Amerikai Magyar Szó, 1968. július-december (22. évfolyam, 27-49. szám)

1968-08-01 / 29. szám

Thursday, August 1, 1968. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 1 KÖNYVSZEMLE Az alábbi könyvszemle a “Valóság” c. fo­lyóirat 1968 júniusi számában jelent meg. Rácz László: “PORSZEM A VIHARBAN” (Amerikai Magyar Szó, New York) Treppenweisheit-nek nevezi a német azt a böl­csességet, mely elmenet már a lépcsőn jut az em­ber eszébe és amelyet előzőleg kellett volna ki­mondani. A legtöbb emlékirat Treppenweisheit hi­bájában leledzik: utólag, évek múltán adja el elő a memoir-iró, hogy mi is lett volna a helyes teendő, mikor maga is még felelős ember volt. Rácz László visszaemlékezései nem esnek ebbe a hibába. Köny­ve, melyben viszontagságos életutjáról számol be, tanulság arról, hogy a maga idejében nemegyszer igen jól látta a helyzetet és nem fukarkodott an­nak kimondásával. 1918 februárjában a Szociáldemokrata Párt rend­kívüli kongresszusán az egyetlen ellenzéki szónok­ként követelte az azonnali annexió és hadikárpót­lás nélküli békekötésre irányuló harc megindítá­sát. 1919-ben a nagybirtok feloszlatásáért szállt síkra, s ugyanakkor a győztes Vörös Hadsereg Észak-Magyarországról való oktalan visszafordítá­sát is helytelenítette, mert tisztában volt azzal, hogy ez demoralizálja a katonákat, ami egyébként be is következett. Napjainkban növekszik az érdeklődés a múlt közéleti embereinek tetteiről, egyéniségéről és nem csupán a simára esztergályozott képet kíván­ja az olvasó, hanem a ma még élő s egykor szerep­lő tanuk megbízható emlékeinek rögzítését is. A mai olvasó örömmel látja, hogy munkásmoz­galmunk már közel félévszázad előtt is kitermelt magából tisztánlátó vezetőket; és ha ezek nem is tudták mindig az események menetét döntően be­folyásolni, véleményeiket az általuk kívánatosnak vélt ügyekben bátran hangoztatták. Nem a na­gyobb tudás, nem is a forradalmi hűség elevenebb tüze volt az oka annak, hogy őket igazolta a törté­nelem. Az “irányadó férfiak” legalább annyira fel voltak vértezve a marxizmus fegyvereivel és épp úgy ismerték az osztályharc törvényeit. Mi volt te­hát az oka annak, hogy a históriai követelménye­ket Rácz László és mások helyesen felismerték? — Az, hogy a marxizmust nem sematikus szabály­gyűjteménynek, hanem a cselekvés útját mutató iránytűnek tekintették s elvetették a megalkuvásra készteti opportunizmust csakúgy, mint az álradiká­lis dogmatizmust. Úgy gondolom, napjainkban sem időszerűtlen ezt hangsúlyozni. Hosszú sorsfordulatokban bővelkedő, harcos utón visz bennünket végig a szerző, amikor Európa történetének utolsó félévszázadán át végig kisér­jük. Megjelenik előttünk a Ferenc József-i kor Nagyváradénak munkásmozgalma, amelybe fiatal diákként már bekapcsolódott. Tanúi vagyunk Ady Endre és társai harcának, a nagyváradi szellemi élcsapat küzdelmének, a bihari feudálisok felleg­vára, a gőgös vármegyeháza ellen felsorakozó mun­kásság fegyvertényeinek. (Élesden már 1904-ben folyt a vér.) Mikor kitör a világháború, az elnyo­mottak szenvedései megsokszorozódnak, de ezzel együtt az uj világ megteremtésére irányuló akarat számára is kirajzolódnak a harc tárgyi előfeltéte­lei: példát mutat a Nagy Októberi Szocialista For­radalom Váradon is, ahol már 1906 januárjában megjelent a Szociáldemokrata Párt tudományos folyóirata. Az első világháború alatt Rácz László volt a helyi proletárlap, a NAGYVÁRADI MUN­KÁS ÚJSÁG szerkesztője; a lap már nem szociál­demokrata, hanem szocialistának jelöli meg magát. A háborús összeomlás, a polgári forradalom, majd az imperializmus támadása következett. Szer­zőnk egyik vezetője lesz a nagyváradi munkások­nak. A román királyi csapatok támadnak, Buda­pesten kikiáltják a Tanácsköztársaságot s Rácz László a főváros egyik élelmezési biztosa