Amerikai Magyar Szó, 1969. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1969-03-10 / 10. szám
Thursday, March 6, 1969. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M. Hol a hires nixoni terv? A választási kampány során Nixon unos-untalan hangoztatta, hogy a vietnami háború befejezésére nézve neki van egy gondosan kidolgozott terve, amely garantálja ennek a konfliktusnak a sikeres felszámolását. Magától értetődik, hogy az amerikai választóközönség, amely elementáris erővel követelte a sokezer amerikai életet és hihetetlen arányú nemzeti vagyont felemésztő háborúskodásnak a befejezését, módfelett kiváncsi volt ennek a csodatervnek legalább néhány fontosabb pontjára és szerette volna hallani a jelölt szájából, miben különbözik az ő elgondolása a Johnson-adminisz- tráció kétbalkezes, rideg vonalvezetésétől. Újságírók, valamint a kortesbeszédek meghallgatására összecsődült hallgatóság soraiból is számosán ostromolták a jelölt urat erre vonatkozó kérdésekkel, de minden esetben kitérő választ kaptak tőle, arra való hivatkozással, hogy a megindult párizsi beszélgetések kényes természete nem engedi meg, hogy ő előálljon a saját tervével, mert ez veszélyeztetné a tárgyalások menetét; továbbá neki. mint lojális amerikai állampolgárnak, tartózkodnia kell minden olyan lépéstől, amely keresztezné vagy gyengítené az akkori adminisztráció béketörekvéseit, hanem majd ha ő lesz az elnök, minden késedelem és tétovázás nélkül végrehajtja az ő tizenhárompróbás, csalhatatlan tervét. . . Hogy Nixon végül is elnyerte az elnöki tisztséget, az minden kételyt kizáróan bizonyítja, hogy az amerikai szavazópolgárságnak egy döntő hányada hitt a jelölt szavában és “megvásárolta” ezt a titokzatos, “zsákban-macska” béketervet. E sorok írásakor Nixon már öt hete ül az elnöki székben, de a büvésztervről még egy mukkanást sem hallottunk tőle. Pedig az öt hét alatt legalább ezer amerikai ifjú pusztult el és legalább tízezer sérült meg és minden további hét átlagosan 200 újabb halottat és 2,000 sebesültet jelent. (Az utóbbi közül egy jelentékeny százalék belehal a sérülésébe, de erről a statisztika mélységesen hallgat -— a hivatalos jelentések kizárólag a harctéren bekövetkezett halálesetekről számolnak be...) A háború tehát folyik tovább és a legkisebb jelét sem látjuk annak, hogy Nixon a béke felé vezető útnak akár csak az első lépésére is készen áll. Ellenben azt — nem csekély megrökönyödéssel — tudomásul kellett vennünk, hogy a Pentagon élére Melvin Lairdet, a kongresszus legvérszomjasabb héjáját nevezte ki és hogy a párizsi “békedelegáció” fejeként azt a Henry Cabot Lodge-ot dezig- nálta, akinek nagy szerepe volt — kezdettől fogva — abban, hogy az eleinte mindössze néhányezer “tanácsadóból” álló amerikai hadiegységek néhány év leforgása alatt egy félmilliós kolosszussá duzzadtak. Ha ez a két kinevezés beleillik a Nixon zsebe mélyén meghúzódó, eddig ismeretlen vietnami tervbe, akkor nem csoda, hogy olyan nagyokat hallgat felőle, mert ha elárulná, mik a szándékai, nemcsak a hiszékeny amerikai publikum, hanem, a világ jobbik fele is viharosan felzudulna ellenük. Hogy a vietnami kérdésről teljesen elterelje a figyelmet, Nixon — Hübele Balázshoz illő sietséggel — előkészítette európai kirándulását, amelynek céltalanságát s időszerűtlenségét még a hozzá legközelebb álló sajtóorgánumok is maró gúnnyal kritizálták. Erről most nem szándékozom bővebben beszélni; majd lesz rá alkalom hamarosan, amikor szerencsésen visszatért “diadalmas” körútjáról és meglátjuk, mit hozott haza a poggyászában. De annyi bizonyos, hogy a vietnami béke megteremtését — napjaink legsürgetőbb feladatát — ezek a “blitz” látogatások és egy féltucat kormányfővel való parolázások egy perccel vagy egy hüvelykkel sem hozták közelebb a megvalósuláshoz. Európai “szövetségeseink” meglátogatása korántsem volt olyan sürgős teendő, mint a vietnami öldöklések beszüntetése. De arra nagyon alkalmas volt ez a kéjutazás, hogy a róla szóló izgalmas beszámolók megtöltsék a lapok első oldalait és a tv képernyőit, hátraszo* ritva a vietnami gyászos eseményekről szóló híreket. Meg aztán: kinek jutna eszébe kérdőre vonni Nixon a pénzügyminisztériumot a bankároknak adta át A pénzügyminisztérium három legmagasabb pozíciójára Nixon elnök bankárokat nevezett ki. Az uj pénzügyminiszter, David Kennedy, a chicagói Continental Illinois Bank volt elnöke és évtizedek óta bankvállalatok igazgatósági tagja. Charles E. Walker, helyettes pénzügyminiszter, nyolc év óta az American Bankers Association legfőbb kongresszusi szószólója és kijárója. Paul A. Volcker helyettes pénzügyi államtitkár, a newyorki Chase Manhattan Bank volt alelnöke. A Chase az ország második legnagyobb kereskedelmi bankja. A képviselőház bankügyi bizottságának elnöke, Wright Patman, texasi demokrata képviselő azt mondta, hogy a bankárok vették át a pénzügyminisztériumot, amit az ország szégyenének nevezett. “Hoover elnök óta, amikor a hírhedt Andrew Mellon volt a pénzügyminiszter, nem volt Washington igy elárasztva magas politikai pozíciókba kinevezett bankárokkal,” mondotta Patman. Patman-t jnem lehet liberális képviselőnek tekinteni; őt is politikai meggondolás készteti arra, hogy tiltakozzon a bankárok kinevezése ellen. De bármi készteti is a texasi képviselőt, hogy felszólaljon, ezúttal fején találta a szeget, amikor kijelentette: “Ennek a három bankárnak magas politikai hivatalba való kinevezése... világosan összeütközésbe kerül a köz érdekeivel.. . még akkor is, ha eladták bankrészvényeiket és minden közvetlen ösz- szeköttetést megszakítottak a bankokkal. Ez a három bankár most azonban abban a helyzetben lesz, hogy nagy befolyást gyakorolhat volt feljebbvalóik érdekeit érintő politikában.. . Oldalakat töltene meg azoknak a működési területeknek a felsorolása. amelyek a pénzügyminisztériumot szoros kapcsolatba hozzák a bankügyekkel. Nyilvánvaló, milyen veszélyt jelent, ha a bankvilág vezeti a pénzügyminisztériumot.” Patman képviselő azt is mondotta, hogy Walker helyettes pénzügyminiszternek most hivatalánál fogva meg lesz a lehetősége, hogy megvalósítsa azt a politikát, melyért ezelőtt a bankok érdekében a pénzügyminisztériumnál és a kongresszusnál a kijáró szerepét betöltötte. “Walker kijárói gyakran jártak a Capitol Hill-re, különleges kedvezményeket szerezni a nagy bankoknak... sok időt és pénzt fordítottak arra, hogy a tröszt-elleni törvény legfőbb részeit eltöröljék. . . a magasabb ka matlábak érdekében sem sajnálták a fáradságot.” “Ez az egész fantasztikus hatalommá fejlődött — mondotta Patman — és elámulok azon, hogy még a republikánus elnök is képes volt ezeket a kijárókat politikailag döntő pozíciókba kinevezni.” Kell, hogy az amerikai közönség is meglássa ezeknek a kinevezéseknek a jelentőségét. Senkinek se legyenek illúziói a bankárok kormányáról, melynek intézkedéseit a dolgozók előbb-utóbb saját bőrükön szenvedik meg. Jó lesz, ha a dolgozók kellően felfegyverzik magukat a reájuk váró támadásokkal szemben és ellenállnak a bankár-kormány minden olyan intézkedésének, amely az ország gazdasági krízisét az ő terhűkre akarja megoldani. AMi SOK, AZ SOK... A Penn—Central vasutvállalat személyszállító szolgálata olyan gyalázatosán rossz, hogy a Public Service Commission, mely rendszeresen jóváhagyja a vasutvállalatok minden cselekedetét, kénytelen volt bírói eljárást indítani az ország eme legnagyobb vasutvállalata ellen. A vád: A P-C (Penn —Central) nem tartja rendben mozdonyait. Az állami közeg a következő példával bizonyítja a vádat: a Penn—Central Buffalo—New York közti járata reggel 6.30-kor hagyta el Buffalo állomását, 7.30-kor — időben — Rochesterbe érkezett. Itt azonban felfedezték, hogy nincs a mozdonytartályban elegendő viz és nem mehetnek tovább. Kiderült az is, hogy Rochester állomásán nem volt készülék .melynek segítségével vizet tölthettek volna a mozdonyba. így két mérföldre keleti irányba kellett elvontatni a mozdonyt, ahol kerti locsolócsövekkel megtöltötték. Ez egy órát vett igénybe. Közben a vonat utasainak vérnyomása percről percre emelkedett. Nem tudták, miért vesztegel a vonat, miért a késés? Ilyen és ehhez hasonló esetekben a vasúti kalauzok eltűnnek az utasok szeme elől, nehogy rájuk zúduljon azok haragja. A Buffalo—New York vonat esete nem kivétel. Nap nap után ilyen és ehhez hasonló késéssel közlekednek a nagy vasutvállalatok vonatai. az uj elnököt a vietnami csodatervre nézve, mikor szegénynek minden idejét leköti az európai országok háztartásainak a rendbehozatala? Ilyenkor — ugyebár? — nem illik türelmetlenkedni a rendkívül elfoglalt elnökkel szemben — várjunk, mig hazatér hóditó útjáról... Hogy közben heti 300 amerikai életébe kerül a késedelem, hát azt az amerikai publikum már úgyis megszokta, kérem alássan... így aztán újabb két-három heti haladékhoz jut az uj elnök, mielőtt fel-felviharzik az amerikai nép felháborodott követelése: mi van azzal a sokatem- legetett, alaposan kidolgozott nixoni tervvel, amelyet a választási kampány alatt állandóan a zsebében hordozott és amit mézesmadzagként lóbált az amerikai nép előtt?! Erős a gyanúm, hogy ilyen terv sohasem létezett. Ha létezett volna, akkor az uj elnöknek kutyakötelessége lett volna azt hivatalba lépésének első napján promulgálni és életbe léptetni, ahelyett, hogy még ma is — öt héttel később — titkok titkaként kezeli. Avagy nem éppen Nixon volt a leghangosabb kritikusa Johnsonnak azért, hogy az utóbbi nem vonta az amerikai népet a bizalmába, hanem minden fontos intézkedését a titokzatosság leple alatt tartotta?! Ha valóban volt Nixon-nak a johnsoni vonalvezetéstől eltérő, eredménnyel biztató béketerve, nem az lett volna-e a világ legtermészetesebb dolga, hogy mindjárt a Fehér Házba való beköltözése után előálljon vele és ilymódon demonstrálja szavahihetőségét, hogy ő igenis hajlandó az ilyen életbevágóan fontos ügyekben hűségesen informálni az amerikai népet?! Az uj elnököt hagyományosan megülető “mézeshetek” lejártak. Túlvagyunk a kiméleti időn — most már jogunk van KÖVETELNI kampányigéreteinek a beváltását és ezek között elsősorban a vietnami borzalmak beszüntetését! Amig ott amerikai vér folyik; amig ott milliárdokat pocsékolunk el népirtási célokra, az elnök ur ne lófráljon Euró- paszerte, ahol a népek e pillanatban viszonylagos békében élnek, hanem koncentrálja minden figyelmét a legégetőbb feladatra: a vietnami béke megteremtésére. Arról nem is beszélve, hogy a saját portánkon is van söpörgetni való jócskán. . . Majd amikor ezekkel a problémákkal sikeresen megküzdőit, semmiféle kifogást sem emelünk az ellen, ha végigviziteli egész Európát — amibe tudtommal Moszkva is beleértendő —, sőt bebarangolhatja a többi kontinenst is, ha már — amint látható — olyan nagyon szeret utazgatni. . . De előbb tegyünk pontot Vietnam után. EZ e pillnatban közelebbről érdekli az amerikai népet, mint az európai államfőkkel való ceremóniális találkozások egész sora — a belga királytól egészen a római pápáig... Published weekly, except 2nd & 3rd week in July by Hungarian Word, Inc. 130 East 16th Street, New York, N. Y. 10003. Telephone: AL 4-0397. Ent. as 2nd Class Matter, Dec. 31, 1952 under the Act of March 21, 1879, at the P.O. of New York, NY. Előfizetési árak: New York városban, az Egyesült Államokban és Kanadában egy évre $10.00, félévre $5.50. Minden más külföldi or ba egy évre 12 dollár, félévre
