Amerikai Magyar Szó, 1969. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1969-05-29 / 22. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, May 29, 1969. Munkás és szakszervezeti hirek ____________ ________________________________________________________ örömteljes egység Dél-Karolina állam Charleston városában 500 kórházi alkalmazott immár több mint két hónapja sztrájkol. A sztrájkolok fö követelése: a kórház vezetősége üljön le tárgyalni a munkások képviselőivel, ismerjék el szakszervezetüket. Feljogosítja őket erre a szövetségi törvény, amely tárgyalásra kötelezi a munkáltatót, ez esetben a két kórház vezetőségét, a munkások megbi- zottaival, ez esetben a Kórházi Munkások Szak- szervezetével, a “munkások bérének és munkaviszonyainak” meghatározására. Igen ám, de Dél-Karolina állam törvényhozó testületé törvénybe iktatta, hogy városi, állami alkalmazottak nem csatlakozhatnak szakszervezethez. Ez az állami törvény természetesen alkotmány- ellenes, ami azonban nem akadályozza meg az állam kormányzóját, hogy a nemzeti gárda kirendelésével érvényesítse ezen alkotmányellenes törvényt. Az állig felfegyverzett nemzeti gárda a sztrájk folyamán több mint 700 sztrájkolót és a sztrájko- lókkal rokonszenvezőt letartóztatott és börtönbe vetett. Nyilvánvaló, hogy a szövetségi kormányközegeknek, a Munkaügyi Minisztériumnak, az Igazságügyminisztériumnak és magának az ország elnökének legelemibb kötelessége volna intézkedni, hogy a 600 kórházi alkalmazott szövetségi törvényben lefektetett jogát biztosítsák. Eddig azonban a sztrájkolok szószólóinak többszörös kérelme ellenére, a fülük botját sem mozgatták. A harcnak országos jelentősége van, mert ha a küzdelem vereséggel végződne, az vereséget jelentene az összmunkásság részére, mert hátráltatná a déli államok szervezetlen millióinak megszervezését, ami a legfontosabb láncszem a szervezett munkásság előretöréséhez. A charleston-i kórházi alkalmazottak győzelme viszont nagy lendületet adna mind a szervezetlenek megszervezéséhez, mind a fekete nép egyenjogúsági harcának. Ezért nagy örömmel üdvözöljük a szakszervezetek és az egyenjogúságukért harcolók egységes fellépését. Walter Reuther és dr. Abernathy a megszemélyesítői e két társadalmi erőnek. Ez az egység nagyobb erőt képvisel, mint a “status quo”-ért harcoló reakciósok egysége. Hisszük, hogy a charleston-i kórházi alkalma zottak sztrájkját győzelemre viszi az újonnan létrejött egységes megmozdulás és mind a szakszervezeti mozgalom, mind a fekete nép egyenjogúságáért folytatott harcot magasabb színvonalra helyezi. “Uj életet öntünk a munkásmozgalomba”! Az ország két legnagyobb szakszervezetének: az autó- és a teherszállító munkásoknak ötszáz képviselője országos konferenciát tart e hó 26— 27-én, ahol kidolgozzák az American Labor Action (ALA) munkatervét. Az előzetes jelentések szerint a Walter Reuther és Frank E. Fitzsimmons, az autó-, illetve a teherszállító munkások szakszervezetének elnökei által vezetett ALA nagyszabású program kidolgozásán szorgoskodik, melynek főbb pontjai a következők: 1. Bérházak építése minden nagy városban a nyugdíjasok részére, alacsony házbérrel. 2. A szervezetlenek megszervezése, különös figyelemmel a déli államokra, a mezőgazdaságra, a hotelekre és a szervezetlen ipari üzemekben dolgozó munkásokra. 