lesz. Budapest élelmezését a külső és belső ellenfor­radalom kritikus helyzetbe hozza és a roppant ne­hézségek leküzdésének egyik eszköze, a proletár árucsere-akció vezetője: Rácz lett. Az intervenciós támadás és a belső ellenség le­törte a magyar Tanácsköztársaságot, és Rácz meg­ismerkedett a főkapitányság kinzókamráival. A börtönből testileg összetörve megszökik s álnéven álruhában szervezi a politikai foglyok védelmét. Később a történelem vihara a porszemet a bécsi emigrációba sodorja. Rockefellerből nem lesz békejelölt Mire e sorok napvilágot látnak, már küszöbön áll a Republikánus Párt konvenciója. A delegátu­sok minden valószmüség szerint Richard Nixont jelölik az elnöki isztségre, még pedig abban a hit­ben, hogy még a reakciós Nixon is képes lesz a “liberális” Humphreyt legyőzni a választásokban. Lehetséges azonban, hogy a konvención Nelson Rockefellert jelölik és az sincs kizárva, hogy a sza­vazatok többsége Ronald Reaganra, vagy Charles Percy-re (Illionis-i szenátor) vagy esetleg New York polgármesterére, Lindsayre esik. Teljesen megegyezem azokkal, akik azt állítják, hogy még egy próféta sem tudná biztonsággal megjósolni, ki lesz a Republikánus Párt zászlóvi­vője. Ugyanez áll a demokratákra Az újságírók, a politikai kommentátorok majd­nem egyhangúan azt állítják, hogy a Demokrata Párt konvenciója Hubert H. Humphrey alelnököt jelöli az elnöki tisztségre. Teszik ezt annak ellené­re, hogy a közvéleménykutató intézetek kivétel nélkül azt jelentik, hogy a legnépszerűbb demok­rata aspiráns Eugene McCarthy szenátor. Ha min­den úgy történne, mint az előző években, akkor az újságírók jóslása megállná a helyét. Ha minden úgy történne, mint a múltban, akkor biztosra ve- hetnők Humphrey jelölését. De 1968 különbözik minden előző évtől. Még hozzá lényegében abban, hogy ezrek, száz­ezrek, milliók, akik eddig nem vettek részt az ame­rikai politikai életben, a vietnami háború és a 30 millió amerikai nyomorának láttára aktivan dol­goznak és ez az aktivitás főleg McCarthy szenátor háboruellenes programjának támogatásában nyil­vánul meg. Megengedem: nagyon kicsi, silány a kilátás arra, hogy a háboruellenes demokraták és republikánu­sok olyan nyomást gyakorolhassanak a Demokrata Párt vezetőségére, hogy azok a közkedvelt McCar- thyt jelöljék elnöknek. De ezt a lehetőséget nem szabad figyelmen kívül hagyni. Folytatni és fokoz­ni kell a Demokrata Párt vezetősége terveinek ke- resztülhuzására irányzott kampányt. Ugyanakkor számolni kell azzal, hogy a pártvezetőségnek sike­rül Humphreyt jelöltetni a konvención. Mi a teendő? Ha a Republikánus Párt Nixont. Reagant vagy Rockefellert, a Demokrata Párt pedig Humphreyt jelöli és a két párton kivül csupán George Wallace, Alabama állam ultrareakciós, fajgyűlölő volt kor­mányzója pályázik az elnöki tisztségre, akkor az U.S. tényleg tragikus helyzet előtt áll. (Most nem teszek említést a kisebb pártok jelöltjeiről.) Trakigus lesz a helyzet azért, mert bármelyik jelölt kerüljön is a Fehér Házba, az a jelenlegi ka­landorpolitika, vagy a nemzet érdekeit még jobban sértő, káros politika folytatását jelentené. Vannak olyanok, akik azon óhajuknak adnak ki­fejezést, hogy Nixon-Humphrey jelölése esetén Résztvesz a párt újjáalakításában, munkát vállal a fehér terror elleni küzdelemben. És amikor 1920 nyarán a Vörös Hadsereg csapásai alatt a lengyel ellenforradalom seregei nyugat felé vonulnak visz- sza, a front Kárpát-Ukrajna felé közeledik, a párt Ráczot küldi ki több társával, hogy előkészítse a talajt a Vörös Hadsereg számára. Később az ese­mények kedvezőtlen fordulata szerzőnket vissza- kényszeriti Bécsbe. Itt folytatja újságírói tevékenységét: a német­nyelvű Kommunizmus és a Proletár cimü lapok ve­zető munkatársa lesz, majd elvállalja a Nemzetközi Munkás Segély balkáni titkárságának megszervezé­sét. Ez a szervezet rendezi meg 1927-ben Brüsszel­ben azt az antiimperialista kongresszust, amelyen Nehru, Barbusse és mások is résztvesznek. 