Amerikai Magyar Szó, 1969. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1969-04-17 / 16. szám
Thursday, April 17, 1969. \AAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 9 Egy magyar család kálváriája — Lusztig Imre riportja — Gyönyörű tavaszi napsütés áradt be Bodákék társalgó szobájának ablakán. Bodákné, Dennis édesanyja, a társalgószoba egyik szögletében, az ablak mellett ült, mig én az ajtó közelében, feleségem, Evelyn, Bodáknéval szemben és Barna Jóska velem szemben foglalt helyet. Bodákné levélhalmazt szorongatott a kezében és így szólt: — Itt olvasom Dennis fiamtól kapott leveleket és azokat, melyeket az ország több városából kaptam az anyáktól. — Elolvashatjuk a leveleket? — kérdeztük. — Hogyne — válaszolt Bodákné. — Közölhetjük azokat lapunkban? — Igen — válaszolt Bodákné — közölhetik, mert úgy vélem, hogy e levelek nyilvánosságra hozatala védi azokat a fiukat, akik az ország különböző táboraiban kiképzést kapnak. Olvasva a leveleket, megkérdeztem, hogy van-e irógépjük? A kérdésre Bodákné elsápadt, majd sirógörcsöt kapott. Erdeiné, Bodákné édesanyja, szaladt be ekkor a konyhából, hogy leányát lecsititsa. Amikor kissé megnyugodott, igy szólt Bodákné: — Igen, van Írógépünk. Dennisé volt. Ö használta, azon irta egyetemi dolgozatait.—Már is ment és behozta az írógépet. Megkértem feleségemet, másoljon le annyi levelet, amennyit csak tud, arra gandolva, hogy olvasóink nagy érdeklődéssel fogják olvasni azokat. Feleségem azonnal munkához látott, mig Barna munkástárs és én folytattuk beszélgetésünket Bodáknéval. Itt közöljük az 1969 jan. 12-én kelt levelet, melyet a fiatal Dennis édesanyjához irt. Kedves Mama! Leveledet nagy örömmel vettem. Mikor elkezdtem olvasni, rögtön honvágyam támadt, de aztán hamar elmúlt. Meglepődtem azokon, amiket írtál és mulatságosnak találtam. Ami engem illet — nos, nem a legrosszabb a sorsom — legalább is egyelőre. Az ember egész nap talpon van, kora reggeltől késő estig. A múlt hetet többnyire a tanteremben töltöttük, előadásokat hallgattunk és gyakorlatoztunk. Ezekre nincs mit panaszkodni. A fizikai kiképzés az, ami igazán kimeríti az embert. A torna része még nem olyan rossz, de a többi gyakorlatok komiszak. Az egyik abból áll, hogy 25—30 láb hosszú homok árkokon kell oda-vissza, hason csúszva átmászni. Egy másik gyakorlatban rudakra kapaszkodva kell áthimbálózni négyszer egymás után, összesen 76 rúdon. Számomra ez a legnehezebb. Nagyon sokat kell még gyakorlatoznom, hogy ezt megtehessem. Azután egy mérföld hosszú pályán kell átfutnunk 7 perc és két másodperc alatt, jó vicc, nem? Egy emberrel a hátunkon is szaladnunk kell 150 méternyit. Végül még egy másik gyakorlat is van, amelyben akadályokon át kell szaladnunk, utána árkot ugrung, megfordulunk és visszafelé megint ugyanazt. Ezt kétszer egymás után kell megtenni. De ez még a legkönnyebb. Egy dolog igazán bosszant; nincs elég idő alvásra. Nem hiszem, hogy olyan nehéz lenne a kiképzés, ha jobban kialudhatnánk magunkat. Kétszer egy héten megyünk őrségre, melynek csak egy óra hosszat kellene tartani, de mivel nem vagyunk elegen, többnyire egy és negyed vagy másfél órát tart. Ezenkívül századőrségre is megyünk, melyben a század épületében, egy parancsnokkal együtt kell ülnünk éjszaka, két órán át. A múlt héten egyszer ilyen és ötször rendes őrségre kellett mennem. Olyan fáradt voltam, hogy a barrakban, a nagy zaj, az őrváltás és más parancsok ellenére is tudtam aludni. Az ágyam az ajtó mellett van, minden jövést, menést hallok, de mégis, mint mondtam, bár az ajtócsapkodásra felébredek, de újra elalszom. Szombat reggel enyhe torokfájásom volt, előző este hideglelést éreztem, igy elhatároztam, hogy beteget jelentek. Bementem a klinikára, az orvos nem volt ott, csak egy ügyeletes káplár. Megmérte a hőmérsékletemet. Pontosan 100-at mutatott. (Ha százon felül van, akkor kórházba kell menni.) Azt mondta, választhatok, vagy a kórházba megyek, vagy vissza a barrakba. Visszamentem a barrakba Dennis Bodákot az Alpha Phi Omega elnökévé avatják és lefeküdtem. Adott aszpirint, köhögő-orvbsságot, szájöblögetőt és szopogatni való cukorkát. (Remélem el tudjátok ezt olvasni, mert a térdemen írom.) Egyszóval úgy gondoltam, hogy jobb lesz a barrakban, mert legalább három napig ott tartanának a kórházban. Ha valaki három napig lemarad a gyakorlatokról, akkor újra kell kezdenie az egészet. Azt mondták, maradjak ágyban szombat és vasárnap. A szombati gyakorlatokban és a vasárnapi konyhai munkában nem vettem részt. A vasárnap szabad napnak számit, de legalább egyszer a nyolchetes kiképzés alatt vasárnap is konyhai beosztásra kell menni. Örültem, hogy az első vasárnap már ezt megtettem, most beteg vagyok és nem mehetek és lehet, hogy ki kell ezt majd pótolni. (Remélem elfelejtik, hogy ma nem voltam konyhai munkán.) Legalább jól kipihenem magamat ezen a hétvégen, ami már nagyon rámfér. Tegnap rossz hirt kaptunk. Már a telefonon megmondtam nektek, hogy egy hónapig nem fogadhatunk látogatókat. Most azt mondják, hogy valószínűleg nem kapunk kijárási engedélyt a következő négy hétre. Engedményeket kapunk, de nem kijáratot. Nagyon dühös vagyok. Azt mondják, hogy az influenza járvány miatt van a megszigorítás. Most jön a jó hir, amit már biztosan tudtok. Mikor G... pénteken itt volt a ruháimért, azt mondta, elintézte, hogy kihallgatásra mehetek oktatói pozíció betöltésére és ha megkapom, itt maradhatok Ft. Dix-ben két évig. Remélem majd minden jól sikerül. El ne felejtsem, köszönöm, hogy rendbehoztad ruháimat. Akartam velük küldeni egy levelet, vagy pár sort, de nem volt időm. Add át mindenkinek üdvözletemet és mondd meg, hogy telefonálok majd, ha ráérek. A telefonok hat ut- cányira vannak innen és ezt a területet nem hagyhatjuk el. Tegnap este megengedték, hogy telefonáljunk, de mivel betegállományban voltam, nem akartam emiatt bajba keverni magam. A torkom most már jobb és holnapra talán még jobb lesz. írjatok, amint tudtok. — Szeretettel: Dennis Megkérdeztük Bodáknét, mit jelent a levél azon kitétele, hogy “a torkom most már jobb...”? — Minden bizonnyal azért irta, hogy megnyugtasson. Nem akarta, hogy aggódjak egészségi állapota miatt — válaszolt Bodákné. Ezt bizonyítja az alábbi levél, melyet Dennis jan. 20-án irt ismerőseinek: Kedves Mr. és Mrs. T.. .y! Sajnálom, hogy már előbb nem írtam, de nem tehettem róla, a körülmények miatt nem írhattam. Nem mintha nem lett volna időm, hanem mert sürgősen beutaltak a Walson Katonai Kórházba. Az irás volt a legjobb, amire ott gondolhattam. Három gyönyörteljes napot töltöttem a kormánynak ebben a terjedelmes épületében. A históriám a D. században kezdődött. Szerdán, január 15-én már napközben fájdalmat éreztem a hátamban. Azt gondoltam, hogy azok a remek és egészséges gyakorlatok okozzák, amiket minden nap csinálunk, de ugyanaz nap azt is észrevettem, hogy a vizeletem zavaros volt. Azt hittem, hogy ezt is a megerőltető “katonai” élet okozza. Csütörtök reggel, amikor felébredtem, jól éreztem magam és elmentem a legelső előadásra — hogyan kell a bajonetet a puskára helyezni. Csak álltam és hallgattam a káplár előadását, amikor a fájdalom újra elkezdődött. Most már aggódni kezdtem és mondtam a káplárnak, hogy beteget jelentek. A klinikán a specialista kitapogatta a hátamat, hogy megkeresse a fájdalom helyét. Mikor megtalálta, megmondta