3. Politikai szervezetbe tömöríteni a nyomortanyák lakóit, hogy saját maguk intézzék ügyeiket. Az autómunkások szakszervezetének taglétszáma 1.5 millió, a teherszállító munkásoké 2 mülió. Mindkét szervezet havi tiz centtel támogatja tagonként az ALA programnak keresztülvietlét. Ez évi 4.5 millió dollárt tesz ki. Ezen felül mindkét szervezet 3—3 millió dollárt adott a sztrájkalapra, melyből segítséget nyújtanak olyan sztrájkotoknak, akik arra rászorulnak. “Uj életet öntünk a munkásmozgalomba” — mondta Frank E. Fitzsimmons, a Teamsterek országos elnöke. Érdemes visszatekinteni Három évtizeddel ezelőtt az ország alapiparaiban dolgozó munkások tűrhetetlennek tartották a monopolisták önkényuralmát, az alacsony béreket, a fizetetten ünnepnapokat, az egyre növekvő hajszát, a bizonytalanságot, a munkáltatók zsarnokságát. Ezen lázongó szellem és John L. Lewis és társai bátor és tehetséges vezetése következtében az ország tanúja lehetett egy uj “törvényen kívüli” szervezési módszernek: az “ülő sztrájkokénak. A munkások ahelyett, hogy kivonultak volna az üzemekből és piketvonallal tartották volna távol VITELDÍJ csökkentés NEW YORK NYUGDÍJASAINAK Julius 1-től New York város azon lakosai, akik betöltötték 65. életévüket és nem dolgoznak teljes időben, 20 cent helyett csak tiz centet fizetnek a földalatti vasúton és autóbuszon a csucsforgalmi órákon kívül, szombaton és vasárnap, valamint ünnepnapokon. Az erre jogosultak látogassanak el a hozzájuk legközelebb eső bankba, mutassák fel a Medicare (vörös, fehér, kék) kártyájukat, töltsék ki a kapott kérdőivet, melynek benyújtásával kapnak egy kártyát. Ha a földalatti vasúton a “token”-árusitó ablaknál felmutatják ezt a kártyát, 20 cent ellenében kapnak egy “token”-t és egy szelvényt, melynek felmutatásával a visszautazásnál díjmentesen átmehetnek a forgóajtón( turnstile). Az autóbuszokon a kártya felmutatásával húsz cent helyett csak tiz centet kell a pénzurnába dobniok. Nem vagyunk olyan együgyüek Haja vörös, szeme kék, termete magas, mestersége: vizsgázott ápolónő. Patrícia Veal, londoni ápolónő seprüt vett a vállára, mint a katonák a puskát és ápolónő társaival az Ápolónők Tanácsa elé vonult. Az újságírók megkérdezték Miss Veal-t, mit jelképez a seprű? “A kórházak igazgatói mindent a szőnyeg alá söpörnek” — volt a válasz. “Mit ért ‘minden’ alatt?” — kérdezték az újságírók. “Az ápolónők helyzete tarthatatlan és tűrhetetlen. 15 éve vagyok vizsgázott ápolónő, évi keresetem $2,760. Az élelmiszer ára, a megélhetés egyre drágul. Ebből a fizetésből nem lehet tisztességesen megélni.” Az ápolónők többek között azt követelik, hogy hetenként $2.40-t kapjanak élelempótlékként. A kórházak $14.40 ÉVI élelempótlékot javasoltak. Ez a javaslat felháborította az ápolónőket és Patricia Veal, az ápolónők szervezője felkiáltott: “Nem vagyunk olyan együgyüek, hogy ilyen javaslatnak bedőljünk.” “Ez a javaslat arculcsapást jelent és nincs más tennivalónk, minthogy a szüfrazsettek módszerét alkalmazzuk és elgáncsoljunk mindent és mindenkit, ami és aki jogos követeléseink útjában áll.” Salisbury. — lan D. Smith, Rhodézia miniszter- elnöke alkotmányjavaslatot terjesztett elő, melynek elfogadása esetén az ország 230.000 fehér lakosa továbbra is uralma alatt tartaná a 4,230,000 fekete lakost. az esetleges sztrájktörőket, elfoglalták a