1933-tól a főellenség már a német fasizmus. Hosszadalmas lenne leírni a harc részleteit, csak annyit, hogy Hitler bécsi bevonulását követően Rácz Mexikóba menekül. Itt idős kora dacára sem szűnik meg tollával életének értelmét: a szocializ­must szolgálni. Rácz László eseménydus életraj­(Folytatás a 6-ik oldalon) Rockefeller és McCarthy egy United Peace Partyt (Egyesült Béke Pártot) alakítson, ami biztosítaná Rockefeller elnöki és McCarthy alelnöki jelölését. Ezzel a javaslattal csak az a baj, hogy Rockefel­lernek esze ágában sincs békét teremteni Vietnam­ban. Ezt nem csak én állítom. I. F. Stone, liberális újságíró, két hetenként megjelenő négyoldalas ki­adványának jul. 22-i számában lerántja a leplet Rockefeller azon törekvéséről, hogy békebarátként tüntesse fel magát az amerikai szavazók előtt. A négyoldalas cikk első mondata utal Rockefel­ler kétoldalas hirdetésére, melyben előterjeszti vietnami “békejavaslatát.” így ir I. F. Stone: “Rockefeller négypontos viet­nami békejavaslatát csak az fogadja el. aki hajlan­dó a Brooklyn-hidat megvásárolni kétszer.” Majd részletesen elemzi a javaslatot és arra a következ­tetésre jut, hogy az nem más, mint a “harc fel­adása” a vietnami választások és az ország egyesí­tésének ÍGÉRETE fejében. Jellemző I. F. Stone cikkének fejeimé: “A LEGKISEBB LEHETŐSÉG A BÉKÉRE: ROCKEFELLER MEGVÁLASZTÁSA” De nem idézem tovább Stone cikkét, mert egye­sek azt mondhatják, hogy Stone túl radikális és álláspontja nem elfogadható. Lehetséges, hogy Stone elfogult. De olvassuk el a N. Y. Times jul. 23-i számának Rockefeller és Vietnam c. vezércik­két. Miután megrója Rockefellert, hogy olyan sokáig hallgatott a vietnami kérdéssel kapcsolatban, igy ir a Times: “Rockefeller négypontos vietnami békejavasla­ta. . . lényegében azonos Harriman nagykövet pá­rizsi ajánlatával.” t Majd ezt olvassuk: '"’"l “Azzal a magyarázattal, hogy nem óhajt a je­lenlegi párizsi tárgyalások menetébe beavatkozni, Rockefeller hallgat a legfontosabb és legégetőbb kérdésről-, Észak-Vietnam bombázásának beszünte­téséről. Ez a kérdés az, ami gátolja a párizsi tár­gyalások menetét.” “McCarthy szenátor nem néma e kérdésben, ő javasolja a bombázás beszüntetését.” “Úgy véljük, hogy nem észlelhetünk haladást Párizsban mindaddig, amig Észak-Vietnam bombá­zását fel nem függesztjük. Úgy véljük, többet nye­rünk a bombázás beszüntetésével, mint amennyit kockáztatunk vele.” íme igy szól a New York Times vezércikke. Senki, de senki nem vádolhatja a N.Y. Timest, radikalizmussal. Ez a lap a nagykapitalisták szó­csöve — és Rockefeller "békejavaslata" még e lap szerkesztőit sem elégítette ki. Ha a nagytőkések lapja, a N. Y. Times nem lát békejelöltet Rockefellerben, akkor nekünk sem le­het őt békebarátként, békejelöltként feltüntetni. Úgy véljük, hogy ha a Demokrata Párt Humph­reyt, vagy Johnsont, a Republikánus Párt pedig Nixont, vagy a hasonló programot hirdető Reagant vagy Rockefellert jelöli az elnöki tisztségre, akkor az amerikai nép érdeke azt kívánja, hogy McCar­thy, vagy az ő programját támogató és országosan elismert egyén álljon egy uj párt, egy BÉKEPÁRT élére. Kutyából nem lesz szalonna. Rockefellerből nem lesz békejelölt. Lusztig Imre I BANKETT ► AZ AMERIKAI MAGYAR SZÓ ORSZÁGOS ► KONFERENCIÁJÁNAK DELEGÁTUSAI ► TISZTELETÉRE ► 1968 szeptember 1-én, vásár nap " d. u. 1 órakor az IRVING PLAZA HALL-ban 17 Irving Place, New York, N. Y. ► ► Ünnepi szónok—Nívós program—Kitűnő ebéd [ Részvételi dij $5.00 y Rezerválja helyét azonnal Kiadóhivatalunkban: . ALgonquin 4-0397 "Kutyából nem lesz szalonna”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents