Amerikai Magyar Szó, 1968. július-december (22. évfolyam, 27-49. szám)
1968-07-04 / 27. szám
Thursday, July 4, 1968. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD A FÜGGETLENSÉGI NYILAT KOZAT ÉS AZ ALKOTMÁNY 1968-BAN Nyolc év hiján 200-ik évfordulóját ünnepeljük julius 4-én a Függetlenségi Nyilatkozatnak, az amerikai politikai rendszer kiinduló pontjának és talpkövének. 192 év folyamán sohasem volt e nyilatkozatban hangoztatott és eleddig “magától értetődőnek” tartott eszmék tényleges alkalmazása, tiszteletben tartása e nemzet életében mélyebb és egyre szkeptikusabb kritikának' kitéve, mint az elmúlt évek és hónapok folyamán. E kételyek elsősorban a Nyilatkozat ama központi eszméje körül összpontosulnak, amelyet Jefferson e szavakban fejezett ki: “Magától értetődőnek tartjuk, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett és hogy a teremtő mindenkinek egyenlő jogot adott az élethez.” E tételekre az amerikai nép egyes rétegei történelmünk különböző időszakaiban nagy és indokolt fenntartással tekintettek. ben az alkotmányt a férfilakosság mindössze egy- hatoda ratifikálta, napjainkban a nemzet sorsába való tényleges beleszólás joga még ennél is sokszorta kisebb csoport kezében összpontosul. Ezek a tények, amelyeket eleddig sikerült az amerikai uralkodó osztálynak agymosással, soviniszta uszítással, a dolgozó rétegek jelentékeny rétegének illuzórikus — jóléttel való — megvesztegetésével elkendőzni, napjainkban végre a felszínre kerültek. Hogy ez megtörtént, abban történelmi szerepe volt a marxista-szocialista mozgalmak béke és haladásért folytatott harcának, örök érdeme az amerikai ifjúság öntudatos tizezreinek, hogy részben a haladó szellemű mozgalom befolyása alatt, részben saját lelkiismeretük, intelligenciájuk serkentésére eljutottak a rendszer alapvető igazságtalanságai felismeréséhez, a rendszer létjogosultsága kérdőre vonásához. Ne értsen bennünket félre senki. Mi nem a Függetlenségi Nyilatkozatban hangoztatott nagyszerű eszméket tesszük kritika tárgyává, hanem azt a csalárd és bűnös politikát, amely im’ közel két évszázad óta megfosztotta a nemzet jelentékeny hányadát az élethez, szabadsághoz és boldogság útja követeléséhez az abban és az Alkotmányban Ígért jogaitól és amely most immár az egész nép életét, optimista világnézetét, erkölcsi alapzatát is megrenditette. Üdv mindazoknak, akik e számonkérésben részt- vesznek. Üdv azoknak, akik akár a vietnami háború, akár az ipari-katonai komplexum, egyetemi autokrácia, vagy a nyomor elleni küzdelemben való részvételükkel a Függetlenségi Nyilatkozat eszméi méltó örököseinek és fenntartóinak bizonyulnak. Figyelő A francia választások Az Amerikába rabszolgaként hurcolt néger nép mind a mai napig legfeljebb keserű mosollyal olvassa azt, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett. Saját keserves sorsán tapasztalja, hogy ami őket illeti, az egyszerűen nem igaz. A néger nép a maga teljességében soha nem volt a fehér polgár egyenlő polgár- és embertársának elismerve az Egyesült Államokban. A Nyilatkozat ama részé pedig, amely isteni jognak minősiti a szabadsághoz való jogot, keserű cáfolatot nyer századokon keresztül a néger nép törvényesített rabszolga helyzetében, amely elvileg ugyan megszűnt 1865- ben, de gyakorlatilag, társadalmilag napjainkig fertőzi társadalmunkat. A gazdasági és politikai rendszerünkbe beépített igazságtalanságok — miként minden más társadalomban és minden más korszakokban — olyan természetűek, hogy mérgező hatásuk idővel kiterjedt az egész társadalomra. Az a rendszer, amely ha másként nem, de hallgatólag tudomásul vette a néger nép másodrendű polgárságát, amely eltűrte azt, hogy a javak legkolosszálisabb felhalmozása mellett az Egyesült Államokban még mindig 30 millió ember éljen a szegénység és a nyomor mes- gyéjén, hogy ebben az országban még mindig gyermekek