gyárakat és nem mozdultak el addig, míg a nagyvállalatok képviselőit térdre nem kényszeritették. mig ki nem vívták szakszervezetük elismerését. Ez volt a kezdet. Azóta a munkások az acél-, autó-, gumi-, vegyi-, elektromos-iparokban magasabb munkabért, fizetett ünnepnapokat, szabadságot, élet- és betegsegély-biztositást, rangidősséget, nyugdijat és sok egyéb kedvezményt harcoltak ki maguknak. • Több mint három évtizeddel később, társadalmunk újabb rétegei állnak a haladásért küzdők élén: a szinesbőrüek és az egyetemi diákok. Az egyetemi diákok is “törvényen kívüli” eszközökhöz folyamodnak, amikor elfoglalják az egyetemek épületeit és követelik a tananyag modernizálását, a katonatiszt kiképzés felszámolását, a diákok részvételét az egyetem ügyeinek intézésében, a fekete nép kultúrájának tanítását és főleg a vietnami háború beszüntetését. Nagyon sokan — akik bár támogatják a diákok követeléseit — ellenzik és elitélik azokat az eszközöket, melyeket a diákok alkalmaznak. Vannak apák, akik résztvettek az 1930-as évek ülősztrájkjaiban, most pedig ellenzik egyetemi hallgató fiaik, hasonló cselekedetét. Kérdezzük, kinek van igaza? Úgy hisszük, hogy a történelem fogja ezt a kérdést eldönteni. NEVESSÜNK, VAGY SÍRJUNK? Kormánykörök azzal vádolják Edward Kennedy szenátort, hogy tőkét kiván kovácsolni magának a Rakéta Elhárító Rendszer felállításának ellenzéséből. Nixon elnök nem kívánt tőkét kovácsolni, amikor a Rakéta Elhárító Rendszer felállítását javasolta? • Colorado állam Golden városának atomfegyver gyárában tűz ütött ki. A tűz 50 millió dollár kárt okozott. Adjuk ehhez hozzá azt az 50 millió dollárt, amennyibe a napokban elsüllyedt U.J. tengeralattjáró került, s akkor számítsuk ki, hogy az elveszett száz millió dollárból hány kórházat, vagy iskolát lehetett volna felépíteni. • Minnesota legnagyobb acéltermelője bevallotta: Igen, a mi üzemünkből NAPONTA 60,000 tonna szennyvíz folyik a Superior tóba... de ugyanakkor tagadta, hogy vállalata ezzel beszennyezi a tó vizét. • A washingtoni kormány felfüggesztette a hadi- felszerelések szállitását Peruba. A perui kormány kinyilatkoztatta, hogy Rockefeller odalátogatása nem időszerű. • Nixon elnök a vietnami helyzetjelentés első felében azt mondta: “A legegyszerűbb lett volna csapatainkat kivonni Vietnamból.” Beszéde többi részét annak a magyarázatára szentelte, hogy miért lehetetlen az amerikai csapatok kivonása Vietnamból. • Amerikai nagyvállalatok részvényesei aggódnak a japán ipái' gyors térhódítása miatt. Hogy biztosak legyenek a dolgukban, ez évben 345 millió dollárt fektettek be japán részvények vásárlásába. Fából vaskarika Az U.S. Plywood-Champion Papers Inc. elnöke, Gene C. Brewer, butorgyárosok és tervezők gyűlésén kifejtette, hogy “rendkívül drága biztosításnak tekinthető” a bútordivat évente kétszeri megváltoztatása, “melyre nincs szükség és amit a bútoripar nem engedhet meg”... “Komolyan gondoljuk meg, hogy meggyőzhetjük-e a vevőket a bútorok elavultságáról, ugyanakkor, amikor eldi- csekszün a bútorok tartósságával, maradandó szépségével és jó elkészítésével.” Los Angeles, Cal. — Herbert V. Walker bíró halálra Ítélte Sirhan Bishara Sirhant, Robert Kennedy szenátor gyilkosát, annak ellenére, hogy Teddy Kennedy a család nevében kérte a bírót “ne oltson ki egy életet egy élet kioltásáért.”
