Amerikai Magyar Szó, 1969. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1969-03-10 / 10. szám
Ent. as 2nd Class Matter Dee. 31, 1952 under the Act of March 2, 1819, at the F.Q. of. N.Y., N.Y. Vol. XXIII. No. 10. Thursday, March 6, 1969. AMERICAN HUNGARIAN WORO, INC., 130 E. 16th St., New York, N.Y. 10003. Telephone: AL 4-0397. LÉPÉS ELŐRE William McChesney Martin, Jr., a Federal Reserve Board elnöke a kongresszus közgazdasági bizottsága előtt tett nyilatkozatában kijelentette, hogy szigorú lépéseket foganatosítanak az infláció meggátiására. E kijelentés után ezt mondotta: "Már most is észlelhetünk egy lépést előre." Valóban észlelhetünk egy lépést. A szövetségi kormány Munkaügyi Bizottsága jelenti: január hónapban a megélhetés New Yorkban 0.5 százalékkal emelkedett, ami azt jelenti, hogy ha a megélhetés minden hónapban ennyivel emelkedik, úgy az évi emelkedés 6 százalék lesz, vagyis a legnagyobb az elmúlt húsz esztendőben. Martin ur optimista kijelentésével egyidőben hozták a hirt: a "HIP" biztositó diját 40 százalékkal emelik. Ez újabb drágulást jelent a megélhetésben milliók számára. Az autótulajdonosok milliói is 0.6 centtel többet fizetnek egy gallon benzinért, mint eddig. Ez is egy lépés előre — a nagy olajvállalatok részére. ESŐ UTÁN - KÖPÖNYEG Amikor az autóvásárló leszurkol három-négyezer dollárt egy autóért, abban a hitben teszi ezt, hogy e hatalmas összegért jó karban lévő gépkocsit vásárol. Ma már az autóvásárlók milliói tudják, hogy tévedtek. A General Motors, mely nemcsak az ország, de a világ legnagyobb magánvállalata, olyan autót dobott a piacra, amely az elégett benzint nem vezeti le kellőképpen. A szénmonoxid behatol az autófülkébe, ahol az autóvezető és a gépkocsi utasai ülnek. Mór eddig több autóutast megölt, ami arra kényszeri- tette a GM vállalatot, hogy felülvizsgálásra berendeljen ötmillió személy- és teherautót. A profitéhes magánvállalat a hibás autók piacra dobásával emberölésben bűnös, de biztosak vagyunk abban, hogy a vállalat igazgatóit nem idézik a törvényszék elé, nem emelnek ellenük vádat és nem kerülnek börtönbe. Elvégre is a szent magántulajdon és a profit sokkal fontosabb, mint néhány autóutas élete. FIGYELJÜNK FEL! Úgy véljük, helyes az a megállapítás, hogy az emberiség egyik — ha nem is legfontosabb — problémája, hogy egyezmény jöjjön létre az Egyesült Államok és a Szovjetunió között az atomfegyverkezés megszüntetésére, a két nagyhatalom lefegyverzésére. Ha ezt nem tudjuk megvalósitani, akkor csak idő kérdése, mikor érkezünk el a bibliai "itéletnap"-hoz, a harmadik, hid- rogénbombás világháborúhoz, amely az emberiség elpusztítását jelentené. Ezért tekintünk aggodalommal G. Warren Nutter, a Virginia Egyetem volt közgazdasági tanárának kinevezésére. Nixon elnök őt bizta meg, hogy a Pentagon vezetőit tanáccsal lássa el nemzetvédelmi és nemzetközi kérdésekben. Tudni kell ugyanis, hogy Nutter professzor irta Barry Goldwater külügyi politikai platformját az 1964-es elnökválasztási kampány idején. Osztják ezt az aggodalmat a washingtoni liberális törvényhozók is, akik attól tartanak, hogy Nutter ur oda hat majd, hogy elhalasszák az Egyesült Államok és a Szovjetunió közti lefegyverzési tárgyalásokat. Az amerikai népnek nagy figyelemmel kell kisérnie G. Warren Nutter minden (politikai) lépését. HOL VAN A VASFÜGGÖNY? Támad országszerte a Nemzeti Felszabadító Front 300 amerikai ifjú vesztette életét a mait héten SAIGON. — A Nemzeti Felszabadító Front általános támadása már második hete tart. A támadás harmadik napján Nguyen Van Thieu, Dél- Vietnam elnöke kijelentette: “Az ellenség támadása teljes kudarcba fulladt. Hétezer katonát vesztett; támadó ereje kimerült.” Alig hangzott el ajkáról e kijelentés, amikor újabb jelentések érkeztek, hogy az N.F.F. nem kevesebb, mint ötven katonai támaszpontot tart ágyú- és rakéta-tüz alatt. Az elmúlt héten 300 amerikai ifjú lelte halálát a délvietnami harcmezőkön, több mint bármely más hét folyamán ez évben. A sebesültek száma több ezerre rúg. Az N'.F.r. támadása nagy zavart és felháborodást keltett úgy a vietnami amerikai katonai körökben, mint Washingtonban. A múlt hetekben az amerikai katonai körök arról számoltak be, mennyi támadást intéztek a Nemzeti Felszabadító Front csapatai ellen, milyen enyhe az ellenség ellenállása, amiből azt a következtetést vonták le, hogy az amerikai hadsereg és csatlósai a katonai győzelem küszöbén állnak. egyetlen kiút: beleegyezni egy koalíciós kormány felállításába, az amerikai csapatok Vietnamból való kivonásába. Itt az ideje, hogy az amerikai nép e kívánságát félre nem érthető módon Nixon elnök tudomására hozza. DE GAULLE MEGGYŐZTE NIX0NT A KÖZEL-KELETI KÉRDÉSBEN WASHINGTON, D. C. — Nixon elnököt fejedelmi pompával, nagy katonai cécóval fogadták, amikor visszatért európai körútjáról. A körút egyetlen eredménye: De Gaulle elnök meggyőzte Nixon elnököt, hogy a közel-keleti kérdés csupán a négy nagyhatalom — Anglia, a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Franciaország — közös tanácskozása és döntése alapján oldható meg. Minden más kérdésben — a NATO megerősítése, a nyugat-európai államok közti feszült helyzet enyhítése, a vietnami háború felszámolása — még legoptimistább államférfiak és politikusok is várakozó állásponra helyezkedtek. SIKERREL REPÜLT FEL AZ ‘APÖLL0-9’ ŰRHAJÓ CAPE KENNEDY, Fia. — A “Satum 5” rakéta sikerrel az űrbe röpítette az “Apollo-9”-et. Az űrhajó 11 percen belül elérte a 118 mérföld magasságot, amikor három utasával: James A. McDivitt, ezredes; David R. Scott, ezredes és Russel L. Schweickart mérnök — elindult Föld körüli pályára tiz napos keringésre. Az űrkutató tudósok szerint az “Apollo-9”-es űrhajó utasainak kell a legveszélyesebb kísérleteket végrehajtaniok, az űrkutatás kezdete óta. Pénteken két űrhajós egy folyosón keresztül átmegy abba a készülékbe, mely júliusban a Holdra ereszkedik. E kéMost, hogy az NFF csapatai sikeres ellentámadásba mentek és Saigon, valamint az ország majdnem minden városa ostrom alatt áll, azt állítják, hogy Hanoi megszegte az egyezményt, melynek alapján a Demokratikus Vietnami Köztársaság bombázását beszüntették. A tény az, hogy a bombázást Hanoi követelésére min den előfeltétel nélkül hagyták abba. A kérdés az, müyen utasításokat adott Nixon elnök a Lodge nagykövet által vezetett amerikai küldöttségnek? A vietnami háborúból az szüléknek az űrhajósok a “Pók” becenevet adták, mert lábaival pókhoz hasonlít. A “Pók”-ot kikapcsolják az anyahajóból, és önállóan folytatja majd útját. A “Pók” azonban képtelen visszatérni a Földre és ezért kell, hogy visszatérjen az anyahajóhoz. Ez a kísérlet teszi az “ApoLo-9” utazást a legveszedelmesebbé. A kísérletre azonban a szakértők szerint szükség van a sikeres Hold-repüléshez és az onnan való visszatéréshez. Az űrhajó a terv szerint 10 napi utazás után csütörtökön, március 13-án, Bermudától délkeletre az Atlanti-óceánon tér vissza a Földre. LOS ANGELES, Cal. — “Bűnös vagyok, előre megfontolt szándékkal öltem meg Kennedy szenátort. Követelem, hogy ítéljenek halálra.” kiáltotta Sirhan B. Sirhan tárgyalásakor. Walker bíró megtagadta Sirhan követelését és figyelmeztette, hogy nem tűr több ehhez hasonló felszólalást. Mexikó portugáliai nagykövetének fiát, a világhírű haladó szellemű regényírót, Carlos Fuentest az amerikai hatóságok nem engedték partra szállni San Juan, Porto Ricoban. Magyarázat: "NEM KÍVÁNATOS SZEMÉLYISÉG." Bűne: úgy véli, hogy Fidel Castro a kubai nép érdekét szolgálja. Ehhez nem kell kommentár! London. — A kölcsön kamatját 7 százalékról 8 százalékra emelték. Ezzel a lépéssel óhajtják meggátolni az inflációt. Montreal. — A kanadai vas- utvállalatok 4—8%-kal emelik a teherszállítási dijat. Ez ismét növelni fogja a megélhetés költségeit. A KORMÁNYZÓK ELVETIK REAGAN “BOSZORKÁNYÜLDÖZŐ” JAVASLATÁT WASHINGTON, D. C. — Az ország kormányzóinak konferenciáján Ronald Reagan, Kalifornia reakciós kormányzója azt javasolta, hogy az igazságügyminisztérium “folytasson tüzetes vizsgálatot, mik és kik okozzák a nem elszigetelt, hanem országos jellegű zavargásokat az egyetemeken ...” A “boszorkányüldöző” javaslatot nem egyszer, de kétszer is leszavazták a kormányzók. Ugyanakkor azonban Spiro Agnew alelnök a kormányzók tudomására hozta, hogy a szövetségi titkos rendőrség (FBI) állandóan figyeli az ország egyetemein végbemenő eseményeket. Közben az ország nyolc különböző egyetemének hallgatói egy, vagy más okból kifolyólag folytatják a hatalom elleni tüntetésüket.