tízezrei halhatnak a szó legteljesebb értelmében éhen, az a rendszer messzire jutott létjogosultsága aláásásában. Az a nép, amely eltűrte, hogy kormánya koholt ürügyek alapján fékevesztetten fossza meg egy nekünk mit sem vétő nép polgárainak tízezreit életüktől, odajutott, hogy ma már nem tudja garantálni legkiemelkedőbb polgárainak, elnöknek, szenátornak, Nobel-béke- dijas közéleti vezetőnek az életét. Odajutott, hogy hadseregét, rendőrségét saját népe ellen kell egyre fokozottabb mértékben felfegyvereznie. Ha a Függetlenségi Nyilatkozat elvben szép, de gyakorlatilag mindmáig megvalósítatlan eszméinek politikai szerepét és gazdasági gyökereit meg akarjuk érteni, érdemes felidézni ez évforduló alkalmával ama megállapításokat, amelyeket a legnagyobb amerikai történetírók egyike, Charles E. Beard tett a Függetlenségi Nyilatkozatot betetőző alkotmány gazdasági alapzatáról: “Az amerikai alkotmányt (és közvetve a Függetlenségi Nyilatkozatot) négy érdekeltség hozta létre: a pénz, kötvények birtokosai, gyárosok és kereskedők. . . “Az amerikai nép sohasem szavazott az Alkot- mányozó Konvenció összehívása kérdésében. . . “Az akkor fennálló választójogi szabályok következtében az amerikai nép tulnyomó többségének semmiféle beleszólása nem volt az Alkotmány megírásába! "Az amerikai alkotmány kimondottan egy közgazdasági oklevél, amely azon a tétlen alapul, hogy a tulajdonhoz való jog felülmúlja a kormány jogait és erkölcsileg felül áll a nép többségének határozó képességén . . . "Az arrs-ikai alkotmányt, a réo többségének jogfosztottsága következtében az akkor élő felnőtt férfilakosságnak kevesebb, mint egyhatoda szavazta meg.” (Ch. Beard: An Economic Interpretation of the Constitution of U.S.A. — 324. oldal), Ne higyjük, hogy az igazi demokrácia eme torzképe a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetése óta eltelt 192 év folyamán megváltozott. Szó sincs róla. Az egyedüli változás talán az, hogy inig 1787E 12 oldalas hetilapban nincs hely idézni, amit korábban irtunk; csak reméljük, hogy az olvasók emlékeznek rá. Az újabb francia események kapcsán rámutattunk, hogy ott ma nincsenek meg az igazi forradalom előfeltételei és ezt a parlamenti választások első fejezete is mutatja, melyeken a gaullista kormánypárt és szövetséges pártja a szavazatok nagyobb hányadát kapta mint az előbbi választásokon (39% után 46%-ot), mig az ellenzéki és a középutas pártokra adott szavazatok száma megfelelőleg csökkent. A kommunista párt helyzetét a kisméretű veszteség nem módosítja lényegesen és remélni kell, hogy a dolgozó tömegek monumentális megmozdulása a rég sürgető mélyreható reformok megvalósítására készteti a kormányt és a parlamentet. De olvasóinknak jó, ha most az is eszébe jut, hogy un. szélső baloldali csoportok mennyire kritizálták — enyhén szólva — a francia kommunista pártot és a Szovjetuniót is, mivel magatartását nem tartották eléggé forradalminak. A pártnak azonban évtizedes tanulás és szervezkedés, küzdelmek és áldozatok évtizedes tapasztalatai állanak a háta mögött és ezek eredményét a tulkiabálók kedvéért nem kockáztathatta. A párt jól tudta, hogy. a kormányzat nem a sok esetben lelkes, de tapasztalatlan kis szélső baloldali csoportok ellen irányozza majd támadását; ezeket könnyen elintézi, amikép már fel is oszlatta az egyetemi hallgatók ideszámító egyesületeit — de a kommunista párt itt marad, mint a sok tekintetben reakciós kormány- és társadalmi rendszer egyetlen komoly ellenfele, még akkor is, ha a külpolitikában nézeteik sok esetben találkoztak is. De olvasóink más újságokat is olvasnak és igy újra tapasztalhatták, mennyire megbízhatatlan, amit olvasnak. Az amerikai sajtó — csaknem kivétel nélkül — eltemette De Gaullet. kárörvendő- en, megvetéssel és diadalmasan, bukását amerikai győzelemnek tekintve. Nem azért haragudtak a tábornokra, amiért a francia