakozott a.rengeteg ajándék, porcelán malackák, alvós babák, papír forgók, similab- dák, papír trombiták, és a hervadt rózsák.

Felültem a sergőre és a körhintára. Még mindig maradt pénzem. De Róza nem jött.

— Nyerek neki egy szép ajándékot — határoztam el.

Célozgattam a kopott paprikajancsit, az erdei vaddisznót, mig végül is hozzám került az ócska papirvirág. örültem. Ajándéknak szép ez. <•

De Róza nem jött a piactérre. Estig vártam.' Megállt a sergő, meg a körhinta, a puskákat is elrakták Takácsék. Csendes lett a falu, Besötétedett.

Futottam hazáig.

— Megint elcsavarogtál? — szólt rám mérgesen anyám. — Mi lesz tebelőled ?

— Biró — mondtam —, az mindenkinek parancsol.

Lefeküdtünk. Két ágy volt a szobánkban. Azon aludt az egész család. Közelebb húzódtam anyámhoz.

— Magának hoztam — adtam oda a papirrózsát.

— Köszönöm — simította végig az arcom. —- Mégiscsak jó fiú vagy. A végén tényleg biró lesz belőled.

— Az nem lennék soha — suttogtam.

Elaludtunk. Reggelre csuromviz lett a párnám.

Meglehet, hogy sirtam akkor éjszaka. Észre so vettük ,pedig akkor már elmúlt a husvét.

■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■UM

H—U—M—O—R

ÖRÖKBEFOGADÁS * ’

Brahovácz meséli:

— Tegnapelőtt a Váci utcában mellém lépett egy férfi. Kitűnő magyarsággal közölte velem, hogy ő egy dúsgazdag angol bankár, örökbe akar fogadni engem, mert nincs kire hagyni a vagyonát. A formaságok elintézése után már vele utazhatom Londonba. De nem lett a dologból semmi. Gyanakodni kezdtem.

— Miért?

— Mert kért tőlem egy százast, és azt mondta,

mint gyermek, köteles vagyok a szüléimét támogatni. !

— Második emelet balra, gyászruha osztály.

— Mi történt a mentőexpedicióval ? Még életben volt a misszionárius ?

— Sajnos, mire odaértünk, már törölve volt az

étlapról. <* * f; § i *.*.*11

AMERIKAI MAGYAR SZÓ 130 East lóth Street New York, N. Y. 10003

Tisztelt Kiadóhivatal!

Mivel lapom előfizetése lejárt, ide mellékelve küldök megújításra $..............-t.

Név: ........................................................

Cim: ........................................................

Város: .................................... Állam: ,

Zip Code:..................

___9.