az orvosnak (aki más beteggel volt elfoglalva), hogy melyik helyen van fájdalmam és azt is, hogy zavaros a vizeletem. Az orvos azt mondta, be kell mennem a kórházba vizeletvizsgálatra. Elmentem a laboratóriumba és a vizeletvizsgálat azt mutatta, hogy a vizeletem vért tartalmaz. Ott azt mondták, menjek az első-segély állomásra és vizsgáltassam meg magam ott az orvossal. Ez az orvos azt mondta, hogy állapotom valószínűleg a megerőltető hadgyakorlatoktól van, stb. de- azt is mondta, hogy a biztonság kedvéért jó lesz, ha a katonai kórház urológusával is megnézetem magam. Ott az urológus orvosságot és kezelést irt elő és megmondta, hogy a jövő héten jöjjek vissza cisztoszkópiai vizsgálatra (melyben a hugycsövön át egy vékony csővel a vesét vizsgálják). Jó kis hecc. Még a kórházból felhívtam G.. .t és elmondtam, neki a “jó” hírt. A barrakba visszatérve bevettem az orvosságot és enyhe fájdalommal ágyba mentem. Enyhülni kezdett a fájdalom és már sokkal jobban éreztem magam. Öt óra körül felkeltem, hogy vacsorázni menjek. Mielőtt elmentem G... bejött és megkérdezte, hogy vagyok? Azt mondta, nagyon vörös a bőröm, de mondtam jobban érzem magam. Aztán mentem enni. Az étteremben megint kezdődtek a fájdalmak. Mikor visszajutottam a barrakba, már kibírhatatlan fájdalmam volt. Bevettem még egy Davvon kapszulát,, habár ez csak két és fél óra múlva volt esedékes, de semmi sem segített. Olyan éles fájdalmam volt, hogy az ágyban nem tudtam kiegyenesedni. G... éppen bejött s mikor meglátott, egyenesen a kórházba vitt. Az elsősegélyen az orvos megvizsgált. A fájdalom másféS óra múlva kezdett alábbhagyni. Soha életemben ilyen fájdalmam nem volt! Sem ülni, sem állni, sem feküdni nem tudtam. Mondhatom, fantasztikus volt! Felvettek a kórházba, görgő' asztalon a sebészetre vittek, vérvizsgálat után ágyba tettek. Ott az ápolónő egy éren keresztül egy üveg dex- tróz-t csepegtetett belém, mint mondta, táplálékul és a vese kimosására. Ez egész éjjel tartott. Reggel le vittek a klinikára vese röntgenezésre. Valami festő anyagot eresztettek egy éren át a vérkeringésembe. (Képzeljétek, ott feküdtem az asztalon, mialatt két üvegből folyattak belém különböző anyagokat!) Tolószékben visszavittek az ágy* ba és folyékony diétára tettek. Jaj, de éhes voltam. Minden étkezésnél csak egy leveskockából készült levest, teát és jellót kaptam. Délután anyám és fivérem meglátogattak. Az orvos semmit nem talált a röntgenképen és azt mondotta, valószínűleg vesekő volt, ami közben elment. Szombat délben elbocsátottak. Féltem, hogy ujra- kezdetik velem majd a gyakorlatokat. Nem hiszem, hogy említettem, hogy az előző hétvégen is beteget jelentettem. Szombat reggel to- rokfájáspm és hideglelésem volt és 100 fok hőmérsékletem. A klinikán a káplár azt mondta, mivel pont 100 fok a hőmérsékletem, választhatok a kórházbamenés és a barrakban maradás között. Természetesen a barrakot választottam, ahol ágyban kellett maradnom. Jól kipihentem magam ezen a weekenden, különösen, hogy konyhai munkára is soros voltam, ami alól most a betegség felmentett ... .. .Frank — milyen szigorúak ezek a kiképzés végén a vizsgáknál! A káplár szerint nagyon nehéz vizsgák. Hát még az ötpontosak. És milyen szigorúan mérik a pontokat. Szép kis munka vár rám a vízszintes rudgyakorlatokon... ...Remélem nemsokára hallok felőletek. D. A Fort Dix-i orvosok diagnózisa vesekő volt. Amint kiderült, agyhártyagyulladás ölte meg Dennis Bodák közlegényt, 1968 március 2-án délelőtt 10.40-kor az El Paso, Tex.-i William Beaumont kórházban. (Következő cikkünkben beszámolunk arról, mi a véleményük az anyáknak Bodákék tragédiájáról és a Fort Dixben uralkodó helyzetről.)