munkástömegek. Ellenkezőleg, azért kívánták De Gaulle eltűnését Í6 évvel ezelőtt U.S. ügynökök aktivan közremüködte ’ ennek elérésére), mert ő korlátozni akarta az amerikai tőke térfoglalását Franciaországban, hogy a francia tőke uralmát védje és nem akarta alárendelni a francia politikát az U.S. világuralmi törekvéseinek. A Time címlapja hullának ábrázolta a francia elnököt, minden hírmagyarázó elhirmagya- rázta, nrért volt bukása elkerülhetetlen. Mert ?? ő főfeladatuk nem az informálás, hanem az U.S. hatalmasai politikájának megfelelő közhangulat megteremtése, jelen esetben az U.S. ellen antago- nista Franciaország megtörése. Ez a harc persze még nem múlt el. A dolgozók követeléseit nem lehet immár elhanyagolni, viszont a francia közgazdaság és valuta — leCTa'ább átmeneti — gyengülése még nagy megnróbá’ta- tá=oknak teszi ki az országot. A választások második sorozatát is be kell a jövő hétig várni: az ellenzéki pártok szövetkezhetnek és sok helyütt visszaszoríthatják a gaulleista jelölteket. Erről sem kívánunk ió<=olni. Nem eshetünk a "wishful thinking" hibájába. Kívánjuk Franciaországban, nálunk és mindenütt másutt a jobb világot, de elképzeléseinket nem téveszthetjük össze, semmilyen dilettáns forradalmiság kedvéért, a valósággal. Peregrinus A MOSZKVAI FŐRABBI Yehuda Leib Levin egy amerikai zsidó vallási testület meghívására a napokban New Yorkba érkezett. Már korábban sok kísérlet történt arra, hogy a világ zsidósága két legszámosabb csoportjának, az Egyesült Államokénak és a Szovjetunióénak kapcsolatait felújítsák és szorosabbá tegyék; ez most vált valóra a 70 éves főrabbi látogatásával. A Hunter College nagytermében mutatkozott be New York zsidóságának, de sajnos, az est botrányba fulladt. A hallgatóságnak az antikommu- nista uszítás által megfertőzött és felbőszített egy része egyre több, zajosabb és durvább közbekiáltással zavarta a főrabbi irodalmi jiddis nyelven tartott beszámolóját, felelőssé tevén őt mindazokért a hiányokért, amelyeket — őszerintük — a Szovjetunió zsidósága vallása gyakorlásában szenved és a New York Times igen kemény szavakkal rótta meg őket a minden meghívott vendégnek, de különösen a saját felekezetűk idős papjának kijáró tisztességtudás megsértéséért. Megjegyzendő, a következő napokon New York, Bronx és Elizabeth zsidó papjai és községei a legnagyobb tisztelettel fogadták őt, igyekezvén jóvátenni az őt ért minősíthetetlen sértést. Nem tudjuk azonban, hogy akik nem voltak a Hunter College-ban, pontos beszámolót kaptak-e arról, ami ott történt; ezt a N. Y. Times és tudomásom szerint más itteni újságok nem közölték. Kénytelen vagyok tehát a Le monde newyorki munkatársának tudósítását lefordítani, amely junius 21-én jelent meg Párizsban, cinre: Lekcpték a New Yorkot látogató moszkvai rabbit “A moszkvai rabbi első találkozása New York zsidó közönségével botrányban végződött. A vendég előadásában le akarta írni az USSR zsidóságának társadalmi, kulturális és vallási életét és leg- e’őször beszámolt azokról a borzalmas veszteségekről, amiket ez a zsidóság a német nácizmus alatt elszenvedett. Aláhúzta a Szovjetunió nagy erőfeszítéseit, amelyekkel sikerült a zsidók nagyrészét megmenteni. És összehasonlította a zsidóknak £ cárizmus alatti nyomorúságos, üldözött életét azokkal a körülményekkel, amelyek között ők ma a Szovjetunióban élnek. De ez a hallgatóságot kevésbé érdekelte, közbekiabáltak, hogy ‘beszéljen a sztálinizmus alatti üldözésekről’. Végül is — fejezi be a cikk — egyesek megközelítették a főrabbit és lekönték.” Újabb intő példája ez annak, hogyan siet az U.S. zsidóságának egy része a felajzott sovinizmus, politikai és felekezeti türelmetlenség, a faji gőg és a vakbuzgóság utján a szélső reakció felé és hogyan teszi mindinkább magáévá a módszereit annak a nácizmusnak, amelynek a zsidóság volt az első számú áldozata. Monitor
